Hajtás csak elöl, kormányzás hátul is – Renault Mégane GT teszt

Renault Mégane GT 1.6 TCe 205 EDC7 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Biztosan lesz még ennél keményebb Mégane is, a GT azonban talán a leginkább szerethető. Vagány, élvezetes, de családi autónak is remek.

Négyes. Tavaly nem csupán negyedik generációjával jelent meg az akkor 20 esztendős Renault Mégane, hanem első ízben kapott négykerékkormányzást is. A GT alapáron 4Control futóműves, így nem csupán a paletta (jelenlegi) csúcsa, hanem már-már egy külön modell. Teszteltük már belépő turbós benzinesével és izmosabbik turbódízelével is a Mégane-t, de a GT tényleg, és nem csupán megjelenésében más.
Árulkodó jelek. A GT diffúzoros, kettős kipufogóvéget rejtő hátsó és hatalmas méhsejt-mintás első lökhárítója, valamint a típusjelzést is mutató hűtőmaszkja is egyedi. Alukerekei alapáron 17, opcióként 18 colosak, elektromosan behajló tükrei matt alumínium színűek. Kívülről egyértelműen azonosítható, még oldalról is, ahol a Renault Sport plakett mutatja, hogy ez a Mégane csöppet sem alapverzió. Belül sincs kétség: a szélein vaskos, alul lapított kormánykerék is megkapta a GT-plakettet, a kesztyűtartó fölé pedig egy diszkrét, Renault Sport feliratos kék díszcsík került.
Leginkább kék, de többszínű is. Kormánykerekének GT-feliratával, váltószoknyájának varrásával, de felárért üléseinek szélével is kék a Mégane GT. Utastéri LED fénye is lehet kék, de lehet más színű is a már az Espace-ból és a Talismanból is ismert Multi Sense rendszer állítgatásával. De nem csak az utastéri színek, gyakorlatilag az autó egész karaktere, a kormányzás, a gázreakció, a duplakuplungos robotváltó, de még akár a szintetikus motorhang is vezérelhető onnan. A Mégane GT nem csak több színt, több karaktert is tud. Comfortban, főként nem túlzottan taposva egy higgadt családi autó. Autópályán is csendes, 130 km/óránál is 7 liter alatt fogyaszt, viszont tud élményautó is lenni, ha kell, 100 km/órára 7,1 másodperc alatt gyorsulni.
Hirdetés
TCe 205 EDC7. Beszédes a GT teljes modellneve. Véletlenül sem szerepel benne az 1,6 literes motorméret, hiszen az csöppet sem hangsúlyozandó. A belőle kihozott 205 lóerő és a hozzá társított 7 fokozatú duplakuplungos váltó viszont korrekt párosítás. Turbólyuknak nyoma sincs, hiszen oda nem kapcsol a váltó, bár a 280 Nm nyomatékcsúcs csak 2400 1/perctől jön, alatta sincs erőhiány. A váltó sebességével és kapcsolási finomságával sincs gond, vezérelhetjük versenyautósan, a kormánykerék mögötti szarvakkal is. De ezek a szarvak más versenyautósságot is tudnak: a féken állva, őket egyszerre meghúzva aktiválhatjuk a rajtautomatikát.

Könnyített. A korábbinál hosszabb, szélesebb, de alacsonyabb Mégane IV GT-je nem csupán 205 lóereje miatt megy jól, hanem azért is, mert elődjénél csaknem 100 kilogrammal könnyebb is. Ez érződik is rajta, és nem csupán menetdinamikáján, hanem futásán, rugózásán is. Hiába csupán olcsóbb, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművel szerelik, annak hangolása olyan jó, hogy még a GT esetén is feláras 18 colos kerekekkel is egészen jól csillapít, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen stabilitást ad.
Hátul is fordul. Lehet sok érvet sorakoztatni a Mégane GT mellett, amiért jó, de van egy olyan jellemzője, amit csak ő tud ebben a szegmensben: ez az összkerékkormányzás. Az ugyancsak a Talisman/Espace sorból ismert rendszer itt még nagyobb különlegesség. Alacsonyabb tempónál a hátsó kerekek az elsőkkel ellentétesen fordulva csökkentik a fordulókört, nagyobb tempónál pedig azokat követve javítják a stabilitást. Mindez a gyakorlatban, vezetés közben is bármikor érezhető és élvezhető, sajátos vezetési élményt ad.
Jó bolt? A kompakt GT-k, azaz hot hatchek körében a 7,8 millió forintos alapárú 205 lóerős Mégane GT alapesetben is jó ajánlat. Ha pedig megnézzük azt, hogy ennyiért már automata váltóval, LED fényszóróval, navigációval és temérdek mással felszerelve kapjuk az autót, akkor egyértelműen látható: csúcsmodelljével a Mégane mindennél jobb csomag. Mindenkinek kötelező kipróbálnia, aki ilyen jellegű autót venne. 469 literes csomagterével még családi autónak is gond nélkül elsüthető, ha pedig valaki cégautóként választhatja, biztos lehet benne, hogy kevesen fogják kinézni belőle, hiszen tudása még a szolidan fickós külseje ellenére sem látszik rajta.
Értékelés
Pozitív
Kanyarjellemzők, menetdinamika, fogyasztás, ülések, felszereltség, ár/érték arány
Negatív
Táblafelismerő pontatlansága, távolságtartós tempomat csak 140 km/óráig, csenevész ötödik ülőhely
Árak
Tesztmodell alapára
7 790 000 Ft (2016.07.21.)
Tesztautó ára
8 910 000 Ft (2016.07.21.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1618 cm3
Teljesítmény:
151 kW (205 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
280 Nm 2400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,1 s
Végsebesség:
230 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4359 mm
Szélesség:
1869 mm
Magasság:
1447 mm
Saját tömeg:
1467 kg
Össztömeg:
1924 kg
Terhelhetőség:
457 kg
Tengelytáv:
2669 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
384-1247 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
910-990 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
150 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1200 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
520-720 mm
Csomagtér hossza:
750 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
680 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1618 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
duplakuplungos automata - 7 fokozatú
Nyomaték:
280 Nm 2400 1/min-nél
Teljesítmény:
151 kW (205 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
230 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,1 s
CO2-kibocsátás:
134 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,0 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Régebben nézegettem c-maxot is, később voltam ford szerelő, ismerem őket nagyjából, ahogy opel szerelő is így a zafirát is. Szerintem egyik sem ér fel a Scenicig dizájnban, összképben, és nálam a német autó kizáró ok, igaz ezek csak félig németek, de valahogy egyiknek sem jön be a dizájnja, hiába.
    A MAzda 5-öt megvettem volna úgy 6-7 évvel ezelőtt szívesen mert a formája bejött, de végül is lett Scenic.
    Azt hiszem a mazda rozsdásodási hajlamától borzongok, nem vagyok sem karosszéria lakatos sem fényező, autószerelő annál inkább, bár mostanában mással foglalkozom.
    Mondhatnám hogy Renaultos vagyok ami igaz is de nem szeretnék mindig csak saját renaultot venni,(nem ez volt az első (R11, R19) szeretnék mást is attól függetlenül hogy sok típusú céges autót használtam már.
    Mégsem tudok ennek ellenére könnyen dönteni, mégiscsak a saját nem kevés pénzem adnám ki rá.
    A volvot bírom ahogy írtam csak a drága alkatrészárak nem tetszenek.
    Laguna 3 meg csomagtér magasságba valahogy nem az igazi, ahogy a v60 v70 sem. Talán xc60 első kerék hajtással ha van ilyen, bár kérdés hogy csomagtérben mit tud meg súlyban mekkora dög.
    Az viszont garantált hogy ha a következő autóm nem renault lesz, az utáni tuti hogy megint az.
    Megmondom őszintén a 2-es scenicemmel is voltak vannak bajok (első széria) de nálam ez nem annyira kiugró szempont, a lényeg hogy alkatrészköltségem ne legyen óriási, mivel szervizköltségem nincs.
    A másik hogy én nem látok túl nagy különbséget a 3-as scenic és a 2-es között ezért nem akarok venni.
    Laguna 2-est is használtam sokszor a barátomét, ezért a 3-assal is igy vagyok, ugyanaz az “alváz” mégis pont emiatt vennék mást.

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    A Laguna III nem rossz autó attól, hogy kifuttaták a típusnevet! Nem rég volt itt az autónavigátoron egy 200e km-n túliról használt teszt, a családban is van egy egyébként…
    A helyedben nem vetném el a Scenic III-at, lehet, hogy technológiát tekintve elavultabb, de ugyanakkor kiforrottabb konstrukció! Az általad vázolt preferenciák alapján én talán a C maxot és a Mazda 5-öt venném fel a listára, esetleg még a Zafirát! 1320 kg-nál a Megane-om is több, igaz én most dízelezek (nehezebbek a motorok).

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Szerintem a scenic 3 már elavult a konkurensekhez képest is. A szendvicsszerkezetű padlólemez már kifutó széria mindenhol ahol egyáltalán volt ilyen. Most a nagy szilárdságú acélok mennek amik könnyebbé teszik az autót és persze hamar gazdasági totálkáros lesz ha összetörik.
    Ennek ellenére megszerettem az egyterű kihasználható méretét, kellene is ez a belméret de egy scenic 4 ami szeptemberben jelenik meg megfizethetetlen számomra egyenlőre.
    Lehet hogy más márka felé nézegetek már csak paszióból is, ami bejönne az új RAV4 hiába terepjáró ami megintcsak megfizethetetlen, újabb lexusról nem is beszélve, régebbire meg valahogy nem vágyom. A Verso sem jön be.
    Még a Volvo házatáján is nézegetek, egy használt V60, V70 igaz ez már túl régi fejlesztésű még esetleg lehet.
    A Volvoknál is az a bajom hogy nincs egyterű, hiába pakolhatók hasábosan, ha a belmagasság nem az igazi.
    Amilyen furcsa volt az egyterűséget megszokni mikor megvettem most nem tudnék elképzelni valami alacsony autót.
    Terepjáró nálam kizárva napi használatra, bár nem túl régen szemeztem a régi XC90-el is.
    Kifutott típusnevűt nem akarnék mint a Vel Satis, ahogy a Laguna is pont emiatt is vérzik el nálam.
    Amúgy benzines párti vagyok, nem engedhetem meg magamnak hogy váratlan helyzetekben zsebbe kelljen nyúlni.
    Jó lenne ha a mostani 1320kg-os autómnál nem lenne sokkal több a jövőbeli sem.

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Scenic II után egyébként logikus választás lenne a Scenic III szerintem, kérdés, hogy neked motorból mi az elvárás. Jó lehet még egy későbbi évjáratú Espace IV is, de az korosabb modell a Scenic II-nél ami a beltér fazonján bizony érződik is, de ettől még nem rossz autó normális motorral választva! 2,2 DCi messziről elkerülendő, bár egy barátom úgy fogalmazott, ha nyerne a lottón és kalandokra vágyna, akkor venne egy 2,2DCi Vel Satist! 🙂

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Alapvetően az eszetlen méretcsökkentés az ok! Egyrészt a tartósság rovására megy, a karbantartás költségei meg az egekbe, másrészt hiába szépek az adatok a katalógusban az élet és a nyomaték/lóerő diagramok azért megmutatják az igazságot (talán ezek kozmetikázására kezdték el erőltetni az automata váltót…)! 1,6 szívó (ilyen volt az első kettő) után persze én is átülnék 1.6 turbóba, de ha már a Renaultnál tartunk az 1,4 turbósukba kizárt! Csak annyit arról a motorról, h kb 3 évig kínálták! Ja és a VW hasonló méretű motorjaiból sem kérnék… Ha egymás mellett lenne két ugyanolyan 180 lóerős turbós gép de az egyik 1,6-os a másik 2 literes nem lenne egy pillanatig sem kérdés, hogy a kétliterest válasszam.
    Hova tovább? Szerencsére ezen még ráérek gondolkodni! Tökéletesen megfelel a MIII (kár, hogy nem TCe 220…) Nekem a Ford egyre szimpatikusabb, Mazda és a Hondától is várok valami számomra érdekeset, de legjobb az lenne, ha Renault-éknál állna be változás!

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Erre pont kíváncsi lennék hogy mik az okok?
    Talán nem lesz már szívómotor a Renaultokban?
    Vagy csak alapban a méretcsökkentés? (Én személy szerint az 1,6 szívó ha kihal az 1,6 turbo-t venném nem az 1,2-t pláne nem 3 hengeres 0,9-et.)
    Szerinted milyen márka lenne előrelépés ezek után? prémium?
    Ez a téma engem is érint konkrétan Scenic 2 után mit vegyek de csak új típust.
    Pl nálam a VW és konszerntermékei kizárva, Ford meg unalmas, Opel ugyanez, Kia/Hyundai még nem kellene, Toyota túl sok ismerősnek van csak ez a probléma, azon kívül hogy nem európai márka, Honda nem fog meg pedig jó.
    Peu/Cit meg nem jön be, Olaszok meg Alfa a minimum, de az ami jó lenne zsebbenyúlós, prémiumoktól meg bizsereg a pénztárcám amúgy is.
    Nissan? Mitsu? Subaru? Noname?
    Szerinted?

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Pont ez a baj! Az euro6 és egyéb hülyeségek, meg teherautóba 1,6-os dízel motort rakni! Állítom, hogyha az ésszerűség határain belül lennének meghúzva ezek az átkozott értékek, akkor összességében tisztább és jobb motorokat lehetne gyártani, nem olyanokat amik valami valóságtól teljesen elrugaszkodott mérési szempontoknak felel meg a valóságban meg… De hát ez az eu! Vannak sajnos sokkal égetőbb problémák melyeket még dilettánsabban kezelnek, de ez már más téma! Egyébként Megane I, Megane II után most egy Megane III van a tulajdonomban, de most azt látom, ha innen majd egyszer előrefelé tudok lépni akkor azt már nem a Renault palettáján kell keresnem. 🙁

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    A motor méretcsökkentés az oka hogy a 2 literes motor majd csak az RS kiváltsága lehet minimum 300 le- vel.
    Jelenleg az euro6 miatt az előző 2 literest továbbfejleszteni nem hinném hogy gazdaságos, nem tudni még hogy Merci AMG motor kerül-e bele, Nissan/renault által fejlesztett 1,8-as, 2 literes vagy ezt az 1,6-ost húzzák-e még tovább az RS-hez, vagy az új “konszerntárs” Mitsubishi 2 literesét piszkálják-e tovább ehhez.
    Minden esetre ahogy az új Renault Trafic-ok is 1,6DCI motorokat kapnak nem túl bíztató a jövő, pláne egy v6, vagy sor 6-os motorra.
    A neon kilépőfény egy gúny ha nem értenéd, a VW Golf 2-esek-en volt parasztvakítás anno, imitálni akarták hogy menőzzenek.
    Te a német autóipart tartod úttörőnek látom, csak szerintem egy Renaultnál felmerül a kérdés hogy a fényszóró ára ne ugorjon a csillagos egekbe.
    Szerintem a motoroknál nem prémium szegmensben nem kifizetődő az 5, 6, vagy több hengeres motor kifejlesztési költsége ma már.
    A VW konszernen belül meg azért van mert ott az Audi, Porsche(ebből már van 4 hengeres megint), Lamborghini, Bugatti stb van miből átemelni.

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Alsó-középkategóriában minimum, hogy egy valamire való gyártó kínáljon 2,0 literes motort (benzin és dízel). A Talismán esetében pedig hathengereseknek is illenék lennie választható manuális-automata váltóval. Motor fronton ugyanazt a hibát követik el mint anno a Safrane esetében.
    Nem tudom mikor lesz neon kilépőfény, de nem is tudom ez hogy jött ide!
    Tőlem jöhet lézer is amennyiben már a megfizethető árkategóriába süllyedt az ára, de hogy én kanyarkövető Bi-Xenon után nem vennék ködlámpa villogtatós LED-est az tuti! Apropó! Ebben a GT-ben meg ugye nincs ködlámpa! Akkor még ez gagyi “kanyarfény” sincs hozzá?
    Ebben egyetértünk! Pl Mercedes A, B és CLA, viszont ezt ránézésre harmonikusabbá és ésszerűbbé tudnám tenni!

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Szerinted mi a normális méretű motor?
    Szerinted mikor lesz rá neon kilépőfény a kocsi aljára?
    Én a ledmátrixot meghagynám az opelnak meg audinak, csakis lézertechnológiával foglalkoznék mert a led az már lassan elavult.
    Nekem pont több más autó középkonzolja, meg tablettája ocsmány meg alapba több más autó is ocsmány, de az tény hogy ujjlenyomatot gyűjteni én sem akarok, talán ezt pont a migránsok miatt találták ki. :))

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Mikor lesz hozzá normális méretű motor kézi váltóval? (dízel és benzin)
    Mikor lesz hozzá normális prémium fényszóró? (legalább aktív kanyarkövetéssel, még inkább LED mátrix technológiával)
    Mikor teszik rendbe a középkonzolt? (Minimum az undorító újlenyomatgyűjtő műanyag cseréje az ocsmány álló tablet körül, de leginkább az egész tablet dolgot újragondolni! Az érintőképernyő főleg ilyen mélységekig nem való autóba!)

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Megint idefirkálsz olyan marhaságokat, amiket rémálmaidban láttál.
    10 sor értéktelen szóf.sás egy addiktológiai esettől.
    H. vagy fiam, mint szódás a lovát. Szerencsére életfogytig tied a honlap id.tája kitüntető cím. Én csak a PR-oddal foglalkozom. Az olvasók örömére. :)))) A fb-on már egész komoly csalfaidióta for president csoport van.

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    És gondolod, hogy ez csak neked jutott eszedbe? Elképzelhetőnek tartod, hogy nem véletlen az, hogy 140 fölött már nem aktív? Szerinted lehet olyan, hogy pl. ennél a tempónál már nem biztonságos a rendszer?

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Szerintem ne vegyük szempontnak, hogy a német autópályán mit lehet és mit nem? Magyarok vagyunk így a hazai viszonyok legyenek a fő szempontok. Ennyi erővel a kormány is rossz oldalon van, ha az Egyesült Királyság területén (vagy más jobbkormányos területen) előzni akarunk, mert nem látunk ki! Ezzel senkit sem akarok védeni, de lássuk be ez egy nagyon buta érv! Maga az autó amúgy biztosan jó és természetesen hozza a renaultok legendás elnyűhetetlenségét 🙂 ! Akinek van 9 milliója rohanjon és vegyen egyet 🙂 …

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Annyi eszed van, mint egy hintalónak, Kempelen. Jelenleg éppen hány néven írogatsz ide?:)

    Mikor gyarapodik tovább az aranyköpéseid sora?

    “A Volvo bőrülése 70 ezer km-nél kiszakad.”
    “Az autógyártók soha, semmilyen körülmények között sem fogják meg a fődaraboknál a pénzt.”
    “A kisturbós benzinesek km-ek millióit teszik meg mindenféle gond nélkül.”
    “A pick-up úgy készül, hogy a személyautóknál a B-oszloptól hátrafelé eső részt levágják és rátesznek egy platót.”(Lásd: Hilux, L200, Navara, F150, Amarok és társai)
    “A motorolaj igen nagy arányban tartalmaz vizet.”
    “Én különb vagyok tőled, mert más a kocsink, az óránk és a csajunk is.”

    Nagy “Kempelen” Krisztián, a világ h*lyéje…

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    Mátyás!

    Miért is baj, hogy a távolságtartó tempomat 140 fölött nem működik? Vigyázz, hogy mit írsz, véleményformálónak tartanak.
    Üdv.

  • 2017.10.28. at 03:50
    Permalink

    menőmanó mindenképpen mondd már el itt is, hogy jó kocsi, de az “ára nevetséges” és amúgy is nagyon “aggódsz” a turbó motor élettartama miatt.
    csalfapucu, de meg toljál már vagy 70 sornyi dagályos baromságot arról, hogy a Renault-Nissan fúzió miért nincs is úgy és ennek milyen hatása van a japán uralkodó család bélműködésére.

    Mátyás, te meg töröld már ezt ki, mert nyíltan megsérti a magatok által is nagy ívben lesz.t moderálási feltételeiteket!

    Kellemes szép napot kívánok eftársak.

Vélemény, hozzászólás?