Lehet, hogy crossover-érett lettem? – Nissan X-Trail teszt

Nissan X-Trail dCi 130 All Mode 4x4 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vannak kedvenc autóink, de mindnél bele kell éljük magunkat a leendő vásárlóik bőrébe. Az X-Trail engem beszippantott a saját világába.


Megvett. Még nem vagyok harminc, még a szüleimmel (is) lakom, még nincsenek prosztata és szívrendszeri gondjaim, pedig naponta öt kéretlen levelet is kapok a témában. Életkorom alapján a ma trendi kocsikat kéne szeressem, de mivel gigerli vagyok, a huszonéves szedánokra gerjedek, mint ez a BMW, vagy ez a Mercedes. Nem teljesen új keletű gondolat ez nálam, de mégis megvan az a ma divatosnak mondható, nem kifejezetten tradicionális jármű-kategória, amiből mégis szívesen válogatnék. A középkategóriás suvok közül eddig csak a BMW X3 vett le a lábamról, de most az elődjénél puhább, már crossovernek nevezett X-Trailnek is sikerült ez.
Hirdetés


Vevőkép. Mivel mi autós újságírók termékeket tesztelünk, minden egyes tesztautóról nem csak meg kell írjuk, kinek szánják, kinek való, hanem bele is kell éljük magunkat a leendő vásárló bőrébe. A kabriónak ki kell nyitni a tetejét, még ha nincs is szép idő, hiszen másképp hogy tudnánk a szélvédettségről nyilatkozni? A hétüléses autó büntető hátsó helyeire is be kell gyűrjük magunkat, pedig én személy szerint senkit nem kényszerítenék a csomagtartóba. De ha nem próbálom ki, nem tudom meg, élhető a kompromisszum, vagy felejtős a megoldás. Kicsit messziről indulva, de csak megérkezünk a Nissan X-Trailhez. Kit képzelek én a kormány mögé? Középkorú, családos, relatíve aktív életet él jómódban. Ez nyaralást, síelést és esetleg lakókocsi-, vagy motorcsónak-vontatást, meg sok felszerelést megkívánó hobbit is jelenthet. Mi tagadás, tizenöt év múlva én is éppen ilyen szeretnék lenni. Addig is a barátnőmmel kettesben krúzolunk, a Pilisben nyaralót is álmodunk az X-Trail mellé, és ami azt illeti nagyon bele tudjuk élni magunkat az autó vevőinek élethelyzetébe. Bár a barátnőmnek a Qashqai is tetszik, de abban nem tört ránk az érzés, hogy ó bárcsak a mi kocsink lenne.

Krómos ragyogás. Mi az, amivel ennyire lekenyerezett minket? Külseje nem hivalkodó, de mégis csinos. Itt is jól mutatnak a Nissan egyenformák. Sőt, talán ebben a méretben a legelőnyösebbek. Míg a Qashqai szerintem egy uniszex karakter, addig ez sokkal inkább férfias jelenség, és ennek nem csak a méret az oka. A kevésbé lecsapott tetőív, a klasszikusabb sziluett adják így ki. Nekem nagyon tetszik a hátsó Lexus-lámpa és a kvázi hokiütő fazon is a D-oszlopon. Ha valaki szerint nem ad minőségérzetet az, ahogy összefutnak a króm díszlécek az ablakok alján, az nézzen meg egy jó kis tízéves Audi A6-ost, vagy egy előző Ford Mondeót. Azokon már újkorukban sem volt meg ez, és mi tagadás, engem borzasztóan irritál is. Itt a példa, hogy az utóbbi áráért meg lehet ezt azért rendesen is csinálni.

Belső értékek. A beltér fekete színe ellenére nagyon rendben van. A feketeséget feldobja a karbonra hajazó betét, az ezüst díszítések sora és a középső fényes fekete rész. Váltakozó keménységű műanyagokat találunk a kabinban, de a felületek kiképzése hasonló, bőrhatású a textúra. Bőr a kormányon, a váltón és a könyöklőkön (ami ott finom, puha) van, és az sem baj, hogy körülötte kemény a plasztik. Az üléseken kellemes a szövet; a középrész plüssre emlékeztet, a széle meg alcantarára, persze nem az. Lehet bele rajzolni, azaz látszanak a nyomok a szálakon. Hűvös fém az ajtókilincs - ez jó pont. A szellőzőrostélyok állításához kell egy kis erő, nem lötyögnek, ez abszolút jót tesz a minőség és a robusztusság érzetének. A fedélzeti rendszer navigációstól és hifistől rendben lévő darab, kiszámítható a működése és könnyen átlátható minden funkciója. A műszerfal szép a fehér háttérvilágítással és ezzel a tipográfiával, a központi kijelző hasznos, én a sebességet szoktam rajta megjeleníteni, de tankolótündérek figyelhetik a pillanatnyi fogyasztást is.

Gombok, kapcsolók. Bár a formák között van egy kis kavalkád, mégis minden ergonomikus. Ezalatt azt is értem, hogy nem zavaró semmi részlet, nincs ami megvezesse a figyelmünket, kényelmes, sőt pihentető a környezet. Már teljesen alapnak tekintjük, de például a kormányon elhelyezett gombok közti rend és logika itt tényleg létező fogalmak. Egyedül az indexkarra tett világításkapcsoló zavart, indexeléskor mindig visszatekertem, mert a Nissanokon túl kicsi erővel működik a világításkapcsoló rész. Automata álláson szoktam használni, de jobbra indexeléskor szinte mindig visszakattan tompítottra, francia autókon nem szokott ilyen bajom lenni. Nagy a két ülés közti rekesz, ott is van 12 voltos csatlakozó, hatalmasak az ajtózsebek is, és megáll bennük a műanyagflakon. Az üvegetető nyitható és emelhető, a nyitás ráadásul fokozatmentes. Egy hibája van, hogy az árnyékoló nyitásakor rögtön rányitja a tetőt is, holott legtöbbször csak a kárpitot húznánk hátra, hogy több fény érje az utasteret. Ez sem igazi hiba, nyilván kinyitni álló helyzetben illik, amikor nem gond még egyszer odanyúlni, és a nekünk tetsző ponton megállítani.

Kormány és kerék. A kormány már túl könnyű. Igaz, nagyobb sebességnél csökken a rásegítés. Ezen kívül az is zavaró, hogy középállásban bizonytalan, a 19 colos kereket meg nagyon megvezetik az úthibák és a nyomvályúk. A tesztautót is díszítő nagyobb felniszett amúgy az úthibák eldolgozásában sem a legjobb partner. Ezzel így nem lehet azt megcsinálni, hogy kigurulva, enyhén fékezve az autót, nulla kézzel közelítjük meg a piros lámpát. Erről a rossz szokásról lenevel, ahogyan azt illik, fogni kell benne a kormányt rendesen két kézzel. Nincsen lazulás, pedig nagyon is arra csábít, hiszen két ujj elég tekerni. A Qashqai-ban volt legalább egy "Sport" állása a kormánynak, az sokkal jobb.

Fék, holttér és váltó. A fékek hatásosak, a városi koccanásra figyelmeztető rendszer is jól teszi a dolgát. Nincsen holttérfigyelő, de a nagy tükrökből példásan be lehet látni a karosszériát. A váltóval az elején volt egy kis bajom, de végül összeszoktunk. Olyan szerkezet, ami a puha kuplung mellett rövid úton kapcsolható, de ez is inkább a kényelmet szolgálja. A kapcsolásérzete nem mondható túl jónak, szintetikus, mintha műanyag kulisszában futna a kar. A váltáshoz kis erő kell csak, ez is kétujjas és összességében nem szereti az erőltetést. Bármelyik előremeneti fokozatba téve egy jó centis körön kavarni lehet vele, ugyanakkor a fokozatok fizikai helye és az áttétele jó. Sőt, az amúgy nem állítható könyöklőn letámasztott karral is kényelemes a kapcsolás.
Ülések, amiből 7 is lehet. Az autó jellegéből adódóan magas a padlószint, a vezetőülést viszont kellően nagy tartományban lehet állítani. Én a 16 pumpálásból 7 után érzetem magamat otthonosan, kvázi magasan, itt látok ki jól, innen érzem az autó csücskeit. A tetőablak alatt így is van még bőven biztonságos és kényelmes fejtér. Az ülések kényelmesek, az ülőlap mérete jó, a háttámla felülete pláne, és még némi oldaltartást is adnak. Hátul tud hatalmas is lenni a hely, ezt a csomagtér javára lehet kurtítani. A harmadik üléssorban a második sor sínjei miatt viszont nem kis feladat kényelmesen elhelyezni két felnőtt méretű lábat, csak oldalanként a szélsőknek adott a tér. Szűkösen lehet elférni és nehéz bemászni, de gyerekeknek és rövid távra akár felnőtteknek is vállalható szükségmegoldás, ami 300 ezer forintért jobb, mint egy másik autó fenntartása. Érdekes a nagyon kis hátfelületű ülés, amit a Nissan hatalmas fejtámlával egészített ki.

Zajos gázolajos. A dízel orgánuma nem kellemetlen, de hangosnak tűnhet, pedig műszerrel mérve a kabin még az üvegetető elhúzott árnyékolójával sem zajos. A legerősebb zajforrás alacsonyabb sebességénél a Renault eredetű 1.6-os dCi, viszont ez a dízelhang talán sehova nem illik annyira, mint ebbe az autóba. A menetpróba tapasztalatai alapján gyengének érzetem a 130 lóerőt és a 320 newtonmétert ehhez az autóhoz, egyhetes használat után viszont beláttam, hogy igazából elég az ereje az X-Trailben is. Nagyon jól tud menni, meg szépen is működik, csak erejének beosztásához egy automata váltó sokkal jobban illene, ahogyan amúgy minden ekkora suv esetén is. A fogyasztása szerintem rendben van, persze az 5,3 literes vegyes átlag egy vicc. Városban a fedélzeti számítógép szerint kereken 9 litert fogyaszt, viszont a 7,6 liter a teljes teszthétre igen jó. Figyelembe véve, hogy zömében városban, azon kívül meg jórészt ólomlábbal hajtottam, a méretéhez képest ez nem rossz. Egy ilyen nagy, kényelmes és ha kell, összkerekes autótól ez kifejezetten kedvező érték.

Hosszú áttételek. Bár összkerékhajtása és magas építése miatt hihetnénk terepjárónak, leginkább utazóautóként élvezhető az X-Trail. Városban negyedik fokozatban 1500-ös fordulaton lesz meg az 50 km/órás tempó, az országúti 90-hez már lehet húzni a hatost és 1650-es fordulaton a váltást jelző nyilakkal sem fog ötösért fohászkodni. A legális sztrádatempó egy hajszállal a 2500-as fordulat alatt hozható, a hosszú hatodikkal kellőképp pihentető és gazdaságos is. Városon kívül a szép nagy kerekeket nem zavarják meg a kátyúk és végre elkezd kellemesen viselkedni az addig túl keménynek tűnő futómű. Kistestvérével ellentétben itt felütést én nem éreztem, ám dacára a hátsó többlengőkaros, teljesen független felfüggesztésnek, érezni némi küzdelmet az úthibák ellenében.

Csomagolástechnika. Remélem érthető mindezek alapján, hogy miért fogott meg az X-Trail. Tegyük még azt is hozzá, hogy fékezve 2 tonnás utánfutót is lehet vele vontatni. Alapára a most elérhető félmilliós kedvezménnyel 6,99 millió forint, az összkerekest csak a középső Acenta szinttől lehet megvenni, az már 8,64 millió. A bemutatott szürke autó fényezése metál, megkapta az Acenta biztonsági csomagot, amiben van automata reflektor, táblafelismerő, automata vészfékező és sávelhagyásra figyelmeztetés is 180 ezer forintért. Volt 360 fokos parkolókamera, kulcs nélküli nyitás, elektromosan nyíló csomagtérajtó, meg üvegtető - utóbbi plusz két üléssel együtt 500 ezerért pakkban is kapaható. A tesztautó így már a 10 milliós lélektani határt is átlépi. Talán jobban megéri a Tekna szint, mert abban a bőrkárpiton túl ledes fényszórók és a máshol nem elérhető parkolóasszisztens, holttérfigyelés, mozgó tárgyak észlelése és éberségfigyelő rendszer is van. Az elektromos ülésállítás nem lenne fontos, de csak ebben, és így érhető el a deréktámasz. A Tekna 10,34 millióért tehát jobb választás, mert szinte ugyanannyiért többet tud.

Komoly kihívó. Bár az X-Trail nem a legolcsóbb a kategóriában, de a Nissan, ha fura csomagokban is, jól méri az extrákat. Bónuszként lehet hétüléses is az X-Trail, és talán az egyik legélhetőbb, legkényelmesebb crossover, illetve suv, simán veri régebbi konkurenseit. És szolgáltatásait nézve felveszi a versenyt a prémium modellekkel, azokhoz képest szinte félpénzért. Csak halkan jegyzem meg, hogy ha azonos motorral és hajtáslánccal hasonlítjuk a kisebb Qashqai-hoz, akkor alig 1 millió forint az árkülönbség, és az X-Trail sokkal komolyabb és jóval nagyobb autó. Én nem szeretem a CVT váltót, más automata viszont nincs ezekben az új Nissanokban. A hazai bemutató után írtam, hogy mindenki jól gondolja meg, kell-e neki 750 ezerért az összkerékhajtás. Könnyebb lett a döntés, az év végig féláron kínálja az importőr.
Értékelés
Pozitív
Stabil futomű, tágas beltér, jó veztehetőség, kényelmes utastér, kellemes megjelenés
Negatív
Szegényes motorválaszték, túlszervózott kormány, pontatalan váltó, relatíve magas ár
Árak
Tesztmodell alapára
8 640 000 Ft (2014.11.23.)
Tesztautó ára
10 275 000 Ft (2014.11.23.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11 s
Végsebesség:
186 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4640 mm
Szélesség:
1820 mm
Magasság:
1710 mm
Saját tömeg:
1580 kg
Össztömeg:
2160 kg
Terhelhetőség:
470 kg
Tengelytáv:
2705 mm
Karosszéria-kivitel:
crossover
Csomagtér:
550 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1460 mm
Belmagasság elöl:
930-980 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
220-320 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1300 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
450 mm
Csomagtér hossza:
1000 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1790 mm
Raktérnyílás szélessége:
1090 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
186 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:31
    Permalink

    Kedves László!

    Az X-Trail és kategóriatársai egyre kevésbé szólnak a terepjárásról, vásárlóik sem arra veszik őket. Ezért is írtam, hogy nem terepre, hanem lakóparki mellékutcába való. Maga a rendszer ugyanaz, mint a közvetlen elődjében és több más konszerntárs autóban.
    Hasmagassága 210 mm, mint az autó menetpróbája kapcsán megírtam ( http://www.autonavigator.hu/ujdonsag/nissan_x-trail_magyarorszagi_bemutato_es_menetproba-13256 ), de az elsődleges célcsoportja számára kétlem, hogy ez valójában fontos információ lenne.

    Üdvözlettel:

    HB

  • 2017.10.29. at 00:31
    Permalink

    Tisztelt Hollósy Balázs!
    Lehet,hogy figyelmetlenségem az oka,de sehol nem találtam leírást(a műszaki adtok közt sem),a hasmagasságáról vagy a terepleküzdő képességeiről,tényszerű adatokat!
    Van-e rá lehetőség,hogy a későbbiekben a SUV-oknál vagy terepjáróknál,ezekről is írjanak tájékoztatásul tényszerű adatokat!
    Üdvözlettel:Soós László

  • 2017.10.29. at 00:31
    Permalink

    Nekem a krómpajzs az ami nem tetszik a hűtőrácson a Nissan logó körül, szerintem egy igazán komolynak kinéző autó arculatát rontja el. Az 1,6 Dci-ből meg az összkerekeshez inkább a duplaturbos motor kellene bele. A Nissan honlapon látom van világos belsővel is, azzal prémiumabbnak néz ki, ezzel a sötéttel hát nem igazán. 10 millió szerintem túl sok ezért az autóért.

Vélemény, hozzászólás?