Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt
Alkoholos és Turbós. Insignia 2.0 Turbo E85 teszt
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az élvezetes, turbós benzinmotorok használata ma már komoly luxusnak számít. Spórolási lehetőséget rejt az Opel ajánlata: az Insignia középső turbós benzineséhez kérhető E85-üzem.
Kívülről semmi sem utal az etanolos üzemre, de a tesztautó mégsem sima Insignia, hiszen OPC-Line optikai csomagot, egyebek mellett módosított első és hátsó lökhárítókat kapott
Insignia Turbo − ez olvasható az E85-tel hajtható Insignia farán. Csak tanksapkáján látható, hogy etanollal is tankolható
Noha az Opel árlistáján továbbra sem szerepel az Insignia etanollal itatható verziója, tesztautóként már megkaptuk a 2,0 literes, 220 lóerős, turbós benzinmotor E85-tel itatható kivitelét. Miként a néhány itthon kapható etanolos modell költség-kalkulációjakor már említettük, az Opel nem rendelkezik gyári értékkel arra vonatkozóan, hogy milyen többlet fogyasztást eredményez az etanol üzem. Ezért mértünk, már amennyire két tankolás között lehet. Van kizárólag városi és vegyes fogyasztási értékünk is és persze tudjuk az E85 valamint a 95-ös benzin literenkénti árát, melyek között az e heti árcsökkentéssel 33,9 százalékos a differencia, azaz egy liter 95-ös áráért 1,339 liternyi E85-öst kapni. Fel van tehát adva a lecke az Insigniának, ha etanolból több, mint harmadnyival többet fogyaszt, akkor anyagilag már nem éri meg (az azonos benzineshez mérten 150 000 forintos felárért kapható) etanolos verzió, bár utóbbi kétségtelenül környezetbarátabb, hiszen az etanol elégetésével csakis annyi szén-dioxidot ereget, mint amennyit az üzemanyag előállításához termesztett növény megkötött. És persze meg kell jegyezni az E85 számára adódó, e héten nem egész 100 forintos árelőny az általánosnál jóval szerényebb, rendszerint ugyanis a most tapasztalható 33,9 százaléknál nagyobb a benzin felára az etanolhoz mérten, így hosszú távon akkor is vállalhatónak tartanám az E85-ös Insigniát, ha kicsivel a korábbi cikkünkben saccolt 30 százalékosnál jelentősebb többletfogyasztást mutatna a benzineshez mérten.
Nem szabvány, hanem OPC-csomagos Insignia műszerfal látható a képen, háromküllős, vágott aljú sportkormánnyal. Utóbbi műanyagjai sajnos markolászásukkor nyöszörögnek, a kormánykerék vastagsága látványos, de valójában a nem lapátkezű sofőrök számára eltúlzott
Nem csigázom tovább az olvasókat, lássuk a számokat. Miután átvettük a tesztautót, közel 200 kilométeren át, váltott sofőrökkel, csakis városban hajtottuk, mindenki kiélvezte a 220 lóerős turbómotor erejét, 7,6 másodperces 100 km/órára gyorsulását, aztán a tankolásnál alig hittem a szememnek, bő 30 liter ment a tankba, egészen pontosan 15,6 literes átlag adódott. Nem túl szép érték, ám ha a gyári, 12,1 literes városi gyári adathoz viszonyítjuk, annál „csak” 29 százalékkal nagyobb. A benzin pedig közel 34 százalékkal drágább az E85-nél – tehát jól jártunk. Ezután csakis én hajtottam a tesztautót, abszolút vegyes üzemben, volt benne város, előváros és 200 kilométernyi autópályázás is, 130 km/órás tempóval. Végül 398 kilométerre 49,84 litert tankoltam, azaz 12,5 literes átlag adódott. Ez már egészen elviselhetőnek mondható egy 220 lóerős autótól, ám ha a 8,4 l/100 km-es gyári vegyes értékhez viszonyítjuk, akkor 48 (!) százalékos többletet jelent. Az eredmény persze a gyári vegyes értékhez mérten adódik. Messze nem biztos, hogy benzinnel hoztam volna a gyári értéket, tehát összességében elmondható, a benzineshez képest biztos környezetvédelmi és sanszos anyagi előnyt jelent az etanolos verzió.
Kupés tetővonalú ötajtós az Insignia. A hátsó fejtér így a 180 centiméternél magasabbaknak kevés, a második sori lábtér épp elegendő. Elöl kifejezetten kényelmesek a szabályozható laphosszúságú ülések. A fekete tetőkárpit kétségtelenül sportos, de kissé nyomasztó megoldás − természetesen választható világos is
Az elektromos mozgatású, memóriás sofőrülés a gyújtás levételekor hátrahúzódásával segítheti a kiszállást, de nem áll magától vissza a helyére, egy gombnyomás kell neki, hogy a raktározott pozícióba mozogjon
Olyan spóroló-bajnok persze E85-tel sem lesz az Insigniából, mint amilyen az 5,1 l/100 km vegyes fogyasztású ecoFlex turbódízel, de a 2,0 literes turbós benzinmotor nem is a filléreskedőknek, sokkal inkább az ínyenceknek való. Azoknak, akik áldoznak a teljesen rezzenéstelen alapjáratú, mélyről húzó, csendesen és szívesen forgó motorra, a 8 másodperc alatti gyorsulásra és esetleg automata váltót és/vagy összkerékhajtást is választanának autójukhoz. A 2,0 literes turbóhoz ugyanis utóbbiakat is lehet kérni és a benzineshez mérten bizony költségtakarékosabb az etanolos üzem, tehát aki kifejezetten élvezetes Insigniát szeretne, az nem fog csalódni az E85-ben sem.
Hátsó légbefúvó mindegyik Insigniába kerül, a hátsó oldalablakok rolói 42 000, a 230 V-os csatlakozó 31 000 forintos tételek
Opel sajátosság a látványos műszerblokk, a 2,0 literes turbóval a fogyasztásmérőn ritkán látni 10 l/100 km alatti értéket
Joggal tehető fel a kérdés: milyen az élet az E85-tel? Sok különbség nem fedezhető fel a benzinüzemhez mérten, hacsak az nem, hogy tisztán E85-öt tankolva kicsivel hosszabban kell indítózni, ám amúgy az Insignia olyan, mint amit a 2009-es Év Autójától már megszokhattunk. Leginkább látványos, még ötajtós karosszériájával is csak épp elegendő hátsó láb- és 180 cm felettieknek szűk fejterű. Az első két utas persze szinte minden körülmények között jól érzi magát, s az ülések nem csak elöl, a szélső hátsó helyeken hátul is komfortosak. Bőven található majomfogó az autóban, például elektromos rögzítőfék (mely szerencsére nem automatikus, tehát télen sem fagy be), BMW-t idéző, iDrive-szerű irányítógomb, és előbbiekhez hasonlóan felárért kínált 230 V-os csatlakozó. Akadnak azonban bosszantó hibák is, mint például a csenevész, tologathatóságot és magasságszabályzást nem kínáló, csak a vezető számára elhelyezett első könyöklő és a kissé nehezen átlátható középkonzol. A futómű még a feláras, illetve a Sport ellátmányhoz alap FlexRide, azaz adaptív lengéscsillapító rendszerrel sem az igazi. A hangolható gátlókkal a rugózás viszonylag jó, de az amúgy elég jó minőségűnek ismert M7-es autópályán figyeltem meg, hogy folyamatosan mozog a karosszéria, ezt szerencsére a gázreakciót is élénkebbé tevő, a műszerek megvilágítását pirosba fordító, Sport gomb megnyomása minimalizálja, de a rendszer sehogy sem lesz kerek, hiába csillapít viszonylag jól a futómű, a himbálózáshoz mérten nekem mindegyik módban egy kicsit keménynek tűnt. Nagyon rosszra persze nem kell gondolni, de ma már vannak jobb konkurensek – hiába, mégiscsak 3 éve jelent meg az Insignia.
Autópályás tempónál is feltűnően csendes a 2,0 literes, 220 lóerős, E85 üzemanyaggal is itatható benzinmotor, melynek főtengelye 130 km/óránál hatodik fokozatban épp 2000-ret fordul percenként
Méretes, alapesetben 530 literes az ötajtós Insignia csomagtere. Csupán támladöntéssel, törésmentes padlóval, a tetőig mérve 1465 literig bővíthető
Az E85-os üzemmel és 5-ajtós karosszériával 8 777 000 (akciósan 8 377 000) forinttól kínált 2,0 literes, 220 lóerős turbós ára a konkurensekéhez mérten nem rossz, ám az, hogy a hátsó ablaktörlő és még a függönylégzsák is feláras az Opelnél, bizony nem túl dicséretes. Felárért persze kellemes adaptív xenonfény vagy sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és temérdek egyéb ínyencség is kérhető, ám ezekkel együtt könnyedén otthagyható 10 millió forint is az etanolos Insigniáért, mely kétségtelenül nem árával, hanem megjelenésével és menetdinamikájával tud vevőket nyerni.
Méretek
| Hosszúság: | 4,83 m |
| Szélesség: | 1,86 m |
| Magasság: | 1,5 m |
| Saját tömeg: | 1503 kg |
| Össztömeg: | 2035 kg |
| Tengelytáv: | 2737 mm |
| Karosszéria-kivitel: | limuzin |
| Csomagtér: | 530 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 1998 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | mechanikus - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 350 Nm 2000-4000 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 162 kW (220 LE) 5300 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 242 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 7,6 s |
| CO2-kibocsátás: | 197 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 8,4 l/100km |
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Megvan az Opel miniautójának neve: Adam
Térképre írta nevét az Opel Adam. Ma hajnalban a Facebookon tudósított élő közvetítéssel derült ki az új kisautó neve, ami voltaképp már nem volt meglepetés.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
OPEL tesztek
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt
Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 
Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!
Opel Insignia 2.0 CDTI Sport 4x4 teszt
Forma, minőség és műszaki tartalom - az első kettőt már próbáltuk megismerni az Opel Insignia esetében, a dízel 4x4-es hajtáslánc azonban újdonság volt a számunkra.
- Opel Movano 2.3 DT L2H2 Van teszt
- Opel Antara 2011 - első teszt
- Opel Corsa 2011 – első teszt
- Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt
- Opel Astra J teszt
- Opel Insignia 2.0 CDTI Ecotec Cosmo Aut.
- Opel Corsa 1.7 CDTi
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől
- Opel Combo Tour 1.3 CDTI, 2005 - használtteszt
- Opelt venne? Kérdezze ki a márkaszervizt, mielőtt döntene!
- Jelentősen csökkenhet a balesetek száma
- Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Erősebb és takarékosabb lesz a szentgotthárdi Opel motor
- Tovább apadnak az üzemanyagárak
- Merre mennek az üzemanyagárak?
- Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal autóvezetők
- Ijesztő is tud lenni egy Koenigsegg
Cikk ajánló
Mitsubishi Outlander 2.2 DI-D Instyle Navi TC-SST teszt
Tavaly – Teszt
A létező legdrágább, legjobban felszerelt Outlanderben a frissített széria összes újdonságát próbára tehettük.
KIA cee'd ECO Dynamics teszt
2 éve – Teszt
Bár a régi sem nézett ki rosszul, ötajtós KIA cee’d 1.4 EX ECO Dynamics tesztautónk már az új, ráncfelvarráson átesett külsővel érkezett hozzánk.
Citroën C4 Picasso 1.6 e-HDi teszt
Tavaly – Teszt
Télen még nem szerettem a robotváltós, benzines Citroën C4 Picasso-t, most tavasszal pedig alig akartam kiszállni az e-HDi dízelből. Mi lehet velem? Megbuggyantam a guruló tojás üvegkupolája alatt?
-
Chevrolet Aveo LS 1.4 16V 3 ajtós
3 éve – Teszt -
Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
5 hónapja – Teszt -
Audi A4 2,0 TDI
3 éve – Teszt
Használtautó.hu
|
Ár: 3.990.000 Ft Évjárat: 2009 / 9 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.350.000 Ft Évjárat: 2010 / 11 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.200.000 Ft Évjárat: 2010 / 11 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |

































































Hozzászólások (4 db)
http://www.opel.hu/gepjarmuvek/opel-valasztek/autok/insignia-4-door/muszaki-adatok/belso-boritas-modellek.html
Itt van a link benne van.
Extraként csak hátsó fej és oldal légzsák kérhető.
Üdv Opel Ivanits
Előzmények megtekintése
Tudomásom szerint az első fejlégzsák az oldallégzsákkal van egybeépítve és a "Vezető- és utasoldali légzsák, oldal- és hátsó függönylégzsák" jelenti a függönylégzsákot - hiszen a függönylégzsákot csak ezen, 78 ezer forintért kérhető tételben említik. Egy Opel kereskedő is megerősített ebben. De természetesen meggyőzhetőek vagyunk - de ebben az esetben félrevezetőnek tartom az árlistát.
Üdv,
Katona Mátyás
Kedves Ivanits!
Alapból csak 4 légzsák jár az Insigniához, az első oldallégzsákok a fejet is óvják, de függönylégzsák előre sem jár alapáron.
Üdv,
Katona Mátyás
Előzmények megtekintése
http://www.opel.hu/gepjarmuvek/opel-valasztek/autok/insignia-4-door/muszaki-adatok/belso-boritas-modellek.html
Itt van a link benne van.
Extraként csak hátsó fej és oldal légzsák kérhető.
Üdv Opel Ivanits
Csak a hátsó fejlégzsák nincs benne alapból elöl van .
Előzmények megtekintése
Kedves Ivanits!
Alapból csak 4 légzsák jár az Insigniához, az első oldallégzsákok a fejet is óvják, de függönylégzsák előre sem jár alapáron.
Üdv,
Katona Mátyás
Csak a hátsó fejlégzsák nincs benne alapból elöl van .