Szép, jó. Mi kell még? – Opel Mokka automata teszt

Képmutató világban élünk. Mindenki többnek, jobbnak és másnak akar látszani, mint ami. Ez a frázis megállja a helyét akkor is, ha a csúcsfelszerelt, dízel és automata Opel Mokkát használjuk illusztrációnak. Lépjenek közelebb, nézzék meg a hatalmas és sérülékeny kerekein feszülő alacsony oldalmagasságú gumikat. Meg a mögöttük lapuló apró kis féktárcsákat, meg az azok mögött tátongó likakat, amiken át nemcsak a szerény futóművet, hanem az aszfaltot is látni. Mint valami régi alvázas pickupnál. Nem, ez nem terepjáró, nem is összkerekes, a hasmagassága meg csak 15,7 centiméter.

Nem terepre való. De ki akarna buckák között lekoppintani egy ilyen csinos orrot? Ez az autó nem erről szól. A Mokka nem más, mint egy megemelt Corsa, és mint ilyen, a kicsi SUV-ok kategóriájába tartozik, mint a a Peugeot 2008, a Renault Captur, a Nissan Juke, sőt, a Mini Countryman is. Ha az autó által sugallt képet nézzük, akkor a 2008-as áll hozzá a legközelebb. Mert mit mond egy Mokka, ha ránézünk? Hogy egy szép, új(szerű) modern autó, ami szakít a hagyományos kategóriákkal. bizonyos értelemben a mai kor F Astrája. Ki veszi meg? Az akinek 20 éve F Astrája volt, ma viszont nem akar már egy olyasmi földszintes autóban ülni, hanem inkább egy biztonságérzetet adóan magasban. Vagy aki F Astrában nőtt fel, de a mai kor szavát értve és követve egy ilyen tulajdonképpen praktikus autót választ.

Jó a magasban, ha valaki szereti. Mert vannak ám előnyei ennek a crossover divatnak. Nézzék meg a Mokkát! Szinte függőleges az oldala, de legalábbis az ablakai. Fejtér van benne bőven, még a tolótető alatt is. Az üléshelyzet nagyon messze van az épp kifutó Corsáétól, a válltér az egyetlen, ahol érezni, hogy ez még nem kompakt, csak eggyel kisebb crossover. Ez látszik a csenevész kis szimpla karfán, ami a vezető ülésének oldalából hajtható le. Amiben viszont nem szerény, az a szélessége és a hossza. 4278 milliméter hosszú és 2038 milliméter a jókora tükreivel. Egy majd' két éve piacon lévő autó külsejéről nem könnyű újat mondani, azt viszont meg lehet említeni, hogy elölről tipikusan opeles, felismerhető. Nagyobb testvérétől, az Antarától viszont - főként szemből - nem könnyű megkülönböztetni.

Csinosan néz ki. Nem úgy mint szegény rokona, a nemrég Európából kivonult Chevrolet Trax. Nála - bár ez ízlés dolga - szerintem sokkal kellemesebb jelenség kívül, és pláne belül. És ha már bent vagyunk, mostanában többektől, szakmabeliektől is hallottam, hogy visszasírják ezt a többgombos nagyon sok gombos középkonzolt. Pedig a műszerfal tetején kialakított külön fészektől lejjebb, a gombtenger helyére ültetett és nagyobb képátlójú érintőkijelző jobb a ráncfelvarrott Insigniában, mert jobban kézre esik. Igaz, hogy ez a régebbi változat is könnyen megszokható, de az újabb pont ezzel élhetőbb - kevesebb megszokást igényel, közelebb van a konkurensek megoldásaihoz.

Még egy 8 milliós Opel. Árban viszont nagyon hasonlóan alakul a kategóriatársaihoz, és szerencsére az Opel jó áron ad pár nagyon fontos extrát. Van aki nem szereti, de a Mokkában 100 ezer forintos felárat jelentő, állítható laphosszúságú első sportülések miatt én választanám a Mokkát. Mármint akkor, ha az adaptív első fényszórók is járnának mellé. Ajjaj, még egy 400 ezres tétel (csokorban a tolatókamerával és a navigációval), ami az alapárat növeli. Az alapárat, ami még épp az ötmilliós határ alatt van, ezért viszont semmi különlegest nem nyújt. A közepes Enjoy szinten már ott a 18 colos könnyűfémfelni, de a használható, valódi értéket jelentő tételek felárasak. A Cosmo szinthez jár már 230 voltos csatlakozóaljzat a középkonzolban, és innen még 90 ezer a Bose hangrendszer, 127 ezer a Deep espresso barna metálfényezés és 150 ezer forint a vezetéssegédeket tömörítő Opel Eye csomag. Ebben van ráfutásos ütközésre figyelmeztetés, sávelhagyásjelző, táblafelismerő rendszer, viszont nincs holttérfigyelő. Az automata dízel 6,5 millióba kerül, ez a jól felszerelt tesztautó meg már 8,3 millióba.

Mi hajtja? Ez nagyon sok pénz, ha azt vesszük, hogy mennyire kerreg ez az ősi 1.7-es dízelmotor a mai Euro 5-ös, turbósan 130 lóerős változatában. Lehúzott ablakkal bántóan hangos, de a zajmérés szerint egyébként is kicsivel az elvárható felett van a kabin zajszintje. Aztán ott az automata váltó, ami egy hatfokozatú, sima hidrodinamikus egység. Messze van más márkák nyolcgangosaitól, nem beszélve a duplakuplungos szerkezetekről. Én szeretem a hagyományosan lassú automataváltókat, hiszen egy ilyenen szocializálódtam, de mégsem voltam vele megelégedve. Nem sikerült úgymond lábbal elváltani, mindig magasabb fordulaton tartotta az autót, mint ahogy szerettem volna, még véletlenül sem a nyomatékcsúcson. Kapcsolt viszont motorféket visszaváltással, de azt sem úgy, ahogy elvártam volna, nem mindig jött össze neki. Autópályatempónál olyan 2500-as fordulat körül forog a motor, 90-nél 1750-et.

Mitől lesz kellemes? Úgy alakult, hogy a már-már tartós-teszti hosszúságúra nyúlt tesztidőszak alatt 880 kilométert mentem az autóval. És nem azért mert muszáj volt, hanem mert más kocsi helyett a Mokkát választottam kényelme okán. Nekem nagyon bejönnek ezek a sajnos nem alapáron adott ülések. Több mint elégedett vagyok az Opel szintén sellig point-nak számító xenon lámpáival. A váltó meg... Legalább nem kell kapcsolgatni, és ott a tolótető, továbbá a Bose hangrendszer, amikkel már nagyon kellemes a városi araszolás, de a Balaton-parti este meg főleg. A tesztautó leadása után láttam a forgalomban egy alapfehér, alapdísztárcsás Mokkát, és szomorúan gondoltam vissza a tesztautóra. Kellemes a csomag, de minden jó elem súlyosan fizetős, és ebből a végösszegből egy tucat jobb autót lehetne nála venni. Legalábbis listaáron, de ne tessék aggódni, bőven tud adni "flottakedvezményt" az Opel. Akinek tetszik, az nyugodtan alkudjon rá!