Nem baj, ha nem dízel? Nissan X-Trail DIG-T teszt

Nissan X-Trail DIG-T 160 Tekna teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az megvan, hogy a Nissan X-Trail csakis egyfajta dízel és egyfajta benzines motorral kapható? Utóbbi az olcsóbb, most ezzel próbáltuk, persze csúcsfelszereltséggel.


Meglepő, de olcsó. Nem egy nagy újdonság a Nissan X-Trail, hiszen már több mint két éve kapható az aktuális harmadik generáció is. A hétülésesként is kaphatók közül a legnépszerűbb SUV, amit nyilvánvalóan – szintén kategóriabajnok – árának is köszönhet. A benzines alapverzió 6,34 millió forinttól kapható – kizárólag ötülésesként, míg a nálunk is járt hétüléses csúcskivitel 9 159 000 forintba kerül. Tekintve azt, hogy ebben már minden létező extra szerepel, ez sem rossz ajánlat.
Nincs varia, ha benzines. Míg dízelből, az 1.6 dCi 130-ból létezik XTronic (fokozatmentes) automata sebességváltós és az kérhető összkerékhajtással is, a benzines csakis kézi váltós és fronthajtású lehet. Tekintve a felhasználói elvárásokat, ez nem is feltétlenül baj, a vásárlók zömének bőven elegendő az a terepképesség, amit a jelentős, 21 centis hasmagasság ad.
Megjelenésben erős. Már az alapverzió is krómkilincses, a hátsó ablakok sötétítése a középső felszereltségtől jár, kifejezetten jól mutat a krómmal végigfuttatott szegélyekkel. Szintén mindegyik verzió megkapja a teljes körbeműanyagozást és a hűtőmaszk hatalmas krómbetétjét. Ha kívülről fel kívánjuk ismerni a csúcs Tekna verziót, a króm tetősín az azonosító, ezt csakis ez kapja meg, igaz, a középső Acenta ellátmányhoz csomagban elérhető.

Belül bőrös. Ha Tekna X-Trailt veszünk, az bizony bőrkárpitozást kap, fekete vagy sokkal barátságosabb, ám kényesebb világos bézs színben, míg a szövetkárpitosok mind szürkésfeketék. Hit kérdése, hogy szeretjük-e, az anyag minősége viszont nem rossz, bőséggel jutott belőle az ajtókra is. Prémiumosságot sugároz, pedig az azért az X-Trailben is látható, hogy komoly mértékben ment a költségcsökkentés a tervezésekor. A még az előző Qashqai-ból ismert ablakemelő-gombok közül csak a sofőré automata, a plasztikok az alsó régiókban kemények. Utóbbi abszolút kategóriaátlag, az X-Trail tucat-, nem pedig prémiumautó, őszintébb belőle egy szövetkárpitos kivitel, de az is megérthető, aki elcsábul a bőr felé.
Hirdetés

Hét helyett inkább 4+3 üléses. Kényelmes üléseket ad elöl és a hátsó szélső helyeken is az X-Trail, s bár a hátsó lábtér szellős, minimális a középső padlódudor, ami alatt akár kardántengely is futhat (a dízelnél), a középső ülőhely a két szélsőnél egyértelműen kisebb. Ugyanakkor már az ötödik, akár két isofixes gyerekülés között maradó hely is tágasabb annál, mint amit a legtöbb egyéb – nem független üléses – modellben kapunk. Itt a második sor 2/1 arányban osztott, úgy tologatható, szabályozható támladőlésű. Leghátul aprók a csomagtérből felhajtható ülések, lábterük pedig minimális, még akkor is, ha a középső sorét is drasztikusan lecsökkentjük. Hétülésesként így aztán csakis gyerekekkel használható az X-Trail, velük is jól jöhet persze a két szükségülés. Hiány azonban, hogy leghátul nincsenek Isofix csatlakozók, fontosabbak lennének, mint például a meglévő pohártartók.
Elég a benzines? A közvetlen befecskendezésű és természetesen turbós DIG-T benzines előnye a dízelhez mérten nem csupán 600 ezer forinttal kedvezőbb ára, hanem csendesebb, rezonanciaszegényebb üzeme és gyorsabb bemelegedése is. Városi használathoz még akkor is inkább ez ajánlható, ha automataváltóval nem kapható és masszív dugóban a gyárilag jelzett 7,9 literes fogyasztás helyett nálunk inkább 9 literes adódott. Még utóbbi sem rossz, az pedig főként nem, hogy a nagy homlokfelület ellenére az autópályás 130 km/órás tempó is 7 liter alatti étvággyal, 2200/perces fordulattal, viszonylag csendben futható. A futás teljes zajszintje amúgy pont annyi, mint amennyi a dízelnél. Természetesen a DIG-T is országúton a leginkább takarékos, ott 5-6 liter között fogyaszt. Igazolja ezt, hogy a városi nyüstölést csak kevéssé, sokkal inkább autópályázást és higgadt országúti autózást tartalmazó teszt átlaga 6,2 l/100 km lett. Legalábbis a fedélzeti számítógép szerint. Tankolás alapján 7,3 l/100 km jött ki, ami egyrészt tartalmazza az átvételkori vélhetően nem teli tankot, másrészt még mindig nem rossz érték. A benzines 163 lóerejével 33 pacival ad többet, mint a dízel, 240 Nm nyomatékával pedig 80 newtonméterrel elmarad ugyan, de azt 2000-4000/perc fordulat között folyamatosan adja. Nincs kirobbanó erő, de azért egy előzésnél sem említhető annak hiánya.
Biztonságos. A magas építésű X-Trail robusztus megjelenésével és futásával is biztonságot sugároz, ez legalább annyira fontos, mint az 5 Euro NCAP csillagos bizonyítvány. Elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztéseivel abszolút stabil útfogást ad, elektromos kormányszervója precíz, elegendő visszajelzésű. Ami viszont lehetne jobb, és talán a szerényebben felszerelt verziók 17 colos kerekeivel jobb is, az a csillapítás. A 19 colos felnikkel szerelt Tekna sem rázza ki az ember lelkét, de nem is ad elegendő kényelmet. Itt viszont alapáron jár a szintén a biztonságot szolgáló holttérfigyelő, remek az automata reflektorkapcsolású LED fényszóró, szépen dolgozik a sávelhagyásra figyelmeztetés és a táblafelismerő. A vészfékrendszerre pedig szerencsére nem volt szükség, és az nem is próbált megvédeni az éppen nem adódó veszélyektől, azaz szintén jól vizsgázott.
Kényeztet is. Tekna szinten az X-Trail 360 fokos kamerát és automata parkolórendszert, valamint sok egyéb mellett elektromos csomagtérajtót, kulcs nélküli nyitást-indítást, valamint elektromos rolóval árnyékolható panorámatetőt is ad. Nem kell feltétlenül megvenni a mindent adó csúcsverziót, már a középső Acenta szinthez elérhetjük a Tekna extráit, de csakis csomagokkal. Talán ez az egyetlen komoly hiba, ami felróható az X-Trailnek, de tudjuk, így lehet kedvező az ára, aminek viszont örülni kell, ahogyan az alapból 3 éves, felárért 5 évig/150 ezer kilométerig hosszabbítható gyári garanciának, meg persze a márka saját – erősen támogatott – finanszírozási ajánlatainak is. Azokkal ugyanis meglepően kedvező áron be lehet már ülni egy X-Trailbe. Ha a beugrókat nézzük, a benzines árelőnye nem is 10, hanem 20% feletti, úgy pedig már pláne igaz, hogy SUV-ból sem kell mindig dízel!
Értékelés
Pozitív
Megjelenés, hasmagasság, csendes motor, jó stop-start, parancsnoki üléspozíció
Negatív
Korlátozott helykínálat leghátul, csak két Isofix-pár, 19 colos felnikkel kemény futómű, extrák csak csomagokban választhatók
Árak
Tesztmodell alapára
9 159 000 Ft (2016.11.06.)
Tesztautó ára
9 314 000 Ft (2016.11.06.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1618 cm3
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 5600 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 2000-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,7 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4643 mm
Szélesség:
1820 mm
Magasság:
1695 mm
Saját tömeg:
1430 kg
Össztömeg:
2050 kg
Terhelhetőség:
620 kg
Tengelytáv:
2706 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
550 l
Belső szélesség elöl:
14701 mm
Belső szélesség hátul:
1460 mm
Belmagasság elöl:
930-980 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1300 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
450 mm
Csomagtér hossza:
1000 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1790 mm
Raktérnyílás szélessége:
1090 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1618 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
240 Nm 2000-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 5600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,7 s
CO2-kibocsátás:
145 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:44
    Permalink

    Hát nem azért mondom de valahogy úgy kellene kinézni egy európai Nissanak is, kívül belül nem ezt a komor europainak mondott ízlésvilágot nyomni
    lásd google kereső: Nissan Maxima 2016

Vélemény, hozzászólás?