Jót tett neki a frissítés! Renault Mégane TCe teszt

Renault Mégane 1.2 TCe Dynamique teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négyéves korára, és a Golf VII érkezésére frissült tavasszal a Renault Mégane. Mint a legtöbb modellnek, neki is kifejezetten jót tett a ciklusközi vérfrissítés.

Három évvel ezelőtt jelent meg a harmadik generációs Renault Mégane, az egykori 19-est leváltó széria első kiadása pedig 17 évvel ezelőtt érkezett. Utóbbit megjelenésekor leginkább áráért és franciás kényelméért szerethettük és szerettük is. Ma azonban egészen más a Mégane, sportosabb, mokányabb, de továbbra is kedvező áron mért kompakt. Tesztautónk igazi különlegesség, a Mégane mindenkori legkisebb, 1,2 literes, a mai kínálat (persze a már nem is hétköznapi Mégane-nak számító RS-t nem számolva) legerősebb benzinmotorjával, GT Line csomaggal.
Utóbbi érdekessége, hogy bár az autót a számos GT Line felirat miatt mindenki igazi GT-nek nézi, az csak egy csomag, mely bármelyik Dynamique verzióhoz megrendelhető. Nem olcsó, 415 ezer forint, mégis csakis javasolni tudjuk, kifejezetten előnyére válik ugyanis a Mégane-nak. Nem lesz tőle túlhozott, feleslegesen felpiszkált, éppen csak a legtöbbet hozza ki az alapként sem rossz gépből. Tartalma egyebek mellett 17 collos alufelni, diffúzoros hátsó lökhárító, egyfajta RS sportülés előre. Jár vele továbbá fényes fekete díszléc és légbeömlő a műszerfalra, alumínium pedál és króm első küszöbléc szett, digitális helyett analóg sebességmérő, acélszürke tükörház, fekete első fényszórómaszk is. A Dynamique-kal pedig már eleve adottak a LED-es menetfények. Az összhatás tökéletes, a Mégane GT Line csomaggal különösen jól néz ki, pláne a csakis hozzá rendelhető, a paletta legdrágábbjának számító (175 ezer forintért kérhető) kék színű metálfényezésével.

Imádni azonban nem is a megjelenéséért fogjuk, hanem a vezethetőségéért. A GT Line ugyanis sportos hangolású futóművet is kap. A Mégane (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros rendszerének) alapból sem rossz, stabil és kényelmes hangolása így már egy kissé, de tényleg csak egy kissé feszes, és még sokkal frenetikusabban stabil, mint a bázis. Közvetlen kormányával igazi kanyarvadász, élmény terelni országúton, kellemes egyenesen küldeni autópályán, városban pedig a józan sofőrökből is az ördögöt hozza ki, nem kunszt, ugyanakkor felettébb élménydús ugyanis vele az akár derékszögű kanyarok 40-50 km/órás tempóval vétele.

És még mielőtt bárki somolyogna az 1,2-es gép sportosnak hangolásán: a kis turbómotor 115 lóerejével és dízelesen alacsonyan, 2000 1/perctől elérhető 190 Newtonméteres nyomatékával bőven elegendő a józanul dinamikus autózáshoz. Ha kell, 100 km/órára 10,9 másodperc alatt gyorsít, 190 km/órás végsebességet ad. Hatfokozatú váltója eltalált, finoman, viszonylag rövid úton kapcsolható. Nem lehet panasz az áttételezésre sem, habár autópályázáshoz lehetne egy kevéssel hosszabb. Bár sokan idegenkednek a downsizing, azaz a méretcsökkentés filozófiájától, a Renault is bebizonyította, hogy értelmes lépés. Az 1.2 TCe ugyanis egyrészt nagyon kulturáltan, rezonanciamentesen jár – sokat persze nem „élvezhetjük”, stop-start rendszere szinte mindig megállítja, másrészt jól is húz és takarékos is. Gyári vegyes érték szerint 5,3 l/100 km a vegyes üzemi étvágya, s az általunk zömében városban mért 6,8 l/100 km sem rossz érték. Hibaként kell azonban megállapítsuk, hogy a Stop & Start rendszer – bár zömében csendesen és gyorsan dolgozik, egyszer-egyszer teljesen elfelejtett indítózni, nekünk kellett a gombbal, ami persze szintén az átlagosnál egyszerűbb.
Hirdetés

Aki szereti a csendes üzemet, a széles fordulatszám-tartományban elérhető erőt, az szeretni fogja a TCe motort, a Mégane-t pedig az, aki ritkán utazik egynél több utassal. Elöl ugyanis átlagméretű utasteret, GT Line verzióként átlagon felüli kényelemmel kényeztető, jól tartó üléseket kínál a Mégane, hátsó sora azonban kissé szűkös, s ott az ülőlap is rövid. Gyereket – természetesen Isofix-es üléssel – viszont gond nélkül lehet oda is tenni, az alapesetben 372 literes, macerás ülésdöntéssel – kiemelhető ülőlappal – 1162 literesre bővíthető csomagtér pedig elegendő az átlagos családi használathoz.

Korrekt továbbá a vételár is, mely a Mégane esetében alapból 3 090 000 forint. Az 1.2 TCe legolcsóbbja 4 440 000, Dynamique ellátmánnyal 4 740 000 forint. Ehhez jöhet még egyebek mellett a 415 000 forintos GT Line csomag vagy 175 000 forintért mért „Máltai kék” metálfényezés. Extrákat rendelni messze nem „kell”, a 6 légzsák és a tempomat vagy a manuális légkondicionáló például a paletta egészénél alap, s a szintekkel bőven jönnek az extrák, a Dynamique például már kétzónás automata légkondis, Bluetooth-kihangosítós. Van persze felszereltség, amire lehet és érdemes is fizetni, a GT Line csomagon túl ilyen lehet a 40 ezer forintért zsebből is nyitó okoskulcs vagy a 175 000 forintos, integrált TomTom navigáció. Az olcsó Mégane tehát viszonylag olcsón öltöztethető, az alapként is kellemes autóból józan árért álomgépet is lehet varázsolni – a konkurenciához mérten kedvező áron. Nem véletlenül kategóriája egyik, de talán nem eléggé kedvelt modellje. A korábban jobban teljesítő sorozat az idei számok alapján itthon kategóriájában is csupán a hatodik, összesítettben pedig huszadik. Jobb helyezést érdemelne.
Értékelés
Pozitív
Remek futómű, kényelmes első ülések, csendes motor, dízeles nyomaték benzines járáskultúrával
Negatív
Rövid ülőlapok hátul, korlátozott ötödik ülőhely, rakoncátlan stop-start rendszer
Árak
Tesztmodell alapára
4 740 000 Ft (2012.11.08.)
Tesztautó ára
5 755 000 Ft (2012.11.08.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1198 cm3
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 4500 1/min-nél
Nyomaték:
190 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,9 s
Végsebesség:
190 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4302 mm
Szélesség:
1808 mm
Magasság:
1471 mm
Saját tömeg:
1280 kg
Össztömeg:
1787 kg
Tengelytáv:
2641 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
372 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1390 mm
Belmagasság elöl:
1030 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
160 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1150 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1120 mm
Csomagtér magassága:
500-720 mm
Csomagtér hossza:
840 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1460 mm
Raktérnyílás szélessége:
1050 mm
Raktérnyílás magassága:
700 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1198 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
190 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 4500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
190 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,9 s
CO2-kibocsátás:
119 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:46
    Permalink

    Kedves Vidi ! Talán túl optimista vagy a több százezres kilométeres futás teljesítmény emlegetésével . Akkor már régen újra hasznosított formában szolgálják tovább a fogyasztói társadalmat ezek az autók .

  • 2017.10.30. at 11:46
    Permalink

    Én Scenic tulajként és szerelőként azt mondom, most jobb a Ford ezres motorja és veri fogyasztásban is ezt, akár mennyire jónak tűnik, ezek a fogyasztási értékek nem a legjobbak.
    A Ford most nagyot alkotott, de ez is lehet akár a második legjobb is a kategóriájában.
    Nagyobb teljesítményre feltekerve kb 150 le-nek kellene lennie ha a Fordhoz igazodnának, a nyomaték érték jó, de a Fordnak padlógázon magasabb a túltöltése.
    Az ő motorjuk szerintük komolyabb fejlesztés nélkül 170Le-ig megbízható.
    A Renault 1.2-es is tudna szerintem 200Le körül egy nagyobb turboval tuningolva, ahogy a szívó 1.6-osuk is 190 körül jár mostanában (ezek nem széria értékek)

  • 2017.10.30. at 11:46
    Permalink

    Bár sokan idegenkednek a downsizing, azaz a méretcsökkentés filozófiájától, a Renault is bebizonyította, hogy értelmes lépés.

    Hogy mennyire értelmes lépés a downsizing turbóval párosítva, az majd évek múltán, illetve több százezer km-es használat után derül ki, no meg persze a márkaszerviz számlákból.

Vélemény, hozzászólás?