Peugeot RCZ 1.6 THP teszt 
Színház az egész világ a Peugeot RCZ-ben ülve
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
200 lóerős, közel 240-nel hasít, mégsem ezen van a hangsúly a Peugeot RCZ esetében. A számok helyett szimplán csak betűkkel illetett modell elsősorban a formai részletekkel szeretné elbűvölni a világot. Minden esélye megvan a sikerre.
Nehezen tagadhatná le a Peugeot 308-assal való rokonságát az RCZ kupé, a magával ragadó forma miatt mégis álomautó szerepkörben tündökölhet
Egy korábbi Citroën tesztben feszegettük azt a témát, hogy Európában sokan lesajnálják a francia gyártmányokat, elsősorban az elmúlt 30 évben mutatott minőségi problémák miatt. A Peugeot és Citroën márkákat tömörítő PSA azonban hadat üzen a fogyasztóknak, és új arculattal, illetve átértékelt minőségpolitikával veszi fel az elé dobott kesztyűt. Német autót akartok? Tessék, megkapjátok! Maradva a Peugeot-nál, korábbi tesztjeinkben is elmondtuk, valóban érezhető a termékek általános javulása, a 207, a 308, a 3008, az 5008 mind-mind túlmutatott a korábban tapasztaltakon, ám az igazi áttörés feladata az 508 mellett részben az RCZ kupéra hárul, amely elsőként viseli a márka XXI. századi emblémáját, szimbolizálva az új időszámítás kezdetét.
A 308 RCZ tanulmányból lett szériagyártmány nevében nincsenek nullák, sőt, számjegyet sem kapott, és ha arra gondolunk, hogy a 308 esetében voltaképpen elfogytak a középen nullás kombinációk (a 309-est már régen előtte a Peugeot), talán az RCZ az első fuvallata annak a szélnek, amely számok helyett betűket, netán önálló neveket hozhat a jövőben – láttunk már ilyet a Renault-nál. De betűk vagy számok, lényegtelen dolgok, mert az RCZ-nél németesebb francia autó nem igazán létezik. Biztosan van abban szándékosság, hogy a buborékos tetővel, valamint a mesterien rajzolt ívekkel és hajlatokkal ékesített karosszéria formavilága az Audi TT-re hajaz − leginkább az első generációra -, ám ettől függetlenül hamisítatlanul pözsós a megjelenés, különösen szemből, ahol a műszaki alapot adó 308 kacsint vissza. A tesztautó alumínium-hatású tetőíve más színekben is kérhető, akárcsak maga a tető, amelynél a csúcs a lakk fekete, vagy a selyemfényű karbon. Karbon? Ilyen komoly autó lenne az RCZ? Bizony, ugyanis a franciák tudják, a kínai stílusban végrehajtott pofátlan másolás nem vinné messzire a szekeret, így ha már pimaszul csipkedik a németeket, hát gondoskodtak méltó tartalomról.
Talán még azzal lehetne javítani a látványon, ha a kipufogó oldalanként, külön-külön kivezetett csövekkel lenne megoldva, és nem így párban
A Peugeot egyedi kupéja remek pozícióban van. Attól függetlenül, hogy döntően a kompakt 308-as elemeiből legózták össze, igazi álomautó szerepben tetszeleghet, és árelőnyével kijátszhatja aduászát − például az Audival szemben. Az extrákkal telepakolt, legerősebb motorral hajtott RCZ árban nagyjából ott végződik, ahol a hasonló teljesítményű alap TT beugrót kínál a négykarikás klubba, és akinél elsősorban a forma dönt, nem pedig a sznobizmus, annak máris alternatívát kínálnak a franciák. Persze, biztosra vesszük, erre a kijelentésre sokan fitymálóan legyintenek, arra gondolván, biztos érdekünkben áll fényesre nyalni az oroszlán hátsóját, de szó sincs erről; és csak annyit mondunk, a hitetlenek fáradjanak el a legközelebbi Peugeot szalonba, és nyissák ki, majd csapják be az RCZ ajtaját. Lelőjük a poént, a TT ajtaja sem fog szebben dörrenni. A látszat ellenére azonban nem abból áll az élet, hogy kínos módszerességgel − és tegyük hozzá, a Peugeot titkos szándéka szerint − az Audihoz méregessük az autót, ugyanis az RCZ nagyon stabilan megáll a saját lábán. Pontosabban a kerekein, amelyből akár 19 colos méret is választható – aki erre rászánja magát (és a pénzét), készüljön, hogy a rossz utak hamar bosszúságokat okozhatnak, mind a felni, mind a gumi vonatkozásában.
Kanyargós úton sem jön zavarba az autó, az RCZ szerencsére nem olyan, mint a mutogatós Barbie baba, ami a csinos ruha alatt élettelen
A feltűnő forma adottsága, hogy az RCZ soha nem marad észrevétlen, és valószínűleg akkor is utána fordulnak majd az emberek, amikor elmúlik az újdonság varázsa, de ez nem befolyásolja a hétköznapi használatot. A 2+2 üléses elrendezés eleve behatárolja a vevőkört, de ezen kívül nem igazán van olyan kompromisszum, amivel fogat összeszorítva együtt kell élni. Példának okáért, ha azt vesszük, hogy néhány éve az Alfa Romeo 147 normál kompaktként 280 literes csomagteret kínált, akkor az RCZ 321 literes ürege kifejezetten jónak mondható. A hátsó üléseken persze nem jó ülni, sőt, egy bukkanón zökkenve éppen a drága, huplis szélvédőbe veri be a fejét az ember, de gyerekeknek megteszi, ha pedig magányos farkas vagy amazon a tulajdonos, akkor további csomagoknak juthat hely. A műszerfal alapvetően a 308-asé, a hangulat viszont teljesen más. Ezért elsősorban a mély üléspozíció a felelős, de mivel laposan ível a tető, ezért szó sincs bőséges fejtérről, sőt, valóságos bunkerlakónak érzi magát az ember, a kilátás voltaképpen minden irányban korlátozott, panaszra még sincs különösebb ok – legalábbis a vezetőnek. Érdekes módon a jobb egyben ülő barátaink, családtagjaink rendre arról számoltak be, hogy a padlóhoz közeli üléssel, a felhúzott térdekkel nekik közel sem akkora élmény az RCZ, mint nekünk a kormány mögött.
Bőrbe kötött műszerfal, fém taposós pedálok, jó fogású kormány − minden megvan, ami a minőségi, sportos hangulathoz elengedhetetlen. A középkonzol fekete műanyagja trendi, de a felület hamar porosodik és csúnyán őrzi a lenyomatokat
Néhány műanyag burkolatot leszámítva, az utastér anyagminősége meggyőző, a bőr puha, a varrások szépek, és az összeszerelés sem okozott csalódást (a gyártást a Magna Steyr végzi, nem a Peugeot), finomítani azonban még lehetne néhány apróságon. A kézifék otromba karja kifejezetten rossz megoldás, mert behúzásnál rendre beleakad a mozgatható, magasságában is állítható középső kartámaszba, amin viszont kifejezetten kellemesen pihenhet(ne) a váltót kezelő kéz. Az ülésburkolaton, oldalt rossz helyen van az ülésfűtés potméteres kapcsolója, a középkonzol csillogó tekerőgombjain elkelne egy praktikus gumigyűrű (tipp: kedves francia mérnökök, ha már a német autó az etalon, ez ügyben tessék megnézni az új Opel Astrát), és őszintén szólva, nekünk kissé egyszerűnek tűnt a műszerek skálázása, az RCZ mívesebb kidolgozást érdemelne. A középső mutatós óra viszont piros pontos apróság – mondjuk, ennél is lehetne szebb a rajzolat a számlapon. Mivel csúcsmodell járt nálunk, a felszerelés részletességével nem untatnánk senkit, a tesztautó gyakorlatilag mindent megkapott, amit ma a Peugeot kínálni tud, a kanyarkövető xenon fényszórótól kezdve a legkomolyabb, 240 wattos JBL hangrendszeres, színes navigációval és telefonnal kombinált, Bluetooth-os, DVD lejátszására is alkalmas hifi berendezésig bezárólag.
Analóg óra a középső szellőzők között, emblémával díszített kagylóülés − a tervezők láthatóan próbáltak ügyelni a részletek finomságára. A műszerlapok számozását azonban szebben is megoldhatták volna
ifj. Tóth János, többszörös magyar bajnok raliversenyző volt segítségünkre az RCZ tesztelésében. Az autóról alkotott véleményét a videóban mondja el
A szerkesztőségben egyetértettünk abban, hogy nem véletlenül a 200 lovas verzió került be a tesztparkba, hiszen vannak olyan dolgok, amelyek a négy tagot számláló kínálatban csak ehhez állnak rendelkezésre, és az RCZ ezekkel mutatja meg az igazi arcát. Ilyen a számottevő mértékben átalakított futómű (módosított lengőkarok, kerékcsapágyak, rugók, lengéscsillapítók), a közvetlenebb kormányzás, a komolyabb fék, és mindezek a tételek nincsenek benne abban a Sport csomagban, amely a gyengébbik 1.6 THP, valamint a dízel 2.0 HDi esetében is választható opció. Az autó egyik legnagyobb trükkje a Sound System rezonátor, amely leegyszerűsítve a szellőzőrendszerbe vezeti a szívócsőben keletkező rezgéseket, részben becsapva ezzel az utasokat: gázadáskor élményszerűen hörög a turbómotor, pedig valójában nem egy zajongó jellem az 1.6 THP. Az RCZ előnyére válik, hogy inkább túraautós, mintsem szélsőségesen sportos karakter, a hang trükknek köszönhetően hosszú úton, állandó gázzal haladva nem fárasztó az üzemzaj, a szél sem süvít durván, egyedül a rugózás komfortosságát lehet kritizálni, de cserébe élvezetesen kanyarodik a Peugeot kupé. Mi több, nagyon élvezetesen.
Bő tízmillió forint a gazdagon felszerelt tesztautó ára, ami nem csekélység, de ennyiért minden tartozék megkapható, és ahogy mondják, az érzés megfizethetetlen...
Alaphelyzetben a karosszériába simul a hátsó légterelő, és sebességtől függően bújik elő, de ha vagánykodni akarunk, akkor gombnyomásra is mozgatható
Az irányíthatóság pontos, igaz, visszajelzést nem sokat érezni a remek fogású, alul lapított kormányon, és lám, eljött az idő, hogy végre dicsérjünk egy francia sebességváltót. A hatfokozatú, manuális szerkezet ugyancsak pontos, a kar röviden mozog (opciós megoldás), a kuplung viszont egyeseknek furcsa lehet, mert szokatlanul hirtelen fog. A fék is remek, így minden adott egy kiadós hasításhoz, és nem túlzás kijelenteni, hogy az RCZ összességében sokkal többet tud, mint amiről a vezetni szerető − és relatíve tudó − átlagautósok álmodni mernek. És mégis, ha eszembe jut a teszthét, nem a gázt taposó jobb lábam kezd viszketni, mert az RCZ nem a féktelen száguldásról szól. A 200 ló ugyan szépen mozgatja az 1,3 tonnás vasat, van nyomaték, robbanékonyság, mégsem a menetteljesítmények lehetnek a döntő érvek a választásnál. Az autó sava-borsát a tökéletes összhang jelenti, az esztétikai élmény és a műszaki tartalom azon szerencsés találkozása, amely az RCZ képében ölt testet. A Peugeot épített egy olyan autót, amellyel mindenki megtalálhatja a számítását, ha a vásárlásnál a megjelenés, az individualizmus, és a vezetési élmény együttes megléte játssza a főszerepet. A többi csak ráadás.
Méretek
| Hosszúság: | 4,29 m |
| Szélesség: | 1,85 m |
| Magasság: | 1,36 m |
| Saját tömeg: | 1297 kg |
| Össztömeg: | 1780 kg |
| Tengelytáv: | 2612 mm |
| Karosszéria-kivitel: | kupé |
| Csomagtér: | 321 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 1560 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | mechanikus - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 275 Nm 1700-4500 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 147 kW (200 LE) 5500-6800 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 237 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 7,5 s |
| CO2-kibocsátás: | 159 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 8,9 l/100km |
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Láthatatlan autók Magyarországon
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
PEUGEOT tesztek
Peugeot 3008 HYbrid4 miniteszt
Magyarországra is megérkezett a Peugeot 3008 dízel-elektromos hibrid hajtáslánccal hajtott, összkerekes egyterűje. Kipróbáltuk, szerettük, pedig erősen rétegmodell.
Peugeot iOn Active teszt 
Próbára tettük a teljesen elektromos hajtású, ezáltal teljes mértékben tiszta üzemű Peugeot iOn hatótávját. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Budapestről le lehet-e jutni vele a Balatonra. Lehetséges, de nem akárhogyan.
Peugeot 508 1.6 e-HDi Active miniteszt
Gyerekek, kinő a fű alattunk, mire elindulunk - sóhajtottam fel, mire az utastársaim bőszen bólogatni kezdtek, de csak addig, amíg a robotváltó hatodikba kapcsolt.
Peugeot 5008 2.0 HDi Premium teszt
Ahogy a korábban közölt bemutatóban ígértük, megérkezett hozzánk a Peugeot 5008 2.0 HDi Premium tesztautó, méghozzá szokatlanul szerényen extrázva.
Peugeot 207 SW Outdoor teszt
Háromféle erőforrással választható a Peugeot 207 SW Premium Outdoor, nálunk a részecskeszűrővel szerelt, 1,6 literes, 110 lóerős HDi dízellel járt.
- Peugeot 407 SW teszt
- Peugeot 3008 teszt
- Peugeot 4007 teszt
- Peugeot 107 teszt
- Peugeot 308 2.0 HDI
- Peugeot Partner Tepee
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Peugeot 301 - új névrendszerrel jön az új néplimó
- Ötcsillagos az új 3-as, az i30, a CX-5 és a 208
- Peugeot 208 R2
- Így büntetik a részegen bringázókat
- Peugeot Urban Crossover Concept
- Gyárlátogatás Nagyszombaton a PSA-nál
- Alig használt Peugeot 908 HDi V12 LMP1 - valaki?
- Peugeot 208 miniteszt
- Milyen sebességeket engedélyez kerékpárosoknak a KRESZ?
- Új elektromos töltők: Tata, Győr, Mosonmagyaróvár is áramot ad
Használtautó.hu
|
Ár: 6.990.000 Ft Évjárat: 2010 / 9 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 7.150.000 Ft Évjárat: 2010 / 9 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 6.235.000 Ft Évjárat: 2010 / 6 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |



































































Hozzászólások (2 db)
Ez az álomautóm... Gyönyörű!
Jaja, nagyon szép alakja van :)
Ez az álomautóm... Gyönyörű!