Renault Mégane RS Cup teszt - Kiss Pál Tamással

Zseniális optikai trükk a fekete betétes frontrész, amivel az RS azonnal elkülönül a normál Mégane változatoktól. A sárvédő szélesítések még a jó ízlés határán belül mozognak, a karosszéria nem torzult el a sportosítás során

Látvány szempontjából jól mutat a középre tett kipufogó, de ízlés dolga a trapézforma

Lehet imádni, és lehet gyűlölni a francia autókat, ez egyéni öröm- vagy problémaforrás, de az vitán felüli, hogy a Renaultsport modelljei valóban különlegesek. Emlékezzünk csak a középmotoros, V6-os Clióra, de ne menjünk messzebb, vegyük a „mezei” Clio 2.0 RS-t, amelyről ódákat zengenek a legtekintélyesebb autós magazinok. Ebből a boszorkánykonyhából került ki tesztünk alanya, a Mégane RS Chassis Cup is, amelyből kidobálták a hurkás bőrfotelokat, hogy helyet adjanak két igazi Recaro sportülésnek, nagyon komolyan megerősítették a karosszériát, 19 colos felniket szereltek fel, önzáró differenciálművet kapott az autó, és a fedélzeti menürendszerből előhívható az RS Monitor. Ez utóbbi félig-meddig vevőbolondító kütyü, de kétségtelenül jó játék – nehézségi erők mutatása, különféle időmérések, pl. pályahasználat során, állítható gázpedál-érzékenység, stb., tehát tényleg mókás, de ami fontosabb, stílusos kiegészítő.

Két apró betű: RS. A mai trenddel ellentétben a Renault nem vitte túlzásba az önreklámozást, de nem is kell, mert az autó önmagáért beszél. Ehhez legalább illik a hátsó diffúzor. Gyönyörűek a 19 colos felnik, a vörös nyerges Brembo fék alapáras a Cup-hoz

Renaultsport és Recaro − remek párosítás!

Külsejét tekintve az RS nem hivalkodik, mégis minden szempár azonnal követi, amerre megy. Személy szerint eskü alatt vallom, hogy a vakítóan fehér fényezést ezeknek a sportkompaktoknak találták ki: az autó szinte ordít a versenyautós matricázásért, amire persze semmi szükség, mert éppen a nyers állapot látszatában van a varázs. Szerencsére a Mégane-t sem ékesítette semmilyen cicoma, az egyetlen hatásvadász trükk a sárga biztonsági öv, a kormány középállásának sárga varrott csíkja, no és persze a fordulatszámmérő sárga hátlapja – akárcsak egy Ferrariban. A légterelők remekül mutatnak, és nem torzítják el a Coupe jól sikerült arányait, szépek (és borzasztó sérülékenyek) a részben festett felnik, de akárcsak a SEAT Ibiza Bocanegra esetében, nekem itt sem jött be a középre tett, trapéz alakú kipufogó – hibáról szó sincs, ez ízlés dolga. Sokkal fontosabb, hogy a Mégane RS láttán − jóformán nemtől és kortól függetlenül − azonnal hevesebben ver a szív, az ember szinte azonnal érzi a bizsergést a jobb lába talpán, és a folyamat felgyorsul, sőt intenzívebb lesz, amikor helyet foglalunk a már említett Recaróban.

Aki ült már hétköznapi Mégane-ban, annak teljesen otthonos lesz az RS, egyedül azt kell megszokni, hogy az ülésbe szó szerint bele kell ülni, nem elég lezserül becsusszanni

Feltűnő a sárga biztonsági öv. A csomagtartó ugyanúgy bővíthető, mint a normál Mégane Coupe-ban

Az üléseken és a sárga részleteken kívül nyoma sincs flancosságnak. A kilométeróra számlapján ugyan ott díszeleg szerényen a Renaultsport felirat, de ennyi, mert a fémpedálok magától értetődnek ezen a szinten, a műszerfalra tett kevlár utánzat pedig annyira hétköznapi már a mai világban, hogy fel sem tűnik a jelenléte. De mindegy is, mert tőlem timbuktui bambuszgyökérrel is villanthatna a Renault, a teszt során szerzett élmények után már az sem érdekelne. Mivel sok minden megmaradt, ami a normál Mégane-ban praktikussá teszi az életet, voltaképpen az RS is megállja a helyét a hétköznapi életben. Megvannak a padlóba süllyesztett kis titkos rekeszek, használható méretű a csomagtartó, van hova pakolni az apró kacatokat, egyedül a hátsó sorba bekúszni kényelmetlenebb a különleges ülés miatt – ez a használhatósági séma egyébként pontosan ugyanolyan, mint amit a Focus RS-nél tapasztaltunk. Sportkupé lévén, a Renault ügyelt a részletekre, így nem maradt ki a szerintem legfontosabb utastéri hangulatkeltő elem, a teljesen fekete tetőkárpit, amelynek bunkerérzete nélkül ugyanolyan gyors lenne az RS, mégis hiányérzetem lenne benne ülve.

Mindenki örül, aki itt ülhet, a vezető és az utas is. Vonzza a tekintetet a sárga fordulatszámmérő. Akár a versenyautókban, a kormány középállását külön jelzés mutatja − naná, hogy a varrás cérnája sárga

Csodákra képes, mégis kulturált a 2.0 literes turbómotor. Köszönhetően a hosszú hatodik váltófokozatnak, autóúton kedvező a fogyasztás, feltéve, ha tudunk parancsolni a jobb lábunknak...

A kétliteres, négyhengeres motor 250 lóereje szerénykedik a konkurenciával szemben. A Golf GTI ugyan harmatosabb, de a Mazda3 MPS és a SEAT Leon Cupra is lenyomja a számháborúban a Mégane-t, hogy a 300 lóerő felett szaggató Focus RS-ről ne is beszéljünk. Csakhogy a Renault nem tegnap kezdett el turbómotorokat építeni, és a lóerők katalógusban feltüntetett száma maximum a pattanásos képűek körében lehet döntő tényező – aki tud vezetni, annak a futóműnél és a féknél kezdődik az autó, mert, hogy is hangzott anno a kérdés a Pirelli reklámjában? Mit ér az erő, ha nem uralod? Nos, itt jön be a képbe a megerősített karosszéria, mert a váz merevségétől függ, hogy kvázi „mibe kapaszkodik” a futómű, ez befolyásolja majd az irányíthatóságot, annak sebészi pontosságát, és még mindig megette a fene az egészet, ha rossz a fék. A Renaultsport azonban garancia a tökéletességre, a karosszéria ugyanis beton merev, a rugózás és a lengéscsillapítás fenomenális, a kormányzás pontos, a Brembo fékekkel pedig úgy lassul a Mégane RS, hogy az ember szemgolyója a szélvédőről pattan vissza. Bocsánat, kedves japán kollégák, de a Mazda3 MPS a fasorban sincs ehhez a Renault-hoz képest, és mindent megadtunk volna egy Focus RS direktbe történő összehasonlításáért, mert valljuk, hogy pályán a Mégane RS Cup képes lenne ledolgozni a teljesítményhiányát a kanyarokban mutatott brillírozással. Emlékeink szerint a kölni izomkolosszus csak rugalmasságban tudott meggyőzőbben fellépni, ami nem is csoda, mert kereken 100 newtonméterrel többet tud a motorja.

Kiss Pál Tamás, autóversenyző

Kiss Pál Tamás a Mégane RS-ről:

− Nagyon tetszett az autó! Meglepően magas fordulatszámon dolgozott a motor, ami kimondottan versenyautós érzés volt. Hatalmas erő van benne, stabil és jó a féke: a Hungaroringen vezettem, és nem sikerült elmelegíteni a féket, ami egy utcai autónál szerintem igen nagy szó. Nekem a külseje is kimondottan tetszik, szívesen elfogadnám utcára, bár városi közlekedésre talán egy kicsit kemény a futóműve, és a belső tere sem túlzottan tágas. Viszont ajánlom mindenkinek, hogy ne csak utcára használja, hanem egy nyílt napon próbálja ki a Hungaroringen is, nagyon jól fogja érezni magát benne.

Dinamikus, ék alakú forma

Egy szó, mint száz, a Renaultsport által megdolgozott Mégane RS bitangul jól sikerült. A pörgést kedvelő motor nem tépi le az ember fejét, kiegyensúlyozottan viselkedik, a turbós gépekre jellemző izgága hirtelenkedés távol áll tőle, ellenben szépen, folyamatosan húz, az erőnövekedés pedig kontrollálható. A váltó kissé darabos, de pontos, hármas helyett sosem dugunk ötöst, és akárcsak a Fordnál, a Renault első futóművében is trükkös a külön tengelycsonkos felfüggesztés, amelynek köszönhetően az erő nem tépi ki a kormányt a vezető kezéből – ekkora teljesítménynél, fronthajtásos autóban már-már művészet az ilyen szintű kezelhetőség. A rugózás kemény, persze, hogy az, mi más lenne, de valamiért mégsem rázza szét az utasokat, a komfortérzet sokkal jobb, mint amire a RS láttán számítanánk, tehát egyáltalán nem rémálom ezzel a szörnnyel lazán, városban közlekedni, akár munkába járni.

Tudásához mérten nem sok az RS Chassis Cup 8,5 milliós alapára, és ez nem becsapós trükk, mert igazából nincs szükség sok extrára, további súlyos milliókért

A legszebb az egészben, hogy a Renault nem kér irreálisan sokat a 250 lóerős sportautójáért. A Chassis Cup 8,49 millió forintért hazavihető, ezt még 210 ezerrel fejeli meg a 19 colos felni (szériában csak 18 colossal szerelik), és további 60 ezer a parkolást segítő radar, ami nem pénzkidobás, mert a kilátás nagyon rossz minden irányban. A hibái közül azonban ez a legnagyobb.