Itt érjen a világvége! Toyota Land Cruiser teszt

Toyota Land Cruiser 3.0 D-4D teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok értelme mifelénk nincsen, de attól még nem csak jó nagy, de igen jó autó is a Toyota Land Cruiser. Kéne? Ez így több mint 20 millió Ft.


Leszakadt az ég, hirtelen besötétedett, fentről valaki cseresznyényi jégdarabokkal szórta meg a vidéket. Pillanatok alatt úszott minden, durva vízátfolyások keletkeztek, sárlé borította az aszfaltot. Valahol Veszprém és Badacsony között jártunk, már nem emlékszem, pontosan, hol. A többi autós hamarost félreállt, én meg csak lassítottam. A Land Cruiser kormánya mögött úgy éreztem, jöhet cunami, armageddon, bármi, kiscsaládostul nekem aztán bajom nem lehet.
Hirdetés


Ez a tank átvisz mindenen. Itt és most érjen a világvége, én aztán túlélem, mi aztán túléljük, hogy – a végletekben gondolkodva - később feleségemmel újrateremtsem az emberi fajt. Kutyánk sajnos herélt, jutott még eszembe, de mire továbbszőttem volna ennek az abszolút értelmetlen fennmaradási sztorinak a szálait, ahogy érkezett, odébb is vonult a vihar, kisütött a nap, s a Toyota nemrég frissített luxusterepjárójában ismét a JBL hifi dobolt a jég helyett.

Már másnap, a „természetesen” elsőrangú terepképességek szolid próbálgatását követő fotózás közben zuhantam át a ló túloldalára. Ha öngyilkos szeretnék lenni, de nem az a gálánsan humánus, már-már szociális fajta, aki csak önmagával szúr ki, hát akkor egy Land Cruiser benga krómmaszkja elé vetném magam. Garantált lenne a „siker”. Utoljára tán egy kamerát látnék a megbízhatóságot, a japán technológia örök diadalát ordító embléma alatt, elképednék a LED-es nappali fényben végződő bumerángos lámpatesteken, s ha úgy adja ki, a szélvédőn át és a bumszli tükrök fenekén is felfedezném a vigyázó elektronika szemeit.

De vissza a valóságba, a földre. Lehetőleg földutakra, bakhátasakra, kaptatósakra vagy épp lejtősökre, síkosakra, járhatatlanokra, hétköznapi személygépjárművekkel messze kerülendőkre. Ahol a bő 60 éves legendáriumát rendre igazoló TLC naná, hogy brillírozik. Szinte kizárólag a gumik szabják a határokat. Meg a fellépő, a küszöbtoldat. A minimum hasmagasság 220 mm, az első terepszög 32 fokos, a hátsó 24-25, a rámpaszög 22, az oldaldőlésszög és a kapaszkodóképesség is 42 fokos. A gázlómélység 700 mm.

Terepválasztó (sziklás, laza köves, köves földút, buckás és sár programokkal), négykamerás terepmonitor, kerékelfordulás-kijelző, hátsó elektromos differenciálzár, terep-ABS, kúszónyomaték-szabályzó (hegymenet-vezérlő), lejtmenet-vezérlő, minden van túl azon, hogy állandó, alapból 40:60, alkalmasint 50:50-re vagy 30:70-re módosított nyomatékarányú a Torsen-diffis összkerékhajtás. És hogy alvázas, merevhidas a cucc. Hátul légrugóval. Állítható magassággal. A kinetikus dinamikus felfüggesztésnek hála a kerekek külön-külön rugózhatnak, s valamelyik biztos talál tapadást.

Hogy a jó öreg négyhengeres 3.0 D4-D dízelmotor 190 lóereje és percenkénti 1600-as fordulaton 420 Nm-e kihúzza, kitolja, kivadássza a bajból az üresen is vagy 2,2 tonnás monstrumot. A jó öreg 5 fokozatú, észrevétlen kapcsolgató automata váltón át. Akad még a fedélzeten amúgy vontatmánystabilitás-vezérlő, változó kormányrásegítés, adaptív állítható felfüggesztés (Comfort, Normal és Sport üzemmódokkal), adaptív tempomat, holttérfigyelő, fékasszisztens, menetstabilizáló, alacsony guminyomásra figyelmeztető rendszer is.

Hogy mindebből a laikus, az átlagautós mire következtet? Semmire. Egy hatalmas terepjáró az, ami betölti a látóterét, de nem csak terepjárónak látszó tárgy, mint a modern és néha 4x4-gyel szerelt szabadidő-autók, hanem kőkemény terepjáró. Pláne megfelelő abronccsal. Különben, mint megtudtam, a motorháztető azért tornyosul olyan magasra, hogy lássa a terepező delikvens. Hogy tudja, hol a vas vége. A hátsó lámpa is azért olyan alakú. A középkonzol is azért olyan – szimpatikus - baltával faragott vízszintes-függőleges, hogy belőhesse az ember, merre hány méter.

Nos, bevallom, én ahol közlekedgettem, a Land Cruiser minden állítgatás nélkül, röhögve elment, csak úgy. Zömében épített úton krúzoltam, autópályán és városban alig. És így 9,3 literes fogyasztást tapasztaltam, ami még mindig nem a gyári 8,2-es vegyes ígéret, de azért rendben van a mérethez, tömeghez és tudáshoz képest. Stop-start nincs, 50-nél síri csend van, 130-nál sem vészes a zaj és csupán 2400-at forog a háromezres turbódízel.

Az úttartás jó, az oldaldőlés, a billegés meg persze adott, Sport módban is az a magas építés okán. De egyik sem zavaró, s a kormány is nagyságrendekkel közvetlenebb, mint egy kicsit az általam is vezetett SsangYong Rexton esetében. A nagy fehér dzsipeket egy időben tesztelve felmerült bennünk, hogy derekasan összevetjük őket, de gyorsan dobtuk az ötletet, mert annyira más kategória, más nívó és más világ a két kocsi.

Azért a Land Cruisert is van miért ekézni. Szuper például, hogy a hátsó ablak külön is nyitható, de hogy a teljes hátfal oldalra nyílik, sokszor kompromisszumos. A Toyota píárosa igyekezett megvédeni a megoldást, mondván így a rakodóperemre felkapaszkodva istenesen pakolható az esetleges tetőcsomagtartó, de attól még helyigényesebb, mint praktikus. Még egy kritika: juj, nincs komfortindex.

A konnektort is kínáló csomagtér ötülésesen 621 literes, hétülésesen már pusztán jelzésértékű. Hiába, nem hosszú a TLC, csak szörnyű magas. Cserébe a gombnyomásra motorosan elővarázsolható harmadik sori székek egész tűrhető méretűek és kényelműek. A leghátra be-, s onnan kiszállás is vállalható. A második sorban már kánaánszagot orrontani (dedikált klíma, fűthető ülés, tetőből kihajtható monitoron mozizás, állítható dőlésszögű támla), de a legjobb nyilván elöl, a nem apró volánba csimpaszkodva.

Nem meglepő, hogy miként a kormány, úgy minden más gigászi. Hogy kesztyűben is tévedhetetlen legyen a tulaj – jön rá a toyotás magyarázat, fogadjuk el. Lényeg, hogy nagy, súlyos az összes kapcsoló, gomb, a kilincs, a behúzó, a kapaszkodó, a hűtőszekrényes könyöklő, a minden. Ezért sem baj, hogy több szigetcsoportra osztottak a kezelőszervek – röpke tanulás után átlátni a szitán.

Mint a forgalmi szituációkon is, hiszen a Land Cruiser egy olyan valami, ami mögött utálunk autózni, mert kitakarja a fél országot, ellenben a főnöki bőrfoteljéből azt is látjuk, amit nem is akartunk látni. Nem részletezném, milyen illetlenségekre nyílt rálátásom egy budapesti dugóban araszolás során. Tessék megelégedni annyival, hogy a szomszéd kisautó menedzserjellegű sofőrje a lába között nyúlkált, és azt gondolhatta, nyugodtan tevékenykedhet az X3-asa rejtekében. Na ja, a TLC-ből egy X3-as is kisautó.

Tárolórekeszben, pohártartóban nincs hiány, jó pénzért (7 colos, színes érintőképernyős) navigáció, internet, kulcs nélküli nyitás-indítás, tetőablak, tolatókamera a központi képernyőn dinamikus segédvonalakat is húzva, 7 légzsák, hangfelismerés, telefonkihangosító, 18 colos malomkerék, LED-es fényszóró, LED-es féklámpa, a B-oszloptól sötét üvegezés, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés, memóriás ülés és kormány, Bi-Tone fekete-szürke bőrkárpit, fény- és esőszenzor is van. Többek között.

Végül az árról: a luxusautónak sem utolsó, de igazából terepjárónak tökéletes Land Cruiser háromajtósan 13, ötajtósan 14 millió forinttól vásárolható meg. Az ilyen ötajtós, automata váltós kivitel Prestige szinten már 17 milliónál is többet kóstál, a csúcsra meg 21 millióért juttat a mélyen tisztelt tankikon.
Értékelés
Pozitív
Érzésre elnyűhetetlen, szupermasszív, kényelmes, leghátul is vállalható, jól variálható, ötülésesen tágas a csomagtér, gazdag a felszereltség, finom automata váltó, nincs gengszterimidzs, terepen kiváló, jól kilátni belőle
Negatív
Bizonyos szempontból túlméretes és fölösleges, nagy ökolábnyom, oldalra nyíló csomagtérajtó, tempóval erősen dől, billeg és lomha, indirekt kormány, városban komoly fogyasztás, magas ár, darabos adaptív tempomat
Árak
Tesztmodell alapára
17 170 000 Ft (2014.05.14.)
Tesztautó ára
21 325 000 Ft (2014.05.14.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2982 cm3
Teljesítmény:
140 kW (190 LE) 3400 1/min-nél
Nyomaték:
420 Nm 1600-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
8,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4780 mm
Szélesség:
1885 mm
Magasság:
1890 mm
Saját tömeg:
2175 kg
Össztömeg:
2990 kg
Tengelytáv:
2790 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
621 l
Belső szélesség elöl:
1520 mm
Belső szélesség hátul:
1520 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
290 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1290 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1090 mm
Csomagtér hossza:
950 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1810 mm
Raktérnyílás szélessége:
1180 mm
Raktérnyílás magassága:
880 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
5
Hengerűrtartalom:
2982 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 5 fokozatú
Nyomaték:
420 Nm 1600-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
140 kW (190 LE) 3400 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
CO2-kibocsátás:
217 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
8,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
55 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    ez a cikk író a szociááálista firkászokra emlékeztet.”sok értelme mifelénk nincsen”…”hamarost”.ezek a kijelentések és kifelyezések minősítik az illetőt.”mifelénk…”-hát persze.jó a zaporozsec,jó a zsiguli,jó a stb.mer ölég a’.a “hamarost” pedig azthiszem az erősen egylavóros életvitelbe született származást valószínüsíti!
    elment a kedvem az olvasástól a nyakatekert erőlködő stílustól,a modernnek látszani mindenáron gyökérségtől.nembeszélve a humorizálgató tahóságtól.a humórhoz intelligencia kellene,született intelligencia.
    végig sem bírtam olvasni ezt az idióságot,pedig szerettem volna.
    ez egy kitűnő autó,bár a szépségért nem állt sorba.évtizedek óta toyotáim vannak,imádom őket
    a precizitás,megbízhatóság és minőség iskolapéldái.az egyetlen autótípus amely hozza azt amit ígér,főleg az üzemanyag fogyaztásban.ennek a “nagyon egyszerű” tesztírónak pedig kívánom,hogy rolleren kívűl soha ne vezethessen mást.

    felháborító!

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    Neked ez az autó jobban tetszik mint bármelyik dobokocka német.Ez rendben van,DE azt azért nem mondanám,hogy egy CX-7 vagy CX-9 nem lenne szebb ennél?De ha a gazdasági okok mellett az európaiakat részesíted előnyben akkor mit lehet választani?(mert talán a Volvokat leszámítva mind kocka)

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    Szép érzékeny!!!????? Sokkal jobban tetszik mint bármelyik X5 vagy “dobókocka” G – Merci, szerintem egyszerűen gyönyörű autó!!!! Nem beszélve a kiforrott technikáról! El kell ismerni hogy abszolút bajnok! Megint csak gazdasági okokból vennék prémium európai márkát ha annyi pénzem lenne, ezzel is nyomva a Német és azzal együtt a Magyar gazdaságot, ipart!!!!

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    Biztosan über tuti “teknika” de a szépérzék toyotás japánoknál nem létezik.Az új aurisok lámpái is elég sutára sikerültek.Tudom,hogy minőségben nincsenek egy lapon de ha már drabális terepes akkor inkább nissan patrol.

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    Hogy néz már ki az a középkonzol… Minőségérzet??? A koreai autók németesednek, akárcsak a Mazda és a Honda. A toyota meg kínaisodik. Hánynom kell a kinézetüktől. 20 milliót nem adnék olyan autóért aminek a komplett műszerfalát nyugodt szívvel lehet slaggal tisztítani.

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    Az pedig hogy nem romlanak el soha,az tiszta mende-monda,elég sokat járok Toyota szervizbe és tele van motorhibás (stb) LandCruiser-rel és Hilux-al.

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    Oké,nem rossz autó,de vannak jobbak ebben a szegmensben ráadásul olcsóbbak! A lényeg hogy nagyon drága,elég otromba,a 22 centiméteres hasmagasság pedig vicc!A Touareg példáúl mindent jobban tud,olcsóbb és kényelmesebb.És egy gombnyomással felemelem az alját kb 35 centire.

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    Ha nyerek a lottón,csak ilyet veszek.
    Ha giccses,ha nem kell,akkor is.
    Csak a munkásőr szomszédom miatt.
    Hazamenve beállnék az udvarba…..csukott kapun át.Hadd sárguljon az irigységtől.
    Pár éve Karácsonykor üres tv-s,mosogatógépes stb.dobozokat vittem haza a gyerekekkel,szemét szálltós napon kiraktam mindet a kuka mellé,nézett nagyokat…

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    Kár, hogy ilyen mérhetetlenül giccses. Fantasztikus technika, elpusztíthatatlan…sajnos, mert ilyen ronda autót a kínaiakon kívül már nem illene gyártania senkinek! Az a ZIL hűtőmaszk a kelés-szerű hátsó lámpákkal….
    Elnézést a rajongóktól, elmegyek hányni.

  • 2017.10.29. at 09:07
    Permalink

    A felfüggről irhatatok volna még.

    Pl hogyha vmelyik kerék elemelkedik a talajtól azt mechanikusan lejjebb ereszti…

    stb….

    Nagyon komoly a technika ebben a gépben!!!

Vélemény, hozzászólás?