A szívnek, a léleknek, a családnak

Peugeot 5008 1.6 THP Premium teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Uram, csak dízellel szabad, csak dízellel! - hallottam a minap egy Peugeot szalonban, amint az értékesítő a benzines 5008 1.6 THP Premium helyett a gázolajos változatra próbálta rábeszélni a vevőt. Nincs igaza!


Mivel rögtön a hazai bemutató után tesztelhettük is a Peugeot vadonatúj modelljét, azt már tudjuk, milyen az erősebb, 2.0 literes HDi dízellel együtt élni. A karosszéria tágas, igaz, hét üléssel számottevően zsugorodik a csomagtartó, és felnőtteknek nem éppen kényelmes elfoglaltság a padlóból kihajtogatható pótszékeken való kuporgás. Az utastér kivitelezése, anyaghasználata bizonyíték a Peugeot sokat emlegetett általános minőségjavulására, hasznos dolgokból sincs hiány (head up display, követési távolságra figyelmeztető), a nyomatékos motornak pedig nem okoz gondot az autó mozgatása – a futómű és a (manuális) sebességváltó csacsiságait leszámítva, ha nem is eufórikus élmény, de kellemes időtöltés az 5008 vezetése. A mai korszerű, tiszta üzemű dízelekkel szemben nincs könnyű dolga a benzinmotoroknak, pláne a főként családi használatra kitalált egyterűeknél. A takarékos üzem, a spórolás lehetősége szinte minden más egyéb szempontot elhomályosít, és hol van a világon olyan benzines erőforrás, amely csendes, erős, kedvező a karakterisztikája - egyszóval élvezetes -, és mindennek a tetejébe nem kell vele naponta látogatni a kutakat? Hogy hol? Például a Peugeot 5008 1.6 THP gépházteteje alatt!

A BMW-PSA közös gyermekeként született konstrukció megvillan több MINI, Citroën és Peugeot modellben is, és igazából sehol nem vall szégyent. Az 5008-as kínálatát nézve az 1.6 THP nyomatékban az 1.6 HDi, teljesítményben a 2.0 HDi szintjén áll, miközben járása sokkal simább, hangja szerethetőbb, teljesítmény leadása egyenletes, egyedül a fogyasztása nem tud lépést tartani Rudolf Diesel koplalásban jeleskedő ükunokáival, de nem mindig irreális különbségekről van szó. A 156 lóerős turbómotor szinte rezzenéstelenül forog, és akárcsak a 3008-asnál, itt sem csúcsteljesítményre lett kihegyezve, a mérnökök újfent a minél szélesebb tartományban való használatot részesítették előnyben – jól tették! Már 2000 1/min fordulatszám alatt érezhetően húz az autó, az erő 5000-ig mindig jelen van, de soha nincs olyan kellemetlen érzése az embernek, hogy az 5008 volánja mögött vadló nyergében ül, és a kocsi megzabolázhatatlanul kiszalad alóla. A kuplung kezelése női lábaknak sem megerőltető, és a 2.0 HDi manuális váltójával szemben a THP hatfokozatú szerkezete sokkal egzaktabban működtethető szerkezet, talán a kar megvezetésének pontosságával lehetne még javítani rajta.

A futómű sima autópályára született, a műszakilag rokon Grand C4 Picasso lágyabb rugózásával szemben a Peugeot 5008 hangolása feszesebb, emiatt a mozgása kevésbé bizonytalan és billegős, de az érem másik oldala, hogy már közepes úthibáknál zökkenések, kellemetlen felütések keserítik az utasok életét. Bár a korábbi példány összeszerelését jónak találtuk, ebben a nagyságrendileg 15 ezret futott tesztautóban valamiért szinte folyamatosan zörögtek az ajtóburkolatok; egyébként más szóra érdemes hibát nem vettünk észre, a bútorzat nyom nélkül viselte el az eddigi nyúzást, az ülések szivacsformája változatlan volt, és minden problémamentesen működött. Ide sorolandó a fedélzeti számítógép is, amely tartós, legtöbbször rövid távokat jelentő városi használattal 10 liter környéki fogyasztásról tájékoztatott, és ez az a pont, ahol a dízelek egyértelmű előnyben vannak a benzines THP turbómotorral szemben. Hosszú távon, állandó sebességgel, a körülményekhez képest a legmagasabb sebességfokozatban haladva azonban fordul a kocka, és ha nem is válik ugyan étvágytalanná az erőforrás, de autóúton 6, autópályán 8 l/100 km körüli üzemanyagigényével mindenképpen baráti arcát mutatja, így akinek elsősorban vidéki utazásokhoz, családi nyaralásokhoz van szüksége ekkora karosszériára, nem fogja megbánni a választását, ha vásárláskor a tulajdonságai miatt nagyon szerethető THP motor mellett dönt.

Számoljunk! A benzines árelőnye a dízelek függvényében változik, az 1.6 THP Premium 6,3 millió forintos alapról indul, ehhez képest az 1.6 HDi 140 ezer, a 2.0 HDi 720 ezer forinttal drágább, változatlanul Premium komfortszinten. Ha a benzin és a gázolaj között állandónak veszünk 15 forintos literenkénti különbséget az utóbbi javára (E95 340 Ft, gázolaj 325 Ft), akkor gyors számolással megsaccolható, hogy a THP 100 kilométerre vetített üzemanyagköltsége a mért 8,2 literes tesztátlaggal 2800 Ft, míg a nálunk 6,3 literes átlagot teljesítő 2.0 HDi 2050 forintból tette meg ugyanazt a távolságot (mindkét esetben nagyon keveset felfelé kerekítettünk). A különbség tehát 750 Ft/100 km, azaz a THP imént említett olcsósága csak 96 ezer kilométer megtétele után olvad el a drágábbik dízellel szemben, ami a hazai viszonylatban nagyjából hat éves futásteljesítményt jelent átlagos használattal. Így aki kizárólag a spórolás miatt venne kétliteres dízelt, annak valóban sokat kell úton lennie, hogy kifizetődő módon megérje a gázolajos változat. (Az általunk nem próbált 1.6 HDi a gyári érték szerint 1725 forintból, 5,3 literrel tesz meg 100 km-t, tehát a 140 ezres felárából elviekben kb. 8100 km tehető meg a benzinessel.) Igazából más érvet nem tudunk felhozni a 2.0 HDi mellett az 1.6 THP modellel szemben, megkockáztatván azt a merész, de nem felelőtlen kijelentést, hogy a Peugeot 5008 ezzel a benzines turbómotorral mutatja a legvonzóbb formáját.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
115 kW (156 LE) 5800 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 1400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,6 s
Végsebesség:
195 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
8,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4529 mm
Szélesség:
1837 mm
Magasság:
1639 mm
Saját tömeg:
1490 kg
Össztömeg:
2225 kg
Tengelytáv:
2728 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
578 l
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
EURO 4/5
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
mechanikus - 6 fokozatú
Nyomaték:
240 Nm 1400 1/min-nél
Teljesítmény:
115 kW (156 LE) 5800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
195 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,6 s
CO2-kibocsátás:
167 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
8,2 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?