Ez is a mi autónk lehet? Suzuki Baleno teszt

Suzuki Baleno 1.2 GL teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azt a verziót sikerült megkaparintani az új Suzuki Balenóból, amit vélhetően a legtöbben fognak venni. A Baleno jó családi autó lehet.

Nem kell turbó, nem kell hibrid! Bár lehet kapni turbómotoros benzinessel, valamint a stop-startos önindítót és a generátort is kiváltó villanymotoros enyhe hibridként (mild hybrid) is a Balenót, mi szándékosan az alapverziót, a stop-start nélküli 1.2-es benzinest kértük el hagyományos kézi váltóval és alap közeli felszereltséggel.

A vevők szinte biztosan ezt fogják venni a legnagyobb számban.

A négyméteres - nagyra nőtt - kisautó nálunk hagyományosan már a családi műfajt jelenti. A legtöbb új autóra vágyó család ugyanis ennél többet nem tud megengedni magának, számukra pedig a Baleno nagyon jó ajánlatnak tűnik, olyan, mint az ős esztergomi Swift, csak negyed századdal később.
Hirdetés

Itt nincs csúcstechnika. Az 1992-ben hazánkban gyártani kezdett Swift sem számított egy űrhajónak a maga korában, sokkal inkább kiforrott és elpusztíthatatlannak bizonyuló technika volt. Ilyesmi a Baleno is, ami persze új modell. De az alapváltozat, a stop-start nélküli, de Dualjet, azaz hengerenkénti dupla befecskendezős motorjával hasonló hangulatot ad. Mi mást ígérhetne a Dualjet, mint jobb fogyasztási értékeket és kedvezőbb nyomatékot? A 120 Nm (4000 1/perc fordulatnál érkező) csúcsnyomatékból valóban kapunk már kevéssel alapjárat fölött is, a Balenót nehéz véletlenül lefullasztani. Apropó alapjárat: meglepően alacsony, nem egész 700/perc fordulatszámra lőtt, érezni is némi alapjárati egyenetlenséget, dacára annak, hogy az alap Baleno is négyhengeres. Viszont szépen, egyenletesen erősödve és suzukisan gyorsan pörög fel, 90 lóerejét 6000/percnél adja, utána vége is van, mint a botnak, bár elforgatható 6500-ig, már torpanva, váltani kell. Eltalált áttételezésű ötfokozatú váltóval tehetjük. Az alsóbb fokozatok kellően rövidek, városban is kapcsolható a negyedik, az ötödik pedig kellően hosszú, az autópályás 130 km/órás tempót mindössze 3000/perces fordulattal, 6 l/100 km körüli fogyasztással futhatjuk, az átlagosnál picivel zajosabban, de már az is kellemes meglepetés, hogy a Baleno autópályán is stabil, élénk.
Kívül kicsi, belül nagy. Bár különösebb gond nincs a Baleno formájával, vélhetően vevőinek zömét nem azzal csábítja majd el. Hanem élénk motorján túl helykínálatával, ami egyébként vegyes képet mutat. A fél centi híján 4 méter hosszú, a Swiftnél alig több mint 10 centivel hosszabb autó beltere viszonylag keskeny, ugyanakkor utasterében és csomagterében is meglepően sokat ad. Utóbbiban hosszában is elférnek a fedélzeti bőröndök, a hátsó lábtér pedig akkora, hogy azzal még két kategóriával feljebb is büszkélkedni lehetne. Bár a Baleno ötüléses, hátul nagyon szűken fér el egymás mellett három felnőtt, két isofixes gyerekülés közé lehetetlenség beülni, de a szélső helyeken hátul is meglepően kényelmes, az ülések elöl-hátul jobbak a kisautós átlagnál. A berendezés többi része egyszerű, de funkcionális. A műanyagok mindenhol kemények, ám nem bántóan ridegek és az első, valamint a hátsó ajtókra is jutott palacktartós zseb, utóbbiak a másfél literes flaskákat is fogadják. Bravó!
Két szint a csomagtérben. Ismert trükköt alkalmaz az álpadlós csomagtérrel a Suzuki. Ha azt a padlóra küldjük, élvezhetjük a 355 literes teret, ha pedig köztes pozíciójába helyezzük, akkor ülésdöntéssel sík a raktérpadló. Voltaképp praktikus, ráadásul a köztes pozícióval remek csempészrekeszt is kapunk. A csomagtér rakodópereme és küszöbje viszont egy kissé magas, a jókorát emelendő poggyászok miatt ez nem annyira kellemes. A csomagtér kárpitozásnál szintén lelhetünk egy-két nem kifejezetten megnyerő részletet, ám egy olcsó autónál ezek simán elfogadhatók.
Jól fordul, de nem a szerpentineken. Városban imádható, hogy faltól falig nem egész 10 (egészen konkrétan 9,8) méteres körön megfordulhatunk a Balenóval, könnyű, korrekt a kormánya, ugyanakkor elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművével és 175/65 R15-ös abroncsaival nem kanyarvadászatra született. Említendő, hogy a GL csak előre kap tárcsafékeket, hátul dobok lassítják, érezhető is, hogy egy kicsikét átlag alatti a fékteljesítmény, a következő felszereltségi szinttel már hátra is tárcsafékek kerülnek.
Összességében remek ajánlat! Ne legyünk telhetetlenek, a Baleno nem sportautó, azt pedig tökéletesen tudja, amire való: a család olcsó utaztatására. A közel ezer kilométeres teszt átlagfogyasztása úgy lett 5,5 l/100 km, hogy zömében városban és autópályán hajtottuk, alig volt benne higgadtabb országúti menet, ahol egyébként 3 liter körül is elvegetál. Négy felnőttnek még csomagokkal is elegendő helyet ad, a másodiknak számító GL felszereltség pedig klímástul, Bluetooth kihangosítós és USB-csatlakozós CD-olvasós hifistül, első elektromos ablakostul, valamint távirányítós központi zárral és elektromos fűthető tükrökkel, a biztonság terén 6 légzsákkal és ESP-vel is csupán 3,25 millió forint. Ez így korrekt csomag! Még úgy is, hogy az NCAP töréstesztjén csak 3 csillagot érdemelt az alap Baleno, csak a jobb felszereltségű, már radaros vészfékrendszert adó kapott négyet. Igen, kicsit kompromisszumos a biztonság és a beltér igényessége (főként műanyagjai) terén, viszont korrekt üléseket, remek motort, kiváló helykínálatot ad. Korábbi árharcunkból már tudjuk: a konkurens nagyméretű kisautókhoz mérten abszolút jól árazott.
Értékelés
Pozitív
Élénk és takarékos motor, a külméretekhez képest meglepően tágas beltér, kényelmes ülések
Negatív
Magas csomagtérküszöb, néhol látványosan olcsó megoldások, csomagos felszereltség, 3 NCAP csillag
Árak
Tesztmodell alapára
3 250 000 Ft (2016.07.11.)
Tesztautó ára
3 345 000 Ft (2016.07.11.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1242 cm3
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
120 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,3 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3995 mm
Szélesség:
1745 mm
Magasság:
1470 mm
Saját tömeg:
865 kg
Össztömeg:
1405 kg
Tengelytáv:
2520 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
355-1085 l
Belső szélesség elöl:
1430 mm
Belső szélesség hátul:
1360 mm
Belmagasság elöl:
920-990 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
300 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1370 mm
Csomagtér magassága:
430-700 mm
Csomagtér hossza:
630 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1470 mm
Raktérnyílás szélessége:
900 mm
Raktérnyílás magassága:
730 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1242 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
120 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,3 s
CO2-kibocsátás:
100 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    Tisztelt hozzászóló Autótudorok!

    Ti akik életetek folyamán jó esetben megtesztek autóval 40 év alatt 600 ezer km-t, úgy letudtok sajnálni egyes gyártmányokat, mert az szerintetek nem trendi!
    Ez a Baleno nagyon jó kis autónak tűnik!
    A 6 literes átlag fogyasztás nagyon jónak tűnik!
    A 355 literes csomagtér elég jó, egy alsó közép kategóriás autótól!
    A 3 millió körüli ár nagyon baráti!
    Az SX-4 S cross eggyel nagyobb kategória (1,6 motor, 120 LE, stb)!
    Ráadásul kijött az új SX 4 Cross (1,4 140 LE)!

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    Az a 30 cm az egy laptop hossza. Innentol kezdve nezopont kerdese hogy sok-e.
    De mint irtam, egyezo suly es loero. (meret is:)
    A Baleno mindenkeppen tagasabb, de ma minden auto egyre nagyobb lesz.
    Egyebkent az volt a Charade legnagyobb elonye is ami a hatranya. A merete! :)))

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    Furcsa, mennyire megváltozik az autó karaktere, ha más színben látja az ember. Fehérben nekem teljesen más formája van az autónak, mint ebben a kékben. Ha lenne belőle kombi, vállalható lenne.

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    Ez komoly? Most nagyon megleptél. Hatalmas tisztelet. Korábban már jelezted nekem is, hogy milyen nagy rajongója vagy a Daihatsuknak – most már mindent értek. EDY és DAU egy ideig közösen rótták az utakat:)

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    Nem lesz belőle kombi. A Vitara pont a kombik kiváltására született. Európán kívül a kombi karosszéria nem igazán eladható, a crossoverek viszont igen. Ezért nincs pl. a Lexusnak sem. Ez egy indiai gyártású kocsi, amitől európai értelemben vett igényességet butaság lenne elvárni, hiszen családok tömkelege utazik motorkerékpáron(emiatt nagyon sokan halnak meg balesetekben napi szinten) és olcsón legyártható, aztán megvásárolható és fenntartható, igénytelen kocsikkal igyekeznek őket autókba ültetni. Ilyen a Tata Nano is, de ott készül a Baleno mellett az aktuális Micra is, ill. a Hyundai Atost is ott gyártották, és utódja szintén ott készül, az i10-es.

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    A szóban forgó Charade egy teljesen patent kis gép. Még ma sem ritka, és a szedánváltozat is jól sikerült. A kedvenc design-elemem rajta a hátsó kerékív. Az 1.0 TD meg egy igazi gyöngyszem. Ezt olvastad már?

    [url]http://www.autonavigator.hu/hasznaltauto/daihatsu_charade_1_3i_cs_16v_1992_hasznaltteszt-5350[/url]

    Abban igazad van, hogy rendszeresíteném a most éppen címlapon lévő régi-új Tipo teszthez hasonló összehasonlításokat, ha éppen egy régi típusnevet porolnak le és vesznek elő. Itt is ez a helyzet és ugyanúgy lennének közös pontok a régivel, mint a Tipónál.

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    PONTOSAN!
    Szinte egy meret, azonos suly, azonos teljesitmeny.
    A kulonbsegeket lehet keresni az eltelt evtizedekben.
    Mindket autonak parkettazni kell ha temposan akarsz haladni veluk. Szivok. Ez nem valtozott semmit.
    Kivancsi lennek melyik lenne jobb egy gyorulasban. Lehet nem az ujabb. Lassulasban valszeg az uj nyerne.
    Miert lenne a D orrnehez? Nem ontottvasbol keszult dizel van benne? 😮

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    Szép kis városi autó lehet! Családi autónak kicsi, szerintem. Azért szívesen látnék egy Balenót is az udvaromban. Reméljük lesz kombi is belőle.
    Osztom véleményem az előttem szólóval (kormi )Mi tavaly váltottunk egy 2005 évjáratú Liana 1,3 GLX-AC egy S-Crossra. A Lianát is null km-el vettük, és bizony meg sirattuk a leadáskor. Feleségem a mai napig emlegeti, és talán sosem fogja úgy szeretni az S-Crosst mint azt. Ezeket a paramétereket valóban tudta az az autó is, és a belső tere nagyon igényes, strapabíró anyagokból volt elkészítve. Ez sajnos nem mondható el az S-Crossról. Sokkal kényesebb 🙁

  • 2017.10.28. at 04:10
    Permalink

    Suzuki tulajként és a márka kedvelőjeként örömmel bevállalnám a Balenót….főleg így,hogy akciósították/normalizálták az árát!
    Mindent tud,ami egy kisebb családnak kellhet….csak az a gond,hogy ezt egy a szintet-az újabb elektromos kütyük kivételével-már egy 2005-ös Liana is tudja.
    A beltér kb hasonló nagyságú,a törésteszt szintén 3 csillagos volt anno,a motor szinte konkrétan ugyanaz,ebben is van már 4 légzsák,ellenben a Liana csomagtartója nagyobb….,egy kikímélt,keveset futott 10-11 éves példány is elhozható max 900 ezerért.
    A Baleno legnagyobb riválisai nem a mai kisautók,hanem a Suzuki utóbbi 10 évének használt kompakt autói!

  • 2017.10.28. at 04:11
    Permalink

    Mātyās!
    Lehetne egy Baleno Daihatsu Charade osszehasonilto teszt!
    Old vs. rēgi.
    Leheten tolni egy 0-100km gyorsulāst is! 😀
    1990-es 1.3 Charade 4 ajtō, 90lō, 900kg. Egy hangyānyit kisebb.
    Ez tulakēppen ugyan azt tudja picit nagyobb mēretben.

  • 2017.10.28. at 04:11
    Permalink

    A fogyastāst nēzve, dīzeles, biztosītāst nēzve minimum kategōria, teljesītmēnyben ēlēnk, ārban jō! Nagyon jō! Remēlem fogy majd mint a cukor! Akinek van tōbb pēnze az vālogathat nagyobb kategōriāk kōzūl, akinek az ār is szāmīt ēs egy olcsō, olcsōnn fenntarthatō autōt akar hosszū tāvra az most megkapta! Vigyētek!

  • 2017.10.28. at 04:11
    Permalink

    Az autó legnagyobb hibája, hogy házon belül létezik egy S-Cross. Az alap GA verzió esetén a hivatalos árkülönbség 800 000 forint. Igaz a jobban felszerelt GL esetnén ez egymillió. Azonban a valós ár esetén ennél kisebb különbség, mivel a drágább autóból könnyebb picit nagyobb kedvezményhez jutni. Egész konkrétan 500 ezer forint a különbség egy GA Baleno és S-Cross között, nyilván az előbbi javára. Tudom, hogy értelmes és átlagos embernek számít félmillió forint, de ha nem egyedül használja, illetve másod autónak veszik, akkor nem lehet kérdés a választás. Egy “családi” autónál számít, hogy kb 100 literrel nagyobb a csomagtartója. Kényelmesebb is, és a motorja 1.6-os. A fogyasztás különbség is elhangolható lehet, tán fél litert is eléri. A belső kivitelezés terén egy ugrásnyi a különbség. Egy max. évi húszezres magánvásárlói piacon vajon mi értelme a Balenonak? Persze tudom. Úgy is behajóznak évi néhány tízezer darabot Európa felé, így van értelme elküldeni Magyarországra 200-300 darab autót évente, valamelyik európai kikötőből. Én mondjuk nem adnék érte ennyi pénzt. S-Cross! Kész, ennyi!

Vélemény, hozzászólás?