Még a Golfot is lenyomja? Nissan Pulsar 1.2 DIG-T teszt

Nissan Pulsar 1.2 DIG-T teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Visszatért a hagyományos kompakt modellek szegmensébe a Nissan, a Pulsar ráadásul az év egyik meglepetése, annyira jó.


Nagyon új. Volt egyszer egy Sunny, ami itthon leginkább importból, a kilencvenes évek eleji használtautó-dömpinggel érkezett hozzánk. Aztán volt a kicsit unalmas, de sikeres Almera, a kevéssé ütős Tiida, majd a Nissan a Qashqai crossvoer bevezetésével nagyot szakított. Sok vevőt nyert meg, de bizony szakított a hagyományos alsó-középkategóriával, a Golf-osztállyal is. Aztán jött a Pulsar, amiből a nyáron már tapintottam egy példányt. A tesztautó viszont egy pillanatra sem emlékeztetett arra. Csupa új élmény fogadott.
Hirdetés

Érdemes megnézni. A korábban fotózott példányhoz képest egy hajszálnyit eltérő a műszerfal, épp csak annyit csiszoltak még bele a betétekbe, hogy unalmasból igényesbe hajlott át. Kellett ez is ahhoz, hogy az Astrán, az Év Autója Peugeot 308-ason, de bizony még a Volkswagen Golfon gondolkodóknak is fel kelljen vésni még egy modellt a megnézendők listájára.
Tágas. A Pulsar átgondolt terméknek tekinthető, szinte minden paraméterével a kategória legjobbjai közé sorolandó, és tud egy olyat, amivel minden konkurensét, illetve azok vevőit elbizonytalaníthatja. Míg a Skoda Octavia esetén a csomagtér mérete, a Pulsarnál a hátsó lábtér az, amivel rekorder. Saját mérésem szerint még az abban sem szerény Octaviát is lepipálja 2 centivel a 180 centis átlagsofőr mögötti lábtérben. És valóban, elöl-hátul tágas az utastér, nem kamu a Pulsar ezt hangoztató hirdetése. A beltér kellően széles is, négy felnőtt nagyon parádésan férhet el, öt persze ugyanúgy szűkösen, mint bármelyik másik kompaktban vagy akár hagyományos középkategóriásban. A nem egész 4,4 méter hosszú ötajtós átlagon felüli, 2,7 méteres tengelytávja visszaköszön az utastérben, ugyanakkor a 385 literes csomagtér sem szerény, pláne, hogy ez padlórekesz nélkül, aljában nem is defektjavítót, hanem szükségkereket és emelőt hordozva ennyi.
Komfort is van. De nem csak azzal szerez jó pontokat a Pulsar, hogy el lehet férni benne, hanem azzal is, hogy kényelmes. Ülései is azok, de kiváltképp az tűnt bámulatosnak, ahogyan még a feláras 205/50 R17-es abroncsokkal is szűrte az úthibákat. Pedig nincs túlbonyolítva, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros a rendszer, csak épp a hangolás eltalált. Ilyen a természetesen elektromos szervós kormánymű is, a kormánykerék kevéssel több mint 3 fordulatot ír végállásai között, kicsit szintetikus, de normális közlekedéshez hibátlan. Precíz, de nem túlérzékeny, a nem túl közvetlen áttétellel az autópályás egyenesfutás is hibátlan.
Könnyű vezetni. Puha a kuplung, hibátlan a hatsebességes váltó, s bravúr, hogy a szűk motorpaletta alapja, a kínálat egyetlen benzinese, a turbós 1.2 DIG-T (115 LE, 190 Nm) gyakorlatilag minden épeszű igényt kielégítő. Alapjárata szinte néma és rezzenéstelen, stop-startja is gyors, a hozzá alapból adott hatsebességes kézi váltó jól kapcsolható, jól áttételezett (felárért CVT automata is választható). Az autópályás (óra szerinti) 130 km/órás tempó 2600 1/perc fordulattal, még csendesen futható. A fogyasztás úgy már 7 liter környéki, sok dugóval, rövid utakkal városban is annyi, országúton gond nélkül 6 liter alatti. A katalógus szerinti 5 literes vegyes érték pedig szokás szerint laboratóriumi. A nyomatékkarakterisztika viszont dízelesen kellemes: 1500 1/perctől dolgoztatható a motor, onnan már egészen jól húz, a nem túl vészes, 190 newtonméteres nyomatékcsúcs 1900-nál van meg. A 10,7 másodperces 100 km/órára gyorsulás és a 190 km/órás végsebesség az "alapmotortól" abszolút korrekt. A karosszéria átláthatóságán sokat javít, hogy a hátsó tetőoszlopba is jutott egy kis ablak, de előre sem rossz az átlós kilátás (a mai autókhoz mérten).
Sok-sok segítség. A Pulsar egyik ütőkártyája sofőrsegédeinek sora. Ha csak felárért is, de navigációval, tolató- és felülnézeti kamerával, intelligens kulccsal, eltrokróm visszapillantóval, eső- és fényszenzorral abszolút versenyképes 550 000 forintért a holtteret figyelő, sávelhagyás és ráfutásos balesetet veszélye esetén is csipogó „Aktív Biztonsági Pajzs”. A Nissan extrapolitikája ráadásul kedvező, az 550 000 forintos „Technológia csomag” valójában a 250 000 forintos navigációs és a 150 000 forintos „Komfort csomagot” is adja, igazából csak egyetlen további tétel választható a tesztautót is jelentő középső Acenta szinthez, a 17 colos alufelni és a sötétített hátsó üvegezés, avagy a „Sport csomag” 150 ezerért. A minden jóval felszerelt, Acentaként már kétzónás automata klímás, metálfényezésű tesztautó 6,37 millióért több mint versenyképes ajánlat. A csúcs Tekna LED fényszóróval és bőrkárpit lehetőségével tud többet. Nem feltétlenül érdemes rá költeni, az Acenta szövetkárpitja hibátlan, ajtóira már bőrbetétek kerülnek, halogén fényszórója is hatásos, s az izzós menetfény is tökéletesen teszi a dolgát.
Akkor is olcsó, ha nem az. Furcsa egy 6,37 millió forintos autóra azt mondani, hogy olcsó, pedig az. Felszereltségéhez, komfortjához, helykínálatához mérten a Pulsar olcsó. Szintén hatlégzsákos, ESP-s, klímás, MP3-olvasós CD-rádiós, telefonáláshoz és hangátjátszáshoz Bluetooth-kapcsolatot is adó alapmodellje már 4,39 millió forintért hazavihető. Ki kell használni azt, hogy a Nissan most visszatérőnek számít a piac legnagyobb szeletét kitevő kompakt szegmensben. Jó áron, jó autót ad, a Pulsar valóban az a modell, amit érdemes megvizsgálni, ha már valaki olyan szerencsés, hogy az újautó-piac e kategóriájából választhat. Hogy a címben felvetett kérdésre is választ adjak, a Pulsar helykínálatával legtöbb konkurenséhez hasonlóan az etalonnak tartott Golfon is túltesz, vezethetőségével és kifinomultságával azért még nem tart ott, de ár/érték arányban a Golfot is simán lenyomja.
Értékelés
Pozitív
Tágas utastér, óriási hátsó lábtér, kellően erős, halk motor, jó ellátmány, sofőrsegédek majdnem teljes sora, értékarányos ár
Negatív
Távolságtartós tempomat nem elérhető, a könyöklő magassága nem szabályozható, támladöntés után lépcsős raktérpadló
Árak
Tesztmodell alapára
5 540 000 Ft (2014.11.12.)
Tesztautó ára
6 370 000 Ft (2014.11.12.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 4500 1/min-nél
Nyomaték:
190 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,7 s
Végsebesség:
190 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4387 mm
Szélesség:
2017 mm
Magasság:
1520 mm
Saját tömeg:
1258 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
385 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
940-1020 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
300 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1360 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér hossza:
740 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
1040 mm
Raktérnyílás magassága:
770 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 5b+
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
190 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 4500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
190 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,7 s
CO2-kibocsátás:
117 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Egy Qashqai 2 őt vettünk 3 éve, nagyjából ezzel a felszereltséggel(tehát közepes) ami majdnem full. (üvegtető…stb) Tudok kekeckedni avval, hogy a navi évi 60K-ból frissíthető, más sd-t nem fogad el. Nem versenyautó az 1.6-os motorral…….de 7.2 L/ 100km -en bejáratás óta, nagyon igényesen összerakott, kényelmes, tágas, 70000km alatt semmi hibája nem volt. A szervíz (szakszervízbe hordjuk kötelező olajcsere…stb) meglepően elfogadható áron van. Bele kell ülni és menni egy kört.Nagyon kellemes vezetni, ha kell lehet nyomni, hadd pörögjön és szalad. Aki még nem látott újabb Nissant, ne fanyalogjon. mi is kipróbáltuk és nagyon tetszett meg is vettük. Nem bántuk meg. Az autó is mint a foci… mindenki profin tudja a frankót. Ár- érték arányban igen jó és tartós jószág, sajna ma ennyibe kerül egy kicsit rendesebb autó. Ez a teszt is ezt bizonyítja, én hiszek a cikkírónak.

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Azt, hogy Japán autó-e elárulja melyik oldalon van a kipuffanója!
    Tehát nem Japán. 🙂

    A szomorú az, hogy egy ilyen, amúgy teljesen átlagos kocsi mennyivel elérhetetlenebb lett a magyarok átlagának az elmúlt 10 évben!
    2005 környékén egy hasonló autó 3.5 mill. tájékán volt!Csodakamerák, képernyők, turbó nélkül.

    A belső dizájnról azonnal a Swift ugrott be!Sajnos…

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Egy 10 éves Audihoz képest biztos…
    Persze a képekről nehéz ítélni, de ez nekem inkább az aktuális SX4 vagy a kifutó Fordok szintje, de semmiképpen sem egy 2014 végén bemutatott autóé, pláne nem prémiumé.

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    a fogalom klasszikus értelmében nem japán egy Renault-Nissan-Samsung multinacionális cég Európában gyártott terméke, melynek fejlesztésében európai szempontok voltak előtérben.

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Most vezetik be, de már most elavultnak hat, főleg a beltér. Olyan mintha valamelyik márka kifutó modelljét vették volna át (mint pl. anno a Seat Exeo). Az Év Autója győztes Peugeot 308 ehhez képest űrtechnikának tűnik.

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Bizonyára nagyon jó kis autó ez a Pulsar,de kevesebb vagy ennyi pénzért most kifutó 160 Le.-s benzines vagy 140Le.-s diesel mondeót is kaphat a vásárló igen jó felszereltséggel és azért az nem ez a kategoria ….. ill. a saját kategóriájában is jó 1.5-2M ft.-al kedvezőbb ajánlatok is vannak szép számmal teljesen “vállalható” felszereltséggel .Úgyhogy szerintem a Pulsar választék bővítésének kiváló,de semmi többnek……

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Az idő el fogja dönteni. Ez egy nagyon józan autónak tűnik, jó árral simán lehet sikeres. Le nem fog nyomni egyetlen bestsellert sem, de szerintem nem is ez vele a Nissan célja.

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Valahogy nem érzem úgy, hogy ez a Pulsar sikeres lesz. Elég sok időt kihagyott a C szegmensben a Nissan. Ráadásul a Tiida elég béna forma volt, nem is nagyon adtak el belőle. Azt nem gondolnám, hogy aki Golfot, Peugeot 308-ast vagy Focust, esetleg Octaviat akar venni, az most meggondolná magát. De még a Kia Cedd, Hyundai I30 vásárlói sem nagyon. Párat azért biztos eladnak majd belőle.
    Az ár kérdésénél nem csak azt kell nézni, hogy újonnan mennyibe kerül, hanem azt is, hogy mennyiért lehet majd eladni 3 vagy 5 vagy 10 évesen. És azért sejthető, hogy hamar leesik az ára. Lehet, hogy 3 vagy 5 éveset kell majd venni addigra már “jóárasítva” 🙂

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Nem tudom, hogy miért is hátrány az, hogy nem sík lesz a padló ha le van döntve a hátsó üléssor. Ez nem az a fajta autó amivel nagyon gyakran sok olyan cucc van szállítva ahova síkpadló kellene, ha meg évente párszor kell akkor meg kibírja az ember.

  • 2017.10.29. at 00:33
    Permalink

    Ez még a Golfnál is unalmasabb, jellegtelenebb autó. Egy nagyon konzervatív Mégane.
    Viszont egy dologban vitatkoznék: ár/érték arányban a Golfnál jobbnak lenni nem teljesítmény, majdnem mindegyik konkurens jobb ebben. 🙂

Vélemény, hozzászólás?