Mindenmentes – BMW 118i

Olyan, mintha, de közben mégsem – BMW 118i Luxury teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tolnál egy burgert, de zavar, hogy állatot ölnek miatta? No para, ma már kérhetsz húsmenteset is, ami úgy néz ki, igazából az íze sem rossz, de azért nem igazi hamburger. Hogy milyen a vegán BMW?

Tökéletesen kivetíti az autóipar azt, amit fogyasztói társadalomnak hívunk. A futószalagon gyártott termékekről ma nehéz elképzelni, hogy valaha is eszmei értéket képviseljenek bárki számára, persze ki tudja. Lehet, hogy 30-40 év múlva örülni fogunk, ha egy autó igazi és nem csinált zajt ad, és akkor már mindegy lesz, hogy hány henger lesz benne, csak legyen. A társadalmi igények változnak, ez a természet rendje, a kínált lehetőségek igazítják, aki pedig kapható rá, az szívesebben vesz vegán gumicukrot a hagyományos helyett, mert valami hasonlót kap, de legalább állatot nem öltek érte. Imádom a hamburgert, szinte mindegy, mivel tömik meg, de húsnak lennie kell benne, ezt valahogy nem tudnám elengedni. Mégis van már olyan húspogácsa, ami 100%-ban növényi alapanyagokból készül, kipróbáltam. Annyit mondhatok, hogy sokkal jobban állunk most, mintha még mindig a szójával próbálkoznának. Az íze tök jó, valószínűleg lenne az az élethelyzet, amikor nem venném észre, ha nem mondják, de mivel érdekel a hamburger, ezért nehezen tudom összehasonlítani egy olyannal, amiért egy szarvasmarha adta az életét. A vegán burger nem rossz az ételek között, de a burgerek között azért elbújhat. A fronthajtású BMW sem rossz, de a BMW-k között… Nem belőlem fog megélni a BMW, én ezt megértem és elfogadom. Azokból fog megélni, akik megveszik újonnan az autóikat, nekik pedig teljesen más igényeik vannak, mint nekem. A kompakt modellek között már jó ideje mindegy, milyen a hajtáskombináció és a BMW eddig egész komoly vevőkörtől esett el. Hogy miért? Az 1-es egész egyszerűen nem tudta hozni azt, ami a kompaktok között csábító lehet, vagyis az időnként hátra ültetett haveroknak szűkösen kellett elviselniük az utat, a cuccaiknak meg nem volt túl sok hely a csomagtartóban. Ugyanakkor, ha nem a saját fülemmel hallom, el sem hiszem, hogy ez igaz, de vannak, akik pont a hátsókerékhajtás miatt nem vették az 1-est, vagy a 3-ast, mert azt hallották, hogy az csúszós úton veszélyes. Hadd ne kelljen részleteznem, hogy ennek a felfogásnak mekkora a marhaságtartalma, de sajnos létezik. Ők azok, akik a presztízsérték és a kínált extrák alapján választanak autót. Ők az újautó-vásárlók, akiket a BMW-nek meg kellett szólítania és ők azok, akik miatt az egyik legtöményebb vezetési élményt adó BMW mostantól csak használtan kapható. A terv nagyon egyszerű volt, elengedték a hátsókerekes platformot, kurtább lett a tengelytáv, ezzel hangyányit javult a manőverezhetőség, miközben a helykínálat jelentősen nőtt. A Mercedes meg sem próbálta megépíteni az A-osztályt valamelyik meglévő platformjukra, jóval előre látták, miben lesz az üzlet, hát most fordult a kocka. Ők másolták az X6-ot, a BMW meg most beismeri, hogy az 1-esnek jobb lesz a hagyományos elsőkerékhajtás. Kellően jellegtelen lett a sziluett, azt rajzolnánk a formájába, amit csak akarnánk és megkaphatjuk a Golfot, a Focust, vagy Ceed-et. Igazából, ezek között nekem még mindig nagyon bejön az 1-es formája, pedig ordít róla, hogy „rossz helyen hajt”. Morcos az orra, agresszív és főleg széles a feneke, élesek a vonalak az oldalán és persze a márka jegyeit viseli, amik a Bangle-gödör után most újra egyfajta virágkorukat élik. Igen, nagy a hűtőmaszk, a Luxury csomag miatt még javában krómozott is. Ezzel is az van, mint a többi új BMW-vel, hogy élőben kiadja, fotókon kevésbé.

Külsőre megkapják a vásárlók azt a villantást, amire az embléma képes, bent viszont nem csak olyan, mintha.

Hatalmas értéke, hogy odabent minden egyes részlet, kezelőszerv, anyagok, gombok pont ugyanazok, mint a nagyobb BMW-kben. Az A Mercihez képest konzervatív a dizájn és hagyományosan tagolt, pedig nincs itt sem kevesebb kijelző. Nekem ez autószerűbb, a BMW belső azoknak szól, akik a high-tech kütyüket hagyományos csomagolásban kérik. Egészen kevés a fényes részlet, a középkonzol panelje is matt, ahogy a 3-asban is, a kijelzők pedig gyönyörű képet adnak. Alapból mutatós lenne a műszeregység és kisebb a központi kijelző, így viszont mindkettő 10 colos. Nem lehet úgy konfigurálni a műszeregységet, mint egy Audiban, vagy Mercedesben, de őszintén szólva, ez annyira nem hiányzik. Így olyan autószerű még mindig, nem pedig okostelefon, vagy tablet. Miközben a központi multimédia szoftvere legalább annyira gyorsan és stabilan pörög, mint a mai telefonoké.
Hirdetés
Jár hozzá az online kapcsolat, mindenképp, vagyis tudunk híreket olvasni, időjárást nézni, de legfőképpen az élő forgalominformáció és az okostelefonos kapcsolat miatt fontos ez. A BMW Connected applikációjával kapcsolódhatunk az autóhoz, nyithatjuk-zárhatjuk messziről, de útvonalat is tervezhetünk kényelmesen a fotelben ülve otthon, majd az autóban helyet foglalva már indul is a célra vezetés. Lehet szellőzést is indítani róla, de állófűtés híján ennek leginkább nyáron van értelme. Nagyon szép és látványos a hangulatvilágítás, ami az egyszerű fekete térben is valódi élményt nyújt, miután nem csak egyszerű LED csíkok, hanem komplett díszelemek világítanak, persze a szokásos árnyalatokban állíthatjuk őket.

Jól beállítható az első ülés, kimondottan jó a vezetési pozíció, bár azt nem tudja adni, amit az elődje.

Hátul furcsán magasra került az ülőlap, ezért a tetőt kimélyítették, így a 180 centis magasságommal is kényelmesen elférek, a lábaknak pedig bőven van hely. Hagyományos USB-ből csak egyet kapunk, USB-C-ből viszont a könyöklő alatti rekeszbe és a hátsó ülésekhez is jutott. A belső legalább annyira jól konfigurálható, mint a 3-asé, szóval lehet ennél jóval látványosabb, meg érdekesebb, kaphat sportüléseket is. Vezethetősége most egy érdekes pont, ugyanis az változott a legtöbbet. Az elsőkerékhajtású kompaktok között így is különleges ízt ad az 1-es és a Minikből ismert kőkemény kormányzást is mellőzték. Helyette a 3-ashoz hasonlító enyhén súlyozott, de pontos kormányzást kapott. Jó érzés vele terelgetni, viszont csúnyán megvezetik a nyomvályúk, rosszabb országúton valódi küzdelem az egyenesben tartása, amire még a sávtartó is képes rátenni egy-két mozdulatot, ezen a téren volna még mit csiszolni.

Futóműve már a bemutatón is meggyőző volt, nagyon érezni rajta az akarást, hogy közel kerüljön a nagyobb BMW-khez és ez sikerült is.

A felkoppanásgátlós lengéscsillapítók jóleső súlyt adnak a futásnak, biztosnak érezzük, komolynak, ezen a téren remekel az 1-es. Van egy trükkje a kipörgésgátlóval is, képes némi difizárat imitálni az első tengelyen, ezért forduláskor amellett, hogy élénk, bombabiztos is. Nem hogy orrtolás, de kerékpörgetés sincs, a lendületből autózást nagyon tudja, csak hogy odáig fel is kell valahogy gyorsítani. Az 1-es alapmotorja jelenleg a háromhengeres turbós benzines, 1,5 literes benzinmotor. A 118i jelölésű modellben összkerékhajtás nem, az új 7 fokozatú duplakuplungos váltó viszont helyet kaphat. A hajtás egy hatalmas gyenge pont a 118i-ben. Háromhengeres motorból kihozni a jót nem egyszerű, a BMW-nek sikerült is, meg nem is. Borzalmasan indul, aminél azt hinnénk, hogy nem lehet rosszabb, de sajnos van. A stop-startos indítása annyira csúnya és úgy berázza az egész autót, hogy minden első megállásnál rémülten nyúltam a kikapcsoló gomb után, nehogy még egyszer át kelljen élnem. Ezen túl viszont sikerült járás közben szépen kiegyensúlyozni, igazából bármilyen tempóval is megyünk, lehetetlen megmondani, hogy páratlan számú a henger, amihez a hangszigetelés is hozzájárul, nyilván. Van is benne erő, meg nem is, 140 lótól kicsit többet várnánk, de a dolgát végülis el tudja végezni, előzni meg csak az akar, aki siet, a mai forgalomban meg azt úgy sem lehet. Nagy kár, hogy nem kézi váltóval próbálhattuk, mert a Getrag féle hétfokozatú duplakuplungos nincs épp a helyzet magaslatán. Érdekes, hogy a Mercedes és a Renault-Nissan csoport is ugyanezt használja, annyit azért leszögezhetünk, hogy a Qashqainál és a Renault modelleknél a BMW-ben jobb hangolással kapjuk. Kezeljük helyén az 1-est, ott, ahol az embereket tényleg nem érdekli az, hogyan vált a váltó, hogyan indul be a motor és van-e erő ahhoz, hogy menjünk vele egy rendeset. Hozzáteszem, korábban azért a háromhengeres 1-es is megadta azt az ízt, amit egy kismotoros BMW tud. Minden más tekintetben viszont sokkal többet tud elődjénél, főként komfort tekintetében, olyan szépen sikerült hangszigetelni az 1-est, hogy azt sok nagyobb modell is megirigyelné. Vezetéstámogatókból is a legfrissebbeket kapja, ügyesen is tartja magát sávban és a tolatókamerája is nagyon szép képet ad, ezek azok a minőségbeli apróságok, amik magasra emelik az 1-est.

Hogy ugyanazt az élményt kapjuk a belsőtől, mint egy nagyobb BMW-től, szintén nagy erény.

Még a mutogatós multimédia kezelést és a beszédvezérlést is megkapja a vezeték nélküli mobiltöltésről és az Apple CarPlayről nem is beszélve - 2020 közepétől pedig már Android Auto is lesz. Joggal gondolhatnánk, hogy az olcsóbb technika miatt visszaesett az ára is, pedig nem. Éppen más területeken való fejlődése miatt kerül lényegében ugyanannyiba, mint az előd, csak most pont abban remekel, amiben korábban nem igazán tudott. Amiért én szerettem, az már nincs meg benne. Amiért azok szeretnék, akik meg is vennék, azt most maximálisan hozza. Ezeket összevetve persze túlzás, hogy mindenmentes, a műszaki tartalom hiányát kompenzálja a minőség és a felszereltség. Ha pedig arról lenne szó, hogy választanom kéne, addig nyúznám az értékesítőket, amíg versenyképes árat nem kapnék rá. Mert a BMW ismert kényelmi funkciói miatt kéne, de csak valamelyik négyhengeres motorral, lehet az dízel is felőlem.
Értékelés
Pozitív
Minőségi belső tartalom, a nagyobbakhoz hasonló anyaghasználat, elérhető extrák, alapáras online kapcsolat, autószerű belső, jó helykihasználás, jó kormányzás és futómű
Negatív
Háromhengeres motor, duplakuplungos automata váltó
Árak
Tesztmodell alapára
7 990 000 Ft (2019.12.16.)
Tesztautó ára
14 010 200 Ft (2019.12.16.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 4200 – 6500 1/min-nél
Nyomaték:
220 Nm 1480 – 4600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,5 s
Végsebesség:
213 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 – 5,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4319 mm
Szélesség:
1799 mm
Magasság:
1434 mm
Saját tömeg:
1395 kg
Össztömeg:
1870 kg
Tengelytáv:
2670 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
380 l
Belső szélesség elöl:
1442 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
1019 mm
Belmagasság hátul:
965 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
170 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro6
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
220 Nm 1480 – 4600 1/min-nél
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 4200 – 6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
213 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,5 s
CO2-kibocsátás:
121 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 – 5,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,0 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
62 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2019.12.16. at 18:52
      Permalink

      Azt azért észben kell tartani, hogy prémium a belső tartalom multimédia, online kapcsolat és anyaghasznàlat terén és vezethetősègben is jóval komolyabb bàrmelyiknèl. Plusz ott a konfigurálhatóság, az erősebb motorok, öszkerékhajtás opciója, es a 20d-vel egy jóval könnyebben értékelhető autó is az 1-es.

      • 2019.12.16. at 22:13
        Permalink

        Ez az online kapcsolat valami mágia azoknak akik még a TV-nél és nyomtatott sajtónál leragadtak? Vágási Feri után a BMW is beszáll az internetbe? Ne hogy már 2019 végén azért kelljen csodálni egy autógyártót mert bedugta a virtuális ethernet kábelt a gépjárműbe – végül is csak 20 évet késtek – az a vonat már elment, hogy a mobilnet autós extra legyen, ahogy a sokszázezres opciós listás autós rádiók kora is leáldozott. Aki nem a BMW 1-est veszi annak is ugyanúgy lesz (már van) internete meg profi multimédiája a 10.000 forintos kínai okostelefonon át, ami mondjuk annyival jobb a BMW-nél, hogy valószínűleg tovább lesz rá szoftvertámogatás és ott is lehet vele ‘vagizni’, ahova 4 kerékkel nem lehet behajtani.
        Az alapárért Subaru Imprezát lehet kapni alapáron összkerékhajtással ami azért nem egy tucat német prémium, de ott van a kicsit nagyobb új Mazda 3 is vagy a szénné faceliftelt és akciózott Alfa Giulietta miliókkal olcsóbban amit már a Giuliuára átszerszámozott gyárban készítenek ugyanolyan összeszerelési színvonalon, s azért szintén nem rossz vezetni és egyik sem marad alul minőségben. Jó – nyilván vannak szarabb ajánlatok is ennyiért, mint a Lexus CT ami a világ vicce, de ha a Mini méretkonkurens lenne akkor házon belül is alaposan elpicsáznák ezt a kis nyomigombócot. Ettől még persze biztos ‘jó’ autó, de a tesztautó 4 Fiat Tipo ára? Na neee – ilyenkor azért az autós újságíróból is elő kéne hogy bújjon a műszaki ember, hogy az autó alapvetően egy helyváltoztatásra kitalált gépészeti eszköz. Ha divatcikként akarom elolvasni az új BMW értékelését azt majd megteszem az Elle magazinban.

        • 2019.12.16. at 22:58
          Permalink

          Érdemes mélyebben belemenni és megismerni, mit is jelent az online kapcsolat egy autónál, sajnos messze nem annyira egyszerű mint ahogy felvázoltad. Elég jelentős fejlesztésről van szó abban a tekintetben, hogy az autó több funkciójával összeköttetésben áll és éppen az említett okostelefonos kapcsolat miatt a mindenki zsebében lévő eszköz kiterjesztése is lehet. Ezen felül az online kapcsolat az egyik belépő az önvezető autók, de mindenképp a jövő közlekedésének világába, azonnali kommunikációt jelent a többi közlekedő autóval, később majd a közlekedési lámpákkal, vonatokkal, kamionokkal és még ki tudja. Igen, ez a világ még nem létezik, de ezek az autók már fel vannak készülve rá, nem mellesleg a rendszerek frissítése is pofonegyszerű az állandó online kapcsolattal.

          Kénytelenek vagyunk divatcikként kezelni ezeket a termékeket, emellett szerintem pont az én cikkemben olvashatsz indokolatlanul sokat az 1-es technikájáról, miután engem speciel pont zavar az, hogy a BMW-nél ennyire mindegy lesz, mi kerül bele az autóba mechanika terén.

          Ne haragudj, de az említett modellek, melyeket felhoztál példaként, egyetlen csavarjával nem versenyezhet az 1-essel és semmiféleképpen nem is akarnak. Egyrészt a Giulietta jövőre 10 éves modell, a Tipo ennél bőven több, miután a Bravóra épül, az Impreza szívómotoros és felasználói szempontból hozzá sem szagolhat egy friss európai modellhez, annak ellenére, hogy önmagához képest jó autónak tartom. Ezek mind jóval egyszerűbb, rosszabb anyagokból, kevesebb konfigurációs lehetőséggel összeállítható és főként semmiképpen nem prémium modellek, míg az 1-es BMW az. Friss padlólemez, új technológiák és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek vannak benne, persze, hogy jóval drágáb lesz azoknál, amiket említesz. A Mazda3 az egyetlen, amelyik szóba jöhet konkurensként, ugyancsak friss technika, jóval kevesebb lehetőséggel, de szintén 7 millió forint feletti alapárral. Kezeljük a helyén a modelleket, a BMW prémium termékeket gyárt és ennek az 1-es is megfelel.

          • 2019.12.17. at 09:47
            Permalink

            A prémium termék kifejezés alapvetően azt takarja, hogy a világnak azon részein, ahol a BMW-t (Mercit, stb) megveszik, nem a gépkocsi magasabb felszereltségét, jobb (jobb?) anyaghasználatát, több hasznos funkcióját veszik meg, hanem kizárólag a presztízsét. Mivel a vásárlók ezen rétegénél majdnem mindegy, hogy 28 ezer euróért vesz egy Renault, vagy 36 ezerért egy BMW-t, kizárólag az számít, hogy könyvelőként nem járhatok egy olyan autóval, mint a cégnél a kézbesítő. használati értéket tekintve egy egyes Bömös semmivel nem nyújt többet, mint egy pl. Megane, amit ugyanúgy fel lehet szerelni. persze a (prémium) gyártója ügyel arra, hogy az újonnan fejlesztett gépben legyen vmi olyan ficsőr, ami még a többiben nincs, viszont általában semmire nem használható 8olyan, mint a 3D-s tv-k voltak, amiket aztán már nem is gyártottak.) Tudomásul kell venni, hogy azok a rajongások, amelyek egy prémiumot körül vesznek, a való életben Magyarországon még csak a vásárlók igen kis részének jönnek be anyagilag, náluk is csak presztízs okokból. Jó példa erre itthon a 10-15 éves Bömösök behozatala, ami aztán főleg csak szívás, miközben annyi pénzért símán vehetne egy új Suzukit. Mondom én ezt, akinek volt 3 évig egy egyesese (újonnan, 120d) és egy percet sem sírtam, sőt, amikor lecseréltem egy 170 lovas benzines Giuliettára, aztán azt egy új Volvo V40-re (ami sztem egy klasszissal jobb autó volt a kis Bömösnél). Az IT behatolása a járműiparba értelemszerű, de lassan már úgy néz ki, hogy a jármű alapfunkciója, hogy közlekedni lehet vele, már alig érdekli az újságírókat, a kütyük szinte fontosabbak, pedig, amíg el nem jön az önvezető autók tömeges használata, addig egy autó alapvetően jármű és nem a YouTube tükrözése menetközben a kocsi monitorjára. Az új egyes is, mint egy 5000 dolláros cipő, messze csak a presztízst szolgálja, durván túl van árazva a tudásához képest.

          • 2019.12.17. at 17:01
            Permalink

            A felvetéseid nem rosszak, sőt, a presztízskérdésben ez sajnos így van, sokaknál elvi kérdés, hogy mibe ülnek bele és mibe nem. Ők a fizetőképes közönség, az autógyárak velük terveznek és ezt a közönséget messze hidegen hagyja az, hogy az autója használhatóbb-e, mint egy Megane, vagy csak pont ugyanannyira, esetleg kevésbé. Teljesen mindegy, mert BMW-ből van, akkor az kell. Miközben a presztízsérték fontos, a technika egyre kevésbé, a high-tech kütyük egyre inkább, így az autós újságíró sem tehet mást, mint az új fícsörökkel foglalkozik. Csépelhetnénk még az 118i technikáját, ami engem speciel érdekel és még titeket is, akik kommenteltek, de akiket érint is az 1-es vásárlás, nekik az új kütyük, a vezetéstámogatók, a kényelmi extrák szólnak. Ezekről szól ma az autóipar, alaposan kibővült a világ, messze nem az a fontos már, hogy milyen megoldású a futómű, mekkora a furat, vagy a löket, hány bárral tölt a turbó stb… Elenyésző a lényege, sokkal fontosabb, mit tud az autó a dobozon belül, amit a négy kereke közé rajzoltak. Egy villanyautónál még ennyi technikai érdekességről sem beszélhetünk, hisz a gördeszkán az lehet, amit csak megálmodnak, a Tesla mégis menő, mert akik meg tudják fizetni, azoknak mindegy, a lényeg a nagy kijelző, az okos extrák, a dizájn és a jövőbe mutató szoftveres fejlesztések. Sajnálom, ha az autós újságírás számodra ma csalódás, de a termékek óriásit változtak, a felszereltség fontossági sorrendje szintén, nekünk is haladnunk kell és követni a fontossági sorrendet. Ha ebben a mechanika az utolsó helyre kerül, akkor oda kerül, őszintén szólva akkora csalódás a 118i technikája, hogy legszívesebben nem is beszélnék róla és akkor sem változtatna az autó abszolutértékén, mert egyszerűen nem fontos már ez a részlet.

    • 2019.12.16. at 19:38
      Permalink

      Nem csak a brandről van szó, de arról is. Van, akinél a prémium márkákon kívül nem jön szóba más, de ők felhasználói szempontból azért nem járnak rosszul, komolyabb és jobban működő extrákat kap, és hatékonyabb vezetéstámogatókat, amiket talàn nem is emeltem ki eléggé a cikkben, de hasznàlni egy ilyet valóban nagyon hasonló egy nagyobb BMW-hez.

  • 2019.12.16. at 23:11
    Permalink

    Én azon döbbentem le, hogy ez az autó valamilyen okból kiérdemelte, hogy videó készüljön róla. Egy sima kompakt, miközben gyakran olyan csúcsgépekről nem készül kisfilm itt az oldalon, aminek láttán egyként dobban az autórajongók szíve. Ki érti ezt? 😀

    • 2019.12.16. at 23:27
      Permalink

      Az idő és a lehetőségek sokszor felülírják a terveket, mi is szívesebben forgattunk volna több tesztautóról is inkább, mint erről, de az 1-es is éppen elég érdekes modell most. 2020-ban azon leszünk, hogy az érdekesebbekről is készüljön!:)

  • 2019.12.18. at 21:03
    Permalink

    A MOL limo által már ki lehet próbálni a prémium szegmens egy két belépő modelljeit. Nekem mind a BMW mind a merci meggyőző volt, és ha nejem számára autót vennénk és ennyit tudnank rá szánni akkor ok, de ezeknél a VW e-up itt Bp még meggyőzőbb ,
    Nem kellene más munkába járáshoz!!
    Az 5 milliós ár pedig elkondolkodtato csak hátul csak 2 bizti öv van….

Vélemény, hozzászólás?