Nem kombi, Touring Sports! Puttonyos Toyota Avensis teszt

Toyota Avensis Touring Sports 2.0 D-4D Executive teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ötajtós nincs, a kombit immár Touring Sportsnak hívják. A puttonyos Avensis 2,0 literes dízellel a világ legjózanabb autójának tűnik. Valóban az?


Nehéz helyzetben. Oké, hogy idén megújult a Toyota középkategóriás modellje, az Avensis, s a Toyota ráadásul új modellként aposztrofálja azt, ám az állítólag több mint ezer ponton módosított sorozat alapjaiban még mindig a 2009-ben érkezett harmadik generációs. A megjelenése persze kellően friss, a módosított orron nem csak a lökhárítók és a fényszórók újak, minden elem az. A komplett megújulás hátulról is elmondható, a külső így voltaképp kellően friss.
Hirdetés

Belülről is üde. A korábbi, 2011-ben ugyan már felfrissített Avensisből átülve új, igényesebb autóban érezhetjük magunkat. Ez kell a vásárlóknak. Jó hír, hogy az Executive szint szürkés műfa-betétei helyett gusztusosabb barna pasztell árnyalatút is kaphat az Avensis, hozzá passzoló üléskárpittal - az Executive csúcsverziónál alacsonyabb, nem alapból bőrkárpitos verziók esetén. A kormány persze már azoknál is bőrös, kellemesen vaskos, jó fogású és természetesen multifunkciós, jól áttekinthető. Utóbbi, azaz áttekinthetőség kapcsán és anyagminőségben is remek a műszerfal. Magyar nyelvű a menürendszer és a precíz navigáció hangutasítása is. Az irányítás hangja ráadásul ritka szép, kellemes.
Nem a legnagyobb, de nagy. Bár helykínálatával elmarad a középkategória királyaitól, például a Ford Mondeótól, a Volkswagen Passattól, meg persze a már egy fél kategóriával nagyobbnak tűnő Superbtől az Avensis, így is tágas, átlagigényeket bőséggel kielégítő. Feltéve, hogy négynél több ember nem kíván beleülni, de ez szinte minden modellnél így van a középkategóriában is. Viszont elöl messzemenően, hosszútávon is kényelmesek az ülések, hátul teljesen sík az utastér padlója, s a két szélső hely is korrekt, közéjük a háttámlából kartámasz hajtható. A kartámasz mögött pedig ott a síalagút, ami a hatalmas csomagtérhez vezet.
Kombi 300 ezer forintért? Az Avensis Kombi Touring Sports egyértelműen megéri a maga 300 ezer forintos felárát a szedánhoz képest. Utóbbihoz mérten 10%-kal nagyobb, 543 literes csomagteret ad, de ami sokkal fontosabb, sokkalta jobban pakolható és bővíthető. Igaz, a csomagtérajtó nem nyílik túlzottan magasra, előnye ennek is van: az alacsonyabb garázsok mennyezetét sem koccoljuk le vele. A nyílás széles, küszöb nélküli. A csomagtér hossza alapból 1 méter, szélessége is megvan annyi a legkeskenyebb ponton, azaz a kerékjáratok között is. A legszélesebb részen pedig 1,5 métert is mérhetünk. Fontosabb, hogy az üléstámlák 60:40 arányú, egyszerű dönthetőségével 7 centi híján 2 méter hosszú, síkpadlós rakteret kapunk. Van sínes rögzítőrendszer és temérdek padlórekesz is.
Avensis 20d. A sorozat idei megújulásával az Avensis dízelpalettája teljesen kicserélődött, a korábbi 2,0 literest 1,6 literes, a 2,2 literest pedig 2,0 literes, BMW blokk váltotta. A Toyota viszont saját hengerfejjel szereli a BMW-től érkező blokkokat, ezért aztán továbbra is toyotás névvel, D-4D-ként futnak a dízelek. A BMW eredetű 2,0 literes dízel talán finomabban is jár az Avensis orrában, mint egy 3-as BMW-ben. Igaz, a modellfrissített 3-ast még nem próbáltuk, s az is, hogy ott hosszában, itt keresztben épített, továbbá az is, hogy itt nem a hátsó, hanem az első kerekeket hajtja. Hangja viszont visszafogott, s a stop-start rendszere is ügyes. Ma ez a 143 lóerős dízel a legerősebb az Avensishez (a BMW-nél közben már a 318d is 150 lóerős, a 320d pedig 190), s talán legnagyobb hibája, hogy automataváltóval nem rendelhető. A hozzá alapból adott hatsebességes jó átlagós, kapcsolhatósága alapvetően hibátlan, de azért nem élményszerű. Az áttételezés hosszú, az autópályás 130 km/órás tempó autópályán hatodikban 2100 1/perc fordulattal, csendben futható. Visszakapcsolás nélkül is van erőtartalék. Nem úgy, mint városban 50 km/óránál negyedikben, ott csak egyenletes tempóval gurulásra képes az Avensis, ha egy kicsit visszalassulunk, vagy ha erőteljesebben gyorsítanánk, akkor vissza kell kapcsoljunk.
Nem csak a motorja húzós. Az Avensis Touring Sports alapára a 2,0 literes dízellel, de az Active alapfelszereltséggel 8,8 millió forint. Ha azt vesszük, hogy már abban is benne van minden fontos tétel (egyebek mellett félautomata klíma, tolatókamera, sávelhagyásra figyelmeztetés, táblafelismerő, sízsák, Bluetooth kapcsolatos Toyota Touch 2 infotainment, nem is rossz bolt, de azért nem is olcsó. A 10,12 millió forintos Executive szintű csúcsdízel pedig bőrkárpitos, (nem nyitható, csak árnyékolható) napfénytetős, erős fényű, automata reflektoros LED fényszórós, városi automata vészfékrendszerrel, ráfutásveszélyre figyelmeztetéssel is felszerelt. Ez sem rossz ajánlat, de sok a de.
Pro/kontra. A Toyota csomagpolitikája miatt például adott, hogy az Executive 18 colos alufelniket kap, s már az alapverzió felett is 17 colos jár. A futómű (ami egyébként elöl MacPherson, hátul multilink) meglehetősen feszes, a mi útjainkon eléggé rázós, így sokkalta inkább ajánlanám az Active 16 colos lemezkerekeivel a 2.0 D-4D-t, az már valóban egy józan, kicsit konzervatív választás lehet. A modern sofőrsegédek kínálata ugyanis igencsak hézagos. Holttérfigyelő, távolságtartós tempomat egyáltalán nincs. A tolatókamera remek, hogy megvan már az alapverziónál is, parkolóradar viszont még a csúcsverzióban sincs, márpedig parkolásnál sokszor jól jönne az akusztikai figyelmeztetés is, ha például épp nem a középkonzolt, hanem az egyik tükröt nézzük. Szóval jó autó az Avensis, csak sok frissebb, még jobb konkurens veszi körül. A Toyota hívei, a megbízhatóságát kedvelő, elsősorban utazóautót keresők számára azonban jó ajánlat a 2,0 literes dízel kombi, ami tesztünkön ugyan nem a katalógusérték szerinti 4,6 literes vegyes fogyasztást hozta, hanem 6,4 litert kért, ám ez az érték zömében városban hajtva így is abszolút korrekt a 100 km/órára 9,8 másodperc alatt érő és a 200 km/órás végsebességet is megfutó, majd' 1,5 tonnás középkategóriástól.
Értékelés
Pozitív
Halk, nyomatékos, takarékos motor, kidolgozási minőség, kényelmes ülések, nagy csomagtér, erős fényű LED fényszórók automata reflektorral
Negatív
Fix magasságú könyöklő, Executive szinten peres abroncsok, azokkal feszes, rázós futómű, korlátozott hátsó középső hely, nem elég magasra nyíló csomagtérajtó, sofőrsegédből hiányos felhozatal
Árak
Tesztmodell alapára
10 120 000 Ft (2015.10.19.)
Tesztautó ára
10 275 000 Ft (2015.10.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
105 kW (143 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 1750-2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,8 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4820 mm
Szélesség:
1810 mm
Magasság:
1480 mm
Saját tömeg:
1490 kg
Össztömeg:
2100 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
543 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1480 mm
Belmagasság elöl:
870-930 mm
Belmagasság hátul:
910 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1520 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
430-670 mm
Csomagtér hossza:
1000 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1930 mm
Raktérnyílás szélessége:
1040 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
320 Nm 1750-2250 1/min-nél
Teljesítmény:
105 kW (143 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,8 s
CO2-kibocsátás:
124 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,4 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:23
    Permalink

    Mint korábbi Avensis tulaj, szerintem ez az autó egy kicsit olcsóbban még mindig életképes lenne a magyar piacon. Sokan többre tartjuk a szolid megbízhatóságot és komfortot, mint a vesekőrázó sportosságot és a hihetetlen csúcsteljesítményeket. A magyar utakon egy 120 lóerő körüli középkategóriás autó bőven hozza azt a menetteljesítményt, ami a gyakorlatban kihasználható. Úgyhogy szerintem nem a 180 lóerő hiánya miatt necces a nagy darabszám, hanem az ára miatt.

  • 2017.10.28. at 12:23
    Permalink

    Igen, a platformot a legújabb generáció esetében benéztem :). De a 10 centi az akuális modelleknél is megvan. Ahogy a Mondeo is még mindig hosszbab bármelyiküknél…

    És az is igaz, hogy normál családi használatra a Passat mérete több mint elegendő. Nem véletlen hogy a legtöbb nagy nyugat-európai piacon az ilyen 4.5-4.7 méteres családi autókat keresik, és nem azért mert eddig ér a takaró: sok helyen a prémiummárkák modelljei lelépik az úgynevezett tömegmodelleket.

  • 2017.10.28. at 12:23
    Permalink

    Pár apróság még:
    1. “királyaitól, például a Ford Mondeótól, a Volkswagen Passattól, meg persze a már egy fél kategóriával nagyobbnak tűnő Superbtől … ” Hát nagyon nem. Megértem hogy muszály a VW-t mindenben “királyozni”, de a Mondeo jóval nagyobb, a Mondeo és a Superb egy fél kategóriával nagyobb Passatnál méretben. Igen nem is akkora tragédia, ha az Avnensis kisebb, személy szerint úgy gondolom, hogy mindkettő külső okokból lett ekkora. A Mondoóhoz adott volt a nagy Volvókra szabott padlólemez, a Superbnél meg direkt méretezték feljebb a Passattól (a kínai Passat nyújtott alvázára építkezve), hogy ne legyen közvetlen konkurense.

    “Utóbbihoz mérten 10%-kal nagyobb, 543 literes csomagteret ad, ” Megint hatalmas félrevezetés. PAPÍRON ad annyit, amúgy a kombi cs.tere bő másfélszerese. A számítási eltérést a szabványosított méret adja. A kombi csomagtartójnak övvonal feletti részét nem veszik figyelembe, pedig ott jön elő a lényeg (szemléltetésül: [url]http://autossagok.blog.hu/2014/08/14/a_kihivas_keressuk_az_idealis_csaladi_autot[/url]).

    “A BMW eredetű 2,0 literes dízel talán finomabban is jár az Avensis orrában, mint egy 3-as BMW-ben.” Gyanítom, hogy közben a BMW is finomított az új motorgeneráción, ez a motor ott is finomabb lesz, igaz, ez nem jelent sokat, a bajorok dízelei korábban a kínálat legnyersebbjei közé tartoztak…

    10 milla rengeteg pénz nagyon sokat kell ebből engedni, ennyiért korrekt X3ast kap az ember ugyanezzel a motorral, igényes belsővel sokkal nagyobb beltérrel és azért megjelenéssel is, mert ez az autó eléggé underdog bemyomást kelt…

  • 2017.10.28. at 12:23
    Permalink

    Jók ezek a motorok,ám sajnos kevesek. Kár hogy nincsenek nagyobb teljesítményű dízel és benzines blokkok a kínálatukban, amely így nagyon szegényes.

  • 2017.10.28. at 12:23
    Permalink

    Amerika sem kap. Az Acura TSX eladásai ugyanúgy összeomlottak, mint az európai Accordé (a két modell nagyjából azonos). Fejleszteni kellett volna, tartani a lépést a többiekkel.pártízezer eladott autó mellett sajnos nem éri meg.

    Miért lenne jó autó az Avensis? A facelift előtt krónikus hiányosságai voltak, saját magának nem hiszem hogy bárki venne olyan autót. A facelift után pedig még mindig egy régi műszaki platformú autót kap az ember, ami újonnan sem brillírozott…

    Ez a kocsi pedig totális melléfogás, európában az ekkora kombikat nem szeretik, K-európában vették kvázi hasznjármánek (szobafestőzoldséges kisvállakozók, családi belsővel és nagy rakodókapaciátssal. Nyugaton ezeket annyira mellőzik, hogy még a VW is inkább Mexibóan gyártja…

    A 2.0 dízel pedig totális mellényúlás. A Toyotánál még mindig nem étik miről szól a dízelpiac Európában…

  • 2017.10.28. at 12:23
    Permalink

    Nem vagyok elég konzervatív ehhez az autóhoz… 🙂
    Ha ennyi pénzem lenne elég nehezen tudnának erre az autóra rábeszélni.
    Korrekt a fogyasztás, de miért nem lehet egy kicsit dinamikusabbra venni a motort? persze sokaknak bőven elég ez is, de más közönséget is meg tudnának szólítani, ha lenne a régi nem túl szerethető 2.2 D helyett egy pl 180 lovas 2.0 dízel.

  • 2017.10.28. at 12:23
    Permalink

    Európa nem kap új Accordot, Lancert, ez is csak egy félmegoldás a Toyota részéről, hogy elmondhassák: megcsináltuk az új Avensist. De ez csak egy nagyon alapos ráncfelvarrás. A hátsó rész például szinte teljesen olyan, mint az előzőn, a frontrész pedig megkapta az Auris-orrot. Egy darabig még elég lehet a konkurencia ellen, de ez fog a leghamarabb elavulni közülük, és kérdés, hogy lesz-e egyáltalán majd utód?

    Jó autó az új Avensis? Igen. “Új” autó az új Avensis? A rendszám megadja a választ:)

Vélemény, hozzászólás?