Nissan Note teszt

Néhány hete, amikor a KIA Venga volt terítéken, arról elmélkedtem, hogy bő 3,5 millió forintért elviekben olyan alapkivitelű (igaz, 300 ezer forint értékben extrázott), variálható utasterű, kis benzinmotorral szerelt autót kínálnak a dél-koreaiak, amely biztonsági arzenáljával egyenesen példát mutat a konkurenciának. Adta magát az ötlet, hogy haladjunk tovább a felvett szálon, és újfent keressünk egy városi léthez ideális, de alkalmasint családi igáslónak is megfelelő, tisztességesen felszerelt típust, lehetőleg négymillió forint alatt. A Nissan Note több szempontból is tálcán kínálkozott, hiszen 1,4 literes benzinmotorja, sínen tologatható hátsó üléspadja, és közepes stafírungot jelentő Acenta komfortfokozata nyerő képletet alkot, ráadásul a listaár akció nélkül is 3,9 millió forint, azaz nem lépi át az előre kijelölt határt. További aktualitás, hogy a 2006-ban (2007-es modellév) piacra dobott autó erre a modellévre átesett a japánoknál szokásos ráncfelvarráson, és ennek keretében új lámpákat, lökhárítókat, hűtőmaszkot kapott, de a takarékosság nem engedte, hogy a formai részleteken kívül a Note jól ismert karaktere is megváltozzon, a típus első pillantásra felismerhető maradt. A karosszériáról nem szükséges sokat beszélni, voltaképpen egy kerekeken guruló tégla, ám ezzel a megállapítással nem becsmérelni szeretnénk, a funkcionalitást jó szabású köntösbe bújtatták, és elég megnézni a tetőre felkúszó hátsó lámpát, hogy lássuk, a Nissannál nem divat a fércmunka.

Helyet foglalva az utastérben, az első sor nem tartogat különösebb meglepetést, minden műszer, gomb, kapcsoló logikusan került elhelyezésre – bátran kijelenthető, hogy kezelési könyv nélkül is szinte vakon el lehet boldogulni. A műanyagok minősége átlagos, puhaságot, gumírozott felületekben testet öltő luxust hiába keresni, de a kivitelezés tisztességes, az illesztések stimmelnek, és zörejekkel sem bosszantott minket a Note. Az ülések textilkárpitja nem kiált azonnali védőhuzatért, maguk a székek azonban nem sokat tartanak, és a deréktámasz sincs a helyzet magaslatán. Aminek viszont örültünk, az a fokozatmentes, tekerős támlaállítás. A légkondicionáló szép gombjainak olcsóhatású környezete meglehetősen sivár, talán itt hozták be a tervezők azt a lemaradást, amit a külsőre pluszban fordítottak; ettől függetlenül összességében pozitív a vezető környezetének megítélése, mert bőven vannak tárolók, ahová pakolni lehet. A zegzugok közül kiemelendő a középkonzol tetején lévő, az alján gumival bélelt fedeles tartó, az első ülés alá rejtett doboz (az ülőlap felhajtásával érhető el), valamint a kesztyűtartó okosan kivitelezett ajtaja, amely önmagában is be tud fogadni tárgyakat. Manapság, amikor egyre több mobiltelefonon fut navigáció, a 155 ezer forintos Nissan Connect rendszer talán ablakon kidobott pénznek is tűnhet, de aki ezt megrendeli, az érintőképernyős, színes kütyü mellé AUX, USB és iPod csatlakozót is kap a hifihez, a már alapban rendelkezésre álló MP3 és Bluetooth funkciók mellé.

Hátraülve a Note azonnal kijátssza az adu ászt, a 2,6 méteres tengelytávolságot. A 173 centis testmagasságomhoz belőtt első üléssel úgy fértem el magam mögött, hogy a térdeim közel 30 centire voltak a támlától, és bőven maradt hely a felhajtható asztalkának is. A trükk magyarázata a sínen tologatható üléspad, amely ugyan nem tesz lehetővé 60/40 arányú osztottságot − csak a támláknál -, ám a tulajdonos kedve szerint dönthet, hogy az utasok javára szűkíti-e a csomagtartót és ezzel növeli a lábteret, vagy éppen fordítva. Az állíthatóság egyszerű, a pad alatt, középen van egy kar, és azt megemelve, lábbal könnyedén mozgathatjuk a komplett ülést. Mivel a tető nem lejt drasztikusan hátrafelé (dobozdesign, ugye), a nagyvonalú terpeszkedést a frizura sem sínyli meg, nekem a kopasz fejem és a plafon közé még szellősen befért az állított tenyerem. Ugyancsak ritkaság, hogy ezen a kisautós szinten középső kartámaszt is ad a Nissan, hosszú utazás során felértékelődnek az ilyen, és ehhez hasonló apróságok. A poggyásztér méretét a két véglet számadatával tudjuk érzékeltetni, kényelemre hangolva, kvázi teljesen hátratolt üléssel 280 liter marad a csomagoknak, míg előrehúzva 430 liter fölé bővíthető az üreg – megjegyzem, cipőkanállal besegítve így is elfértem, kipróbáltam, de nyilvánvaló, hogy ez nem nevezhető ideális állapotnak.

Az árat leszámítva ugyanott tartunk, mint a Vengánál: adott egy praktikus, tetszetős, jó minőségű, Magyarországon családi értelemben véve is használható kisautó, és felmerül a kérdés, hogy szabad-e megvásárolni a legkisebb, leggyengébb erőforrással? Röviden és tárgyilagosan a válasz határozott igen. Az 1,4 literes, 88 lóerős benzinmotor papíron haloványnak ígérkezik, de akárcsak a virtuális ellenfélnek kiszemelt KIA egyterűnél, a célközönség számára most is vállalható kompromisszum ez a kis négyhengeres. Érdekes, hogy amíg a Venga inkább városban érezi magát otthon, addig a Note autópályán sem jön zavarba, a 130 km/órás tempót vidáman tartja, a szélzaj majdnem erősebb a motor hangjánál, de még lehet emberi hangon beszélgetni. A futómű nincs túlzottan keményre hangolva, kanyarban billegősre veszi a figurát a Nissan, de szó sincs veszélyről, ami azért is jó hír, mert a csúcsot jelentő Tekna kivitelen kívül egyik változathoz sem jár ESP, még külön pénzért sem. A kormányzás a mostanság szokásos, szintetikus érzést nyújtja, a volán könnyen forog, ahogy a kuplung és a pontosan kapcsolható, öt fokozattal rendelkező váltó működtetéséhez sem kell izompacsirtának lenni. A mérnökök a Pure Drive technológia jegyében nem vették szándékosan rövidre az áttételeket, így a dél-koreai modellhez viszonyítva a Note picit lomhább, de átlagát tekintve fél literrel takarékosabb – a tesztet 6,5 literrel zártuk.

Végezetül járjuk körül az árkérdést, és a korrektség kedvéért tekintsünk el az akciós ajánlatoktól. Ha már az elejétől fogva a KIA Venga volt a képzeletbeli mérce, akkor nézzük meg, mit kapunk a pénzünkért a Nissannál. Kidolgozási minőségét, anyagait tekintve a Note abszolút partiban van, sőt, megkockáztatjuk, hogy orrhosszal vezet, talán a KIA műszerfala formailag szebb, de ez egyéni ízlés kérdése, erről nem nyitunk vitát. A Venga LX 3,59 millió forintért mindent tudott, amit a tesztben felsoroltunk, ehhez képest a Note Acenta 3,9 millióért még opcionálisan sem ad függönylégzsákot, ESP-t és aktív fejtámlát. Ez övön aluli ütés, hogy komplett legyen a biztonsági arzenál, ahhoz a Note Teknát kell hazavinni, minimum 1,6 literes, 110 lóerős benzinmotorral, hajszállal ötmillió forint alatt – másik dimenzió. A kipróbált tesztautó a Premium csomaggal és a Nissan Connect rendszerrel kiegészítve 4,38 millió forintba került, és ha nem lennének a biztonsági hiányosságok, akkor is félve tennénk fel a kérdést, hogy a központi zár, az automata légkondicionáló, a tolatóradar, a 15 colos könnyűfém felni és a színes navigáció − amivel a Vengához képest lényegét tekintve többet adott a Note − együttesen megér-e 800 ezer forintot? Szerintünk nem, ám ez nem jelenti azt, hogy a Nissannal rossz üzlet üthető nyélbe. A Note tulajdonságai felszereltségtől függetlenül meggyőzőek, jó vele együtt élni, szerethető társ a mindennapokban, és akinek csak a helyre, illetve a közismerten megbízható működésre van igénye, 3,52 millió forintért választhatja a valóban fapados Visia kivitelt.