Nissan Qashqai+2 teszt
Embert barátjáról - és autójáról!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Olvassanak tovább, és kiderül; mindenesetre a teszthét ideje alatt rájöttünk, miért látni egyre több Qashqai-t az utakon.
Életkoromat tekintve nem vagyok aggastyán, így határozottan emlékszem, amikor gyerekkoromban − fogjuk rá, hogy 15-20 évvel ezelőtt − fellapoztam egy autókatalógust, annak tartalomjegyzékében mereven bekategorizált típusok sorakoztak. Limuzinok, kombik, ferdehátú kompaktok, ez volt a fő csapásvonal; a sportkocsikat értelemszerűen a Ferrari, Lamborghini és Porsche neveknél illett keresni, míg a szögletes külsejű, spártai körülményeket idéző terepjárók valóban terepjárás céljából készültek. Mit mondjak, nem volt túlságosan bonyolult rendszer. Ehhez képest manapság, ha a létező piaci kategóriákat vesszük górcső alá, a bolondokháza nem realisztikus kifejezés arra a kaotikus állapotra, amivel szembe kell néznünk mondjuk új autó vásárlásakor. Példaszerű orvosi lónak máris itt van tesztünk alanya, a Nissan Qashqai+2, amely a gyári terminológia szerint egyesíti a kompakt modellek előnyeit a terepjárók pozitív tulajdonságaival, kvázi a Qashqai egy városi terepjáró. De elmagyarázta már valaki érhetően, hogy városi használathoz egyáltalán miért van szükség terepjáróra? Értelmetlen okfejtés helyett inkább nézzük, konkrétan mit nyújt a városlakóknak szánt Nissan.
A divatos, jó megjelenésű karosszériáról nincs különösebb új mondanivaló, az időközben végrehajtott szolid ráncfelvarrásra maximum a sajtóhírverés miatt kerülhetett sor, ráadásul szabad szemmel alig vehető észre, hogy a Qashqai+2 hosszabb és picivel magasabb, mint ötszemélyes rokona. Ami a képeken látszik, kivétel nélkül a közepes Acenta felszerelés részét képezi. A csomagból kiemelendő a 17 colos könnyűfém felni, a fényezett kilincs és lökhárító, az elektromosan behajtható visszapillantó, a tetősín, a ködlámpa, valamint az UV-szűrős panoráma üvegtető, amely nem nyitható, csak belülről árnyékolható.
Mint tudjuk, a Qashqai-család immáron kéttagú, a normál ötüléses kivitel mellett választható a +2 jelzéssel ellátott nagyobb változat, amely nem csak az öncélú divatozás miatt hétszemélyes. Plusz két ülés bepasszírozása, azaz kontár fércmunka helyett a tervezők bő 20 centiméterrel toldották meg a teljes hosszúságot − ebből majdnem 14 cm jutott a tengelytávnak -, tágasabbá téve ezzel a második sort, illetve a csomagtartót, amely 450 literesre hízott. A trükköt a csomagtér padlója rejti, ahonnan szükség szerint elővarázsolható a +2 extra üléspárja, és dicséretes, hogy a pótszékekkel kapcsolatban maga a gyár sem kelt illúziót: 160 centis testmagasság fölött nem garantált semmi, maximum az ízületi bántódás és a kuporgás. A puding próbája persze az evés, pláne, ha tesztről van szó, ezért beültünk, és bárcsak a fogyasztásmérések értékei stimmelnének egyszer úgy a prospektusokkal, mint a Nissan saját véleménye a miénkkel. Mivel a második sor székei tologathatók, azokat előrehúzva elvileg még el is lehetne férni, csakhogy az ülőlap gyakorlatilag a padlón van; térdtől lefelé nincs helye a lábaknak, a combok közelebb vannak a mellkashoz, mint a majdnem ideális vízszinteshez. Akinek van személyije, annak kényelmetlen, na, nincs mit szépíteni.
A vezetőülésből egészen másként látjuk a világot. Ide behuppanva, pontosabban felhuppanva nyomban választ kapunk a terepjárós beütéssel kapcsolatos kérdésre. Érezhetően magasabban ülünk, mint normál személyautóban, sokkal jobb a kilátás, és a szakemberek szerint ez a pozíció a kényelem mellett egyben biztonságot is jelent – a vezető előbb észrevehet olyan dolgokat, amivel elkerülhető lehet egy baleset. A tökéletes tájékozódást nagy felületű, szinte holttér nélküli képet adó visszapillantó tükrök is segítik. Maga a vezetőülés hosszú úton is kényelmes, állítható a magassága és a deréktámasza, a kárpitozás azonban megszokást igényel. A felületi szivacsréteg szokatlanul puha, a süppedős, régi francia iskolát juttatta eszembe, amikor az ember szó szerint „beleült” az ülésbe.
A műszerfal elrendezése teljesen szimmetrikus, sem a középkonzol, sem a multifunkciós kormány nincs túlzsúfolva. A műszerek rajzolata egyszerű, könnyen leolvashatók, a digitális, piktogramos benzinszintjelző viszont engem mindig zavar, soha nem tudom, pontosan mennyi üzemanyag van a tankban. A gazdag felszerelés élvezetessé teszi az utazásokat, az ember automatikusan nyúl a villanyos ablakok után, magától értetődően csavargatja a kétzónás, automata légkondicionáló gombjait, a rakodóhelyek nyelik a kacatokat, mint kacsa a nokedlit – panaszra tehát semmi ok. A kidolgozás méltó a márkához, az összeszerelés precíz, a burkolatok pedig döntően puhák. Nálunk hátul sokáig zörgött valami, de a fotózás után, az ülések ide-oda tologatását követően megszűnt a zavaró jelenség. Érdekesség a „megcsapolt” szellőzőrendszer. A mai autókban megszokott, hogy felfelé a szélvédőre csak párátlanításhoz/jégtelenítéshez való, fűtött levegőt fúj a ventilátor. A Nissan tervezői okos huszárvágással megszabadultak e béklyótól, és külön gombbal aktiválható a fej fölötti (hűtött) légcsere, amely a hátsó sorokban is érezteti jótékony hatását.
A kétliteres, 140 lóerős benzinmotor alul gyengélkedik, tudásával nem hozza zavarba a 115 lovas 1,6-ost, pörgetve viszont élénkebbé válik. A menetteljesítmények hozzák az átlagot, nulláról százra 10,5 másodperc alatt gyorsul a Qashqai+2, végsebessége 190 km/h. Akinek nincs pénze dízelre, nem fog csalódni a saját fejlesztésű Nissan konstrukcióban, már csak azért sem, mert az autó súlyát és a motor nagyságát figyelembe véve a fogyasztás sem kétségbeejtő. Városban 10-12 literrel ajánlott számolni, normál autópályázásnál viszont simán kijövünk 9 literből, hangsúlyozottan visszafogott tempóval még ennél is kevesebből, a tesztátlagot nem túl acélos 9,2 literrel zártuk, ami még közel sem katasztrofális. Takarékoskodás helyett egyértelműen a komfort a Qashqai+2 igazi erőssége. Kezdjük azzal, hogy hihetetlenül csendes, városban, a forgalom ritmusát tartva szinte hangját sem hallani. A futóművet szerpentinen billegve biztosan lehúznánk, de városban − ahova ezt a modellt eleve szánták − lágyan, mégis magabiztosan tompítja az úthibákat, egyedül az óriási, ballonos kerekek dohogása árnyalja a kedvező képet. A kezelőszervek működése példásan könnyed, a kormány ugyan nem sok visszajelzést ad az útról, de a váltó japánosan egzakt, így a vezetés voltaképpen problémamentes.
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a kipróbált Nissant, azt mondanám, hogy emberi, és ezzel nem megszemélyesíteni szeretném. A Qashqai+2 a mindennapok megbízható, szerethető, és ami a legfontosabb: praktikusan használható partnere; és a teszt után kimondható, hogy a tágasabb +2 megvétele azoknak sem kidobott pénz, akik talán soha nem fogják igénybe venni a csomagtér padlójába rejtett két ülést. A 4x4 hajtás hiánya a barátibbnak tűnő fogyasztáson kívül fel sem tűnt, ennek talán télen lehet gyakorlati hátránya, bár jó téli gumival az átlagosnál magasabb építésű Qashqai+2 még mindig jobban elboldogulhat, mint a hagyományos személyautók. Az Acenta 6,79 millió forintos alapára számszerűen nagy falat, de ezért az összegért tágas karosszériát, megnyugtató biztonságot, magas fokú komfortot és gazdag felszerelést kap a vásárló, mindezt remek összeszerelési minőséggel megfejelve.
Méretek
| Hosszúság: | 4,53 m |
| Szélesség: | 1,78 m |
| Magasság: | 1,65 m |
| Saját tömeg: | 1476 kg |
| Össztömeg: | 2108 kg |
| Terhelhetőség: | 632 kg |
| Tengelytáv: | 2765 mm |
| Csomagtér: | 450 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Motorosztály: | EURO 4 |
| Hengerűrtartalom: | 1997 cm³ |
| Sebességváltó: | mechanikus - 6 fokozatú |
| Teljesítmény: | 104 kW (141 LE) |
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Mennyire nagy az Orlando raktere?
Kanadában kipróbálták, amit mi korábban nem (mondjuk eszünkbe sem jutott): befér-e 12 ember a Chevy-egyterű méretes csomagterébe.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
NISSAN tesztek
Nissan Qashqai+2 2.0 4WD Tekna teszt
Frissítése után benzinmotorral járt nálunk a hosszított Qashqai. A nagy testű, 7 üléses összkerékhajtású étvágya jelentős, utastere cserében tágas és kényelmes.
Tényleg néma – Nissan Leaf első teszt 
Benzin nélkül is lehet autózni, villanymotorral ráadásul a Nissan szerint az életciklusra vetített összköltség alapján már ma is olcsóbb. Kipróbáltuk milyen!
Nissan Pathfinder 3.0 V6 dCi Automata teszt
A Nissan összkerekes palettáján a csúcsmodell egyértelműen a Pathfinder, abból is a V6-os, 7 fokozatú automata váltós. Pontosan ezt teszteltük.
Nissan Juke 1.6 Acenta teszt
Alapmotorjával és második felszerelésszintjével kellett meggyőzzön a Nissan belépő crossoverje. Vajon sikerült?
Nissan Micra 1.2 Tekna teszt
Elődje nyomdokain lépked tovább a Micra, a kisautók között is szerény külső méretekkel és kedvező árral várja a városi autók rajongóit.
- Nissan Murano Premium teszt
- Nissan Note teszt
- Nissan Navara Double Cab teszt
- Nissan Qashqai+2 dCi teszt
- Nissan X-Trail teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Első képeken a 2014-es Nissan Qashqai
- Kapható lesz a Nissan Juke-R
- Parkolás járdán: érdemes ismerni az előírásokat
- Hazai helyett amerikai piacra gyártunk buszokat
- Elkésett, aki még mindig nem vetette le téli gumiját?
- Nissan Qashqai 1.5 dCi Acenta, 2007 használtteszt
- Kompaktomat egy kombiért: megéri váltani?
- Senner tuningcsomag Nissan 350Z-hez
- Az árkülönbözet a villanyautózás gátja
- Videón a Nissan DeltaWing versenyautó
Cikk ajánló
Nissan Qashqai+2 dCi teszt
2 éve – Teszt
A Nissan Qashqai+2 2.0 dCi Tekna A/T 4WD a japán gyártó crossover kínálatának csúcsmodellje, e fölött közvetlenül már a nagyobb és drágább Murano áll.
Ford Focus 1.6 SCTI EcoBoost Titanium teszt
Tavaly – Teszt
Elsők közt faggattuk a Ford Focus harmadik generációját, rögtön a legerősebb, 182 lovas 1.6 SCTI EcoBoost Titanium kivitelt kaparintottuk meg.
Citroën C5 2.0 HDi 135 FAP Dynamique
3 éve – Teszt
A Citroën új C5-ösének formai megújulása egy szinte merőben új cégfilozófia kezdetét is jelenti. A franciák megelégelték a valamelyest statisztaszerepet a középkategóriában, és egy bármely összehasonlítást álló modellt dobtak piacra.
-
Porba hullik a Nissan GT-R
2 éve – Autósvilág hírei -
Alfa Romeo MiTo 1.4 Turbo TCT teszt
11 hónapja – Teszt -
Új orral dobják piacra a dízel Muranot
2 éve – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 4.560.000 Ft Évjárat: 2009 / 7 Kivitel: városi terepjáró (crossover) Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.980.000 Ft Évjárat: 2007 / 4 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.632.000 Ft Évjárat: 2008 / 10 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |















































