Látványban erős. Peugeot RCZ teszt

Peugeot RCZ 1.6 THP 200 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemrég megújult az RCZ. A micsoda? Az RCZ. Miii? Mondom, a Peugeot sportkocsija, igen, az, amit mifelénk kevesen ismernek és még kevesebben vesznek. Pedig nagyon menő.


Emlékszem, a tököli szlalomozás során az RCZ nekem jobban bejött, mint a szintén 200 lovas 208 GTi. Pedig valószínűleg – bár nem mértük - a kisebb-könnyebb GTi volt a fürgébb, viszont a vaskosabb RCZ élettelibben adta elő magát. Majd volt szerencsém a GTi-vel és ezzel az RCZ-vel is hosszabban ismerkedni, és arra jutottam, hogy az RCZ kéne inkább, vagyis a még csak ismeretlenül ismerős RCZ R 270 lóerővel, sperrel, könnyítve és ültetve, ha már. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy ez a „sima” RCZ is heveny szimpátiatüntetéseket vált ki az utca népéből, márpedig mi más lehet a célja a Peugeot-nak egy ilyen résmodellel? Hogy felkeltse az érdeklődést, s hogy ilyen és hasonló megállapításokra vetemedjenek: Ez egy Peugeot? De @&!va jól néz ki… Satöbbi.

Hirdetés
És bár szubjektív, de tényleg marha oroszlán jól néz ki. Egy 7-es BMW-ből kiszálló német úriember meg a rakterét méltatta az áruházi parkolóban, hogy gratulál, hogy milyen nagy… Befér két golfzsák? – kérdezte, mire én: szerintem be. De sosem raktam még egyetlen csomagtartóba egyetlen golfzsákot se, nemhogy kettőt, sőt, nem is enyém az autó, de köszönöm a Peugeot nevében is a csomagtartót illető gratulációt. Egy sportkocsi (bő 300 literes) csomagtartóját illető gratulációt.

Különben nemrég megújult az RCZ. Sokszoros dizájndíjas, buboréktetős, Ausztriában, a Magna Steyr üzemében gyártott. Igen, egyértelműen Audi TT-rivális. Többek között. Hogy Magyarországon tavaly mindössze egy példányban értékesítették, más tészta. TT-ből 12 ment el. BMW Z4-ből 3, Hyundai Genesisből és Velosterből 1-1, Lotus Exige-ből is 1, Mazda MX-5-ből 4, Mercedes SLK-ból 2, Nissan 370Z-ből 6, 911/Boxster/Cayman Porschéból 18 (!), Subaru BRZ-ből 4, Toyota GT86-ból 18, VW Sciroccóból 3 példány fogyott - csak a miheztartás végett.

A facelifttel LED-es nappali menetfényt, xenonlámpásan titán maszkot kapott. Több az opció, javult a személyre szabhatóság, a tesztautó például Black csomagos volt matt fekete tetővel és tetőívekkel, fényes fekete tükrökkel, fekete hűtőmaszk-dekorral és fekete féknyergekkel. Mindez 225 ezerért. A 19 colos – naná, hogy fekete – alufelnik felára 120 ezer forint. A hűtőmaszk amúgy „mosolygósabb lett”, a személyre szabhatóságról meg még annyit, hogy a sok-sok külső színből, tetőszínből, felniből, kárpitból és matricából adódó kombinációk száma a végtelenhez konvergál.

A kettő darab jókora ajtó ablaka „természetesen” keret nélküli, s mivel az RCZ kupé, sportautó, tisztességesen mély az üléspozíció. A beszállás beesés, a kiszállás kikecmergés annak, aki nem kedveli ezt a műfajt. A hátsó „üléssort” és annak helykínálatát csak gyermeki szinten lehet értékelni: gyermekek biztosan szeretnének ott utazni. Apa-anya biztosan nem szeretné oda beszuszakolni a gyereket. Gyerekülésestül. Szép kihívás.

Elöl bezzeg minden rendben. Azt leszámítva, hogy nem sokat látni kifelé, de ez megint csak egy olyan versenyszám, hogy minél laposabb és sportautóbb egy sportautó, annál kevesebbet és bajosabban lehet belőle kilátni. A kilátást tessék parkolásra, lassú kanyarodásra, szűk helyen manőverezésre, hétköznapi helyzetekre érteni. Előbbiben radarok segítenek, a többi kompromisszumos, extra odafigyelést kívánó.

A 208, a 2008 és a 308 után az persze azonnal átjön, hogy az RCZ nem mai csibe. Nem süllyesztett mini a kormánya, nem emelt a műszerfala, s még a középkonzolja is a ma már ódivatú és kusza gomberdős. Az előző 308-asból eredeztetve, csak egy (duplán) mutatós óra trónol a középső légbeömlők ölelésében. Az összkép kellemes. Lapított aljú volánostul, alupedálostul sem sportos, de kellemes. Ízléses. Ízléses a bőrözött műszerfal, ízlésesek a krómszegélyek, a dombornyomások is. A multimédiás kijelző gyújtásra bújik elő, s a gomberdőből kezelendő. A kézifékkar jobbjára biggyesztett iDrive-val a fedélzeti számítógép adatai közt bóklászhatunk. Fölötte eggyel a villantógomb, na nem a vészvillogóé, hanem a hátsó spoileré. Á la Audi TT. Ugye mondani sem kell, hogy semmi haszna, tempóval persze „magától” nyílik és növeli a leszorítóerőt, elvileg.

Az Arkamys hifi egész szépen szól, s élvezhető is, ha csak csordogálunk vagy utazunk. Amennyiben viszont valami okból kifolyólag kihasználnánk az 1.6-os turbómotorban rejlő lehetőségeket, a 208 GTi-vel ellentétben az RCZ membrános hanggenerátorral, a motortérből a kabinba vezetett csővel támogatja a hű, de gyorsan megyünk érzést. Szerintem jó ez a megoldás, jó, ha van legalább Sound System és jó, hogy van bármi hangja a gépnek, ha művi is. Különben csordogálva-utazgatva nincs zavaró szélzaj, nincs hangzavar sem a motor, sem a kipufogó, sem a futómű felől.

Más tészta, hogy a percenkénti 4000-es fordulaton 200 lóerő és az 1750-től rendelkezésre álló 275 Nm ugyan nem kevés, jól is viszi az autót, de ahhoz kevés, hogy elálljon tőle a szavunk. Az 1,3 tonnás RCZ inkább az a kocsi, aminek a Peugeot-szinten kitűnő váltóját akár már 50-nél is hatodikba húzod, mintsem üvegeld a pirosba forgatással. Százra második végén 7,5 mp-ig tart a sprint, a végsebesség 237 km/h. Mindegy, valahogy nem is csábít a száguldásra az RCZ. Az RCZ R, az igen, az kihozhatja az emberből az állatot.
És ha már ott tartunk, hogy az 1.6 THP 200 finoman túlmotorizált egy csomag, akkor bizony a szerényebbik, automata váltóval is elérhető 156 lóerős benzines, sőt, hovatovább szentségtörés, de a 2.0 HDi (163 LE) szintén megfontolandó alternatíva. Ha tetszik az RCZ. És 100%, hogy tetszik. Ezt a gondolatfonalat továbbgörgetve kérdés, hogy miért nincs belőle gyengébb, takarékosabb és olcsóbb?
Hiszen kit érdekel, hogy orrtolós, fronthajtású, s a fenekét csak durván provokálva mozgatja az autó? Eltántorít-e bárkit a potenciális vevőkörből, hogy a hátsó felfüggesztés csóri csatolt lengőkaros? Jó-jó, feszesebbek a gátlók, mint a polgári 308-asban, keményebb a rugózás, alacsonyabb a súlypont, izmosabb a fék, széles a nyomtáv, viszonylag precíz a kormány, de akkor sem egy nagy kanyarvadász meg élménybomba az RCZ. És igen, sokkal lassabb a 208 GTi-nél, lassabb egy hasonlóan motorizált Audi TT-nél is. Sebaj. Iszonyú látványos. És közepesen rázós. A gyönyörű alukerék 19 colos… Még valami: a 6,7 literes gyári átlagfogyasztási adatot szokás szerint érdemes helyén kezelni, reálisan jó az 9-nek is.
Az RCZ alapára 8,37 millió forint 156 benzines lóerővel, míg a 200 lóért további egymilliót kér a Peugeot. A dízel a kettő között van. A felszereltség alapból is gazdag, de ha parkradaros, xenon fényszórós, navigációs, prémiumhifis, nappabőrös, már említetten itt-ott fekete példány kéne, könnyen 11 millió fölé szalad az ár. Ami így is versenyképes. Hogy TT is van 9,7 millióért, ami 160 lóerősen is jobban megy? Hogy a Toyota GT86-ot sokkal nagyobb élmény vezetni? Ez így van. Várjuk az RCZ R-t.
Értékelés
Pozitív
Dögös, elég erős, ordít, ha padlózod, két embernek kényelmes, elég nagy a csomagtér is, a felszereltség gazdag, a váltó szuper
Negatív
Lehetne azért gyorsabb, fordulhatna ügyesebben, hátul szinte használhatatlan, rossz úton ráz, ára versenyképes, de magas
Árak
Tesztmodell alapára
9 370 000 Ft (2014.02.08.)
Tesztautó ára
11 425 000 Ft (2014.02.08.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 5500-6800 1/min-nél
Nyomaték:
275 Nm 1700-4500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,5 s
Végsebesség:
237 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4287 mm
Szélesség:
1845 mm
Magasság:
1359 mm
Saját tömeg:
1297 kg
Össztömeg:
1780 kg
Tengelytáv:
2612 mm
Karosszéria-kivitel:
kupé
Csomagtér:
321 l
Belső szélesség elöl:
1360 mm
Belső szélesség hátul:
1220 mm
Belmagasság elöl:
880-950 mm
Belmagasság hátul:
770 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
120 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
350 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1020 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
930 mm
Csomagtér magassága:
400 mm
Csomagtér hossza:
940 mm
Raktérnyílás szélessége:
1040 mm
Raktérnyílás magassága:
580 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
275 Nm 1700-4500 1/min-nél
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 5500-6800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
237 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,5 s
CO2-kibocsátás:
155 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    Nekem annyi volt a gondom, hogy 8000-es fordulat felett!!! akadozott a váltó a nagyon gyors váltásnál 2.-ból 3.-ba.
    Kérdezte az a szerencsétlen szerelő, hogy minek kell annyira kipörgetni? :DDD
    Mivel garanciális volt, így aztán megoldották.
    Egyébként jelenleg 224.000Km van az autóban és csak a legjobbakat tudom róla mondani, pedig küldöm keményen még most is. Nagyon szeretem és mivel nem lesz már hasonló motorral ilyen autó, így még megtartom egy darabig. Törésmentes, garázsban tartott és csak én használom. 🙂

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    [i]“Én a hétköznapokra keresek és jelenleg is használok egy megbízható, strapabíró az átlagnál jóval gyorsabb és erősebb értékarányos autót.”[/i]

    Cserébe semmilyen más autót nem használsz, nem használtál soha, véleményt azonban vastagon fogalmazol róluk. Nem érzed magad teljesen hülyének? Pedig az vagy!

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    Ez inkább egy GT, sem mint sportautó – a 406/407 Coupék után keletkezett űrt kell kitöltenie, nem jaszkarizni meg pályanapozni tervezték. Ha a Toyota GT86 egy sport futócsuka, akkor ez egy elegáns bőrcipő – az a fajta, aminél mindig vigyáz a tulaj, hogy egy molekulányi kosz se legyen a felületén. Nem érdemes a GT86-al hasonlítgatni – a TT-hez közelebb áll, de az is más kávéház.

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    Te mindig megtalálsz a “bölcsességeiddel”.
    Nem érdekelnek a versenyautók mivel nem azokkal közlekedem és nem is versenypályán járok.
    Én a hétköznapokra keresek és jelenleg is használok egy megbízható, strapabíró az átlagnál jóval gyorsabb és erősebb értékarányos autót. Ha tetszik ha nem, ebbe a képbe általában nem illenek az európai márkák csak a távol-keletiek.
    Egyébként olvass utána ennek az 1,6-os motornak egy kicsit a nagy megmondogatásid előtt!
    Szerintem alig van amelyik elmegy 100-150 ezer kilométert hiba nélkül. Valószínűleg nagyon tudnak azok a fejlesztők. Biztos a VW-től tanultak. 😀

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    A ’80-as években a F1-ben az 1.5-ös német turbomotorok (BMW, TAG-Porsche) kezdetben 850 lóerővel szaladgáltak. Később 1500-at is sikerült kihozniuk (igen, jól látod ccm-enként 1 LE). Ehhez képest mi az a 200 ló? Semmi. Egyáltalán nem sok. Akkoriban a TAG-Porsche volt messze a legmegbízhatóbb. Nekik egyébként sok turbomotorjuk volt már ez előtt is, 24-órás versenyeken. Le Mans-ban messze lenyomták a drágalátos Toyotádat. 🙂 Remélem idén nem csak az Auditól kap ki a kedvenc márkád 🙂 Jah, egyébként a kis drága Toyotád versenyautóit a németek fejlesztik (TMG, Toyota Motorsport GmbH, Köln). De biztos nem értenek a turbomotorokhoz, ezért fejleszt náluk a Toyota már évek óta. 🙂

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    Hát nem tudom… ha csak a paramétereket nézzük, majd az árát, akkor kevesen mondanák, hogy vennének ilyet. Nálam ez a külső se lendített pozitív irányba, tényleg csak egy TT utánzat.

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    Egyébként nem néz ki rosszul ez az autó, sőt kimondottan tetszik is.
    Egyébként a németek 1,6-os motorjának már a 200 ló is sok. Mi lesz ha még többet hoznak ki belőle?
    A megbízhatatlanság szobra. 🙂

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    A batyamnak van egy harom eves 200 loeros valtozat. 90 ezer km van benne. Tobbszor volt elektronikai gondja, sokszor kapunk teves infokat a szamitogepbol pl nem mukodik a hutes, felfort a viz stb. 3 eve honapokat kellett varni a teligumira, es csak alufelnivel lehetett megvasarolmi. a fogyasztasa viszont nagyon jo.

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    Csak azt tudnam, hogy a Toyota GT86 mitol tetszik barmelyik ujsagironak…, ertem, hogy minden kormanymozdulatra kiugrik a fara, de neha szeretnek gyorsan kanyarodni is es nem csak ellenkormanyozni. Mindkettohoz volt szerencsem az RZC-hez es a GT86-hoz is. Sot egyeb jonak tartott vashoz is, de a GT86 altalam kritikan aluli futomuvevel siman elbukott es hiaba kellemes megjelenes, nincs ok amiert valojaban elmenyautonak megvennem

  • 2017.10.29. at 14:23
    Permalink

    Vegyes érzelmek. Részemről sokkal jobban tetszik, mint az új, emelt műszerfalas modellek, de az ára nagyon túlzó. Ha már mindneképpen francia, akkor ennyiért Megane RS+pár év üzemanyag.

Vélemény, hozzászólás?