Arcot vált – Renault Espace 1.6 TCe teszt

Renault Espace 1.6 TCe Initiale Paris teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyetlen benzinmotorjával, a paletta legerősebbjének számító 200 lovas 1.6 TCe-vel és csúcsfelszereltséggel járt nálunk az új Renault Espace.

Stílusváltás. Nem csak új generáció, koncepciójában is teljesen új autó az ötödik generációs Renault Espace. Az európai egyterűk ősatyjából crossover lett - legalábbis a Renault annak nevezi a korábbi Grand Espace méreteit hozó (és már csak egyetlen hosszúsággal készülő) modellt. Bár a korábbi Grand Espace-nál 2,4 centivel rövidebb, így is elképesztően hosszú, 4,86 méteres, amihez ráadásul 2,8 centivel 1,88 méteresre növelt szélesség társul. Oké, hogy az autó teljes magassága úgy lett 14,4 centivel szerényebb (1,68 méter), hogy közben még a hasmagasság is nőtt 4 centivel, s lett 16 centis, de így is monumentális. Nem is baj, hogy crossovernek mondja a gyártó, mert városban tényleg terhesen nagynak, főként szélesnek tűnik. Összkerékhajtás persze nincs hozzá, van viszont összkerékkormányzás, ami jó dolog. De ne rohanjunk még a vezetésig, az Espace ugyanis álló helyzetben is állakat ejt.
Hirdetés

Van mit nézni rajta. Nem csak nagy, temérdek finom részletmegoldást felvonultató a karosszéria. Alapáron LED-esek a lámpák. Nem ám csak a menetfény, a teljes fényszórók, van is fényük rendesen, egy kissé kékes árnyalattal és automata kapcsolással vetítik az utat. Espace-hagyomány a keskeny, ám dupla elülső szélvédőoszlop és a remek kilátás. A far kicsit bunkeresebb, de a függőleges hátfal összességében remekül érezhető. Kívülről optikai játék a lebegő tető, a vaskos hátsó tetőoszlopot részint üveg borítja. A küszöbökre teljesen rásimuló ajtók alját pedig fényezetlen műanyag. Praktikus, hiszen ha magas járdának, kerítéstalpazatnak nyitjuk, akkor nem az amúgy a porosodásra is nagyon kényes, ám szép fényjátékokra képes padlizsános "ametiszt" fényezést ütjük le. Az emelt hasmagasság és a méretek miatt látványra, illetve fotón nem is tűnik fel elsőre, hogy mennyire malomkőnyi méretűek a 19 colos, 235/55 abroncsokat hordó felnik. Bár ennél a szélességnél a /55 méret már egészen ballonosnak tűnik, a futóműnek jól jönne a magasabb oldalfal. Ez van, a hűtőmaszkjával is megkülönböztetett, farán is Espace helyett Initiale feliratot hordó csúcsverzió ilyen óriási, természetesen dizájnjával is egyedi kerekeket kap.
Kívülről űrsikló, belül szintúgy. A hosszú és óriási tengelytávolságú, magas padlójú Espace engem leginkább egy űrsiklóra emlékeztetett. Belülről pedig tágas, modern utasterével és hajószerű mozgásával passzol is ahhoz. Az anyagok kivétel nélkül prémiumautókat idézők, pedig a Renault eddig nemigen volt a divatos jelzővel említhető. De az Espace nemcsak saját maga, hanem a szintén a prémiumvilágba kóstolt Vel Satis és Avantime utódja is. Temérdek díjazandó újítás található benne, de sajnos akadnak nem annyira jól megvalósított ötletek is. Remek, hogy az egész műszerfal bőrbe burkolt, ám nem szerencsés a tesztautóba került világosszürke felső burkolat - iszonyatosan tükröződik a szélvédőben. Szerencsére választható sötétbarna is. Modern a műszerfalat uraló bő 20 centi átmérőjű állított tablet, ami a hifi, a klíma, a navigáció és nagyjából minden elektronikai rendszer kezelőfelülete, de azért bőven megszokást igénylő. Néhány mozdulat után persze rájövünk, ha elsőre nem is látszik valódi gomb a műszerfalon, a hőmérséklet azért oldalanként tekerentyűvel is szabályozható, a hifihez jár a Renault-nál évtizedes hagyománynak számító kormányoszlopra helyezett távirányító és van körkapcsoló a tablet aljától a könyöklőig húzott alagút tetején. Pohártartó viszont csak alatta, az "aluljáróban" van, ez bizony hiba. Itt ez a remek utazóautó, s egy poharat nem tudok biztonsággal elhelyezni.
Különc pakolóhelyek, remek ülések. Az ajtózsebek mind flokkoltak, de nem túlzottan szélesek, a könyöklő rekesze mondjuk óriási, ugyancsak bélelt, s a szintén crossover Captur után itt is bevetett fiókos kesztyűtartó is öblös, csak bent lévő utas esetén nemigen, illetve csak térdének találkozásával nyitható ki. Szemüvegtartó nincs, gyerekfelügyelő-tükör szintén nincs, s ezek egy filléres Grand Scénicből átülve akkor is fájóak, ha az ülések itt sokkalta jobbak, elöl hosszú, szabályozható ülőlapúak, jó oldaltartásúak, s még többféle masszázst is adók. Espace-hagyomány, hogy hátul is függetlenek, kivétel nélkül teljes értékűek, tologathatók az ülések. Mindegyikben van Isofix-csatlakozó, előttük sík a padló, középen klímavezérlő és két darab USB-csatlakozó, felárért a szélsőkben fűtés, az első fejtámlák hátában DVD-lejátszóhoz csatlakoztatott monitorok. Viszont a háttámlák alig dönthetők hátra, szunyókáláshoz túlzottan függőlegesen állnak - s e szempontból bizony egy Scénic szintén megszorongathatja. Érdekes módon a leghátsó üléssor sem ad már érezhető többletet a korábbi Espace-okhoz mérten. Az ottani ülések ugyanis most először nem kiszerelhetők, hanem padlóba hajthatók. Méretükkel még csak-csak jobbak az egy méretosztállyal lejjebb megszokottaknál, helykínálatukkal azonban már nemigen. 175 cm-es magasság felett már erősen kompromisszumos a tér - ez persze nem feltétlen baj, nyilván zömében csak gyerekek ülnek oda, nagyritkán.
Csomagtér bőséggel. Hiába mondja a Renault crossovernek az Espace-t, továbbra is leginkább egy nagyméretű egyterű. Még hétüléses konfigurációban is kisautónyi, 247 literes, 46 centiméter hosszú, legkeskenyebb pontján is 1,1 méter széles csomagteret ad. A fedőroló elvileg a padlóba rejthető lenne, ám az amúgy minőségi hangzású Bose hifis, mélynyomós csúcsverziónál sajnos nem. A hátsó üléseket még kihúzott fejtámla esetén is elektromosan hajthatjuk teljesen síkba, hogy kétméteres, akár alvásra is alkalmas felületet kapjunk.
Indulhatunk? Kvalitásaival a lehető legjobb utazóautónak tűnik az Espace, és lényegében az is. Hangolható, elektromos lengéscsillapítóival hajószerűen ringat, Multi Sense rendszerével amúgy a duplakuplungos EDC váltó, a motorvezérlés, a kormányrásegítés, de még az alacsony tempónál a fordulókör csökkentésére a hátsó kerekeket az elsőkkel ellentétesen, magasabb tempónál azokkal azonos irányba (persze jóval szerényebb mértékben) forgató 4Control összkerékkormányzást is hangolhatjuk. A gyári kombinációk mellé sajátot is készíthetünk. A digitális műszerblokk és a belső hangulatfények egyaránt személyre szabhatók, választható szintetikus, valósághű - hangszóróból érkező - motorhang is. A motorban lévő kraft, a 200 lóerő viszont kevéssé érződik az üresen is bő 1,7 tonnás autóban. Többet vártam, igaz, 260 Nm értékével a teljesítménybajnok (Clio RS-ből való) TCe benzines a legszerényebb forgatónyomatékot adó. Utóbbi miatt és azért sem ajánlanám a benzinest, mert alapjárata érezhető, hangja szintén dízelesen brummogó, gázreakciója egyáltalán nem közvetlen. Dízelnek kifejezetten szép járású lenne, ahhoz mérten korrektül viselkedne, de benzinesként egyáltalán nem megnyerő. Ehhez az autóhoz a dízelmotor illik, a benzines kíméletes hajtással is 10 liter feletti tesztfogyasztást hozott, utazóautóhoz nem illik az 500 kilométert csak alulról közelítő hatótáv.
Utazni remek. Jó úton kényeztetően visz az Espace, széles utasterében elöl kifejezetten nagy a komfort, a hátsó tér három felnőttet ritka kényelemben visz, a zajszigetelés jó, a kisebb úthibákat feledteti a futómű. Viszont amilyen kényelmes hosszú távú úton, nagyobb tempónál az autó, olyan esetlen városban. Az indulások, fékezések, irányváltások mind-mind apró karosszériabillenésekkel járnak a lágy futómű miatt. A hátsó felfüggesztés ugyanakkor csatolt lengőkaros, a keresztirányú úthibákkal, illetve a fekvőrendőrökkel nem tud mit kezdeni, azokon üt. Bántó ez, az pedig zavaró, hogy a külső tükrök a megosztott A-oszlop miatt a megszokottnál hátrébb kerültek, így jelentős fejfordítással pillanthatunk az amúgy óriási, mindent mutató tükrökbe. Még jó, hogy van holttérfigyelő, de a tükörben megjelenő vizuális figyelmeztetés sajnos nincs a perifériás látómezőben. A távolságtartós tempomat finoman dolgozik, de álló helyzetre nem, csak 40 km/óráig fékez és olcsó, a navigációt is megjelenítő, de plexire vetítő head-up display-jel csomagban 200 ezer forintba kerül. És utóbbi az Espace kulcsszava, az ár. Ilyen méretű, ilyen exkluzív megjelenésű autó nincs máshol ennyiért.
Mennyiért? Természetesen csak relatív lehet olcsó az Espace, abszolút értékben nem. A csúcsfelszerelt Initiale Paris 12,4 millió forintba kerül a turbós benzinmotorral. 600 ezer forinttal olcsóbb, mint az ikerturbós, 160 lóerős dízel - amit mégis inkább ajánlanék. A tesztautóba került további extrák közül a harmadik üléssor 300 ezer forint, a fűtőszálas szélvédő és a hátsó ülésfűtés 150, a különleges fényezés 250 ezer forint. Az ellátmány továbbá sok más mellett háromzónás klímát, korrekt magyar nyelvű navigációt, tolatókamerát és parkolóasszisztenst, már dicsért Bose hifit, visszagurulásgátlós elektromos rögzítőféket is ad. Formájával sokakat megnyerhet az Espace, viselkedésével vélhetően a magasabb árú, de takarékosabb dízel lesz a vevők kedvence. Fel is iratkoztunk már a gázolajos tesztautóra.
Értékelés
Pozitív
Tágas, kényelmes utastér, jó zajszigetelés, összkerékkormányzás, alapvetően lágy futómű, jó ülések, minőségi anyaghasználat
Negatív
Úthibákon ütögető felfüggesztés, érezhető alapjárati rezonancia, jelentős fogyasztás, késő gázreakció, túlzottan érzékeny parkolóradar
Árak
Tesztmodell alapára
12 400 000 Ft (2015.08.03.)
Tesztautó ára
13 300 000 Ft (2015.08.03.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1596 cm3
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 5750 1/min-nél
Nyomaték:
260 Nm 2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,6 s
Végsebesség:
211 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4857 mm
Szélesség:
1888 mm
Magasság:
1677 mm
Saját tömeg:
1721 kg
Össztömeg:
2410 kg
Terhelhetőség:
689 kg
Tengelytáv:
2884 mm
Karosszéria-kivitel:
crossover
Csomagtér:
247-2035 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
910-950 mm
Belmagasság hátul:
890 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
140-270 mm
Ülőlap hossza elöl:
505-560 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1340 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1120 mm
Csomagtér magassága:
480-820 mm
Csomagtér hossza:
1070 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2000 mm
Raktérnyílás szélessége:
1020 mm
Raktérnyílás magassága:
815 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1596 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
duplakuplungos automata - 7 fokozatú
Nyomaték:
260 Nm 2500 1/min-nél
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 5750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
211 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,6 s
CO2-kibocsátás:
140 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
10,7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:57
    Permalink

    A gyári vegyes fogyasztási érték 6,2 l/100 km. Ha a teszt 7-8 literes fogyasztást hozott volna, az oké lenne, de kíméletes hajtással is 10 feletti lett az átlag. A hatótáv 500 kilométer sincs. Ez nem utazóautós.

  • 2017.10.28. at 14:57
    Permalink

    [i]“Magyarázza már el nekem valaki hogy miért illik jobban a traktor motor ehhez az autóhoz…”[/i]

    Szerintem teljesen fölösleges magyarázatot várni. Ez hitvita, ráadásul piaconként is változóak a preferenciák. Európában pl. a flotta emissziós értékek nagyban befolyásolják a beszerzéseket, de ez egyáltalán nem ökölszabály.

  • 2017.10.28. at 14:57
    Permalink

    Mindenki elfogult valamilyen szinten. Bizonyára sokak választanak azért benzinest, mert kevés kivételtől eltekintve kulturáltabb járású autót kapsz jó eséllyel olcsóbban. Ha rövidebb távokra jársz és kell egy ilyen nagy dög bizony jobban jár az ember egy ilyen benzinessel, függetlenül a fogyasztástól.
    A vásárlók többsége viszont aki ilyen autóban gondolkodik rendszeresen járnak hosszabb utakra nyaralni, síelni stb… sok tízezer km-t beletesznek 1 év alatt a kocsiba, ilyenkor már a dízel kerül előtérbe.

    Gondolom az emberek többségébe még a régi benzinesek alapján gondolja (jól), hogy benzines sokat fogyaszt, nyomaték-szegény, megpakolva nehezen megyünk fel az érdi emelkedőn…. Az újfajta turbós benzinesek már előrébb járnak:)

  • 2017.10.28. at 14:57
    Permalink

    ” de benzinesként egyáltalán nem megnyerő. Ehhez az autóhoz a dízelmotor illik” ezt a mondatot nem igazán tudom értelemzeni!?! Magyarázza már el nekem valaki hogy miért illik jobban a traktor motor ehhez az autóhoz, amikor minden katalógus adat szerint gyengébben teljesít mint a Tce motor (a gyorsulás a benzinessel 8,6, a dízellel 9,8,) . De hogy a rivális oldaltól idézzek “Elsőként az egy szem benzinest próbáltuk ki, ami korrektül viszi a nagy testet, szó se róla, nem is kellene ettől jobban” ők egyértelműen a fogyasztás kapcsán teszik le a voksukat a dízel mellett! (http://www.vezess.hu/teszt/renault-espace-teszt-bemutato/60226/ ) . Mellesleg az átlagfogyasztás is teljesen korrekt benzines mércével nézve. Egy ekkora 18 mázsás bódé 200 lóerő+automata váltó kombinációval nézve, szerintem nagyon jó fogyasztási adat! Az előd modell a 2.0T motorral hasonló körülmények között kényelmesen benyalt 13-14 litert, s akkor még nem is említettem a 3.5V6 verzió brutális fogyasztását, ami kíméletes tojáshéj a lábam alatt stílus mellett evett 17-18 litert. Nem értem a cikk íróját, hogy mégis mit várt? Talán 5 literes fogyasztást?

Vélemény, hozzászólás?