Renault Mégane Grandtour teszt

Harmonikus arányaival, megnyerő külsejével szinte mindenkit képes levenni a lábáról az új Mégane Grandtour

Csak az a fránya hézag ne lenne ott...

Nem tudom, ki hogyan van vele, de saját tapasztalatom szerint az előző Renault Mégane elviekben nem lehetett sikeres autó. Persze, ebből egy szó sem igaz, hiszen az eladási eredmények mást bizonyítanak, ellenben az ismeretségi köröm tagjai rendre kiborultak, ha éppen valamelyik Mégane tesztautóval láttak. 2-3 hetente rendszeresen összejövünk kártyázni, és a szünetekben többször is azzal telt az idő, hogy a teraszon ülő társaság az udvaron álló Renault-t szapulta. Túl szögletes az orra, sematikus az oldala, idétlen a hátulja – hangzottak el a kritikák, férfi és női szempontból egyaránt -, és nem igazán értettem az egészet, mert a barátaim közt bizony akadnak olyanok, akik esküsznek a francia márkákra. Ennek a korszaknak azonban vége, mármint a Mégane piszkálásának. Itt a tavasz, végre ismét a teraszon összeülve játszottunk, az új Mégane Grandtour állt a ház előtt, és lássak csodát, dicséretek özöne hagyta el az ajkakat – így változik a világ. A szép szavak mindenképpen jogosak, mert a Renault kompaktja valóban mutatósra sikeredett, és megkockáztatom, hogy a normál Berline (5 ajtós), a sportos Coupe, illetve a kombi Grandtour közül, arányait tekintve éppen ez utóbbi mutat a legharmonikusabban. Őszintén szólva, ha lehetek szubjektív, engem egyetlen apróság zavar csak a külsővel kapcsolatban, mégpedig a gépháztető és a két fényszóró közötti felület találkozásánál lévő hézag; ha ez nem lenne, talán még jobban nézne ki a Mégane.

Bármerre néz a szem, mindenhol aprólékosan kidolgozott, nem pedig fércmunkával összecsapott részleteket lát

Ötletes a szőnyeg alatti rekesz a láb alatt

Méreteit tekintve a Grandtour már-már feszegeti a kategóriahatárokat, hiszen a 4,6 méteres hosszúság tekintélyt parancsol, de a tengelytáv 270 centimétere sem mondható szerénynek. Ennek megfelelően kényelmesen el is lehet férni az utastérben, az első sor tágasságára nem lehet panasz, míg hátul 180-185 centi körül húzódik az a határ, ami felett kezd szűknek bizonyulni az autó, elsősorban a fejtér vonatkozásában. Maradva még a méreteknél, a csomagtartó alaphelyzetben 491 literes, és az üléstámlák hajtogatásával bő másfél köbméterig bővíthető (1567 liter). A nagyképernyős plazmatévé doboza tehát vígan befér, vásárlásnál nem kell drága tehertaxira költeni, és akkor sincs gond, ha netán két méternél hosszabb tárgyat szeretnénk fuvarozni, mert a jobb első ülés támlája egy mozdulattal előredönthető. Különösen családoknál fontos szempont a jó pakolhatóság, pláne, ha gyerekek is vannak a fedélzeten, a Mégane pedig remekel ezen a téren. A szokásos helyeken kívül külön szóra érdemes a vezető és az első utas lába alatt, a padlóba süllyesztett kis rekesz, ami rendszeres használathoz szerintem kicsit macerás, mert az ember nem szívesen fogdossa a cipőtalppal óhatatlanul is szennyezett, poros szőnyeget. Ide olyan apróságokat ajánlatos elvermelni, mint a láthatósági mellény, néhány szerszám (villáskulcs, csavarhúzó, kombinált fogó, kés, szigetelő szalag stb.), ami mindig kell, vagy jól jöhet, és máshonnan nem vesz el helyet.

Titkos rekeszek bújnak meg a csomagtér padlója alatt. Ledönthető üléstámlával hosszú tárgyak is szállíthatók

Nem hajtható le a központi színes képernyő

A 6,49 millió Privilége kivitel a Mégane-kínálat legdrágább tagja, a szolgáltatással kapcsolatos magas elvárások ezért jogosak. Csalódás nem ért, bár hozzá kell tennem, ha jól számoltam, akkor a tesztautó 1,245 millió forintnyi extrával rendelkezett, többek között kanyarkövető bi-xenon fényszóróval, dupla napfénytetővel, Bluetooth kommunikációs rendszerrel kombinált navigációval és prémium hifivel, elektromos rögzítőfékkel. Akit lelomboz a túlzott feketeség (a Renault szürkének nevezi a katalógusban), bézs belsővel is kérheti a kidolgozását tekintve jó minőségű autót, amelyhez jobban fog illeni az intarziás műanyag fabetét – már elnézést a képzavarért. Az utastér burkolatai nem rosszak, döntően puhák, igaz, jómagam nem rajongom az anyagában mintázott felületekért, de ez nem kritika, pusztán személyes kijelentés. Furcsának találtam, hogy a navigáció színes kijelzője fixen rögzített, ez a megoldás a Clióban még elment, ezen az árszinten viszont illene, hogy eltüntethető legyen – persze, ez a használati értékből nem von le semmit. Ugyanilyen kisautós maradvány a két ülés között elhelyezett tempomat ki-be kapcsoló is, ami szintén megszokható.

Ez mind extra tartozék: DVD alapú navigáció, dupla napfénytető, kanyarkövető bi-xenon fényszóró

Automatával torkossabb a visszafogott dCi dízel

A Renault Mégane Grandtour tehát kívül szép, belül tágas és praktikus, lássuk hát, hogyan megy! A kétliteres, FAP részecskeszűrős, Euro 4 besorolású dCi common-rail dízelmotor eredetileg 160 lóerős (380 Nm), ám a hatfokozatú automata sebességváltó miatt a mérnökök picit visszafogták a ménest. Aggodalomra azért semmi ok, a kombi Mégane 150 lóerővel (360 Nm) sem botladozik, a relatíve rosszabb gyorsulás, illetve a szerényebb végsebesség döntően a váltó veszteségeiből adódik (0-100 km/h: 9,5 sec, végsebesség 210 km/h), a kényelemért azonban érdemes ennyi áldozatot hozni. Maga a váltó átlagosnak tűnt, finoman kapcsol, de a gyorsaságot nem viszi túlzásba, ezért, ha nagyon zajlik az élet, ajánlott kézi üzemmódban használni, például előzéseknél. A 17 colos felnik és a 225/45 méretű gumik láttán féltem, hogy a futómű a lelkemet is ki fogja rázni, de szerencsére tévedtem, a Mégane Grandtour hála az égnek rugózik; felütéseket persze érezni, csodát ne várjunk, az átlagnál mégis sokkal finomabban viselkedik. A kormányzásnál manapság az élettelen szervósítás a divat, így ez a Renault sem ad konkrét, hajszálpontos visszajelzéseket az útról, de nem is kell, a versenyautós, keménylegényes szerepkör a Mégane RS profilja.

Peres gumival sem rémálom a komfort, a kombi Mégane tisztességesen rugózik és kellemesen suhan

Digitális műszerpark, jobbra fedélzeti számítógéppel

A mínusz 10 lóerővel és az automata váltó 300 ezer forintos felárával még nincs tele a mérlegnek azon serpenyője, amely ellenében a kényelem található a másikban. A gyár sem rejti véka alá, hogy a manuális váltóval párosított 2.0 dCi motor bő 1 literrel kevesebb gázolajat éget el 100 kilométer városi használat során, és a teljes átlag tükrében is 7 decivel torkosabb az automata. Dicséretes a Renault őszintesége, az ígért 8,7 liter azonban nálam sehogy nem akart kijönni, inkább a 10 literhez voltam közelebb, mint a kilenchez, ami valljuk be, ha nem is katasztrófa, de azért nem kiugróan jó érték egy mai, korszerű dízeltől. A döntés azonban vásárlói privilégium, mindenki saját belátása szerint mérlegelhet, hogy hosszú távon mennyit ér számára a kuplungmentes kényelem, és a gyár nem köti az ebet a karóhoz, a legmagasabb komfortfokozat estén nem kötelező velejáró az automata váltó.

Ritka, amikor nem tűnik ormótlan hátizsáknak egy kombi fara. A Renault rajzolói most szépet álmodtak

Vannak dolgok, amikre a tesztelő nem kap választ az eltelt próbahét után, például kapitális baklövés lenne a részemről, ha megbízhatósági kérdéseket feszegetnék. Annyit viszont ki merek jelenteni, hogy az új Renault Mégane Grandtour jó partner az együttéléshez. Az események pörögnek, jövünk, megyünk, ügyeket intézünk, utazunk, és ez néha akkor sem zökkenőmentes folyamat, ha mindig a megszokott, saját magunk által választott autóban ülünk. A munkámból adódóan sűrűn cserélődnek alattam a különféle típusok, hol kedvemre való, hol kevésbé szimpatikus kocsikkal élem az életem, az ideiglenes örökbefogadásról nem én döntök, de az rögtön feltűnik, ha az autóval együtt lenni jó. A kombi Mégane, ezzel a motorral, ezzel a felszereltséggel pedig éppen ilyen; teszi a dolgát, miközben szépségével megpróbál mindenkit elvarázsolni.