Sportos terepfutó – SEAT Leon X-Perience teszt

SEAT Leon X-Perience 1.8 TFSI DSG 4Drive teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén érkezett a hazai piacra a SEAT Leon kombi változatának crossoveresített kivitele. A csúcs benzines, 1.8 TFSI motorral, összkerékhajtással és hétgangos DSG-vel tettük próbára.


Kalandor. A jelenleg futó SEAT Leon 2012-ben mutatkozott be a piacon. Nem telt el sok idő és a spanyolok úgy gondolták, hogy a meglévő ötajtós és kombi változatok mellett kellene valami újat mutatni a nagyközönségnek, olyat amit eddig még nem láttak. Az ötletből valóság lett, létrehozták a Leon X-Perience változatát, amely tavaly a Párizsi Autószalonon debütált, idén év elején pedig hazánkba is megérkezett.
Hirdetés


Árulkodó külső. Az autóra tekintve első pillantásra szembe tűnik, hogy ez a dizájn valóban más, mint az eddig megszokott. Több olyan elemet is felfedezni, amely egyértelműen megkülönbözteti az eddig látott Leon ST-ktől. A nagyméretű, sportos felnik, a 15 mm-rel emelt hasmagasság, a fekete műanyagborítás a sárvédőkön és az alumínium betétekkel ellátott első és hátsó lökhárítók mind az all-road célt sugalló dizájn részét képzik. Nem látható, ugyanakkor fontos különbség még, hogy a Leon X-Perience alapesetben is 4Drive összkerékhajtású. Az 5. generációs Haldex rendszer alapesetben elöl hajt és mihelyst megcsúszást érzékel az ESP, azonnal küldi hátra, a megfelelő kerékhez vagy kerekekhez a nyomatékot.

Otthonos. A belső térben első ránézésre nincs semmi extra, elsőként a bőr/szövet sportülések fogják meg a tekintetet, melyek kényelme és oldaltartása hibátlan. A vezetőülésbe ülve egy kellemes, teljesen klasszikus műszerfallal találjuk szembe magunkat. Az érintőképernyő körül elhelyezett dedikált gombokkal könnyen elérhetők az egyes menük, az alatta húzódó klímavezérlő panel pedig jól áttekinthető. Könnyű hozzászokni a belsőhöz, nagyon hamar el lehet igazodni az autó kezelésében, nem kell hosszasan keresgetni egy-egy kapcsolót, ami nagy könnyedséget és kevesebb odafigyelést jelent vezetés közben.

Turbós szív. A tesztautó az 1,8 literes TFSI blokkot kapta meg. A vegyesen MPI többpontos befecskendezést és TSI közvetlen befecskendezést alkalmazó benzines 180 lóerőt és 280 Nm-es forgatónyomatékot ad. Utóbbi 1350-4500 1/perc fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre. Az 4Drive összkerékhajtással 7,2 másodperc szükséges a 100 km/órás sprint megfutásához, végsebessége 221 km/óra. Fogyasztása vegyes használatban ezzel a hajtáslánccal a gyár szerint 6,6 l/100 km, nekünk a teszt során városi és autópályás használat mellett 9,2 literre adódott.

Öröm vezetni. A Leon X-Perience igazi élményt nyújt a vezetés során. A kormányzás áttétele jó, az úttartás és az irányíthatóság kiváló, a motor könnyen és dinamikusan mozgatja a karosszériát, a DSG váltó gyorsan és finoman kapcsol. A futómű a 18 colos felnik ellenére is komfortos, nem kényelmetlen vele az utazás még a budapesti rosszabb utakon sem. Annak ellenére, hogy emelt a futómű, ezáltal pedig a súlypont is feljebb került, nem érezni azt, hogy ez negatívan befolyásolná az úton való viselkedést.

Majdnem önjáró. A ma elvárható alapvető extrák, mint pl. a tempomat, az ülésfűtés, a Bluetooth-os telefonkihangosítás, a LED-es lámpák, az első/hátsó parkolóradar és egyéb apróságok mellett egy merész újdonság is helyet kapott. A sávelhagyásra figyelmeztető jelzés a legtöbb mai gyártónál már nem újdonság, az viszont, hogy aktívan közbe is avatkozzon, az már annál inkább. A tesztautóban lévő rendszer képes arra, hogy magától visszakormányozzon a sávba, sőt még arra is, hogy a sáv közepén tartsa az autót. Mindezt úgy is tudja, hogy akár teljesen elengedett kormánnyal megyünk, persze néhány manőver után szól, hogy fogjuk meg a kormányt és teljes egészében meg is szünteti a segítséget. Kezdetben hasznos és mókás extrának tűnt ez, de egy idő után idegesítő volt, hogy állandóan belenyúlkál helyettem a kormányba. Jobban belegondolva pedig könnyen veszélyes is lehet. Gyorsan meg lehet szokni és hamar meg is bízunk benne, hogy önmagától visszakormányoz, ha el akarjuk hagyni a sávot. Erre fel hajlamosabbak vagyunk egyre többször nem figyelni, hiszen tudjuk, hogy az elektronika majd segít nekünk. De mi van, ha pont megszűnik valahol a felfestés vagy egyéb okok miatt nem tudja ellátni a feladatát. Személy szerint inkább használok egy hangalapú vagy kormányt rezgető rendszert, mert ott tudom, hogy mindig aktívan oda kell figyelnem és nincs külső behatás, csupán egy-egy figyelmeztetés.

Ezek hiányoztak. Ahogy korábban említettem, minden olyan extra megvan a Leonban, amit alapvetően elvár az ember egy mai autótól. Egy dolog viszont minden elindulás előtt kényelmetlenséget okozott: a kulccsal való bejutás és indítás. Azaz mindig elő kellett venni, nyomkodni a távirányítót majd a gyújtáskapcsolóba dugni. Ebben a kategóriában a kulcs nélküli nyitás és/vagy indítás már több gyártónál is alapfelszereltség, a Leonnál viszont a legmagasabb X-Perience változat esetében még extraként sem rendelhető. Ugyanez a helyzet a váltót illetően is. A 180 lovas benzines csak a DSG-vel érhető el, egy hatos kézi váltóval pedig még nagyobb lehetne a vezetési élmény. Igaz, hogy ott a manuális lehetőség a DSG-ben is, a tesztidőszak alatt viszont többször is tapasztaltam, hogy elég lomhán találta meg a megfelelő fokozatot, ha kézzel visszaváltottam. Az első pöccintésre egyből megvolt ugyan a visszaváltás, a következőnél viszont eltelt néhány másodperc, ami a DSG elvéből adódik, a még egyel kisebb fokozat még nem volt bekészítve. Ezeket a bizonytalanságokat lehetne felülbírálni egy klasszikus manuális váltóval, talán idővel megkapja majd az 1.8 TFSI.

Ki fogja venni? A fenti hiányosságokat leszámítva valójában egy hibátlan autó lett a Leon X-Perience. Sportos apáknak jó választás lehet, hiszen elfér benne a család, és ha egyedül kell/van lehetőség menni, akkor lehet élményautózni is vele. Az összkerékhajtás alacsony tapadási körülmények között is megnyugtató biztonságot ad. Mindennek természetesen az ára is megvan. Ez a motorverzió X-Periencként alapesetben 9,08 millióról indul, a tesztelt példány pedig 9,69 millióba kerül. Ez az érték már nagyon közel van a 10 milliós határhoz. Aki ennyi pénzt szán autóra, megteheti, hogy újat vesz, de a legtöbben valószínű, hogy egy pár éves használt, egy-két kategóriával nagyobb, prémiumosabb márka mellett döntenek.
Értékelés
Pozitív
Megjelenés, kényelmes ülések, jó vezethetőség, menetdinamika
Negatív
Manuális módban tétovázó DSG váltó, zavaró sávtartó automatika, kulcsos nyitás és indítás
Árak
Tesztmodell alapára
9 080 880 Ft (2015.05.16.)
Tesztautó ára
9 688 750 Ft (2015.05.16.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1798 cm3
Teljesítmény:
132 kW (180 LE) 4500-6200 1/min-nél
Nyomaték:
280 Nm 1350-4500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,2 s
Végsebesség:
221 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4535 mm
Szélesség:
1816 mm
Magasság:
1454 mm
Saját tömeg:
1297 kg
Össztömeg:
1890 kg
Tengelytáv:
2636 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
587 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
910-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1010 mm
Csomagtér magassága:
440 mm
Csomagtér hossza:
1020 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1800 mm
Raktérnyílás szélessége:
1010 mm
Raktérnyílás magassága:
810 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1798 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
DSG (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
280 Nm 1350-4500 1/min-nél
Teljesítmény:
132 kW (180 LE) 4500-6200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
221 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,2 s
CO2-kibocsátás:
132 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:11
    Permalink

    Hm, úgy emlékszem, valaki már szóba hozta itt, hogy mennyire más véleményen volt egy másik netes autós portál tesztelője a Leon X-Perience-ről. Őszintén kíváncsi lennék, hogy ennek mi lehet az oka. Meg arra is, hogy az a komment miért tűnt el…

  • 2017.10.28. at 18:11
    Permalink

    Kimaradt a cikkből, hogy az “X-Perience akció”-ban 1,4 millió forintos kedvezménnyel lehet megvásárolni a kocsit. Vagyis az alapár “csak” 7,68 millió Ft. Ez sem kevés, de mégsem 9 millió.
    A Seat oldalán a konfigurációs során csak be kell pipálni a kedvezményt és máris levonja az 1,4 milliót.

Vélemény, hozzászólás?