Egymás mellett: Skoda Fabia II és III. Lehet jó a régi is?

Párhuzam: vajon miben fejlődött leginkább az új Skoda Fabia?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Galád módon elődjével is összevetettük a fiatalos, ugyanakkor komoly autónak tűnő új Skoda Fabiát. Vajon elődje elbújhat mögötte?


Régi és új. Most már nem titok, nem csak konkurenseivel vetettük össze az új Skoda Fabiát, hanem elődjével is. A lehetőség ugyanis nagyon adta magát, a Tanpályánál - ahol legutóbbi kisautós összehasonlító-tesztünket végezetük - az állomány része egy szinte új, mintegy egyéves és mindössze ötezer kilométert futott, a nálunk járt tesztautóhoz hasonlóan 1.2 TSI, második generációs Fabia.
Hirdetés

Kívülről egyértelmű a különbség. Ha valamit nagyon tud az új, az a megjelenés. Hiába, színház az egész világ: míg a kettes Fabia a karakteres első után kifejezetten unalmas lett, a hármas megint elemében van, vitathatatlanul jól néz ki. Arányai teljesen mások, a 8 mm-rel visszavett hossz nem, de a 9 centivel növelt szélesség és a 3,1 centivel apasztott magasság, valamint a közel 2 centivel növelt tengelytáv pont annyi plusz, illetve némi mínusz, hogy az új Fabia a púpos mindenes helyett dögös kisautó legyen, igaz, a tesztautók színösszeállítása is erőteljesen rátett még az alapvető formai jegyekre, s ha a méreteket nézzük, nem a régi bújhat el az új mögött, hanem épp fordítva, az új a régi mögött.
Skoda Fabia II és III - külső méretek
Skoda Fabia II Skoda Fabia III
Hosszúság [mm] 4000 3992
Szélesség [mm] 1642 1732
Magasság [mm] 1498 1467
Tengelytáv [mm] 2451 2470

Belül is nagy a fejlődés. Az utastérben újfent előjön, hogy az új Fabia sokkalta modernebb hatású, de erre persze a felszereltségbeli különbség is rátesz, a próbált Fabia II gyakorlatilag egy klímás, CD-rádiós, józan alapverzió, Fabia III-asunk pedig egy szépen összeállított tesztpéldány. Viszont a formák, az anyagminőség is mutatja, az új nem véletlenül új. Kialakítás szempontjából azonban a régi is korrekt, ott is vannak rekeszek, ajtózsebek, oké, az újban azok öblösebbek, s szám szerint is több a pakolóhely, azok precízebben formázottak is - hiába itt a Simply Clever filozófia. Alapvető különbség, hogy a Fabia II ülései magasabbra szereltek, s azok kevésbé méretesek, puhább tömésűek, tartás szempontjából elmaradnak az újabb verzió kényelmesebb üléseitől. Hiába magasabb a Fabia II, mint a III, utóbbi mélyebbre szerelt ülésein elöl-hátul nagyobb a fejér. A belső szélesség is egyértelműen jobb az új Fabiában, hiszen maga az autó is szélesebb. A korábbi Fabia nem csak hátsó lábterével, hajszálnyit ottani ülőlaphosszával is jobb az újnál, a kényelem viszont a keményebb ülés miatt hajszálnyit az újban jobb. Alapméretével egy kevéssel a csomagtér is nagyobb az újban, de azért meg kell hagyni, a 15 literes többletet nem könnyű érezni, a bővített, üléshajtás utáni méret pedig a régiben jelentősebb; a raktérpadló egyikben sem lesz sík.
Skoda Fabia II és III - belső méretek
Skoda Fabia II Skoda Fabia III
Belső szélesség elöl [mm] 1370 1410
Belső szélesség hátul [mm] 1370 1380
Belmagasság elöl [mm] 930-980 940-990
Belmagasság hátul [mm] 950 965
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött [mm] 210 180
Ülőlap hossza elöl [mm] 480 530
Ülőlap hossza hátul [mm] 480 475
Csomagtér [l] 315-1180 330-1150
Csomagtér maximális szélessége [mm] 1260 1210
Csomagtér szélessége a kerékdobok között [mm] 960 950
Csomagtér magassága [mm] 500-890 500-820
Csomagtér hossza [mm] 680 690
Csomagtér hossza üléshajtással [mm] 1380 1400
Raktérnyílás szélessége [mm] 990 980
Raktérnyílás magassága [mm] 790 770
Rakodóperem magassága [mm] 660 690

Melyiket jobb vezetni? Bár az új Fabia már 16 szelepes motorja 5 lóerővel erősebb, azaz 105 és 110 lóerős TSI-kkel van dolgunk, ezt a többletet nem fogjuk érezni. Az új persze mégis élénkebbnek tűnik, s dinamikusabb is, 10,1 helyett 9,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. Ez két dolognak köszönhető: a tömegcsökkentésnek (ami az eltérő felszereltség miatt mondjuk nem egyértelműen érvényesül) és az öt helyett már hatsebességes váltónak. Végáttételével ugyanis a régi ötöse sem rossz, az autópályás 130 km/óra azzal 3250 1/perc fordulattal futható ötödikben, az újnál hatodikban sem sokkal szerényebb a fordulatszám, ami azt jelenti, hogy szűkebb, élénkebb karaktert adó az áttételezés. Érdekes módon amúgy az ötös váltó mutatkozott precízebbnek, jobban kapcsolhatónak, az újban érzetre már alig van anyag. És hiába élénkebb az új Fabia, hiába stabilabb a futóműve, vezetni nem egyértelműen jobb. Az új már teljesen elektromos kormánya nagyon szintetikus, rásegítése magas tempónál túlzott, a Fabia II elektrohidraulikus rásegítésű kormányműve még több visszajelzést ad. A futóművek kényelme közel azonos, ami azért azt jelenti, hogy csillapításban van fejlődés, hiszen az új Fabia peresebb, 215/45 R16 abroncsokkal hozott a 195/55 R15-ös abroncsokkal szerelt Fabia II-höz hasonló jellemzőt. Bár az új Fabia erősebb, motorjaik is lényegében azonosak. Az új hajszálnyit alacsonyabban, 1550 helyett már 1400 1/percnél leadja csúcsnyomatékát, de valójában mindkettő eléggé lentről, már alapjárat közeléből terhelhető. Az újhoz már alapáron jár a stop-start rendszer, ami a régiben nincs, az alapjárat amúgy négyhengerességük ellenére mindkettőben érezhető.
Skoda Fabia II és III - műszaki adatok
Skoda Fabia II 1.2 TSI Skoda Fabia III 1.2 TSI
Hengerűrtartalom [cm3] 1197
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 105 (5000) 110 (4600-5600)
Nyomaték [Nm (1/min)] 175 (1550-4100) 175 (1400-4000)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,1 9,4
Végsebesség [km/h] 191 191
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 5,3 5,0
Fogyasztás a tesztkörön [l/100 km] 4,5 4,7
CO2-kibocsátás [g/km] 127 110
Gumiméret a tesztautókon 195/55 R15 215/45 R16
Saját tömeg [kg] 1130 1129

Akkor melyik a jobb? Egyértelműen jobb autó az új Fabia, de nem annyival, mint amennyivel többe kerül. Hiszen részint elődje műszakiságára épül, mégis teljesen újként adják el. A formába bele lehet szeretni, lehet rajongani érte, ám ha jó vételt keresünk, most egy - már az újdonság miatti áresésen túl lévő - alig használt Fabia II-vel nagyon jól járhatunk. Nem csak vételárával lehet kedvezőbb, tesztkörünkön magasabb katalógusérték szerinti étvágya ellenére kedvezőbben fogyasztott. Nem titok amúgy, hogy miért: mert 2 centivel keskenyebb gumi volt rajta, s az gond nélkül tud néhány decilitert számítani. Viszont arra is rávilágít, hogy mutatós, új, nagyobb kerékkel szerelt Fabiát csak az vegyen, aki meg tudja és meg is kívánja fizetni. A józan átlagvásárló pedig örüljön, ha meg tud kaparintani egy egy-kétéves használtat, ami jelentősen olcsóbban, közel azt adhatja, mint az új. Mennyiért kapható egy ilyen, alig használt Fabia II 1.2 TSI? Nincs sok eladó fiatal példány, s a Skodák ma már egészen jól tartják az árukat, így legalább 2,5 millió forint és persze jelentős adag szerencse is szükséges hozzá. Az új tesztautó mintegy 4,8 millió forintot kóstált, de 4 millióért azért már egészen jó 1.2 TSI Fabiát lehet kapni. Ez van, drágák a kisautók is, újonnan főként, de alig használtan is.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Nem tűntem el csak nem voltam internet közelben. Kollégáim vannak de nem ezen a fórumon és másikon sem.
    Ha nem kár értem akkor javasolnám írjál egy combos hozzászólást, most nyitottam meg ezt a topikot utoljára, nem fogom elolvasni mit írsz, bátran csapjál bele a lecsóba – ugyanezen oknál fogva nem állítom szembe egymással megnyilatkozásaidat sem.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Nem tudom miről beszélsz. Én nem autó vagyok, azt itt mások képzelik magukról.
    Hozol példát az ellentmondásra, vagy kollégáidhoz hasonlóan most eltűntél (az elköszönés jogán)? Mondjuk nem kár érte(d). Bírom a magadfajta böfögőgépeket.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Csak az elköszönés jogán – tényeket ismertettem és véleményemet, ha érzékenyen érintett sajnálom de kicsit felszínes vagy és sokszor mondasz ellent magadnak – szia.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Nekem elég, hogy én többeknek tetszek, mint az a Skoda Fóbia.
    Nem vagyok se német, se japán, se semmilyen konszern ellenes, de hogy lehetett VW-nek egy POLO alapokon nyugvó ilyen förmedvényt nyugtáznia … Ha ingyen adnák se kéne.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    “…Arányai teljesen mások, a 8 mm-rel visszavett hossz nem, de a 9 centivel növelt szélesség és a 3,1 centivel apasztott hosszúság…”
    ???
    Az utolsó szó nem magasság akart lenni?

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    A Swift meg mint a MINI kínai másolata….
    Szerintem ez a fikázás sehova nem vezet. Az általad ócsárolt változat is nagyon sikeres volt, legfeljebb neked nem tetszett. Ne gondold, hogy te mindenkinek tetszel.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Nem tudom kinek tetszhetett a régi, főleg a még egyel régebbi. EZ az új már kezd kinézni valahogy, de az előző kívülről, mint a Suzuki Swift kínai másolata, nem tudom kit vitt rá a lélek, hogy pénzt adjon érte …

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Belülről hasonlítottam össze a kettőt és nem méretre, olcsó megoldás nem attól függ hogy kisautó vagy alsó közép kategória az olcsó megoldás az olcsó megoldás akár hol van is.
    Próbáltam rávilágítani hová lő a Skoda, hogy sikeres vagy nem az nem volt kérdés de azért ha minden tizedik indiai taxis Fabiát venne akor sem venném meg ezt az autót.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Így is lehet nézni, csak nem tudom mi értelme? De ha neked tetszik.

    A Skoda évről évre sikeresebb. Miután üzlet, ezért ez az egy dolog számít. Semmi más. lehet itt polemizálni, hogy hol sikeresebb, de erről eddig nem beszéltünk. Olyan, hogy totális offenzíva, nem létezik az autógyártásban. Mindenkinek megvannak a célpiacai, amire úgy tűnik, a Skoda jól lő. Ezért hülyeség egy kisautót low budget alsó közepesekhez hasonlítani.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    A hazai piac deformálódott a sok céges vásárlás miatt, ha jól emlékszem 3/4 – 1/4 lehet az arány a céges vásárlások javára míg Nyugaton ennek épp a fordítottja igaz. Nálunk a Skoda értékesítések 92 %-a céges vásárlás ez is igaz viszont az nem hogy minden autó esetében így van, van ahol pont fordított a helyzet. Az új Fabia sem fogja felborítani a piacot akinek kell az megveszi, mindenki más szempontok alapján választ magának autót vagy tesznek alá valamilyen céges kocsit.
    A Skoda vezető márka Közép-Európában (Lengyelország,Csehország,Magyarország,Szerbia,Románia), felfutóban van a volt Szovjetúnió keleti utódállamaiban, Oroszországban, olvastam hogy már Ausztráliában is több mint 63 %-os növekedést ért el egyik hónapról a másikra (eladtak 400 darabot). Tehát egy bővülő piacon (világméretekben) érnek el növekvő eladásokat csak kérdés hogy a belépő piacok nagyságával arányosak-e a növekvő eladási számok?
    A kibővített Európai Unióban (26 ország) viszont már nem ilyen rózsás a Skoda helyzete ott inkább más márkákat preferálnak, valószínűleg mások az igények mint Európa ezen felében.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Nekem is egyertelmuen az 1es 3as szeria ami tetszetosebb.
    De mivel az SDI-t csak az 1esben adtak igyhat marad 🙂
    En elvagyok a 100loero alatti autokkal is.
    Es az meg hogy 10mp vagy 9.4mp a gyorsulasa az meg vegkepp hidegen hagy.
    Ha gyorsulgatni akarok akkor otthon van a masik ami taposhato es meg elvezi is…

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Nekem a II-es Fabia formája nem tetszik, az I-es és a most megjelent III-mas széria sokkal jobban tetszik. Az egyértelmű, hogy a fejlődés folyamatos, egyre jobbak ezek az autók műszakilag.
    Abban sem vagyok biztos, hogy mindenkinek kell a TSI motor. Apámnak egy 1.2 12V háromhengeres Fabiaja van, még az I-es szériából. Nyugdíjasként arra használja, hogy az idő szülőket hetente háromszor meglátogassa a lakohelyétől 15 km-re lévő másik településen, illetve havonta 1-2 alkalommal bevásároljon, hivatalos ügyeket intézzen a 20 km-re lévő megyeszékhelyen, emellett a lakóhelyén egy kisvárosban jár vele. Tökéletesen elég neki az 1.2 12V, és ha újat venne, valószínűleg akkor is elég lenne neki a 75 Le-s szívó benzines. Nagyobb teljesítményre nincs szüksége, nem versenyző típus 60+ évesen, és valószínűleg a motorral kevesebb gondja lesz, mint egy TSI-vel. Ettől függetlenül én magamnak TSI-t vennék (és kombit), de van olyan, akinek megfelel a belépő szintű motor is.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Sir, a Fabia értékesítések több, mint 70%-a céges vásárlás Magyarországon. Minden autó esetében így van ez, mert a “retail” piac gyakorlatilag látens sajnos.
    De egy autót nem a hazai piac alapján érdemes mérni (A Skoda egy műszak alatt legyártja a teljes éves hazai értékesítést), hanem pl. az európai piacon betöltött szerepe alapján. Ott, ahol a kisautók jellemzően nem családi autók és szép számban fogynak céges flotta vásárlásokban. Olvass utána.
    Az új Fabiat kisautónak tervezték. “Low budget” alsó közepesek mindig lesznek mellette. Aki családi autót keres, annak valószínűleg azok lesznek az ideális választás. Ettől még a Fabia nem lesz kevésbé piacképes.
    Nem akarok veled vitatkozni a Fluance billegős, buta futóművéről, a többnyire levitézlett motorokról, a nyúlós váltóról és kormányzásról a belógó csomagtartó zsanérról, mert nekem pl. az az autó tetszik. Akkor is, ha egy Samsung. Remek ajánlat azoknak, akiknek kevés pénzük van és mégis új, családi autót akarnak. Ettől még az az, ami. Eddig sem okozott zavart semelyik szegmensben.
    Üdv!

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Az új Fabiát nem időseknek és unokáiknak tervezték, a cégek Octaviát vesznek, a Fluence-ből van olyan ami mellett ez a Fabia tűnik low budget megoldásnak.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Miért kellene pl. kétszer ekkora belső terű autót vennie annak, akinek nincs rá szüksége, mert pl. a Fabia a többedik autó? Vagy idősek és az unokák ebben is elférnek? Vagy egész nap egyedül ül benne a cég dolgozója?

    Kormi, a kisautók jellemzően nem családi autó szerepet töltenek be azokon a piacokon, ahol az értékesítésükből volumen darabszám fogy. És egyre inkább nálunk sem. Nem szerencsés a low budget modellekhez hasonlítanod, mert torz eredményt kapsz.

  • 2017.10.28. at 19:36
    Permalink

    Bocsásson meg a világ,de nekem a II.Fabia műszerfala jobban tetszik…..,amúgy pedig inkább az egyes széria utolsó darabjaival (2007) kellett volna összevetni a legújabbat…,és akkor derülne ki igazán,hogy milyen jó volt az első!
    A legújabb Fabia túlárazott(ahogy az új kiskocsik mind)….4,3 millióért adnak egy Nissan Pulsart szintén turbós benzinessel és kb 2x ekkora hellyel vagy egy Fluance-ot,ami egy bálterem ehhez képest,de a Rapid Spaceback is alig drágább.

Vélemény, hozzászólás?