Toyota RAV4 teszt
Átlagautó prémium áron
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A felszereltséget tekintve semmiben nem szenvedtünk hiányt, de ennek szó szerint ára volt, és az Executive Navi 10,3 millió forintos alapára nem csak első hallásra sokkoló.
A japán típusoknál megszokott, hogy mire az ember kezdené őket megszokni, és az utcakép szerves részének tekinteni, jön a szokásos, átlagát tekintve háromévente esedékes ráncfelvarrás, és minden kezdődik elölről. Nemrégiben éppen ez a folyamat zajlott le a Toyota kompakt szabadidőjárműve, a RAV4 esetében is, és ennek apropójaként került hozzánk a potenciális csúcsmodellnek tekinthető változat, a 2.2 D-4D Executive Navi, orrában 150 lóerős dízelmotorral, manuális sebességváltóval. A Toyota-guruk persze jó szokásukhoz híven azonnal reklamálhatnak, hogy nem oda Buda, már megint félrebeszélünk, mert az igazi top az automataváltós, navigációval szerelt 2.2 D-CAT Executive, de a kényelemfokozó szerkezet igazából nem változtat a lényegen, maximum a vételáron. Jobb, ha az elején kanalazunk a fekete levesből. A dízelmotoros újdonság a legszerényebb, ettől függetlenül teljesen fapadosnak azért nem mondható „RAV4” kivitelben is 8,26 millió forintba kerül, és a navis Executive erre tesz rá két lapáttal, azaz bő kétmillió forinttal – ha beleszámítjuk a tesztautón látható metálfényt, akkor a pontos végösszeg 10 450 000 Ft. Nem csekélység, pláne akkor, ha tudjuk, ezen a szinten már Audi Q5 2.0 TDI is hazavihető - igaz, nem ennyire gazdagon kibélelve -, tehát a Toyotával szemben támasztott magas elvárások mindenképpen jogosak, helyénvalók.
Csak apró részleteken igazítottak a formatervezők, egy ráncfelvarrásnál ennél többet is szabad lenne
Amikor az első RAV4 kibújt a tojásból, egy jópofa, gömbölyded idomokkal megáldott kis járgány volt - kezdetben három ajtóval -, amire a csajok nyomban le is csaptak. A második generációval aztán szerepcsere következett be, az autó karakteresebb, kvázi férfiasabb lett, és így, váltakozva múltak az évek, miközben a modell szép lassan meghízott. Hogy most éppen hol tart? Őszintén szólva nem tudom, nekem a facelift előtti pofával tetszett, ezzel a krómos, Avensis-jellegű ábrázattal viszont nem, vagy inkább nehezemre esik vele megbarátkozni. Egyébként, ha már itt tartunk, a japánok a frontrész átdolgozásán kívül nem erőltették meg magukat, közel sem használták ki maradéktalanul azokat a lehetőségeket, amit a gyártók ilyenkor szoktak, hanem beérték a szerintük elegánsabb megjelenéssel. Végül is, rosszat nem csináltak.
Lényegében változatlan a műszerfal. A kétszínű burkolat jó ötlet, a világos szín azonban nem nyúzós terepjáróba való
Akárcsak az utastérben, ahol lényegében semmi nem változott. Biztosan Japánban is járja a „győztes csapaton ne változtass” mondás, mert minden maradt a régiben. A vízszintesen két részre tagolt, amúgy teljesen szimmetrikus kialakítású műszerfal elrendezése toyotásan logikus, nem spóroltak a rakodóhelyekkel, és voltaképpen a férőhellyel sem. A hátsó ülések mozgathatóságával egész ügyes az átmenet a személyszállító RAV4-től a furgonig, ami a csomagtér vonatkozásában, számszerűen 410 litertől indul. Bár az összeszerelés precíz, az anyagminőségtől még a bőrüléses Executive szinten sem ájultam el. A műanyagok kemények, és ez annak ellenére bosszantó, hogy nem műszerfal-tapogatásból áll az ember élete. Sokan visszakérdeznek ilyenkor, vajon miért fontos, hogy olyan helyen legyenek puha plasztikok, amit talán soha nem érint a tulajdonos keze? Ez igaz, és bizonyos értelemben jogos, de nem az a gond, hogy ott kemény a műanyag, ha nem az, hogy gyakorlatilag mindenhol, és bő 10 millió forintért ez picit elgondolkodtató, pláne, amikor ennyiért prémium márkájú - és anyagminőségű - termék található a piacon. Ettől függetlenül szerettem ülni a RAV4-ben, a magas üléspozíció remek kilátást biztosított, öröm volt tekergetni az Aurisból ismerős remek fogású, küllemre is izgalmas bőrkormányt, és kedvencem lett a kesztyűtartó feletti titkos rekesz, amelynek fedele gombnyomásra nyílt – és csukódott is!
Oldalra nyílik a csomagtér ajtaja. Sínen tologathatók a hátsó ülések, és a támla döntése is változtatható. Elegáns a bőrkárpit, de az ülésben csúszkálni nem nagy élmény
A 2.2 D-4D dízelmotor 150 lóereje elegendő a RAV4 lendületes mozgatásához, különösen annak ismeretében, hogy 2000 1/min fordulattól rendelkezésre áll a 340 newtonméteres maximális forgatónyomaték. Ha mániánk a statisztika, örömmel nyugtázhatjuk, hogy ez a motor a hatgangos mechanikus váltóval párosítva adja a teljes RAV4-paletta legdinamikusabb képletét, még akkor is, ha gyorsulásban csak tizedekről, végsebességben pedig néhány kilométerről van szó. A mérnököknek a száguldásánál sokkal fontosabb szempont volt a tiszta üzem, így aztán nem meglepő, hogy az erőforrás Euro 5 besorolást kapott, és a szén-dioxid kibocsátása átlagosan csak 159 g/km. A 60 literes tank tartalmával elvileg 1000 kilométer tehető meg utántöltés nélkül, ez tehát egyszerű matekkal is 6 literes fogyasztás, mi azonban többet mértünk: a tesztátlag kerek egy literrel fejelte meg a gyári jóslatot. Az intelligens, teljesen automatán dolgozó 4x4-hajtás igazi előnyeit valószínűleg téli, csúszós utakkal fűszerezett körülmények közepette tudtuk volna értékelni, de ha szükséges, gombnyomásra bármikor fix üzemmódot választhat a vezető, a műszerfalon elhelyezett kapcsolóval. A rugózás, a vezethetőség abszolút személyautós, a mai szabadidőjárművek maximum külsőségeikben keménykednek, hogy divatot teremtsenek, vagy diktáljanak, de mivel el kell őket adni - ráadásul nagy mennyiségben -, ez komfort nélkül lehetetlen lenne.
Valószínűleg könnyebb terepen sem vallana szégyent, de a RAV4 igazi lételeme az aszfalt, akár városban, akár országúton. A magas felépítmény miatt az oldalszélre érzékenyebb, mint egy személyautó
Konklúzió? Összességében pozitív élmények maradtak meg bennem, átlagos igények kielégítéséhez tökéletes partner lehet ez a Toyota. Az új RAV4 formáját tekintve tetszetős, de nem tolakodó jelenség, még az elegánsra szabott, csillogó hűtőmaszkos orrával sem tűnik ki a tömegből. Vezetni kellemes, de élményt maximum hóban csúszkálva nyújtana, ahol a 4x4 hajtáslánc brillírozhatna. Férőhelyben, kényelemben nincs hiány, mint ahogy az Executive esetében opciókban sem. A motor tiszta üzemű és erős, mindemellett takarékos, hiszen nálunk állandó vezetőváltással, eltérő stílusokkal sem szökött az egekbe az étvágy. A kidolgozás minősége tisztességes, de az anyagok nem hozzák teljes körűen a prémium szintet, így a tesztautó közel 10,5 millió forintos ára kissé sokkolóan hat. Második hallásra is.
Méretek
| Hosszúság: | 4,34 m |
| Szélesség: | 1,82 m |
| Magasság: | 1,69 m |
| Saját tömeg: | 1590 kg |
| Össztömeg: | 2190 kg |
| Tengelytáv: | 2560 mm |
| Karosszéria-kivitel: | kombi |
| Csomagtér: | 410 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 2231 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | mechanikus - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 340 Nm 2000-2800 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 110 kW (150 LE) 3600 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 190 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 10,2 s |
| CO2-kibocsátás: | 159 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 7,0 l/100km |
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Ma már Chilében éjszakázik a Dakar-karaván
Ismét egész jó napot zártak a magyarok a Dakar-ralin, pénteken irány Chile, s az Atacama sivatag.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Toyota tesztek
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt 
Néhány okos megoldás kikopott a harmadik generációs Toyota Yarisból, néhány viszont belekerült. Utastere nagyot nőtt, karosszériája azonban kellően kompakt maradt.
Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt
A megújult Toyota Hilux igyekszik rászolgálni a nevére, pláne a tesztelt erősebbik motoros, automata váltós, csúcsfelszereltségű luxuskivitelben.
Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt
Aki japán furgont szeretne, az egyetlen modellt, a Toyota Hiace-t választhatja - már nem sokáig, Euro4-es motorja miatt ugyanis jövőre újként már nem lesz forgalomba helyezhető.
Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt
Belépő turbódízelével és "utazós", kedvezményes ellátmányával járt nálunk a középkategóriás Toyota. Akinek ez a verzió kell annak nyerő, varia azonban nincs!
Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt
Erősen konzervatív vásárlókört céloz a csakis lépcsős háttal kapható Corolla. Fokozottan igaz ez az olcsónak sem nevezhető dízelre.
Még több Toyota tesztCímlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Egyszerre csökken a benzin és a gázolaj ára
- Toyota TS030: hibrid hosszú távra
- Kizöldültek a bűn berlini üldözői
- Toyota Prius Camper: kétágyas hibrid lakóautó
- GRMN iQ 130G: törpe Toyota kompresszorral
- Toyota NS4: Prius konkurens házon belül
- Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Első képeken a Toyota Yaris Hybrid
- Toyota NS4 előzetes
- TRD tuningcsomag a Toyota Prius C-hez
Cikk ajánló
Pillanatok alatt baleset történhet, ha nem a vezetésre figyelünk!
6 hónapja – Sztori
Vezetés közben elég néhány másodpercre nem az útra figyelni, és máris katasztrófa adódhat.
Subaru Outback 2.0 D Comfort teszt
11 hónapja – Teszt
Mindazt tudja, amit egy Subarutól elvárunk: boxermotoros, összkerékhajtású és ráadásul dízel is. Tényleg álomautó az Outback?
Subaru Legacy 2,5 CVT Sport teszt
Tavaly – Teszt
Félek, kevesen lesznek, akiknek a Suba éppen a nagy benzinmotor-CVT váltó kombinációval jön be. Subaru Legacy 2,5 CVT Sport teszt.
-
Mitsubishi Colt teszt
2 éve – Teszt -
Dacia Duster 1.6 4x4 Arctic teszt
Tavaly – Teszt -
Mazda3 MPS teszt
2 éve – Teszt
Használtautó.hu
|
Ár: 2.030.000 Ft Évjárat: 2003 / 3 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 8.990.000 Ft Évjárat: 2010 / 9 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.000.000 Ft Évjárat: 2007 / 12 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |






































































