Fűszerezve sem túl finom – Toyota Aygo Spice teszt

Toyota Aygo 1.0 Spice teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

LED-es menetfényekkel és új lökhárítóval fűszerezett, de már koros kisautót próbáltunk ötajtós kivitelben. Vajon tudja még tartani a lépést a szegmensbe mostanában érkezett modellekkel?



Bármilyen kedves is arcocskája, az Aygo nem az a típus, amely eleve sikerre ítéltetve érkezett a hazai piacra. Méretei, de azokat nem tükröző ára miatt pont kimarad az átlag magyar vásárló érdeklődési köréből, különösen ezzel a komfortot vagy használati értéket semmivel nem növelő Spice kivitellel. Az alapmodell 2,2 milliós alapára nem rossz, de ha egy klímát szeretnénk, akkor már 2,4 fölött járunk, és ezzel bizony az újabb játékosok turfjára léptünk: a Twingo 2,3, az up! 2,5 millió forintos alapárral veszik körbe a Toyota apróságát. Ami még öt ajtóval is apróság, csak épp svédtorna nélkül is be lehet ülni hátsó ülésére.

A kis autóval nincs, a túl kis autóval van bajom. Különösen akkor, ha gyárilag is mindent megtesznek, hogy beülve a nagy svéd bútoráruház gyermekmegőrzőjében érezzük magunkat. Azoknak viszont, akik hellokittys telefontokban hordják iPhone-jukat, voknak írják a vagyokot, beszéd közben pedig kifejezőnek érzik a szupcsi és köszcsi szavak használatát, azok minden bizonnyal ezt a belteret is iszonyat édinek és trendinek fogják találni. Vagy tündibündinek. Pedig sima feketében sokkal jobb lenne, vagy legalább a műszerfalat kihagyhatták volna a csíkozásból. De ez már így alakult.
Hirdetés

Nagy problémája az Aygónak, hogy messzire süt róla az árcédula által nem tükrözött költségkímélés. Vékonyka a kormánykerék, olcsók a műanyagok, a lemezajtó csukásának hangja inkább lehangol, mint minőségérzetet kelt, ablakemelőből csak egy-egy jutott az első ajtókra - a hátsó oldalablakokat elefántfüllel lehet kibillenteni. A visszapillantók manuálisan, kis karral állíthatók, az ötödik ajtónak csak az üvege nyílik: nem életbevágó tulajdonságok, de ez már nem is a költséghatékonyság, hanem az olcsójánoskodás kategóriája. Az Aygo a legkevésbé sem modern, bár ha figyelembe vesszük, hogy 2005-ös színre lépése óta csak kozmetikailag és motorilag frissítették, akkor ez nem okoz komoly meglepetést. Cserébe rendre jó helyen végez a megbízhatósági felméréseken, csak első féktárcsáival kapcsolatban szoktak korai rozsdásodást, idő előtti kopást emlegetni.


Amikor az importőr olyan dolgokat emel ki autójáról, mint a háromküllős (mű)bőrborítású kormánykerék, a nyomógombbal nyitható hátsó ajtó, a hátsó ablak fűtése vagy a parkolójegytartó a napellenzőben, akkor lehet tudni, hogy van baj, illetve nincs komoly felszereltség. Az autó nem tartalmaz semmi olyasmit, ami technikai szempontból érdekfeszítő, figyelemfelkeltő lenne. Az Aygo Spice legérdekesebb tételei a következők: hatküllős 14 colos alufelnik, CD-rádió bemenetekkel, távirányítós központi zár, immobiliser. Legalább nem kínálnak túl sok opciót sem, 145 000-ért van menetstabilizáló elektronika, a metál- vagy gyöngyházfény felára 95 000 forint, utóbbit a Spice alapára már tartalmazza.


Aprósága ellenére akár kényelmes is lehetne. Ha lenne még 3-3 cm az ülések két oldalán, nem éreznénk úgy, hogy a kiscsoport gyerekszékein ülünk. A kormány csak magasságban mozog, viszont elég nagy az átmérője, a váltókar legjobb tulajdonsága, hogy elérhető. Szoknyája rémesen ódivatú, gombja elforog, célszerszámként pedig meglehetősen gyatra. Az egyest és a kettest nagyon nehezen veszi, de olyan nagyon azt sem kedveli, ha négyből háromba toljuk vissza a kart: zörög, akadozik, egyesbe sokszor csak másodikra, harmadikra hajlandó beugrani. Ami még ramaty a műszaki alapok közül, az a fékrendszer, ha rálépünk a pedálra, az út felén semmi sem történik, majd hirtelen váratlanul felkeményedik a pedál: innentől van fékerő, de nem könnyű finoman adagolni.


A C1/107/Aygo trión kívül az IQ-ban, a Daihatsu Sirionban és a Subaru Justyban is használt, 1KR-FE kódjelű háromhengeres 2007 és 2010 között minden évben besöpörte az Év Motorja díjat az 1 liter alatti kategóriában. Tömege mindössze 69 kg, ami garantálja, hogy ilyen pici autókban se legyen túl nagy befolyással az autó stabilitására. A futómű egyébként nem rossz, inkább kemény, mint puha, de a 155/65 R14-es virslik amúgy sem kimondottan száguldásra való abroncsok. Alig 830 kg-ját a nagyobb szelek nyílt terepen könnyen bemozgatják, és a zaja sem túl pihentető az országúti-autópályás tartományban.
Az Aygo két fő ellensége kora és ára. Mégpedig azért, mert ugyanazon az áron kínálják, mint az újkori kicsiket, viszont azokhoz képest mind szolgáltatások, mind anyagminőség, mind általános minőségérzet tekintetében erős lemaradás érezhető. Ha a típus 2,2 milliós alapára tartalmazná a klímát is, akkor jó szívvel tudnánk ajánlani, így azonban inkább azt mondjuk, hogy aki Aygón gondolkozik, az most már várja meg a jövő évi generációváltást, és a mostani verzió akkorra várható áresését, mert biztosan sokkal jobb ajánlatokra számíthat, mint jelen pillanatban.
Értékelés
Pozitív
Öt ajtó, jó kilátás, könnyű parkolás
Negatív
Csiricsáré Spice-felszereltség, keskeny ülések, gyenge váltó
Árak
Tesztmodell alapára
2 195 000 Ft (2012.06.06.)
Tesztautó ára
3 045 000 Ft (2012.06.06.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Teljesítmény:
51 kW (69 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
93 Nm 3600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
14,2 s
Végsebesség:
157 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3415 mm
Szélesség:
1615 mm
Magasság:
1465 mm
Saját tömeg:
830 kg
Tengelytáv:
2340 mm
Karosszéria-kivitel:
5 ajtós
Csomagtér:
139 l
Belső szélesség elöl:
1330 mm
Belső szélesség hátul:
1270 mm
Belmagasság elöl:
950 mm
Belmagasság hátul:
890 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
180 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
570-880 mm
Csomagtér hossza:
470 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1080 mm
Raktérnyílás szélessége:
850 mm
Raktérnyílás magassága:
540 mm
Motor és váltó
Motor:
1.0 benzin
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
5 fokozatú kézi
Nyomaték:
93 Nm 3600 1/min-nél
Teljesítmény:
51 kW (69 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
157 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
14,2 s
CO2-kibocsátás:
105 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
68 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
72 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    Az tény, hogy vannak hibái, de egy olcsó autónál sok mindenbe bele lehet kötni. Én újjonan vettem egy full felszereltségűt 2006-2011-ig volt meg. Kapott egy átdolgozott kipufogó rendszert és egy direkt szürőt igy 80 lóerő lett benne. 0-100-ra 11,2 végsebesség 190 km/ó nem kellett vele szégyenkezni. Az tény hogy nagyon hosszu a váltója kis fordulaton vérszegény, de szeret pörögni . Az én vezetési stilusommal átlag 5,2l volt a fogyasztása. A legtöbb 5,8l volt amit meg etettem vele százon. Olaszországba autópályán 130-as átlag klimával 5,2l/100km. Kormány tökéletes, fék abs asr szerintem tökéletes. futómű szuper (a 60-as kanyarba 110-el gond nélkül). 50.000km alatt semmi gond csak kötelező szervíz. Ismerősnek adtam el most 75.000km van benne és semmi gond vele nem sokára megy müszakira, de semmit nem kell cserélni csak olajat a gyári fékbetétek tárcsa még bőven jó. Nem tudom mennyire számit, de az enyém az japán volt j-s alvázzal a tengeren tulról jött kicsi japánok rakták össze. Ami a cseheknél készült pl a citroen c1, hát láttam egyet-egyet 5 éves korára az tényleg egy hulladék volt 50.000km-nél olyan hangja volt mint egy dieselnek. Akinek nem kell nagy autó, nincs gyerek annak jó választás nagyon takarékos nem kell rá költeni.

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    Az autó maga külsőleg nekem tetszik,a mi környékünkön elég sok szaladgál belőle.De ennyi pénzért én inkább egy Daciát választanék,még ha nincs is presztízse nálunk.De ilyen talán még a szoci gépeknél sem volt,hogy egy köpetnyi festéken spóroltak volna.

Vélemény, hozzászólás?