Olcsóságnak nyoma sincs - Kia cee'd 1.4 teszt
Kia cee'd 1.4 CVVT EX teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A tavasszal megújult koreai piacrobbantót 100 lóerős 1,4-es benzinmotorral teszteltük, kényelmi arzenáljában tempomat, fűthető multikormány és első üléspár, kétzónás légkondicionáló szerepelt.
Pontosan három hónappal ezelőtt, áprilisban mutatta be a Kia az öt év alatt 630 ezer eladott példányig jutó cee'd második generációját. Az elődnél lendületesebb lett az öt centivel megnyújtott hosszúságú, viszont egy-egy centivel keskenyebb és alacsonyabb karosszéria, ami részben az arányok változásának, részben pedig az átrajzolt részleteknek, karaktervonalaknak, lámpáknak, lökhárítóknak köszönhető. Teteje hetyke spoilerben végződik, hátsó lökhárítója alól krómozott ovális kipufogóvég kukucskál, ugyanilyen hátteret kapnak a ködlámpafészkek, s az ablakok és a bajusz körvonalára is jutott a csillogó díszből. Az biztos, hogy a szintén nemrég megújult, testvérmodell Hyundai i30 mellett ez a könnyedebb jelenség, keskenyebb lökhárítói és nem annyira kidudorodó első sárvédőíve miatt is légiesebb.
Alaphelyzetben 380 literes csomagtere 40 liternyi bővülést jelent elődjéhez képest, a padlószőnyeg alatt egy három különálló fakkra osztott, körülbelül 5 cm magas műanyag rekesz található (az EX-ben), és ez alatt rejtették el a vékonyka mankókereket. Praktikus, hogy szőnyeg a kalaptartóra akasztható arra az időre, amíg a tálcában turkálunk, a poggyásztér sarkaiba és falaira helyezett horgok és kampók pedig a rakomány rögzítését szolgálják.
Rengetegen fukarkodnak az automata ablakemelőkkel, nem úgy a Kia, elöl-hátul egy gombnyomásra közlekednek az ablakok, a gombnyomásra változtatható mértékben szervózott kormánykerék és az első ülések is lehetnek fűthetők
A krómozás az utastérben is visszaköszön innen-onnan, a kilincsekről, középkonzoli potméterekről, műszerek keretéről, szellőzőrostélyok karjairól, szerencsére nem vitték túlzásba a díszítést. Nem is illett volna az egyébiránt nem túl vérpezsdítő, szürkét és feketét kombináló utastérbe a sok csicsa, bőven elegendő az üléstámlákon látható pár fehér díszcsík. Székei megfelelően kemények, vállmagasságban hatékonyan, a combokat kevésbé fixen tartják, magasságuk tág határok között állítható.
Új, de ismerős anyagú a kárpitozás, hátul sem szűk a lábtér, piros pont jár a csaknem sík padlóért hátul
Az utastér berendezése és kivitelezése nem hagy kívánnivalót maga után. A műszerfal kéz ügyébe eső részén puhák a műanyagok, lejjebb keményebbek, de nyoma sincs hanyagságnak, olcsó hatásnak, egységes, könnyedén átlátható a vezérlőpult. Hátul a könyöklőbe, elöl a váltó és a kézifék közé jutottak pohártartók, átlagos méretű, de hűthető a kesztyűtartó, könyöklővel kombinált, mély középső tároló várja a kisebb tárgyakat, az ajtózsebek elbírják a másfél literes palackokat. Autónkban dohányzó csomag is volt, vagyis a klíma vezérlőegysége alatt található csatlakozók − USB, AUX, 12V − mellett egy szivargyújtó, az egyik pohártartóban pedig fedeles, hengeres hamutartó helyezkedett el.
Kiváló fogású a négy irányban állítható, fűthető multikormány, a korábbinál sokkal egyénibb, de ugyanolyan jól átlátható a műszerfal, melyet minden verziónál díszítenek fémes betétek, az EX-hez pedig fényes fekete is kérhető
Az új opcióként fűthető multikormányon − kapcsolója a volántól balra található − a bal oldal felső részén találhatók a hifi kezeléséhez, alattuk a Bluetooth-szal csatlakoztatható telefon irányításához szükséges gombok. A kormány másik felére pakolták a sebességhatároló és a tempomat irányítását: a berendezések aktiválása és beállítása két nyomással elintézhető, a tempót lejtmenetben és felfele is szépen tartja, bár a kézi sebességállító fül parancsaira kicsit lassan reagál. Ezen felül még egy jelentős funkciót tud a kormány. Az i30-ban már látott Flexsteer rendszer háromféle − Comfort, Normal, Sport − beállításokban használható, ezek közül a tempomat vezérlése felett elhelyezett kormánykerék ikonnal válthatunk, a műszerfali egérmozi pedig visszajelzi, épp melyik beállítás aktív.
A műszerfal minden tevékenységünket visszajelzi, elég mazdás az órát és hőmérsékletet mutató visszajelző. A Kia még számol a CD-hallgatókkal is, de természetesen USB-ről is táplálható az audiorendszer
A Normal és a Comfort fokozat között hatalmas a különbség: utóbbi beállításával egyetlen ujjbegy is elegendő az irányításhoz. A Normal és Sport között már nincs ekkora ugrás, de azért érezhető, hogy valamivel direktebbé válik a középső állásban semleges kormányzás. Pontosabb irányítást ad a Sport mód, az autó közvetlenebbül reagál a mozdulatokra, és valamivel több visszajelzést is kapunk arról, mi történik a kerekeknél. Az elöl MacPherson taggal, hátul multilink rendszerben kialakított futómű ha nem is gyors, de a kompaktok között mindenképp a lendületesebb hangolású elrendezések közé tartozik.
Az 1,4-es alapmotorral sem szenved a cee'd, alapvetően városban közlekedéshez bőven elég, és autópályán sem vall szégyent
Érdekes egység a motor és a váltó párosa. A változó szelepvezérlésű 1,4-es hangja, karakterisztikája, képességei abszolút kielégítik, valamennyivel még felül is múlják azt, amit 100 LE/137 Nm-es sarokszámai alapján elvárnánk tőle, de a hatgangos, pontosan kapcsolható, ideálisnál kicsit hosszabban megvezetett váltó jelzőprogramjának beállításaival kicsit tán túl optimisták voltak a koreaiak. A haladás dőlésszögét ugyanis nem nagyon érzékeli/veszi figyelembe, így harmadikban a budapestieknek talán ismerős, mindenesetre elég meredek Gábor Áron úton fölfelé tartva 50 km/h környékén simán ötödik fokozatot javasolt. Megkapta, küzdött is derekasan, és ahogy várható volt, a kaptató felső, igazán bedurvuló részén simán megfulladt. Ez persze nem meglepetés, nem sok autó jut eszembe, ami itt ötödikben fölmenne, de miért kell áltatni a kedves vevőt?
Pórul jár, aki úgy indul neki a vezetésnek, hogy minden körülmények között hisz az elektromos segédletnek. Sík úton tényleg elkerekedik az ember szeme, hogy milyen alacsony fordulatokon lehet közlekedni az autóval, első pár alkalommal kételyek között toljuk két fokozattal feljebb a váltót, aztán lehet csodálkozni, hogy tényleg elketyeg. Elvileg tehát hoznia kellene legalább a gyári adatokhoz közelítő fogyasztási értéket, ami nekem nagyon nem jött össze. Igaz, hogy volt benne autópályázás, a legkellemetlenebb, sok-sok gyorsítással és lassítással járó időszakokban, városi sietség és nem kevés szerpentinezés a budai hegyekben, de a kompjúter által számított 8,1 liter a tankolást követő osztás után 8,7 l/100 km-re jött ki. Ez azért nagy differencia a gyári 6 l/100 km-hez képest, még úgy is, hogy egyértelműen én vagyok a csapat legnehezebb jobb lábú tagja.
Meglepett, hogy automata világítás és esőérzékelő nem fért a csomagba, pedig a helyzetjelző kormányelfordításra kanyarfényként aktiválódott. A kulcsnélküli nyitás és indítás is külön, az 1,4-es motorhoz nem rendelhető opciós készletbe tartozik. Ezért én azt javasolnám, hogy az 1,4-es benzines cee'ddel kacérkodók inkább válasszák a pár kényelmi s optikai tétellel ugyan kevesebbet, de a lényeges biztonsági és kényelmi elemekből ugyanúgy minden fontosat tartalmazó, 500 ezer forintos előnyt jelentő LX kivitelt. Így 4,5, opciókkal inkább 5 millióba hajló EX-ként pont félúton van az autó a jó ár és a gazdag felszereltség között, az akciósan kereken 4 millió forintos LX azonban még megmaradhat az, ami a cee'd eredendően volt: józan választás.
Alapkivitelű Mazda3-at 1,6-os motorral most szintúgy 3,99 milliós indulóval lehet kapni, s a klímás cee'd alapára megegyezik a hasonló erejű (105 LE) 1,2 TSI Golféval is. A szintén tempomatos, klímás, 1,6-os 100 lovas Mégane indulója 3,6 millió, vagyis jól látszik, hogy a Kia már a kompakt kategória felső határán jár. Ebben a nálunk családinak számító járműosztályban pedig − érthető módon − meglehetősen árérzékeny a vásárlóközönség, így érdekes lesz, hogy az autó tudja-e reprodukálni elődjének sikereit. Persze annak eladásait sem a magyar piac húzta fel, úgyhogy feltehetően nincs okuk aggodalomra, hiszen magát a terméket másodikra is meglehetősen jól eltalálták.
Méretek
| Hosszúság: | 4,31 m |
| Szélesség: | 1,78 m |
| Magasság: | 1,47 m |
| Saját tömeg: | 1234 kg |
| Össztömeg: | 1710 kg |
| Tengelytáv: | 2650 mm |
| Karosszéria-kivitel: | ötajtós |
| Csomagtér: | 380 liter |
| Belső szélesség elöl: | 1430 mm |
| Belső szélesség hátul: | 1380 mm |
| Belmagasság elöl: | 1010 mm |
| Belmagasság hátul: | 950 mm |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött: | 265 mm |
| Ülőlap hossza elöl: | 520 mm |
| Ülőlap hossza hátul: | 500 mm |
| Csomagtér maximális szélessége: | 1340 mm |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között: | 1030 mm |
| Csomagtér magassága: | 540-730 mm |
| Csomagtér hossza: | 780 mm |
| Csomagtér hossza üléshajtással: | 1510 mm |
| Raktérnyílás szélessége: | 1080 mm |
| Raktérnyílás magassága: | 760 mm |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Motorosztály: | 4 |
| Hengerűrtartalom: | 1396 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | manuális - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 137 Nm 4200 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 73 kW (99 LE) 5500 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 182 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 12,8 s |
| CO2-kibocsátás: | 139 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 6,0 l/100km |
| Tesztfogyasztás: | 8,7 l/100km |
Menetzaj
| Menetzaj 50 km/óránál: | 61,5 dB(A) |
| Menetzaj 90 km/óránál: | 66 dB(A) |
| Menetzaj 130 km/óránál: | 70,5 dB(A) |
Értékelés
| Pozitív |
| Lendületes a friss forma, jó az anyagválasztás, az 1,4-es alapmotor is kielégítő |
| Negatív |
| Ezen az áron kicsivel jobb felszereltség is beleférhetett volna, váltásjelző hektikus működése |
Árak
| Tesztmodell alapára | 3 649 000 Ft |
| Tesztmodell ára | 4 799 000 Ft |
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
Kellemetlen visszahívás: rágja a rozsda a Maseratikat
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
Piaci körkép: koros, de stílusos kupék 1 millióért
Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
Nosztalgiajáratot indít a BKV - a járat már megtelt
Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
KIA tesztek
Hogy mondják Koreában, Ford Mondeo? Kia Optima teszt
Alapváltozatával járt nálunk a középkategóriás vásárlók új csábítója. Vajon betörhet-e a német modellek uralta szegmensbe a Kia Optima?
Flexszel megy ellenfeleinek a Kia is - új cee’d miniteszt 
Legnépszerűbb modelljét dobja kukába a Kia. A 2007 óta kapható cee’d vadonatúj generációja az elsőhöz hasonló előrelépést ígér.
7 év garival, 3 milliótól. Vezettük az új Kia Riót
Nagyobb és igényesebb, mint elődje. Természetesen drágább is, ám mivel immár a kategória krémjével vetekszik, konkurenseihez mérten továbbra is olcsó.
Többé nem Olcsó János a KIA Sportage
Úgy tűnik, jól megtanulta a leckét az automataváltós KIA Sportage 2.0 CRDi EX Premium, amely árát tekintve csúcsmodellhez illő bátorsággal harap bele a prémiummárkák húsába.
Profilváltás
Ritkán keletkezik olyan hatalmas szakadék egy típus modellváltásakor, mint amekkora a régi és a vadonatúj KIA Sorento esetében megfigyelhető. A csúcsmodell alá pozícionált, 5 személyes 2.2 CRDI EX kivitel járt nálunk.
Még több KIA teszt
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
Tegnap – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
2 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
3 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Itthon próbáltuk az akár hétüléses Kia Carens kompakt egyterűt
- Nekünk nem, de Kínának fontos lehet a Horki, a Kia legújabb márkája
- Szöulban debütál, de vélhetően nem fog megvalósulni a Kia CUB
- Elölről kicsit, hátulról nagyon más formával debütált New Yorkban a Kia Soul
- Az elvált szülők autója? 4,75 millió forinttól rendelhető az akár hétüléses Kia Carens
- Kia provo - érdekes koreai tanulmány Genfből
- Kátyúkár: lehet esély a kártérítésre, de biztosítást is köthetünk rá
- Első képeken a cee'd GT. Még az idén a boltokban
- Kia Cross GT: crossover koncepció Koreából
- A szerdai 7 forintos emelés után pénteken újabb 3 forinttal megy feljebb a benzin ára
Használtautó.hu
|
Ár: 4.390.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.199.000 Ft Évjárat: 2013 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.499.000 Ft Évjárat: 2008 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |






























































