Fogyaszthat 1,5 litert egy Golf? VW Golf GTE teszt

Volkswagen Golf GTE TSI Plug-In-Hybrid teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mostoha körülményeket kapott tesztünkön a konnektorból tölthető hibrid Volkswagen Golf GTE. Vajon tényleg elegendő neki 1,5 liter benzin 100 kilométerre?


Golfból minden van. Benzines, dízel, itthon nem kínált CNG (földgáz) üzemű, teljesen elektromos és konnektoros hibrid is, utóbbi ráadásul a sportos GT-vonalban. A benzines GTI és a dízel GTD mellett a GTE a sorozat sportos és akár helyi emissziómentes változata. 1,4 literes, 150 lóerős benzineséhez 102 lóerős villanymotor csatlakozik. Pontosabban nem is hozzá, hanem a kifejezetten e modellhez fejlesztett 6 fokozatú (kormányról is kapcsolható) DSG váltóhoz, hogy együttesen 204 lóerős rendszerteljesítményt adjanak. Persze érdekesebb, hogy a 102 lóerős villanymotorral is mehetünk akár 130 km/órával, motorzaj és helyi emisszió nélkül, a padlóba épített 8,7 kWh-s, konnektorból (is) tölthető lítium-ion akkumulátorral akár egészen 50 kilométernyit. Legalábbis katalógusérték szerint, a teszt viszont mást mutatott.
Hirdetés

Zöld rendszám és 939 kilométeres hatótáv. A konnektoros hibrid alapvető előnye, hogy lehet vele helyi emisszió nélkül autózni, viszont ahhoz sem kell másik autót tartsunk (vagy állandóan töltőre csatlakozzunk), hogy hosszabb távot megtehessünk vele. Ehhez jön még további előnyként, hogy tavaly ősz óta zöld rendszámot is kaphat hazánkban, ha legalább 25 kilométeres távot meg tud tenni tisztán elektromosan. Ezt gyakorlatilag az összes konnektoros hibrid teljesíti. Más kérdés, hogy a valóságban mennyit tudnak, ahogyan az is, hogy tulajdonosuk vajon mennyit tölti őket, hiszen a lehetőség ott van, hogy csupán benzinnel járjon. Az ösztönző persze ott van, az áram olcsóbb, nyilvános töltőpontról most még egyelőre ingyenes is. Magához a zöld rendszámos autóhoz pedig immár ingyenes parkolás is jár Budapest területén, továbbá nincs rá gépjármű- és cégautóadó, valamint regisztrációs adó. A Golf GTE esetén pedig 939 kilométeres összesített hatótávot ígér a gyár.
Nem jön ki a matek! Ha egy kicsit nézegetjük a számokat, máris láthatjuk, hogy nemigen jönnek ki a számítások. A Golf GTE katalógusérték szerinti kombinált fogyasztása 1,5 l/100 km, ami a borzalmas NEDC ciklus szerint adódik. A ciklusban zömében villannyal megy a konnektoros hibrid, majd az ott elért fogyasztást vetítik 100 kilométerre. Ez a Golf soha nem fog 100 kilométert megtenni 1,5 liter benzinnel, illetve egy esetben mégis. Sőt, akár 0 literrel is megteheti, ha kellően sűrűn töltjük. A már említett katalógus szerinti értékkel 100 kilométerre két teljes töltés is elegendő lenne, hiszen a 8,7 kWh-s lítium-ion akkumulátor 50 kilométeres emissziómentes hatótávot ígér. Az akku telítése után még látjuk is az 50 kilométeres e-hatótávot a műszerfalon, aztán hiába nem kapcsoltunk fűtést, hiába óvatoskodtunk, fagypont körül, higgadt városi üzemben közel kétszeres fogyasztást, az autóban vacogva is alig több mint 30 kilométeres hatótávot tapasztaltunk. Akkor inkább fűtsünk! Jó hír, hogy a Golf GTE klímája benzinégetés nélkül is kellően hatásos, úgy viszont 20 kilométeres e-hatótávot sem kapunk, utána pedig dolgozik a TSI. Ha visszaszámoljuk az ígért hatótávból, a 40 literes benzintartályból és az 50 kilométeres elektromos hatótávból, megkapjuk, hogy a gyár szerint is 4,5 l/100 km az 1.4 TSI vegyes üzemi fogyasztása, ha lemerült az akku.

Hibridnek mindenképp hibrid. Lámpánál csorogni természetesen "lemerült" akkuval is képes a GTE. Valamennyit mindenképp visszatölt, de tudunk a sportos hangot is generáló és minden erőt bevető GTE-programon túl "töltéstárolás" és "akkutöltés" módot is kapcsolni. Utóbbiban természetesen megnő a fogyasztás, de azért az hasznos lehet, hogy például autópályán a 2,5 kW-s (a motor beindítását is észrevétlenül megoldó) generátorral visszatápláljuk az elektromos hatótávot, hogy a következő városban ismét emisszió- és fogyasztásmentesen "dugulhassunk". A váltóval D és fokozott motorféket töltést adó módok közül választhatunk, ilyenkor természetesen a hajtásért is felelős 102 lóerős villanymotor is tölt, a fedélzeti számítógép negatív villanyfogyasztást mutat. A hajtáslánc egyébként külön mise, a kéttengelyes DSG tengelykapcsolóba közös tengelyen hajt be a benzines és a villanymotor, de köztük is van még egy kuplung, hogy bármelyik tudjon függetlenül, vagy akár egyszerre hajtani. Ha nem is észrevehető, a váltó villanyüzemben is végigkapcsolja a fokozatait, hogy a benzinmotor bármikor be tudjon kapcsolódni. Picit fájdalmas, amikor a turbós benzinmotor például mínusz 5 Celsius foknál az akku lemerülése miatt épp egy gyorsításnál, 2500 1/perc fordulattal becsatlakozik, de a rendszer ilyen. Viszont a 102 lóerős villanymotor is egészen jól viszi az amúgy üresen is több mint 1,5 tonnás autót. 60 km/órára emissziómentesen is 4,9 másodperc alatt gyorsulhatunk, ami az átlagnál jobbnak számít. Ha pedig a gázpedált letaposva kihasználjuk a 204 lóerős rendszerteljesítményt és a 350 newtonméteres csúcsnyomatékot, akkor 7,6 másodperc alatt megvan álló helyzetből a 100 km/órás tempó. A végsebesség 217 km/óra lehet, a tesztautó matricázása nem hazudik: a Golf GTE sportos és elektromos.
Kompakt. Megszokott erény a Golftól, hogy nem egész 4,3 méter hosszú, ez a GTE esetén sem csorbult, a Golf a nevével is emlegetett kompakt kategóriában is kompakt. Legalábbis kívülről, belülről viszont tágas. Széles, elöl hibátlan a helykínálat, hátul persze nincs csoda, a lábtér átlagtermettel éppen csak elegendő, a gyerekülésbe tett gyerekek is gond nélkül elérik lábukkal az első támlákat - ahogyan az a kategóriában jellemző. Viszont négy felnőttnek vagy négyfős családnak azért nem szűkös a Golf. A GTI-ből való, csak színezésével eltérő, de "természetesen" kockás mintájú ülések (főként elöl) tökéletesen kényelmesek. Minden a Golfból megszokott, szerepelhet araszolófunkciós és városi koccanásgátlós távolságtartós tempomat, holttérszenzor, sávtartó asszisztens és gyakorlatilag minden más is. Egy helyen nem adja azt a Golf GTE, amit a többi, ez pedig a csomagtér. Padlója magasabb, itt csak 272 literes az alapméret. Ez nem túl nagy, de ennyit el kell tudni viselni a kétmotoros, konnektorból is tölthető autóban.
A legdrágább Golf. A Golf GTE legfájóbb pontja az ára, ez ugyanis a létező legdrágább Golf. Bő fél millió forinttal drágább az e-Golfnál, drágább a 300 lóerős, szintén DSG-váltós Golf R-nél is. Alapáron is 11,88 millió forintba kerül. A tesztautóba pedig - egyebek mellett - adaptív lengéscsillapítással, minden létező sofőrsegéddel, 18 colos alufelnivel, navigációval, tolatókamerával, villanyautóban különösen hasznos ülésfűtéssel további 2 millió forintnyi extrát is rendelték még.
Megéri? Mindenki saját maga kell mérlegelje, hogy milyennek tarja a VW ajánlatát. Egy dolog tény, a Golf GTE ma a méretosztálya egyetlen konnektoros hibridje. Ha katalógusérték szerinti elektromos hatótávját nem is hozta a teszten, sok-sok töltéssel azért így is lehet vele emissziómentesen autózni, és a teljes tesztre vetített 3,1 l/100 km benzinfogyasztás sem rossz, de hozzá kell tenni: nagyjából 3 töltetnyi (~24 kWh) áramot is elhasználtunk. A 100 kilométerre jutó üzemköltség így is alacsony, de mai benzinárral számolva bizony 6 liternyi benzin árának megfelelő lett. Így bizony csak a nagyon zöldeknek érheti meg a Golf GTE-t és az akku töltögetését választani. Szabványos konnektorból amúgy 3 óra 45 perc alatt, 3,6 kW-s töltőoszlopról 2 óra 15 perc alatt telíthető az akkupakk, ChAdeMo gyorstöltési lehetőség nincs. Viszont ütőkártya, hogy Budapesten ingyen parkolhatunk a zöld rendszámot viselő GTE-vel, közben pedig egy nagyon kényelmes futóművű, élvezetesen vezethető, jól manőverezhető, korrekt, minőségi autó, akár több száz kilométeres (úgy már persze nem emissziómentes) hatótávval. Nem olcsó, de nincs egyenértékű vetélytársa. Egy érdekes koncepció, a hagyományos hibridekhez mérten talán túlzott támogatással: az ingyenes parkolóhely jogossága megkérdőjelezhető, hiszen a lehetőség ott van, hogy töltés nélkül, hagyományos hibridként használjuk.
Értékelés
Pozitív
Csendes, emissziómentes üzem akár 130 km/órás tempóval, kényelmes futómű és ülések, vezethetőség
Negatív
Reprodukálhatatlan katalógusfogyasztás, vételár, ChAdeMo gyorstöltést nem támogat, korlátozott csomagtérméret
Árak
Tesztmodell alapára
11 879 380 Ft (2016.01.13.)
Tesztautó ára
13 967 260 Ft (2016.01.13.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1395 cm3
Teljesítmény:
150 kW (204 LE) 5000-6000 1/min-nél
Nyomaték:
350 Nm 1600-3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,6 s
Végsebesség:
217 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4270 mm
Szélesség:
1799 mm
Magasság:
1457 mm
Saját tömeg:
1524 kg
Össztömeg:
2020 kg
Tengelytáv:
2631 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
272-1162 l
Belső szélesség elöl:
1510 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
890-965 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
530 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1270 mm
Csomagtér magassága:
430 mm
Csomagtér hossza:
730 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1480 mm
Raktérnyílás szélessége:
1080 mm
Raktérnyílás magassága:
700 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (Benzin+el.)
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1395 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
duplakuplungos automata - 6 fokozatú
Nyomaték:
350 Nm 1600-3500 1/min-nél
Teljesítmény:
150 kW (204 LE) 5000-6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
217 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,6 s
CO2-kibocsátás:
39 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
3,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Azt azért nem mondanám,hogy az autót a VW a dízelbotrány miatt hozta ki hisz 2014 óta kapható!!Persze nyilvánvaló,hogy kis országunkba nem lesz azonnal tesztautó,de a bő egy éves csúszást túlzásnak tartom.Én úgy látom a konkurenseknél egyáltalán nem drágább,megbízhatóság szempontjából,majd az idő kideríti.Megéri e?Egyik autó sem éri meg,de aki 12-13 milliót szán valaki egy autóra és nem akarja mutogatni mennyi pénze van,jó választás lehet.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Hát ez elég tréfás. 6 liternyi üzemanyag árából 100 km? Tudja ezt más autó is? Nézzük csak: több tucat, ennél jobb fogyasztással is. Akkor kinek ér ez meg több, mint 11 milliót? Mégiscsak egy Golf! Tudom, hogy “Das Auto” meg minden égi manna 🙂 . Ezt csak egy viccnek tudom felfogni a botrányuk után 😀

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Lehet, hogy neked jobban használható, másnak meg nem. (Nekem egyik sem.)
    A szívó benzineseket pártolom én is, de azért fel kell készülni arra, hogy a kibocsátási normáknak való megfelelés miatt (már ahol ezek számítanak, nem pl. az USA-ban) ezek száma drasztikusan lecsökken.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Még az égből is hibridek potyognak (:D), minden gyártó ezzel jön most – és annyira azért nincs eltalálva a VW részéről az időpont. Miért nem 2 héttel korábban? (Vagy miért nem később?)

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Egyet is ertek meg nem is. 🙂 Egyertelmu hogy nyugatra gyartottak ott van piaca, kedvezmeny toltohely hozzajuk. Viszont nem hiszem most hirtelen fejlesztettek ki. Nem log a blilibe a kezem. De nem gondolod hogy pont jokor idozitettek ezt a benzines hybridet amikor korombotranytol szenved a VW? Hiszel a veletlenekben? :))

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Ennyi penzert meg lehet venni a Mitsubishi Outlander PHEV-et is, ami szerintem egy sokkal jobban hasznalhato auto, raadasul a hosszutavon sokkal kevesbe szervizigenyes (es valoszinuleg sokkal megbizhatobb) szivo benzinmotorral. En mivel arban hasonlo es az is konnektoros hibrid azzal hasonlitanam ossze. Ezeknek a TSI motoroknak meg egyebkent is rendkivul rossz hiruk van megbizhatosag szempontjabol, es a szervizelese (esetleges javitasa) ugyan olyan draga mint a modern dizeleknek.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Amellett, hogy mindig kis hazánk piacáról beszélgetünk (hogy nekünk, itt élőknek mi éri meg), az azért szerintem mindenkinek világos, hogy egy ilyen autót külföldön is támogatással vesznek.
    Még valami: ne hidd, hogy ezt a “füstbotrány” miatt fejlesztették ki, olyan gyorsan még egy nagy autógyártónak sem megy (még az “összelegózás” sem).

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Új villanyautót 7-10 millió között kapni: Nissan Leaf, Peugeot Ion-Citroen C-zero-Mitsubishi iMIev, Renault Zoé. Ugyanezek használtan 4-6 millió között elérhetőek. Mindegyik elmegy minimum 70-80 Km-t villannyal. Mindbe belefér 5 fő. Nyaralni meg egyikkel sem tudnak elmenni elektromos üzemben, ahogy a GTE-vel sem, de ezekkel legalább a napi ingázás megoldható elektromosan, ellentétben a Golf GTE-vel. Viszont a fennmaradó 6-8-10 millióból minden igényt kielégítő, takarékos, dinamikus családi kocsit vehetsz a nyaraláshoz…

    Amúgy az előbb is ezt írtam, le, de úgy látom gondjaid vannak a szövegértéssel.

    Mindenki látja hogy ez a GTE egy értelmetlen, drága kompromisszum.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    “Peller, ne kotekedj, igyal egy kavet es probald ujra. Szep napot!”

    :))) Jézusom, hány nickneve van ennek a flótásnak? Tegnap lebuktattam a Holiday-jel, és most itt egy újabb? Ezt nem hiszem el…

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Kaller, ott a pont. Ennyiert ez csak annak eri meg aki villogni akar vele hogy huuu de zold. Igy a fustbotrany utan ertheto, hogy kell ez. Kempelen, olvasd el Kopasz tc-s cikkjet. Talan megerted. Nem vagy egy turbo szakerto ezt mar mindenki tudomasul vette itt csa te nem. Fogadd el ez nem a te asztalod, es mar megyunk is tovabb. De te nem valaszol csak lapitasz, na ilyen az amikor zatonyra futsz. Emlekszel? Nem az elso eset, de mindenki tevedhet, csak lassuk be. Nem olyan nagy dolog ez. Peller, ne kotekedj, igyal egy kavet es probald ujra. Szep napot!

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Hmm ez tényleg nagyon jó vételnek tűnik és hasznos nagyjából 2 darab 1.2 tfsi vagy egy fullra szerelt Gti jön ki az árából …
    Ha a valaki vesz mondjuk egy 1.4 tfsi-t az is tud 6 litert fogyasztani … ráadásul még marad neki közel 5 millió a zsebben benzinre . Továbbá bőven megéri az 5 milliós többlet kiadás az ingyen parkolásért főleg mivel csak BP-n lehet ezt igénybe venni ” aki nem ott lakik az mindenképpen utazzon majd fel mert igyen parkolhat ” ” regisztrációs adó 65.00 ft cégautó adó csak céges vásárlásnál van gépjármű adó pedig kb 40.000 “.

    És most jöhetnek a hurrogók hogy dehát ez több mint 200 lóerő és 350 nm igen de súly lóerő arányát nézzük akkor már nem olyan fickós … ráadásul ez is csak úgy tud 6 litert ha nem tapossák neki egyébként jóval többet eszik sőt ha jól látom bő 200 kg teher van a csomagtartóban ami egy jávorszarvas “tesztnél ” manővernél nem biztos hogy előnyös lehet …

    Zsiráf szindróma …. szép szép de otthonra nem kellene …

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Kempi a műszaki analfabéta pár aranyköpése:
    1. “a karter szellőző az üzemanyag rendszer része”
    2. “a motorolaj tele van vízzel”
    3. olvasta és ugye el is hiszi mivel sokszor felhozza példának “60.000 kilométernél a Volvo bőr ülése kiszakad”
    4. “Hallani is a hangját, hogy egy darabig még hűtik a turbina tengelyt és környékét.”

    Köszönjük Emese, ezért mindig érdemes olvasni az Autónavigátor cikkeit.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Ez az autó igazi parasztvakítás.
    Kempelen már nem is lát. 🙂

    Az ezekbe épített TSI-k még annyit sem fognak elmenni, mint a hírhedt társaik.
    Ennyi pénzért már nagyon komoly autókat lehet kapni. Ez pedig pont az ellenkezője.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    A másik szakértő! :-DDD

    Azzal mi van, aki 9,7 km-re jár dolgozni cicus? Annak jó? És aki 9,99 km-re, annak is?

    Amúgy a cikket elolvastad? Ez nem vellanyótó. Az 20+-ba kerül.
    El tudod azt képzelni, hogy az elektromos kisautóba nem fér bele a család, nem tudnak vele elmenni nyaralni….ezzel meg igen? Szerinted létezik ilyen?

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Miért kellene neked bármit elmagyarázni. Ha arra van időd, hogy itt kötekedj, akkor utána is nézhetsz.
    A többi hülyeséged kb. a reggeli termelésemmel egyenértékű, nem nézem meg, ahogy azt sem szoktam.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Hát ez a 20 Km-es elektromos hatótáv azért elég hervasztó. Ha valaki 10 Km-nél messzebbre jár dolgozni, akkor már nem bírja ki elektromos üzemben, pedig a nulla fok nem a világvége, mi lesz ha -10 fokban fűtve vagy nyáron a 40 fokra felmelegedett autóban klímázva kell használni…

    Van egy olyan érzésem, hogy ezt a hajtásláncot (is) a buta NEDC ciklusra optimalizálták, ezen felül nem sokat ér az elektromos üzem, de mit is várunk egy 8 KWh-s akkutól, ami talán harmada a legkisebb hatótávú elektromos autók akkumulátorainak.

    Végül az ár. Ennyi pénzből kijön egy pár éves használt elektromos kisautó (ami azért fűtve is tud 70-80 Km-t) a hétköznapi városi utakhoz, plusz egy családi autó vagy egy sportos kompakt újonnan a hétvégékre és a hosszabb utakra.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Nagyon jo cikk, koszonet erte! De mar az elso bekezdesben van egy dolog ami nem teccik! Megpedig: “Apró öntvényhibák, zárványok mindig előfordulnak az öntött kerekekben, aztán ha bármilyen okból túlpörög a feltöltőlehet majd szedegetni az alumíniumspént a csigaházból.” Ezzel az a problemam, ha ilyen telleg elofordul akkor az aluminiumdara, az nem all meg a turboban, hanem bezabalja az egesz motor! Persze ebbol ok a muhelyben a keszhezkapott turbobol csak ennyit latnak. Tehat az egesz motort hazavaghatja, vagy a szelepeket, esetelg nem fognak zarni, szetverik magukat egy nagyob darab aluminium eseten. Es ez aggaszt legalabbis engem, mert ha nekem kell kifizetnem az egesz motorgeneralt az fajni fog, es tokmindegy hogy milyen markarol beszelunk. Na ezert nem vagyok egy turbofan. Szamomra ez a logikus. Persze biztos nem mindenhol tisztitjak ki a motort egy ilyen szitu utan, hisz megy az meeeG! Majd idovel meghalalja, megint a tulaj zsebere. De ettol meg mindig nagyon jo a cikk! Ez a resz pedig Kempi mesetre a turbokrol: “De ne vizionáljunk katasztrófát, inkább nézzük meg, mivel tudjuk elkerülni. Az ősi bölcsességek ma is érvényesek, bármennyit is fejlődött a turbó-technika: a hidegen hajtás és a forrón leállítás ma is ugyanúgy bántja a feltöltőt, mint húsz éve. Vagyis indítás után érdemes várni pár másodpercet, amíg egyáltalán kialakul a rendes olajáramlás a turbófeltöltőben, és az első kilométereken nem árt kicsit óvatosabban közlekedni.”

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Vicces vagy papa! Annyira biztos voltam benne hogy nem fogsz tudni mondani semmit! A keszletgazdalkodason tul mihez ertesz meg okoska? AAA, megvan a turbofulelshez! “Magad is meggyőződhetsz róla, amikor leállítasz bármilyen modern turbós motort. Hallani is a hangját, hogy egy darabig még hűtik a turbina tengelyt és környékét.” Te meghallod a szigetelt motorteren keresztul ahogy a turbina kereket huti a verda? Jo fuled van! Errol meselj meg mert erdekel hogy oldottak meg? Hallas alapjan? 🙂 “Kinyírni persze ki lehet, de mondj nekem olyan dolgot a világon, amit egy kellően hülye ember ne tudna tönkretenni?” Erre az okossagodra pedig te magad valszoltal mar korabban, ami ugy hangzik hogy : TOYOTA!
    Idezet az Auris ckkbol: “Ha tud, akkor emissziómentesen, villanymotorral mozgat, ha kell, akkor benzinmotorját is dolgoztatja, illetve azt a bemelegedési fázisban folyamatosan járatja, hogy minél kevesebbet menjen hidegen, nem ideális üzemkörülmények között. ” Jeeeeeeeeeeee, pedig nincs is benne csigaaaaaaa! http://www.autonavigator.hu/teszt/toyota_auris_touring_sports_hybrid_teszt-15171

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Ua. az a motor es bode, azert irtam. Valoban jobban megy, mint az Auris, de te megint szarnyalni akarsz, mint egy igazi Sleeper. Az Auris konnyeb, nagyobb, kombi, es kevesebbet eszik! Ja es arra van 5 ev gari ami meghosszabithato. Amugy NM-ben 8 a kulnobseg. De ha te egy hibriddel akarsz gyorsulni lampatol lampaig akkor telleg a Golf a te autod. Dragabban. De akkr ajanlom a Teslat.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Ne az 1.4 Tsi-ez hasonlítsd, hanem a többi hibridhez. Az auris hibrid ványadt menetteljesítményéhez képest ez az autó egy űrsikló. Ennek tükrében pedig simán belefér az ár és a többletfogyasztás is!

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Persze. Magad is meggyőződhetsz róla, amikor leállítasz bármilyen modern turbós motort. Hallani is a hangját, hogy egy darabig még hűtik a turbina tengelyt és környékét. Ahol ennek az autónak is csak időlegesen megy a benzin motorja, abban a közegben nem kap a turbó olyan terhelést, melyet a leállás utáni minimális kenés még ne tenne üzembiztossá. Akárcsak a start-stop rendszerek esetében sincs semmilyen időzített bomba a turbóban.

    Kinyírni persze ki lehet, de mondj nekem olyan dolgot a világon, amit egy kellően hülye ember ne tudna tönkretenni?

    Mindig azon csodálkozom, hogy van, aki azt képzeli, ezeket a motorokat jani bácsik találják ki, és otthon a garázsban reszelgetik.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Cimbi, sem anyukád nem vagyok, sem a titkárnőd. Kihúzod a kezedet a popsidból és rákeresel, ha érdekel. Gugli a barátod, ha szakembertől nem tudsz érdeklődni, vagy az illető nem akar neked segíteni. Ez van, sok sikert. Nekem nem érsz többet. 😀

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Szerintem inkabb kompromisszum. Mert draga. Nemhiaba vannak ra kedvezmenyek. A cikkbol: “A 100 kilométerre jutó üzemköltség így is alacsony, de mai benzinárral számolva bizony 6 liternyi benzin árának megfelelő lett.” A gyari 1.5 litert felejtsuk el, marketing. Ugyan ez a Golf 4 misivel olcsobban megkaphato, ha nem hibrid: 1.4 TSI. http://www.autonavigator.hu/teszt/volkswagen_golf_vii_highline_bmt_1_4_tsi_dsg_teszt-9523

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    Ki mondta azt hogy az a problemam hogy nem japan? Ez a te stilusod, apafej. Nekem a logikussag hianyzik, ami benned sincs meg. Kered meg a gyogyszered mert megint elgurult…
    Varom a mesed.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    [i]“Egy turbost rakni egy Hybridbe ami ke be kapcsolgatja a motort??? Ergo sok lesz a hidegen jaratas ami nem turbo kedvence.”[/i]

    Ezt kb. 10 éve oldották meg, keress más kifogást, azon kívül, hogy nincs rá pénzed és nem japán.
    megint egy téma (készletforgás, tőkeforgás), amihez közöd sincs.

  • 2017.10.28. at 09:21
    Permalink

    CSak a gyari ertek duplajat fogyasztja? Nem is olyan rossz!!!! 🙂 Ezt nem a vevo megtevesztesnek nevezik?? Es a Tsi az turbos ha jol tudom. Egy turbost rakni egy Hybridbe ami ke be kapcsolgatja a motort??? Ergo sok lesz a hidegen jaratas ami nem turbo kedvence. Egy kerdesem maradt menniy is ra a gari?

Vélemény, hozzászólás?