Mindig azt teszi, amit akarsz – Toyota GT86

Toyota GT86 Executive teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megront mindenkit, aki csak a kormánya mögé ül. Ha még nem próbáltad, muszáj, erre még a TDI-sek is átnyergelnének, ha tudnák, milyen jó! Ilyen egy kívánnivaló Toyota.


Nem volt egyszerű lejátszanunk, kinek a zsebében landoljon a GT86 kulcsa, hiszen én voltam az a mocskosul szerencsés, aki Finnországban jégen tanulhattam meg vele driftelni. Szóval evidens lett volna, ha nem nálam van, de Márk épp aznap adta le az MX-5 RF-et, amikor beesett a GT86. Arról ráadásul büntetlenül égethette le a maradék hátsó gumikat, szóval nem tett volna jót neki ilyen mértékű hátsókerékhajtás-túladagolás, így megvédtem a szervezetét és lenyúltam a GT86-ot. Ez egy ünnep, már a frissítés előtti is az volt. Csupán pár napot kaptunk vele, mégis színesebbé tette az egész évet, ez már biztos, de egy valamiben nagyon rosszat tett. Akárcsak az M2 után, most ismét jó darabig nem fogok tudni élvezni semmit.

Befejeztem, térjünk rá a GT86-ra, ami, mint már említettem, apró frissítésen esett át az elmúlt évben. Eléggé ellaposodtak az eladásai, így ez nem is jött rosszul, újra beszélhetünk róla. A frissítéssel viszont sok újdonság nem érkezett, amit kaptunk, az annyira lényegtelen, például az új lökhárítók, vagy a hátul is LED-es lámpák, minden autónál ezek a frissítés első lépései. Külsőre izgalmas az új hátsó szárny, annyira vékony, szinte csak egy penge, ráadásul alumínium, nem üvegszálas műanyag, vagy valami ultrakönnyű anyag. A japánok azt mondták, erre szükség volt a jobb leszorítóerő érdekében, de ez annyira minimális változtatás, hogy inkább csak a látványnak tett jót, annak viszont nagyon. A hátsó részben egyébként valamivel több lett a hegesztés is, hogy merevebb legyen a karosszéria, de ezzel eddig sem volt gond.
A leglényegesebb persze, hogy új Track üzemmód érkezett. Ahogy sejthető, pályán való veretésben segít, a menetstabilizátor ezen állásában csak az utolsó pillanatban szól közbe, hogy biztosan ne dobjuk el, de hagyja sederinteni a farát. Szórakozásra termett a GT86, épp ezért nem tudom hová tenni, hogy automata váltóval és sperr difi nélkül is kapható. Na, az vajon mire való? Jó, megnéznek vele, persze. Pici, lapos, látszik rajta, hogy burzsujnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ennyire öncélú autóval járjon. Ha még ilyen vörös is, végképp kiborítja az embereket, rögtön arra gondolnak majd, hogy apuci vett játékautót a kisfiának, pláne, ha cikázik a forgalomban. Kiborító a megjelenése, már annak, aki nem ismeri fel és nem tudja, milyen, hiszen végtelenül egyszerű autó, és épp egy fokkal praktikusabb csak, mint az MX-5, éppen ezért szeretem jobban.
Hirdetés

A hajtást semmilyen módon nem érintette a frissítés, még a motorvezérlővel sem babráltak, azt mondták, az úgy jó, ahogy van. Mondjuk ebben teljesen igazuk van, a Subaruval közösen fejlesztett, térdmagasságban beépített négyhengeres boxer mondhatjuk, hogy tökéletes. Pörgetnivaló, 7000-es főtengely-fordulatnál teljesít 200 lóerőt, és a 205 Nm nyomaték is csak 6400-nál érkezik. Erejét nagyjából 4000-től lehet elkezdeni kihasználni, alatta nem él túlzottan, és még fulladozásra is hajlamos, ha nem figyelünk a kuplungra. Gázadásra csak gondolnunk kell, már adja is, a legkisebb pöccintésre felszalad a mutató, és ott villan a váltásjelző LED, ahová előzetesen beállítottuk, akár 7500-nál, utána viszont már tilt. A hangjával sokáig nem voltam megelégedve, kérdeztük is a mérnököket Lappföldön, hogy miért nem csiszoltak neki valami kis hangot, de ráfogták a szabályozásokra. Na persze! A lényeg az, hogy nincs kipufogóhang, 4000-ig motorzaj sem, onnantól viszont előtörnek a hangok és a gépzaj, egyenesen a motortérből, így érezzük igazán, hogy ez nem színház, és a motor dolgozik a szórakozásunkért, nem a kipufogó.
Sosem beszélt hozzám ennyit egy autó. A kormány kisebb lett, a valaha volt legkisebb Toyota kormány, ami mellesleg gombokat is kapott. A fogása tökéletes, minden apró rezdülést érezni rajta, és a legapróbb mozdulatba a kocsi is belemozdul. A hely pont annyival több egy MX-5-höz képest, hogy nagyobb mozdulatoknál nem akadunk bele a kárpitokba, vagy a szélvédőbe. Plusz pont, hogy a Toyota képes kétféle középkonzolt gyártani, így az európai kocsikban a kézifék a kormány és váltó közé esik, ez az MX-5-ből kimaradt, és tudjuk, hogy van rá szükség. Szóval minden fontos kezelőszerv egy araszon belülre esik, így ha éppen lapjával kéne szúrni egy másodikat, az se nagy feladat. Tesztautónk viszonylag sokat futott fakezű újságírók és flottások alatt, így a váltó már nem volt a régi, és még én is megcibáltam, de csak azért is tűpontosan és rövid úton jár.

A kezelőszervek és a technika együttese olyan vezetési élményt és kezelhetőséget eredményez, amire más autó nem képes.

Akkor és úgy tesszük keresztbe, ahogy akarjuk, ha érezzük, hogy nem fogja kiadni, egyszerűen elengedjük a gázt, és abbahagyja, nem esik le az útról, semmi váratlan nem történik, a végletekig irányítható.
Az Executive felszereltség már sperr difit és keményebb gátlókat is ad, így mókázásra ez való. Ára simán megáll 10,5 millió környékén, hiszen túl sok dolgot nem rendelhetünk hozzá. A piros szélű ülések persze felárasak, de csak a színösszeállításuk, mindegyikben brutálisan jól tartanak. A rendkívül buta navigációs fejegységért egy fillért nem adnék, de nálunk nem kapható a japán piacon elérhető kibelezett kivitel. Van egy szórakoztató tétel a rövid extralistán, a 4400 - négyezer négyszáz - forintért kapható két pici Toyota feliratú táblácska a motortérbe, ennyit csak megér, nem? A belső minőségérzete amúgy szóra sem érdemes, ennyire silány anyagokat utoljára a '90-es évek autóiban láthattunk. Még jó, hogy abban a pillanatban, hogy elindulunk, semmi más nem fog érdekelni, csak a kormány-kézifék-váltó háromszög és a menetstabilizátor gombjai. Nehéznek tűnik a több mint 1,2 tonnás önsúly, 200 kilót biztos lehet faragni belőle az olyan felesleges dolgokon, mint a hátsó ülés, vagy a csomagtérkárpit és egyéb apróságok. Félreértés ne essék, így is tökéletes összhangban mozog, de talán még jobb lehet könnyebben. A hibrid-fanatikusokból él meg a Toyota, ez nem vitás, de szerencsére tudnak a bevételből félretenni ilyen jó kocsik létrehozására is. Vajon milyen lesz majd az új Supra?
Értékelés
Pozitív
Egyenletesen építkező motorerő, gyors gázreakció, közvetlen kormány, váltó és futómű, merev karosszéria, bitang jó vezethetőség
Negatív
Silány anyaghasználat, kevés motor- és kipufogóhang
Árak
Tesztmodell alapára
9 520 000 Ft (2017.08.28.)
Tesztautó ára
10 719 400 Ft (2017.08.28.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 7000 1/min-nél
Nyomaték:
205 Nm 6400-6600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.60 s
Végsebesség:
226 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4240 mm
Szélesség:
1775 mm
Magasság:
1285 mm
Saját tömeg:
1239 kg
Össztömeg:
1670 kg
Terhelhetőség:
431 kg
Tengelytáv:
2570 mm
Karosszéria-kivitel:
coupe
Csomagtér:
243 l
Belső szélesség elöl:
1480 mm
Belső szélesség hátul:
1340 mm
Belmagasság elöl:
900-960 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
100 mm
Ülőlap hossza elöl:
530 mm
Ülőlap hossza hátul:
430 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1420 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1160 mm
Csomagtér magassága:
380 mm
Csomagtér hossza:
820 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
900 mm
Raktérnyílás magassága:
450 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
205 Nm 6400-6600 1/min-nél
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 7000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
226 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.60 s
CO2-kibocsátás:
180 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
11,8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
68 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
72 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    Nagyon komoly kis kocsi, ki kell egyszer próbálni. Jól kitalálta a Toyota, ezt is. Kár, hogy nincs belőle cabrio. Az imázsán meg egyértelműen dobott.

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    [i]Szerintem egy erősebb autónál nem elég csak egy turbót rátenni és kész. Hozzá kell igazítani a futóművet, féket, motort (hűtés, olajozás), kipufogót stb. ezek milliós tételt jelentenek az árban. Vicces lenne ugyan azokkal adni egy 260-300 lovast, int egy 200 lovast.[/i]

    Ha egy átlag autóról beszélünk akkor ez igaz, itt viszont az általad felsorolt összes rendszer erre készen áll. A fék gyárilag elől-hátul hűtött, dupla dugattyús, majd 300mm-es, pályára optimalizált betétekkel. A hűtés pálya üzemre is túltervezett (gyári hűtéssel mennek a gt86 szériák(!), a kaszni messze merevebb, mint ami a gyári teljesítményhez kéne, kipufogónál érdemben csak a katalizátor limitál, egy sima decat mod +15le, azaz itt sincs már mit nagyon játszani, stb.) Ezt az autót nem erre a teljesítményre készítették, bármit is nyilatkoznak pr szinten. Olyan szinten túltervezett, ami értelmetlen, s nem ad hozzá semmit.

    [i]PL. az én TS Corollám áráért közel 2db “fapadosat” lehetett kapni annak idején, pedig nincs akkora különbség az autók között ami az óriási árkülönbséget indokolná.[/i]

    Azt, hogy egy gyár, hogy húz le most hagyjuk.:)

    [i]Egyébként a GT86 kb. 7mp alatt gyorsul 100-ra, de ennél az autónál nem ez a lényeg.[/i] FYI, a facelift előtti gyorsult 6.9-re százra, de csak azért, mert valaki a marketingről erőltette, hogy a final drive legyen hosszabb, így ne kelljen váltani hármast a 100 elérése előtt. A reklamálások miatt a faceliftnél végre megkapta a rövidebb végáttételt, emiatt a 0-100 lett közel 8mp (ugye már váltani kell), de legalább élénkebb a kocsi. De így sem egy erőművész, csak picit élénkebb a mindennapokban.

    [i]A Toyota nem azért csinálta ezt az autót, hogy hú de nagy nyeresége legyen rajta. Más az üzletpolitikájuk.[/i]

    Nyilván. És ezért kaszálták el az összes variánsát is, és azért lett a ráncfelvarrás értelmezhetetlen*, mert hobbiból csinálták…

    * semmit, de semmit nem javítottak abból, amit a tulajok kértek a fórumokon különböző pollokban, mert hát pénzbe került volna. Továbbra sincs deréktámasz 10mFt-ért (LOL), nincs normális fékbetét, nincs megoldás az olajfolyásra, nincs normális gyári gumi, nincs feltöltés, nem csináltak semmit az ordas torque dip-pel, stb. Helyett lett új lökös, meg visszarakott végáttétel, hát izé…

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    Szerintem egy erősebb autónál nem elég csak egy turbót rátenni és kész.
    Hozzá kell igazítani a futóművet, féket, motort (hűtés, olajozás), kipufogót stb. ezek milliós tételt jelentenek az árban. Vicces lenne ugyan azokkal adni egy 260-300 lovast, int egy 200 lovast.
    PL. az én TS Corollám áráért közel 2db “fapadosat” lehetett kapni annak idején, pedig nincs akkora különbség az autók között ami az óriási árkülönbséget indokolná. A TS Celica is már több mint 10 éve több mint 9 millió volt.
    Egyébként a GT86 kb. 7mp alatt gyorsul 100-ra, de ennél az autónál nem ez a lényeg.
    A Toyota nem azért csinálta ezt az autót, hogy hú de nagy nyeresége legyen rajta. Más az üzletpolitikájuk.
    Nem értek vele egyet, mert nincs egy sportos változatú modelljük az általános változatokból (Yaris, Auris, Avensis stb.) így engem is el fognak veszteni, de ha nekik ez kell, akkor csinálják.
    A hibridek mindenek felett!

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    Image annyira terv volt, hogy ezzel tervezték megmenteni usa-ban a scion-t. Na ez olyan szinten bejött, hogy le is húzták a rolót.

    Btw, itthon is sokat segít rajta, annyit tanul meg az ember, hogy Toyota-t olyan messzire kerülje, amennyire lehet. Nem tudnak a saját tsb-jükről, visszahívásaikról, fogalmuk sincs arról, hogy ebben boxer van, stb. Gyakorlatilag vagy hordod valami Subaru szervizbe (mert hát ugye ez az) vagy szereled otthon. (

    (Olyan apróságokról meg kár beszélni, hogy éppen csoportos per készül Toyota ellen amiatt hogy csesznek elismerni a sorozatos olajfolyásokat a kipufogóra…. Igaz, ez csak nagyjából az autók 100%-át érint, de nyilván nem típushiba. Vicc, hogy ugyanezért brz-nél meg subarunak van tsb-je és garanciális időn túl is javítják. Vicc.)

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    [i]Az árról volt szó, ami egyértelműen nem sok ezért az autóért.[/i]

    Ha szerinted egyértelműen nem sok érte, akkor nincs is gond, tessék menni venni egyet. A gond, hogy akik meg is vennék, azok nem így látják. Btw, ez a cikk remekül leírja mi a baj: http://www.telegraph.co.uk/cars/toyota/toyota-gt86-review/

    [i]Nézd már meg ennyi pénzért milyen konkurens autókat lehet kapni.[/i]
    Pont ezt írtam lentebb, olyan piacra lőttek vele, ami gyakorlatilag nem létezik. Talán még emlékszel, hogy anno arról volt szó, hogy jön majd a kabrió, az erősebb változat, lesz majd Supra továbblépve, stb. Na most az eladások miatt mindennek kasza lett, Supra-t meg már csak másik gyárral közösen merték meglépni. Eközben meg csak németben 150 felett jár a hks feltöltöttek száma. És ez csak egy gyártó…

    [i]A Toyota és a Subaru úgy döntött, hogy ez az erő elég ebbe az autóba. [/i]
    Amit azóta is nyögnek, s jelenleg úgy néz ki a frissítés után szépen ki is fut az autó…

    [i]Lehet vitatni, de a legtöbb balféknek még ez is sok. [/i]
    Egy nyolc másodperc alatt 100-ra gyorsuló autóról beszélünk sima kétliteres szívó motorral. Hát izé, itt tartottak 15 éve a hot hatch-ek. Ma meg ez arra elég, hogy egy sima wrx-ből 20x-szor több fogy csak usa-ban. Az ezt vevők jó része meg éppen ex-ft86club tag.

    [i]Akinek nem tetszik és erősebbre vágyik az nem veszi meg, ennyi. [/i]
    És nem is veszik, ami miatt meg eltűnik az autó.

    [i]Ha sokkal erősebb lenne, akkor még drágább lenne. Gondolom ezt fel tudod fogni. [/i]
    Hát izé, nem hiszem, hogy egy nyamvadt feltöltés olyan sokat dobna az áron szériában gyártva. Érdekes módon usa-ban egy wrx annyiba fáj feltöltött 2.5-ös motorral, mint egy brz. Persze lehet, hogy a sok Nürburgring-i kör került ennyibe.:D Vagy egyszerűen elcseszték a take rate-et és így jártak. Persze lehet, hogy hobbiból tervezték a kasznit olyanra, hogy sokkal több lovat elbírnának, mint a futómű, mind a kerekek (az megvan, hogy 245-ös aláfér mókolás nélkül? biztos ezt is azért csinálták, mert elégnek tűnt a 200 na ló, meg lehet azért van hozzá gyárilag nagyobb fék, bár már a gyári is pályára (is )való betétekkel jön…

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    Ha túl sokat nem is ad el belőle, de ez egy klassz kis kocsi, az imázsuknak jót tesz, pár ezer darabbal kevesebb meg a Toyota büdzséjének túró.

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    Az árról volt szó, ami egyértelműen nem sok ezért az autóért.
    Nézd már meg ennyi pénzért milyen konkurens autókat lehet kapni.
    A Toyota és a Subaru úgy döntött, hogy ez az erő elég ebbe az autóba. Lehet vitatni, de a legtöbb balféknek még ez is sok.
    Akinek nem tetszik és erősebbre vágyik az nem veszi meg, ennyi. Ha sokkal erősebb lenne, akkor még drágább lenne. Gondolom ezt fel tudod fogni.

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    valóban viccesen néz ki azokkal a kerekekkel 😀 én az mondom, hogy szórakozni jó lehet ez a gép, az árát nem ismerem, így nem ítélkezek annyira. de az biztos, hogy nem egy erőmű, amikor már egy kis opel corsa is 200 lovas, persze nem sok szaladgál olyanból nyilván, de akkor is. Ha megvolt a subarunak az impreza technika nem értem miért nem rakták bele (?) . Lehetőség adott volt, lehetne akkor 250, 300 lovas változat is, aztán csókolom, mindenki örül (?)

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    Szerintem most jelentkezz gyorsan a Toyota-nál, ugyanis még Killmann (csak valami R&D vezető a Toyota-nal) is azt nyilatkozta, hogy “a vártnál rosszabbak az értékesítéseik” és hogy ennek az oka az erő hiánya.:D

    Jelenleg évi 1500db-ot adnak el a gt-ből eu-ban, s ezen a számon semmit nem dobott(!) a ráncfelvarrás. Csak viszonyítás képpen, a két legközelebbi konkurenséből, a Boxster/Cayman párosból elfogy ennél ötször(!), még Mx-5-ből 7-szer(!) fogy több. Hát min ez, ha nem annak a jele, hogy sikerült úgy belőni a kocsit, hogy két szék közé estek vele?

    Vagy irány az frs fórum, ahol két érdemi nyafogás van: drága, de legalább gyenge az árához és főleg a konkurenciához képest.

    FYI, jelenleg úgy néz ki a szitu, hogy gyakorlatilag az eladott frs-ek/brz-k/gt86-ok 10%-án már valamilyen aftermarket feltöltés van (eladott kit-ek száma alapján), és kb. ilyen ennyi még azok aránya, akiknél header/catback/na ecu mod van. De nyilván ilyen ez minden autónál…

    Szóval inkább azt kéne “felfogni”, hogy nem agyatlanul kéne vagdalkozni, főleg nem olyannak beszólogatva a fotelből, aki esetleg nem csak dumál, hanem esetleg le is rakta a pénzt egy ilyen kocsiért…

  • 2017.10.27. at 15:39
    Permalink

    Az a gondja ennek a kocsinak, hogy egyszerűen a kaszni túl jó a gyengécske motorhoz. Nagyon érezni rajta, hogy ez ténylegesen a japán és usa tuner scene-nek készült, hogy vedd meg és rakj rá turbót, feltöltőt és irány a 300 ló. Ettől függetlenül persze iszonyat jó autó. Viszont csak használtan, újonnan az ára egyszerűen sok, kicsit többért, már jóval erősebbek közül lehet válogatni. Nem véletlenül nem pörögnek az értékesítések sem (1500 is alig fogy már az egész EU-ban évente).

    Btw, azt a Prius 4 Sport gumit le kell róla dobni, mert az egy dolog hogy bárhol eldriftel vele a kocsi, de ezt ugyanúgy megcsinálja egy vizes körforgalomban is, amikor nem szeretné az ember. (Ugye ezzel pótolták a lóerőket.) Rá kell rakni valami normális gumit (CSC, PSS, PS4, stb.) s lesz belőle egy sebészi műszer. (Aztán már csak egy jobb uel, hogy valami boxer hangja is legyen végre és kész is a mini Boxster majdnem Boxster árban, ok még nem, de kis alkuval már csak “pár” millió a difi.:))

  • 2024.02.24. at 20:54
    Permalink

    Manapság ez már inkább ritka és egyedi, különleges autó, mint szép. (Történelmileg nem is olyan régen, 20-25 éve vagy még régebben még bővében volt a piac a sportkupéknak.) Kb. hasonló, közvetlen, nyers, csodás vezetési élményt nyújthat a GT86, mint a családi sportszedánba bújt szolid sportautó, a Lexus IS200.

Vélemény, hozzászólás?