Édes és keserű – Volkswagen Golf GTI

Volkswagen Golf VII GTI menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem megszokott kereteken belül volt lehetőségünk kipróbálni a jelenleg futó Golf sportos változatát, a GTI-t. Felemás érzéssel szálltunk ki belőle.


Veterán. A Volkswagen és a Golf modell berkein belül nem cseng ismeretlenül a GTI szócska. A három betűvel fémjelzett modell már 1976-ban, a legelső, azaz az I-es Golfban is elérhető volt. Az akkori 810 kg-os karosszériához 110 lóerős teljesítmény dukált, amit ma már megmosolyog az ember. Közel 40 évvel később már hetedik generációjában jár a Golf, és immár 220 lóerőt nyújt a sportos vezetés szerelmeseinek. Az e héten publikált fogyasztásmérésünkön negyedik autóként vettük be a flottába a GTI-t, amelyet ha már kipróbáltunk, egy kicsit közelebbről is szemügyre vettünk.
Hirdetés


Tüzes. A Hungaroringen található Groupama Tanpálya egyik "szolgálati autója" a vörös Golf, a színvilág tökéletesen illik az autó formájához és vérmérsékletéhez. Dicséretre és említésre méltó az is, hogy a tornádópiros szín nem feláras. Igaz, hogy nem metál, de így is jól néz ki, és még plusz pénzt sem kérnek érte. A 18 colos kétszínű felnik is jól passzolnak a megjelenéshez, a VII-es Golf egy kellően sportos, ugyanakkor nem túl hivalkodó külsőt kapott. Első ránézésre a kevésbé szakavatott szemek ki sem szúrják, hogy egy 200 ló feletti autóval állnak szembe, a hűtőmaszkon és a csomagtérajtón meglapuló GTI logók viszont egyértelműen arról árulkodnak, hogy nem egy mezei modellel van dolgunk.

Árnyalatnyi különbség. A belső első körben valóban csak csak az ínyenceknek szúr szemet. Sok pici dologban különbözik egy nem GTI Golftól, az összkép azonban mégis más. Az ülések kárpitozásán kívül a piros cérnával varrott és alul egyenesen lecsapott, GTI felirattal díszített kormány, valamint váltógomb-szoknya, továbbá a karbonszálakat utánzó berakások és a fém pedálok árulják el, hogy GTI-vel van dolgunk. Az ülések kényelmesek, jó oldaltartással bírnak, a prémium német márkáknál megszokott néhány funkció viszont hiányzik belőle.

Kétszínűség. Menet közben valóban ezt mutatja az autó. Normál vagy komfort módban lényegében úgy viselkedik, mintha egy 1.4 TSI-ben ülnénk. Minden lágy, minden finom. A sport módot kiválasztva viszont keményebb lesz a kormányzás, a futómű, a 2,0 literes, 220 lóerős és már 1500 1/perctől a 350 newtonméteres csúcsnyomatékát (szinte egészen a csúcsteljesítmény megérkezéséig) adó motor hangja is agresszívabbá válik, a hatgangos DSG pedig még gyorsabban kapcsolja a fokozatokat. Váltásnál tompa puffanásokat hagyunk el magunk mögött, valójában olyan, mintha egy teljesen másik autóba ültünk volna át. Az addigi jámbor bárány karakter addig nem látott sportosságot ölt, és igazi élményautóként csapathatunk a GTI-vel.

Vannak gondok. Annak ellenére, hogy csupán bő háromezer kilométert futott az autó, több nagyobb hibája is előjött. Az egyik a fékrendszert érintette, ami miatt hosszabb időre pihenőpályára állították, legutóbb pedig a távolságtartós tempomattal akadtak gondok. A próba során hibamentes volt minden, az viszont nem túl pozitív, hogy 3000 km alatt ennyi és ilyen nagyságú hiba előjött. Talán csak ennél az egyértelműen előszériás autónál csúszott némi hiba a rendszerbe, visszahívásról ugyanis nem volt szó, sem a féket, sem pedig a tempomatot illetően. A futószalagról elsőként legördülő autóknál szoktak némi hiányosságok lenni, igaz nem ekkorák. Aggodalomra viszont nincs ok, a későbbi GTI-k kapcsán nem hallani tömeges meghibásodásokról.

Összegzés. Ugyan nem sokat tudtuk vezetni a GTI Golfot, lényegében csak egy villámpróba volt, mégis meggyőzőek voltak az első benyomások. Ha kell, akkor hétköznapi bevásárlásra is használhatjuk, ugyanakkor kisebb versenypályákra is kimehetünk vele egy kicsit élményautózni. A fogyasztása a menetpróba során nyugodt tempóban és részben városban, valamint közúton haladva kereken 7 l/100 km-re adódott. Forszírozott üzemben nem kizárt a 9-10 literes érték sem, az esetek többségében sokkal inkább egy 8-9 l/100 km közötti értékkel kell vele számolni. Alapára DSG váltóval 8,4 millió forint, a tesztelt változat 9,6 milliót kóstál. Ár, érték és tudás arányban jó választás a Golf, ha egy hot hatch kategóriájú autóra vágyunk.
Értékelés
Pozitív
Csendes, kényelmes, ha kell akkor pedig sportos, jó futómű, élvezetes vezetés
Negatív
A szerény futás ellenére sok gyerekbetegség
Árak
Tesztmodell alapára
8 391 740 Ft (2015.10.31.)
Tesztautó ára
9 587 600 Ft (2015.10.31.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1984 cm3
Teljesítmény:
162 kW (220 LE) 4500-6200 1/min-nél
Nyomaték:
350 Nm 1500-4400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,5 s
Végsebesség:
246 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4268 mm
Szélesség:
1799 mm
Magasság:
1442 mm
Saját tömeg:
1382 kg
Össztömeg:
1925 kg
Terhelhetőség:
543 kg
Tengelytáv:
2637 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
380 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1984 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
Hétfokozatú DSG
Nyomaték:
350 Nm 1500-4400 1/min-nél
Teljesítmény:
162 kW (220 LE) 4500-6200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
246 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,5 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,0 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Aki az árát sokallja, annak elmesélnék valamit. Egy külföldi (alapvetően usa) fórumban van egy olyan olyan topik hogy “mutasd mit vettél”, na ott régen belinkelte egy srác hogy vett újonnan ötös golf GTI-t, akkori árfolyamon forintra átszámolva 4.5millió forintért… Ennyi pénzből idehaza a legfapadosabb ötös golfot lehetett volna kb megvenni.

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    ez tényleg jó ‘;]]]]], manócska a “törzstrollvendég”…izé mindig “győz” 😀 de kiegyezhetünk döntetlenben. hát most ezen szakadok :DDDD

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Először is leszegezném,nem vagyok vw párti,de ha jól értelmezem az írást,a tanpálya szolgálati kocsija,ami napi szinten kitudja hányszor,felgyorsul X tempóra majd fékez,majd megpördül,és újra ugyanez,a fékeket már csak az ESP-is sokat használja,tehát becsúszhat a gixer.Amúgy mindig szívesen olvasom az acsargásokat,de most valahogy nem sikerült,unalmas 🙁

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Nálad nehezebb lenne nagyobb hülyét csinálni magamból.

    Az idézet mindent elmond rólad, kár rá több szót vesztegetni.

    Egyébként javaslom, hogy fogyj le egy kicsit, mert a háj és a zsír csak elveszi a vért az agyadtól. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Itt van az oldalon a teszt a nyári és téli gumik összehasonlításáról. Benne van amit írtam, de még azt sem tudod értelmezni.
    Persze, hogy hülyeség a szemedben, hiszen nem tudod felfogni a lényeget, mert eszed nincs hozzá.
    Ugyan úgy, ahogy a leírt szöveg értelmezése is nehézségekbe ütközik nálad.
    Az okoskodni viszont tudsz. Ahhoz nem kell ész. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    🙂
    A gumis témánál is osztod az észt de alátámasztani nem tudtad őket (nem is lehet, hisz hülyeségeket elég nehéz)
    Tekintettel, hogy nincs agyad, így itt is nehéz dolgod lesz.
    jó lesz neked a suzuki swift 1.3 .
    Az olcsó, és persze vegyél rá négy-évszakos nyári gumit :D:D 😀
    Választ nem várok, mert nincs értelme (bár ezzel te nem vagy tisztába :P)

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Nem fog rájönni, s mindig újra meg újra hülyét fog magából csinálni! Marhára illik rá Kempi videója, az csillagos 5-re telibe találta Manónk jellemrajzát! 😀
    https://www.youtube.com/watch?v=DiKFV9Ka-GU
    Akárhányszor megnézem ezt, mindig a kis manó jut róla az eszembe… Rolmao 🙂
    Szóval ne harcolj vele túl sokat, mivel a fekete manólovag mindig győz!

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Bla-bla-bla… ez jól megy neked! “Nem kell sok ész ahhoz, hogy az ember feltételezze…” na látod itt a baj, = tapasztalat nulla, tudás szintén nulla, ha ilyen jól tudsz feltételezni akkor kezdj el lottózni, vagy inkább menj el meteorológusnak vazze! Nem erőlködöm manókám, az a te stílusod. 😀
    Nem álmodozom ilyen autóról, ilyet nem is állítottam, amúgy meg nem rég vettem új autót, mint már mondtam. 🙂
    Hot hachet már csak ezért se vennék tudod, mivel nem férek el benne normálisan, városi szaladgálósnak meg nem ez való. 🙁 Tudod manóm -persze honnan tudnád?- 2 méteres magassággal meg a hozzá társuló 130 kg-val, az ember nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olyan verdát vegyen amit a szeme megkíván! Én olyan autót veszek általában, amiben komfortosan elférek! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    mondjuk, ha nem lennél súlyosan szellemi fogyatékos, akkor rájöhetnél, h te vagy kifigurázva ezzel és az állandó primitív személyeskedő gyerekes stílusod :D:D:D:D:D az, h neked ilyeneket kell beszúrni, annak egyedül CSAK te vagy az oka kérlek ;]

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Gyanítom, hogy nem az ABS-jeladó okozta a cikkben említett “hosszabb időre történő pihenőpályára állítást”. Én inkább túlmelegedésre való hajlamra tippelek. De bármi is legyen, egy szinte bejáratós autóban ez nevetséges:)

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    A minap az M4-esnél vitáztunk arról, hogy a 1,5 éves autóteszt nem használtteszt. Úgy látszik, a VW-nél mégis az: 3000 km után már jönnek a nyűgök. Ez egy újautótesztbe oltott használtteszt volt. Mert a Golf VII GTI, ha az eddigi hibalistáját nézzük a kevés futott km tükrében, már elég “öreg” ehhez:)

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Látom a szövegértésed szokás szerint a nullával egyenlő.
    Nem kell sok ész ahhoz, hogy az ember feltételezze, hogy az az autó, ami 3000km után ilyen problémákat produkál, mit művelne 10 év és 250.000km után. Ne erőlködj, neked ez magas labda.
    Golfom max. akkor lehetne, ha nem lenne nála jobb vétel, de mivel erre nagyon kicsi az esély, így nagy valószínűséggel soha nem lesz.
    Te meg jobban teszed, ha nem is álmodozol ilyen autóról, mert nem hogy pénzed, de beírásaid alapján szerintem tehetséged sincs hozzá.
    Mondjuk ezzel is lehet lődörögni az úton, de ahhoz minek egy GTI? Fa.okhosszabbítónak?
    Mondjuk sokaknak szükségük van rá. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Hát persze hogy ajvékolnak, tudod ez egy olyan proli szokás. Bizonyos mennyiségű tablettás után, meg már nem is értik, hogy a Bock miért drága? 😀

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    ” Így még el is fogadnám, hiszen…” hát persze hogy elfogadnám Manókám, s nem csak a nyálad csorgatnád jó szokásodhoz híven. De ne álmodozz, drága ez neked még használtan is! Inkább vegyél egy 10 éves japán szemetet, feltéve ha telik rá!?
    ” Azóta már nagy valószínűséggel nagyon sok pénzt kellett volna ráköltenem…” hát persze mélynövésű barátom, nekem meg ha nagyanyámnak töke lett volna, akkor most én lennék a Mikulás! 😀
    Majd ha egyszer lesz egy Golfod s használtad is pár évig, na majd akkor okoskodjál, mert addig is ez a hozzászólásod csupán a science fiction kategóriát képviseli! 😀 A DSL-ről meg ne is álmodj!

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Szerinted a fékrendszerben nincsen elektronika? Hmm, talán mondjuk elkezdhetnél megismerkedni az abs jeladóval! Csalfa fiam, ne a 25 -30 éves Trabantodból indulj ki, abban tényleg nem volt még elektronika! Ezen hozzászólásod azért viszi a prímet te kis rossz proligyerek. Lassan utoléred a mélységben a mesteredet ha így folytatod. 😀

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Ennyi pénz sok pénz, de ilyen autót ennyiért adnak. Mindig csodálkozom azon, hogy ez miért felfoghatatlan egyes embereknek? 200 lóerőnél erősebb, minden lényeges extrával felszerelt hot hatch ennyibe kerül. Azt sem elfelejtve, hogy ez egy ikon.
    Olyan, mintha azon ajvékolna valaki, hogy a tapolcai tablettás meg Bock csúcsbora között jelentős az árkülönbség.

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Kérdezem a szerzőt, hogy ha már földobta a gumicsontot a rágcsálóknak, akkor megosztaná velünk a tényleges probléma okát? Egyszerűen érdekelne. Gondolom megosztották vele azok, akik a tényt közölték, erre enged következtetni, hogy egy teljes bekezdést szentelt a dolognak.
    Érdeklődéssel várom. Köszönöm.

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Igazi elfogult és minden tapasztalatot nélkülöző beírás.

    “Magasra tették német barátaink a mércét azzal, hogy egy a hétköznapi életben is simán, kompromisszumok nélkül használható élmény autót alkottak meg. Ez a pár elektronikai baki meg nem oszt nem szoroz…”

    Ez a része igazi gyöngyszem. Híven tükrözi a hozzáértésedet. 😀

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Tulajdonképpen egész jó lenne ez az autó, ha eltekintenénk egy-két dologtól. Így még el is fogadnám, hiszen erre már van 4 év vagy 200.000km garancia. Bár ez senkit nem vigasztalna, ha sokat állna szervizben az autó, de talán ezt tulzás lenne kijelenteni.
    Az ára viszont nevetséges, főleg ahhoz amit nyújtani tud.
    Amikor 10 éve körülnéztem az új kb. 200 lovas autók között, már akkor is abnormális volt az ára a tudásához képest. Azóta már nagy valószínűséggel nagyon sok pénzt kellett volna ráköltenem.
    Szerintem sokkal jobb autót vettem a Golfnál, ami így utólag ennyi év és km után vált abszolút egyértelművé.
    Sajnos azóta jelentősen megváltoztak a dolgok, így már nem jelenthetném ki határozottan, hogy szóba sem jöhetne. Egy 6,5-7 millió körüli ár már reálisabb lenne normális felszereltséggel.
    Szóval az árát tekintve komolytalan az autó, de úgy egyébként nem rossz. Persze DSG váltó nélkül.

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Három ezer kilométer van az autóban, és a “pár elektronikai baki meg nem oszt, nem szoroz”? Hol élsz te? Kiad valaki kilenc milliót egy ilyen autóért, és ilyen hibákat produkál ennyi futással, ez szerinted normális? És a “dolog nem téma”, mert garanciális az autó? Még ilyet.

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    Nagyon szép ez autó, s tényleg kimeríti az örömautózás fogalomkörét. Magasra tették német barátaink a mércét azzal, hogy egy a hétköznapi életben is simán, kompromisszumok nélkül használható élmény autót alkottak meg. Ez a pár elektronikai baki meg nem oszt nem szoroz, hol van ez egy beragadó gázpedálhoz képest? 😀 Az autó még garanciás, a dolog nem téma. Külön pozitívum hogy komolyabb sportkocsik tudását kapjuk meg, kvázi megfizethető áron!

  • 2017.10.28. at 11:44
    Permalink

    “A szerény futás ellenére sok gyermekbetegség.”

    A mélyen tisztelt VW rájöhetne már, hogy nem az autós újságíróknak kéne autót gyártani, hanem a felhasználóknak. Nem lepett meg a cikk, hozta a formáját a “Dássz Áutó”:)

    The invisible car:)

Vélemény, hozzászólás?