Alig fogyaszt, mégis viszi a családot – Renault Scénic teszt

Renault Scénic 1.5 dCi Privilége teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány látványos részlettel és egy-egy fontos biztonsági újdonsággal frissült a Renault Scénic, ám fő kvalitásai nem változtak.

Az aktuális, harmadik generációjával 2009-ben megjelent Renault Scénic továbbra is tartja az Európa - és jelenleg egyben Magyarország - legnépszerűbb egyterűje címet, amit az 1996-ban kategória-alapítóként megjelent, az 1997-es Év Autójának választott őse megalapozott számára. Az idén hároméves sorozat tavaly év végén kapta meg első komolyabb frissítését, addig csak kisebb módosításokat, új felszereltségeket és nem utolsósorban - még tavaly nyáron - friss dízelmotort kapott. Ezúttal egy rövidebb hosszúságú, ötüléses, fehér tesztautót próbáltunk - még motorjával is hasonló a tavaly nyáron nálunk vendégeskedettel, ám míg az csaknem alapverzió volt, ez most a széria újdonságait bemutatva a kínálat csúcsáról érkezett. A LED-es menetfény majdnem mindegyik friss Scénicre felkerül, a gazdag ellátmányú Privilége verzióban pedig szerepel a facelift legfőbb újdonsága, a sávelhagyásra figyelmeztető, nem csak a fényszórót, a reflektort is automatikusan kapcsoló Visio System kamerarendszer is.

A továbbra is tágas utastérben néhány friss kárpitelem, immár műszerfali USB-csatlakozós audiorendszer mutatja, hogy megújult a sorozat. A korábbi Scénic-vásárlóknak talán feltűnnek ezen változások is, a lényeg - amit a vevők zöme értékelni fog - azonban a sorozat korábbi kvalitásai: egészen kompakt méreten, nem egész 4,35 méter hosszon és 1,85 m szélességen - a jelentős, 2,7 méteres tengelytávnak is köszönhetően - óriási belterű a Scénic. A térbőség okaként nem csak a nagy tengelytáv, az átlagosnál rövidebb ülőlapok is említhetők. Az üléseknek ráadásul oldaltartásuk sincs sok - mégis kényelmesek. Elöl amúgy méretesebbek a székek, az utasoldali támlája síkba dönthető, hátul pedig a három különálló szék érdekessége, hogy mindhárom Isofix-csatlakozós, s a Scénic valóban olyan ötüléses autó, amiben tényleg lehet öten utazni. Akár három gyerekülés is kényelmesen, biztonságosan egymás mellé tehető, de a sík (ráadásul rekeszeket is adó) padlónak köszönhetően felnőttek is elférnek hátul egymás mellett.
Hirdetés

Nem csak helykínálata miatt kellemes utazóautó a Scénic, utastere mindent – pakolóhelyet, hátsó szellőzőt, zajszigetelést – is megad ahhoz, hogy hosszabb távok is kellemesen abszolválhatók legyenek. Hihetetlen, hogy a kívülről normális méretűnek tűnő – és valójában is annak számító – egyterűben a tágas utastér mögé még jókora, alapesetben is 522 literes csomagtér került. A hátsó ülések egyenkénti tologatásával változó, de mintegy 90 cm hosszú, 1,1-1,2 méter között váltakozó szélességű tér pont olyan magas, hogy egy szabványos „fedélzeti” bőrönd állítva is befér, melynek köszönhetően nyaraláskor több ilyen tehető be, mint utas, s mögéjük még mindig lehet pakolászni. Bővíthetőség szempontjából annak ellenére nem a legjobb a Scénic, hogy akár 1,8 m3-es tér alakítható ki benne. Hátsó ülései azonban nem a padlóba hajthatók, hanem csak össze, majd előrebillenthetők. Amennyiben kevés a valóban nem túl nagy, 1,3 méteres raktérhossz, akkor a székek kiemelésével további 35 cm nyerhető - ha van hova tenni az üléseket.

Átlagos igényeknek azonban utóbbi rendszerrel is bőven megfelel a Scénic - ahogyan átlagos igényeknek a ma már alapdízelnek számító 110 lóerős 1.5 dCi is teljesen kielégítő. Ez a motor ráadásul még nem is a hamarosan érkező, 260 Newtonméteres, még tovább apasztott fogyasztású verzió, hanem egy köztes a tavaly próbált és az utóbb említett között. Már stop-start elektronikás, s teljesítmény-leadásával, fogyasztásával is kedvezőbbnek tűnt, mint a tavaly próbált. Most (igaz, klíma nélkül) 6,5 helyett 5,5 l/100 km értéket mértünk, ami a 12,3 másodperces, érzetre is jó 100 km/órára gyorsításhoz mérten kedvező. Nem rossz a 180 km/órás végsebesség sem, ám lényegesebb, hogy még a 130 km/óra is meglehetősen csendesen, könnyedén futható – zajmérőnk és fülünk szerint is érezhetően jobb lett a zajszigetelés.

Kényelmes (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros) futóművével, változó rásegítésű szervokormányával, jó egyenesfutásával a Scénic továbbra is olyan, amilyen egy családi autónak lennie kell: komfortos. A célközönségnek vélhetően fel sem tűnik a csak hajszálnyit átlag feletti kanyarodási oldaldőlés, s a vevők inkább azt fogják nézni, hogy a konkurensekhez képest kedvező áron jól összerakott és jól kitalált autót kapnak. Bármelyik verziót is veszik, 6 légzsákot, visszagurulás-gátlós ESP-t, légkondicionálót, MP3-olvasós, Bluetooth-kihangosítós hifit – azaz kielégítő ellátmányt mindenképp kapnak – 5 290 000 forint a dízel alapára. A csúcs Privilége felára 850 ezer forint, egyebek mellett LED-es menetfény, sávelhagyásra figyelmeztetés, automata reflektoros, kanyarkövető xenonfény, automata (zsebből nyitó) Renault-kártya, tempomat, kétzónás automata légkondi, 17 colos alufelni, hátsó napfényroló, műbőr-szövet üléskárpit, Arkamys hifi és TomTom navigáció jár hozzá többletként. Az így 6 160 000 forintos vételár egyebek mellett 200 ezer forintos panorámatetővel, 170 ezer forintos Bose hifivel tornászható még feljebb, csak ész nélkül, minden extrát megrendelve lehet átlépni a 7 millió forintos vételárat – mellyel ellátmányához képest még mindig értékarányos marad a Scénic. Józanul 6,5 millió forintból nagyon kellemes családi autó konfigurálható össze, mely alapján nem meglepetés a kategóriavezető cím.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes rugózás, takarékos, nyomatékos motor, tágas utas- és csomagtér, fokozottan biztonságos
Negatív
Silány hangú kihangosító, rövid ülőlapok, oldaldőlés, nem a legjobb navigáció
Árak
Tesztmodell alapára
6 160 000 Ft (2012.04.16.)
Tesztautó ára
7 285 000 Ft (2012.04.16.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
81 kW (110 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,3 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4344 mm
Szélesség:
1845 mm
Magasság:
1678 mm
Saját tömeg:
1460 kg
Össztömeg:
1944 kg
Tengelytáv:
2703 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
522-1804 l
Belső szélesség elöl:
1460 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
940-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
255 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1210 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1110 mm
Csomagtér magassága:
560-910 mm
Csomagtér hossza:
900 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1300-1650 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
890 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
240 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
81 kW (110 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,3 s
CO2-kibocsátás:
135 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    Aláírom hogy jó az az 1.4 hdi és tényleg 4 litert eszik (mentem is 206 HDI-vel), de én nem szeretem a diesel autókat, valamint nagyon sok ismerősöm panaszkodik/panaszkodott francia kocsijára. Meg lehet nézni hogy a Japán autók a legmegbízhatóbbak a világon. Csak meg kell kérdezni 1-2 embert hogy mi a tapasztalata a Japán kocsijával szemben. A Swift pedig 6 litert eszik városba és 86 LE-s. Soha semmi gond nem volt vele. Ha majd lesz rá alkalmam hogy lecseréljem, akkor csak is Japán márkák közül választanék, vagy Toyotát vagy Mazdát.

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    Kedves Cikkíró!
    Két kérdésem van:
    “Akár három gyerekülés is kényelmesen, biztonságosan egymás mellé tehető”
    -Ezt volt alkalma esetleg tesztelni is, vagy jóhiszeműen elfogadta a kereskedő által mondottakat, illetve prospektusban található leírást?

    “Egyterűben a tágas utastér mögé még jókora, alapesetben is 522 literes csomagtér került”
    Egy prospektus alapján a frissítés előtti széria csomagtartó mérete 437/522 liter. Kérdeztem a kereskedőt, mikor tesztvezetésen voltam, azt mondta, hogy a 437 a kalaptartó alatti térfogat, az 522 tetőig pakolva.
    Ugyanakkor az üléseket kb 10 centit előre is lehet húzni, nyilván ezzel nem nő 85 litert a csomagtér.
    Van erről korrektebb információja?

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    Csakhogy ezt az autót még meg lehet venni (nem sokáig) az [b]1.6 16 V szívó-benzinmotorral [/b]is-110 Le, 150 Nm-. Amely turbó mentes, egyszerű konstrukciós hagyományos szívó benzines, egy örök darab. Viszonylag jól mozgatja ezt a kasztnit (II-es scenicben vezettem -1320 kg-), zabálni se zabál többet bármelyik hagyományos 1.6-os kompaktnál. Én konkrétan erre a motorra gondoltam!!! Számomra az 1.6-os 8 literes vegyes fogyasztása teljesen korrekt, sőt baráti! Az hogy a dízel átlagban 3 literrel kevesebbet eszik, az meg nem érdekel. A 3 liter fogyasztásbeli különbségért simán kárpotól a konstrukciójából eredő megbizhatósága és egyszerűsége. Ja a clioból meg ne a Tce 100 verziót vedd meg, hanem a sima 1.2 16V szívó benzinest…. Gyengébb, de hosszú távon jobban jársz vele-kevesebb hibalehetőség-.

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    pontosan tudom hogy a PSA konszern dieselmotorjai vannak a japán autókba és nincs is velük gond.
    Minden hónapban olvasom az Auto Bildet. Van egy olyan rész ahol darabjaira szedik a kocsit. a Franciáknál és az olaszoknál sok a hiba, míg a Japánoknál fele annyi hiba sincs. 10 éves Swifttel járok amibe csak tankolni kell meg olajat cserélni. Sosem hagyott ott. De nem egy ismerősöm francia kocsijával vannak állandóan gondok!

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    Teljes mértékben egyetértek veled Andris94. Vagy Mitsubishi Outlander terepjárót vennék mert abba a 2.2-es dieselt Peugeot HDi szállítja, vagy Suzuki SX4 1.6ddis-t, mert azt is a Peugeot szállítja az egy HDi, vagy jó még SX4-ből az 1.9es Diesel, mert az valójában megy egy Fiat Jtd diesel. De a mazda 2 és 3 is jöhet peugeot diesellel, mert 1.6-os dieselben az is Peugeot Diesel. A japánok közül egyedül saját Diesele a Hondának van. (Nem összekeverni a Kia-val, akinek ugyancsak van saját fejlesztésű motorja, de az meg ugye nem japán, hanem koreai tudtommal).

    De ha már elmúlt évek statisztikájáról beszélünk, akkor mutass nekem légyszíves egy hivatalos ADAC német statisztikát, mert meg sem kell keresned segítek. Pl. a 2010-es hivatalos NÉMET ADAC statisztika szerint a legmegbízhatóbbak közé tartozott a BMW1, az audi a3 (középkategóriás kocsikat néztem direkt), a peugeot 308, toyota auris, és mercedes A és B. Míg például a gyenge kategóriába volt sorolva a ford focus, a toyota verso, a kia ceed (ami nálunk annyira fasza).

    Szóval a megbízhatósági statisztikák országonként eltérnek. És az, hogy itt magyarországon ki mit gondol a kocsikról, a világ eladási statisztikáját nézve a semmivel egyenlő. Szóval senkit nem érdekel a megbízhatósági vélemény a világon se amit te mondasz és sem amit én mondok.

    De azért a japán autókban francia diesel motorról kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy a megbízható japán autógyártó cégek vajon miért döntöttek így, és miért nem mondjuk WV dieselt rakott bele akár a mazda is…

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    Ha autó, akkor csakis Japán. Semmi esetre sem vennék Franciát. Meg lehet nézni az elmúlt évek megbízhatósági statisztikáit, a Franciák és a Fiat mindig a legvégén végez.

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    És egy turbós benzines autónál is ha az üzemanyag egy ici picit gány, ugyanugy összeszarja magát a rendszer. Szóval egy autó nem azért kényes mert benzines vagy diesel, hanem azért mert turbós és aprólékos befecskendező rendszerrel működik.

    De most ne 1.3mas swiftben gondolkodjunk, hanem olyan autókban, amikben a kornak megfelelő blokkok vannak. Pl. THP, TSI, TFSI, TCE és a többi, és a többi. Modern, erős benzines motor.

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    Ha ma valaki egyszerű – ismétlem: egyszerű – új (tehát nem használt, mert abból vehetne sok millió db kb. 10 éves gépet) egyszerű benzines autót akar, amiben semmi csilli villi nincs, az csakis PÉLDÁUL 1.0 3 hengeres benzines motorokban gondolkodjon, ugyanis már a 800, 1000 cm3 motorokban is lassan megjelenik az elektronikusan vezérelt turbo. Lásd: fiat…

  • 2017.10.31. at 00:37
    Permalink

    Mondod te, hallgatom én, mert mond el, hogy egy turbó feltöltésű, köztes hűtős intercooleres benzines motor ma már semmivel sem egyszerűbb konstrukció, főleg mivel ráadásul változó szelepvezérlésű, ugyanis nehogy abba a tudatba légy, hogy a renault nem turbós benzinest fog ez alá az autó alá tolni, azzal pedig ugyanugy meg kell állni a pályán nagyobb hajtás után, ha pedig ezt nem tartják be, ugyanugy kipukkad, akár benzin, akár diesel. Ezt sokan nem tudják, még mindig sokan azt hiszik, hogy még mindig a 8szelep, kézi szelepállítós, nem computer vezérelt benzines autókat gyárt a renault, aztán mikor odatoltuk az 1.2tce clio-t akkor a szerelő csak vakarta a fejét, hogy mi ez a sok elektromos kábel. Aztán csak kellett hozzá a 1.5millió forintos hibakód olvasó egység, mert már ez sem csavarhúzós…

Vélemény, hozzászólás?