Hibrid űrtechnika álruhában. Toyota Auris HSD teszt
Toyota Auris HSD Luna teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Vegyünk egy hétköznapi Aurist, tegyük bele a Prius hibrid hajtásláncát, és majd piacra dobjuk az új terméket eladható áron. - gondolták a Toyotánál. A mérnökökön nem múlt semmi, ők megtették, amit kértek tőlük.
6,44 millió forint. Ennyi a Toyota Auris HSD alapára, Luna alapfelszereléssel, ami egyáltalán nem egyenlő a fapadossággal. Sok vagy kevés? Nos, elegendő szétnézni a saját hátunk táján, és megnézni, például mennyiért is kellette magát az Opel Astra 1.6 Enjoy. Bizony, a kompakt kategóriában elszálltak az árak, 4-5 milliónál kezdhet az átlagember válogatni, ami közel sem átlagos lehetőség a magyar kereseti viszonyokhoz mérve, és lazán belekarcolhat a végösszeg a 6 millióba, amennyiben némi extra komfortra is igény van – hangsúlyozzuk, átlagautókról beszélünk, nem prémium márkákról. Ennek alapján az űrtechnikát felvonultató Auris HSD négy kerékkel áll a földön, a Toyotánál nem szálltak el, amikor osztottak-szoroztak, és akinek fontos a környezettudatos életmód, és hibrid autót szeretne vásárolni, annak végre itt a lehetőség.
A születetten hibridüzemű Priusnak voltaképpen két hátránya van, pontosabban kettő biztosan: egyrészt a futurisztikus forma nem mindenki tetszését nyeri el, másrészt Magyarországon egyelőre nem biznisz a benzinmotoros-elektromos hajtás. Kevesen vannak, akik meg tudják, de ami fontosabb, meg is akarják fizetni, hogy kilométerenként például 100 grammnál jóval kevesebb szén-dioxidot bocsát ki az autójuk, és ha szükséges, akkor villanymotorral, hangtalanul is tudnak a dugóban araszolni, benzinfogyasztás nélkül. Az Auris HSD jó értelemben vett öszvér, mert a Prius technikáját nyújtja egy konzervatívan ötajtós karosszériával, minimális eltérésekkel a hétköznapi Auris modellekhez képest. Mik is ezek az eltérések?
Abban minden Auris HSD vásárló biztos lehet, az autó külseje nem veri nagydobra, mi rejtőzik a lemezek alatt. A hátsó Hybrid Synergy Drive (HSD) plaketten, az első sárvédők Hybrid feliratán, valamint a kékben derengő Toyota emblémákon kívül semmi nem utal a technikára, és ezek sem eget rengető dolgok, hiszen valljuk be őszintén, ki szokott nézegetni a forgalomban egy Aurist, pláne olvasgatni a rajta lévő apró irományokat? A belsőtérben sem kell rejtvényt fejteni, a fordulatszámmérő hiánya elsőre alig tűnik fel, a kék váltókar − pardon, az előválasztó-kar szerencsésebb kifejezés − a Prius adománya, a hátsó ajtók belsejénél, a kerékdobokra tett szellőzők pedig hétköznapi embernek egyszerűen semmitmondó részletek. Ennyi, aki ült már valaha Toyota Aurisban, annak a HSD semmilyen kompromisszumot nem fog jelenteni, az előnyök és a hátrányok megegyeznek a hagyományos, benzin- vagy dízelmotoros változatoknál ismertekkel, egy valamit kivéve.
Csomagtartó − a hibrid Auris egyetlen igazi gyenge pontja. Kicsi és a formája sem szerencsés, igaz, a tálca legalább könnyen eltávolítható
A hátsó ülések mögé-alá tett NiMH akkumulátorok alaposan átszabták a csomagteret, mind a formát, mint a befogadóképességet tekintve. Az eredeti 354 helyett megmaradt 279 literrel már egy kategóriával lejjebb sem lehet számháborút nyerni − konkrét példa az új Citroën C3 kereken 300 literes poggyásztere -, de újabb csapás a szabálytalan felületekkel határolt tér. Az üléseket lehajtva valamit javul a helyzet, a normál Auris kivitel 777, a HSD 702 litert kínál.
A hibrid, mint fogalom nem feltétlen áll szöges ellentétben a sportossággal − lásd Honda CR-Z -, de az Auris HSD azért nem a dinamizmus szobra, igaz, nem is ilyen szerepet szántak neki. Menetteljesítményeit tekintve hajszállal jobban muzsikál, mint az 1.4 D-4D dízel, városban abszolút problémamentesen mozog, a PWR gomb megnyomására összpontosul a benzin- és a villanymotor ereje, ki lehet lőni a lámpánál, és betartva az előírt sebességhatárt, az autópálya sem idegen környezet – de tényleg csak 130 km/óráig, mert e fölött előzni már türelemjáték. A futóművet kimondottan az európai igényekhez, valamint a megváltozott súlyelosztáshoz hangolták. A HSD karosszériája néhány milliméterrel közelebb van a talajhoz, újak a rugók és a lengéscsillapítók, a felniken csekély gördülési ellenállású abroncsok vannak, és a kormányzás áttételezését is kimondottan ehhez a modellhez igazították. Mindezeknek köszönhetően az Auris HSD vezetése kellemes elfoglaltság, jól fordul, feszesen rugózik, a fokozatmentes CVT váltó észrevétlenül dolgozik, de az élmény javarésze akkor jön, amikor tankolunk.
Szokványos Auris műszerfal, a megszokást igénylő középső híddal. HSD privilégium a kék indítógomb, és a kék előválasztó-kar a sebességváltó helyén
A Toyota szerint városban és városon kívül is 3,8 l/100 km az Atkinson-ciklussal üzemelő benzinmotor étvágya. Hogy lehet ez? A trükk abban rejlik, hogy a városi dugók igazából a HSD előnyére vannak, hiszen ha áll az autó, akkor a motor is áll, araszoláshoz pedig bőven elegendő a hangtalan üzemet biztosító villanymotor. A fogyasztók „etetése” persze beleszólhat a folyamatba, van, hogy a benzinmotor beindul, de egy szólással élve, a vámon kevesebb megy el, mint ami bejött a réven. Sokszor elmondtuk, a gyári fogyasztásmérések laborkörülmények között zajlanak, így aztán nem csodálkoztunk, amiért nekünk nem jött össze a 3,8 liter; de azt jelen cikkel írásba adjuk, hogy nem kell bűvésznek lenni az 5 liter alatti átlag eléréséhez.
Jó vétel a Toyota Auris HSD? Végeredményét tekintve igen, feltéve, ha a csomagtartó vázolt kompromisszumával együtt tudunk élni. Más tekintetben azonban nincs hátrányként felróható különbség a normál, illetve a hibridüzem között, és ha figyelembe vesszük a felszereltséget, akkor az árban gyakorlatilag ugyanott vagyunk – ettől függetlenül az a sejtésünk, hogy a kettes sorok elmaradnak a hazai Toyota szalonok előtt. Japán szokásnak megfelelően, az opciók csomagban rendelhetők, ennek megfelelően a Luna után a Sol a következő komfortszint (6,81 millió Ft), a csúcsmodell pedig a Sol navigációval (7,13 millió Ft).
Méretek
| Hosszúság: | 4,25 m |
| Szélesség: | 1,76 m |
| Magasság: | 1,51 m |
| Saját tömeg: | 1380 kg |
| Össztömeg: | 1805 kg |
| Tengelytáv: | 2600 mm |
| Karosszéria-kivitel: | limuzin |
| Csomagtér: | 279 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Hibrid |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 1798 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | fokozatmentes automata |
| Nyomaték: | 142 Nm 4000 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 73 kW (99 LE) |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 180 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 11,4 s |
| CO2-kibocsátás: | 87-89 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 4,6 l/100km |
Krepsz Zoltán
Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt
Piaci körkép: koros, de stílusos kupék 1 millióért
Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
Telefonba költözött a Használtautó.hu
Így néz ki Darth Vader SLS AMG-je
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
TOYOTA tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Testvérgyilkosság áldozata lehet - Toyota Prius Plug-in teszt 
Már a világ legnépszerűbb hibridjének számító Toyota Priusból is létezik konnektorból tölthető variáns. Testvérei nem fogják hagyni érvényesülni.
Hét üléssel ez a legtisztább: Toyota Prius+ teszt 
Jelenleg egyedüli ajánlat a Toyota Prius+, nincs ugyanis másik hétüléses hibrid a piacon. Ennyi embert, ilyen szerény fogyasztással semelyik másik modell sem tud utaztatni.
Na ilyen egy sportautó! - Toyota GT86 Automata teszt 
Sokaknak a sportkocsit nagy kerék, versenycsíkok hada, több száz lóerő teszi. Pedig nem így van, és a Toyota jól tudja ezt.
Fűszerezve sem túl finom - Toyota Aygo Spice teszt
LED-es menetfényekkel és új lökhárítóval fűszerezett, de már koros kisautót próbáltunk ötajtós kivitelben. Vajon tudja még tartani a lépést a szegmensbe mostanában érkezett modellekkel?
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt
- Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt
- Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt
- Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt
- Toyota RAV4 teszt
- Toyota Auris teszt
- Toyota Land Cruiser teszt
- Toyota Prius teszt
- Toyota Prius
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
Tegnap – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
2 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
3 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- A Toyota a világ legértékesebb autómárkája
- Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
- 540 lóerős villanyszörny a Toyotától
- Toyota Avensis 1.8 VVT-i Sol Technic, 2004 - használtteszt
- Bepipult a Toyota frissített terepjárója
- Toyota ME.WE: elektromos autó bambuszból és műanyagból
- Toyota Carina-E Wagon 2.0 D XLD, 1994 – használtteszt
- Itthon próbáltuk: új Toyota Verso
- Forintért, 6,85 milliótól kapható a 4. generációs Toyota RAV4
- A Pirelli szerint a nagy ármérőjű, keskeny kerekeké a jövő
Cikk ajánló
Zsírúj Corvette Stingrayt ért a jó játék a Super Bowlon
4 hónapja – Autósvilág hírei
A Baltimore Ravens irányítóját választották a vasárnapi Super Bowl legértékesebb játékosának, a cím mellé egy Chevrolet Corvette Stingray is járt.
Fiatal, jól felszerelt, erős? Ilyet is kapni 3 millióért
4 hónapja – Használtautó
Kicsit engedve a nadrágszíjon 3 millió forintig kerestünk 5 ajtós, benzines, jól felszerelt, de legfeljebb 5 éves autót.
Háromhengeres benzinmotort kaphat az Opel Astra
2 éve – Autósvilág hírei
Újabb, részint az Astra J négyajtósát is ábrázoló fotók szivárogtak ki az Opel központjából.
-
Kitekintés: dugódíj Londonban
12 hónapja – Sztori -
Renault Clio IV 0.9 TCe és 1.5 dCi miniteszt
8 hónapja – Teszt -
Milyen pótkerék lapul a csomagtérben?
3 éve – Tippek, tanácsadók
Használtautó.hu
|
Ár: 3.200.000 Ft Évjárat: 2011 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.299.000 Ft Évjárat: 2008 / 8 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.999.990 Ft Évjárat: 2013 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |




















































