0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Toyota Avensis Wagon 1.8 Valvematic Executive

Elsőkerekes Lexus

2009. március 10., kedd 10:09 (3 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Avensis sikeresen ellenáll a méret- és súlynövekedés csapdáinak, de teljes erőbedobással becsatlakozik az "élvezetes vezethetőség, prémium minőség, technokrata kütyük és biztonság mindenekfelett" körforgásába.

Ha csak ennyit látnánk, azt mondhatnánk: ez egy Lexus

Ha csak ennyit látnánk, azt mondhatnánk: ez egy Lexus

Olyan ez az új Avensis, mint egy érdekes nő. Mert az érdekes nőt sokszor csak egy hajszál választja el a randától. Elsőre nem jön át. De talán még másodikra sem nagyon. Érezzük, valami motoszkál benne, csak hát az a görögös orr, a vastag szemöldök, a távol ülő szemek, hát, nem is tudom. Pedig van neki valamilyen sajátos kisugárzása, igen, érdekel. Majd elkezdjük egyre jobban megismerni. Rájövünk, hogy remek a humora. Megvan a magához való esze. Finom a stílusa. Egy istennő az ágyban. Majd egy nap, csordultig telve szerelemmel, visszagondolunk. Olyan büszkék vagyunk magunkra, hogy milyen ügyesen kiszúrtuk a potenciált, amely mellett férfitársaink egy pillantást követően elsétáltak.

Nem a szépség volt a fő irányelv. Azt meghagyják az olaszoknak

Nem a szépség volt a fő irányelv. Azt meghagyják az olaszoknak

Esélyt kell adni az új, immár harmadik Toyota Avensisnek is. Hadd dolgozza be magát a szívünkbe. Mert képes rá. És mert megérdemli. És mert első blikkre nem fogjuk feltétlenül így gondolni. Én képeken már próbáltam barátkozni vele. De a kombival való első élő találkozásunkkor bizony hátrahőköltem. Szerintem valahogy így fog majd kinézni 2143-ban egy kiborganikus, génmanipulált, önjáró óriás szupertégla. Szegény tervezők próbálták valahogy enyhíteni a hatalmas méretű sík oldalfelületeket vállakkal és küszöb feletti lendületes bevágással, de a Wagon úgy fest, mintha az utolsó utáni pillanatban terveztek volna rá ablakokat. Amúgy meg szerintem manapság, ha egy formaterv eredeti, kisugárzással bíró, az már igenis dicséretre méltó. Az új Avensis is elsőre beazonosítható, azonnal látom rajta, hogy nem épp az elődjéhez van szerencsém. Bármennyire is azon alapszik.

Kiváló légellenállás, csendes utastér, stabil útfogás, kényelmes rugózás

Kiváló légellenállás, csendes utastér, stabil útfogás, kényelmes rugózás

Mert utolsó csavarig új autót, fehér lappal indított tervezésűt most nem kapunk. Változatlan tengelytáv mellett a külső hossz öt centit gyarapodott, ami szinte elhanyagolható, és simán kijön a picit hosszabb túlnyúlásokból és teltebb lökhárítókból. Ettől még az utastér nem lesz nagyobb, ám mégis tágasabbnak érezni, a sikerültebben tagolt műszerfal, a jobban megdöntött hátsó támla és a sík hátsó padló miatt. Jót tett az összképnek a 4,5 centivel alacsonyabb tetővonal, és hogy szélesebb lett az első-hátsó nyomtáv is néhány centivel. Így a kerekek végre szépen kitöltik a méretes kerékjárati íveket, az egész autó pedig mokányabb, útfekvősebb lett. Bár a tesztautó az Avensisre szerelhető legkisebb abroncsméretet kapta dísztárcsákkal, így ennél csak jobban tud kinézni a 17-es vagy akár 18-as alufelnivel és szép peres gumikkal.

Alaphelyzetben 543 liter. Az előd 520-at tudott. Gyári csomagtértálca.

Alaphelyzetben 543 liter. Az előd 520-at tudott. Gyári csomagtértálca.

A japánok tehát mondhatni sikeresen elkerülték az ilyenkor szokásos kötelező méretnövekedést, egyben a súlyspirált is megakasztották. Hiszen a harmadik Avensis nem lett nehezebb elődjénél. Hivatalosan az 1.8-as benzines kombi 1405 kg. A dízelek persze ennél úgy bő 100 kilóval súlyosabbak. Felmerül a kérdés, vajon nem fog-e néhány év elteltével bután kinézni az Avensis egy olyan kategóriában, ahol a vetélytársak többsége túltesz rajta külső méretek tekintetében? Hiszen az új Mondeo vagy Opel Insignia már jóval hosszabbak 4,7 méternél, tulajdonképpen kategóriányit verve így a Toyotára. Az említett két modell kapcsán az is szemet szúr, hogy évtizedek hagyományaival szakítva megszűnt a ferdehátú karosszéria a középkategóriás Toyotánál. Csak négyajtós vagy kombi változat készül. Így viszont, használhatóság tekintetében egyértelműen a kombi viszi a prímet, és teszi szinte kötelező jellegűvé a 240 ezer forintos karosszéria-felárat. Hiszen okos, praktikus részletmegoldásokkal ellátott, hatalmas (543 l), ledöntve (1609 l) teljesen sík csomagteret kínál, padlóba rejthető kalaptartóval.

Nem olyan őrült, mint az előző Corolla 1.8-as 192 lóerős hajszolnivalója, de erős, nyomatékos és főleg takarékos

Nem olyan őrült, mint az előző Corolla 1.8-as 192 lóerős hajszolnivalója, de erős, nyomatékos és főleg takarékos

Teljesen újak viszont az Avensis benzinmotorjai. A fontos változtatásra már a modell hivatalos elnevezésében is felhívják a figyelmet, és öles betűk hirdetik a motorborításon is. A Valvematic egy fokozatmentesen változtatható szelepvezérlés, olyasmi, mint a BMW Valvetronic-ja, csak sokkal egyszerűbb és olcsóbb. Nem is japánok lennének, ha nem így másolták volna le. A rendszer a szívóoldali szelepnyitás mértékét változtatja 1 és 11 mm között. Ez nem csak a lóerőnek, fogyasztásnak (átlag 6,5 l, városban könnyedén 8 alatt), hanem a nyomatéknak is jót tesz, így az 1.8-as Avensis erőforrás jól táplált szívó kétlitereseknek megfelelő 147 lóerőt és igen tiszteletre méltó 180 Nm-t tud. Igaz, mindkettő eléréséhez rendesen nyújtózkodni kell, hiszen a legnagyobb nyomaték 4000-es, a csúcsteljesítmény pedig 6400-as fordulatnál jelentkezik. Igen zavaró volt azonban, hogy a mai környezetvédelmi előírásoknak megfelelően, meglehetősen kiherélt gázreakciókat kapunk. Elég volt csak ránézni az érzékeny gázpedálra, és azonnal felugrott 2-3000-es fordulatra, és fél órába telt, míg visszavánszorgott onnan. Ez főleg parkoláskor, kis manővereknél volt szörnyen zavaró. Amúgy ettől eltekintve a hatfokozatú kéziváltóval menet közben már sehol nem érezni erőtlennek vagy lomhán reagálónaka nagy kombit, de tény, ha haladni akarunk (0-100 9,7 s), rendesen tornáztatni kell a gépet. Főleg, mert a váltó áttételezése kifejezetten hosszú, a 200 km/h-as végsebességet hatodikban 4900-as fordulatnál éri el.

A kézifékkar helyett elektromos rögzítőfék, csak a gombja került buta helyre, a műszerfal alá, a kormánytól jobbra

A kézifékkar helyett elektromos rögzítőfék, csak a gombja került buta helyre, a műszerfal alá, a kormánytól jobbra

Nem kell azonban visszariadnunk a nagy Toyo meghajkurászásától, mert már az első méterek után érezni fogjuk: sokkal jobb autó lett, mint elődje valaha volt. Először is pont jól ülünk benne, megfelelő szögben a biztos fogású, közvetlen, pontos és informatív kormány, és végre-valahára eltalált a könyöklő elhelyezése is. A váltó egy kis japán álom, egy őszinte haiku a mechanikai finomműködés teadélutánján. Olyan magától értetődő határozottsággal jár, olyan pontosan definiált úton, amely csupán a legnagyobb szamurájok és szent emberek sajátja. A jelentősen áthangolt futómű biztosabb talajfogást biztosít, de ugyanakkor kényelmi tartalékai is számottevőek. Ahol sok prémium vetélytárs már rég keménykedik, ő még elegáns-komfortosan átlép. Ha nem is egy élményautó, mégis meglepően jó terelgetni az új Avensist.

Optitron műszerek, rendes fenyerő-szabályozással és fedélzeti számítógéppel

Optitron műszerek, rendes fenyerő-szabályozással és fedélzeti számítógéppel

És miért is ne? Hiszen precizitás, kifinomultság és rendkívül csendes működés jellemzik. Minimálisra zsugorodott így konszernen belül a Lexus előnye, ami a beltérben felhasznált anyagok minőségében, az összeszerelés igencsak makulátlan, már-már Audi-verő színvonalán is megfigyelhető. Itt is látszik, a japánok odafigyeltek az előző Avensist ért jogos kritikákra, és végre megint nagybetűvel írják a MINŐSÉGet.

Az elsőre tömbformának ható dizájn számos csemegét rejteget

Az elsőre tömbformának ható dizájn számos csemegét rejteget

Tipikusan japános a modellpolitika is. Hiába készül ez az Avensis is Angliában, az alapmodellhez egy felszereltség jár, és kész. A szintén Valvematic-os 1.6-os 132 lóerőt és 160 Nm-t tud, hivatalos átlagfogyasztása az 1.8-aséval megegyezően 6,5 liter, 10,6 alatt százon van, a vége pedig 195 km/h. Ára kombi karosszériával és a belépő felszereltséggel 5,52 millió forint. Hogy miért fontos mindez? Talán azért, mert bár nem adnak és nem is rendelhető hozzá xenon, parkradar, AUX-bemenet, Bluetooth, CD-tár, Smart-Key, tempomat, automata digitklíma, bőrkormány és hátsó villanyablak, mégis nyugodt szívvel ajánlható. Mert ugyanaz a remek hardver dolgozik alatta, van benne elektromos ablak elöl, CD-s MP3-as rádió és kéziklíma. Biztonsági menüből viszont a teljes kiszolgálást kapja (ABS, EBD, TRC, VSC+, 7 légzsák). Magától értetődő, hogy elődjéhez képest az új Avensis is ötcsillagosra vizsgázott az Euro NCAP legfrissebb töréstesztjén. Igaz, a csúcs-csúcs felszereltséghez még a Lexusból átemelt Pre-Crash System is tartozik, de az már milliókkal magasabb árszintet képvisel. Hiszen 1.8-as Executive tesztautónk listaára már 7,34 millió forint volt. Aki tehát a Lexus-erényekkel büszkélkedő, legendás Toyota-minőség középkategóriába való visszatérését szeretné megünnepelni, a japánokra jellemző kiváló ár-érték aránnyal és gyöngyszem kis benzinmotorral, egy életrevaló kombikarosszéria társaságában, az a belépőmodellnél ne is emelje feljebb tekintetét. Aki pedig a prémium kategóriatársak egyik méltó ellenfelét látja az új Avensisben, az bátran használja ki az extrák formájában a modellben rejlő technológiai lehetőségeket, de készüljön fel az elit felé húzó árcédulákra. A legszebb, hogy egyikük sem bánja meg döntését, és mindenki megkapja a magáét.

Szántó Imre

Ez is érdekes lehet:

Mi alapján választanak autót az amerikaiak?

Meglepő eredményt hozott az amerikaiak autóvásárlási szokásait vizsgáló felmérés, már a jenkik számára is az alacsony fogyasztás ér a legtöbbet.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT10b3lvdGE=

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

TOYOTA tesztek

Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt

Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt 

Néhány okos megoldás kikopott a harmadik generációs Toyota Yarisból, néhány viszont belekerült. Utastere nagyot nőtt, karosszériája azonban kellően kompakt maradt.


Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt

Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt

A megújult Toyota Hilux igyekszik rászolgálni a nevére, pláne a tesztelt erősebbik motoros, automata váltós, csúcsfelszereltségű luxuskivitelben.


Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt

Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt

Aki japán furgont szeretne, az egyetlen modellt, a Toyota Hiace-t választhatja - már nem sokáig, Euro4-es motorja miatt ugyanis jövőre újként már nem lesz forgalomba helyezhető.

Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt

Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt

Belépő turbódízelével és "utazós", kedvezményes ellátmányával járt nálunk a középkategóriás Toyota. Akinek ez a verzió kell annak nyerő, varia azonban nincs!

Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt

Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt

Erősen konzervatív vásárlókört céloz a csakis lépcsős háttal kapható Corolla. Fokozottan igaz ez az olcsónak sem nevezhető dízelre.

Még több TOYOTA teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

3 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

3 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

4 hónapja – Teszt

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.


Petter Solberg és a Fiesta RS WRC az Alpokban

Petter Solberg és a Fiesta RS WRC az Alpokban 

5 hónapja – Autósvilág hírei

2003 világbajnoka a francia Alpokban ismerkedett jövő évi Fiesta WRC versenyautójával.


Alfa Romeo 159 TI SW 2.0 JTDm teszt

Alfa Romeo 159 TI SW 2.0 JTDm teszt

11 hónapja – Teszt

Sokak szerint az Alfa Romeo 159 SW a világ egyik legszebb kombija, ugyanakkor ahhoz sem fér kétség, hogy messze nem ez a legpraktikusabb autó a kategóriájában. Az új 2.0 JTDm dízellel próbáltuk, gazdag és látványos TI felszereléssel.


Használtautó.hu

TOYOTA COROLLA 1.4 D-4...

Ár: 1.650.000 Ft

Évjárat: 2005 / 6

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

TOYOTA MR 2 MR2 2.0 T-...

Ár: 1.199.000 Ft

Évjárat: 1991 / 9

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

TOYOTA HI LUX D-4D 4WD...

Ár: 2.590.000 Ft

Évjárat: 2004 / 5

Kivitel: pickup

Üzemanyag: Dízel

Még több autó