Volvo S60 2.0T Summum teszt

Árulkodó tükröződések: összességében jó minőségű, szépen kidolgozott autó a Volvo S60. Akár egy számmal nagyobb, 17-es helyett 18 colos felnit is elbírna

Változik a világ, régebben egy komplett Volvón nem volt annyi aprólékos részlet, mint most a fényszóró körül

Ha meghúzunk egy képzeletbeli vonalat a jelenben, akkor az új Volvo S60 elhelyezése feladja a leckét. A múlt jelképe a Ford-uralom alatt elkezdett fejlesztés, és a leánykori nevén Ecoboost benzines turbómotor a gépházban, míg a jövőre utal a beskatulyázott, nagypapás Volvo-arccal való szakítás határozott szándéka, a nyilvánvaló (és remélhetőleg vevőket jelentő) újhullámosság, benne csipetnyi, kupé-tetővonalas sportossággal, no és persze a Geely, a Fordot váltó kínai tulajdonos. Nem vitás, egyszerre egyensúlyoz határon innen és túl a prémium középosztályban induló S60, amelyre nem kisebb feladat vár, mint borsot törni a német Audi-BMW-Mercedes-Benz szentháromság (A4, 3-as sorozat, C-osztály) orra alá, ugyanakkor nem hagyhatók figyelmen kívül a populárisabb márkák szóba jöhető csúcsmodelljei sem − például egy Mondeo, Insignia vagy Passat -, amelyek ugyanúgy átlépik a 9-10 milliós határt, mint az S60 2.0T. Megalkotni egy Volvót, amely azonnal felismerhető, de nem naftalinszagot árasztóan konzervatív, természetesen szuperbiztonságos, állja a megmérettetést a népes konkurenciával, és ráadásként még élvezetesen is vezethető – hát ezért a projektért nem lehetett irigyelni a svéd mérnököket, akik viszont hozzáfogtak kiskanállal elhordani a hegyet. Lássuk, mire jutottak!

Mozgásra született! Feszesen rugózik, dinamikusan kanyarodik, pontosan irányítható

Még maradt valamennyi a híres, korszakalkotó vállas dizájnból

A karosszériáról sok minden elmondható, de az nem, hogy méreteit tekintve szétfeszíti a kategóriahatárokat. A teljes hosszúság alig lépi át a 4,6 métert, igaz, a tengelytávolság ehhez képest figyelemreméltó, ám a 2776 mm csak önmagában jelentős – az Audi A4 például 2808 millimétert tud felmutatni. Innentől azonban a dinamizmusé a főszerep: az S60 széles és lapos, a nyomtávja pedig mind az első, mind a hátsó tengelynél bőven meghaladja a másfél métert, amely a vezethetőségnél eredményez piros pontokat. Az orr Volvótól szokatlanul gömbölyded, a fényszórók elkezdtek felkúszni a sárvédőkre, az övvonal hátrafelé diszkréten, de mindvégig emelkedik, a tető kupolás íve pedig majdnem a csomagtartó élénél ér véget – egy szó, mint száz, az S60 nem a mérd mikrométerrel, jelöld krétával, vágd baltával tipikus esete. A stílus egyébként nem gyökeresen új, hiszen az XC60 crossover már adott némi ízelítőt a XXI. századi modern Volvo-arculatból, és elmondható, hogy van, pontosabban lesz élet a kockaság, a hűvös kimértség után is. A külső tehát tetszetős, de mi újság odabenn?

Egyszerű, letisztult formavilág. Ha nem lenne a középső képernyő körüli zűrzavar a szellőzőkkel, még nekem is tetszene

Meg kell szokni, hogy a menüben barangolva melyik gombot mikor szükséges tekerni, nyomni

A dizájn hamisítatlan Volvo. Ez azért fontos, mert a luxus IKEA-érzet valahogy a márka sajátja lett az elmúlt években, és ami jó, azon nem muszáj feltétlen, erőszakkal változtatni. Nekem nagyon tetszett a két órás, minimalizmusra törekvő műszerpark, amelynél a kivitelezés mívessége feledtette a spórolást – nem azért hiányzik a többi óra, mert nem tellene rá. Jó fogású a bőrkormány, és kivételesen ízléses a fadekoráció, ám számomra kakukktojás volt, műanyag-e, vagy eredeti, de nagyobb baj, hogy a már-már narancsszínbe hajló bőrrel társítva nehezen mondanám ízlésesnek. A „lebegő” középkonzol szép lassan az összes Volvóba beszivárgott, a szélein négy-, középen apró gombos, a klímánál ember sziluettes kezelőfelület egyértelmű, bár a menü (magyar nyelven is) lehetne valamivel egyszerűbb. A széles középkonzol kellő távolságot tart a két első utas között, praktikus, pohártartós üregét elhúzható roló takarja, az oldalára viszont juthatott volna némi szövet, akár olcsó filc, mert a szimpla plasztik kopogósan kemény, olcsó és rangon aluli. Az anyagválasztást tekintve talán ez a legnagyobb hiba, amúgy minőségi hatást kelt az összeszerelését tekintve is dicsérhető S60, a bőrkárpit szokásosan puha, az ülés kényelmes, a váltókar bucija tenyérbe mászó, és masszívságot kelt – ez utóbbira rájátszanak az itt-ott elszórt fémbetétek, amelyek persze műanyagok, de a felületkezelés megteremti az illúziót.

Kapacitását tekintve átlag alatti a csomagtartó, pótkerék nincs, csak defektjavító. Hátul átlagos a helykínálat, a frizura könnyen a plafonhoz ér. Kellemes a puha bőr, az ülés pont olyan, amilyen a Volvókban lenni szokott: kényelmes

Ha már kicsi, legalább ötletes a csomagtartó: a pánt burkolatban mozog, így nem zúzza össze a csomagokat

Amíg a vezető és első utasa sem térben, sem kényelemben nem szenved hiányt, addig hátul ülve már nem ilyen felhőtlenül kék az ég. Saját termetemből kiindulva, 175 cm környékén lehet az a határ, ahol a vezető mögött ülő még nem döfködi a térdével a háttámlát, és a Volvo szerencséje, hogy a diszkós mikrofonfrizura kiment a divatból, mert az esztétikailag vitathatatlanul szépen, de hirtelen lecsapó tető nem hagy sok fejteret. Szintén a forma áldozata a csomagtartó, két szempontból is. Egyrészt a kupés tetőív rövid hátsó túlnyúlást eredményez, emiatt − az autó mögött állva befelé − nem elég hosszú a csomagtér fedele, szűk a rakodónyílás. Másrészt a kapacitás sem az S60 erőssége, 380 literrel mindent lehet, csak büszkélkedni nem – a fent említett Audi A4 kerek 100 literrel tágasabb üreget kínál. Summa summarum (a margó szélén jegyezzük meg, e latin kifejezésből ered a Summum kivitel neve), akinek a praktikusság elsődleges, és nem csak szépséget, használati értéket is elvár a Volvójától, bátran válassza a V60 kombit. Szubjektív irányba fordulva, de maradva még a kritikánál, a műszerfalhoz visszatérve nem tudok szó nélkül elmenni a középkonzolnál aszimmetrikusan elhelyezett szellőzők mellett. Olyan vagyok, mint Agatha Christie belga detektívhőse, Poirot, akit nyugtatott a szimmetrikusság, és bárhova ment, azonnal rendezgette a tárgyakat az asztalon, vagy a kandalló tetején. A rostélyok azonban nem helyezhetők át, és értem én, hogy a jó szellőzés érdekében kerültek oda úgy, ahogyan, de akkor sem tetszik a megoldás.

Minden oldalról tetszetős képet mutat a Volvo S60. Az ezüst betétek helyett talán jobb lenne a fekete, így kicsit erőltetett a látvány

6 fokozatú Powershift duplakuplungos automataváltó − inkább vesszen a kényelem, de a manuális ennél biztosan jobb választás

Amikor Katona Mátyás kollégával cserélgettük egymás között ezt a Volvót, és a Ford S-Max tesztautót, érdekes dologra lettünk figyelmesek: a gyakorlatilag azonos Ecoboost erőforrás a kölni egyterűben finomabb, kulturáltabb működést mutatott. A svédek háza táján új szelek fújnak, a jó erőben lévő, nyomatékos, de igencsak szomjas öthengeres benzinmotorokat négyhengeresek váltják, így jelen esetben hiába a 200 lóerő, a vérpezsdítő morgás immáron a múlté. Kár, mert a hajtásláncát tekintve abszolút nem hozott lázba az autó, amiben oroszlánrésze volt a Ford duplakuplungos Powershift automataváltójának – javasolnék egy „Technik Tag” napot Wolfsburgban, a DSG szülővárosában, ami után hátha gyorsabban, kevesebb mélázással dolgozna a finoman kapcsoló szerkezet. Tudom, lehet kézzel is barangolni a fokozatok között, de nem akarok, nem azért fizetnék borsos felárat, hogy az automata helyett dolgozzak, ez a legostobább ellenérv, ami létezik. Hogy a 300 Nm nyomaték tekintélyes része hol emésztődik fel, jó kérdés, de 100-nál padlógázzal odalépve az égvilágon semmi nem történik, a mutató öreguras komótossággal indul el a nagyobb számok felé, az erő nincs jelen érezhetően. Mindezek után lélekben már el is temettem az S60-ast, de a futómű, a fék, az irányíthatóság megmentette a helyzetet. Nem csak üres beszéd a gyár részéről, hogy ez a kocsi minden idők legélvezetesebben vezethető Volvója, tényleg az, és ahogy illik, maximálisan védi az utasokat. Talán, túlságosan is…

Mindenfelé radarok pásztáznak, kamerák figyelnek − az autó sokkal éberebb, mint gondolnánk, sőt, hajlamos túlzásokba esni

Minden védelmi rendszer aktív

Nem ismétlem önmagam, az XC60 tesztben már kiveséztem a Volvo legújabb biztonsági rendszereit, megszámoltam a különféle kamerákat, és azt hittem, már nem érhet meglepetés. Tévedtem. A koccanás-megelőző, a sávfigyelő, az adaptív tempomat kivétel nélkül okos dolog, az S60 azonban a gyalogosokra is figyel, de hiába tesztelték a lehető legaprólékosabban, nálam majdnem balesettel végződött a vakriasztás. Egy belvárosi utcában szűken, két oldalt parkoltak az autók, balra ártalmatlanul, védve, mégis jól láthatóan pakolt egy férfi a csomagtartóba, a Volvo azonban kiszúrta, nem a radarral, hanem a kamerával, és annak ellenére, hogy minden védelmi rendszert kikapcsoltam (vessenek rám követ, de privát nem rajongom ezekért a villogó, sípoló, rezgő, csilingelő, farpofarázó kütyükért), a berendezés aktivizálta magát. Veszélyhelyzetnek még a gyanúja sem merült fel, nyugalomban haladtam, és egyszer csak vörösbe borult a szélvédő, villogó jel az orrom előtt, frászkeltő hangjelzés, azt hittem, kitört a háború, és a rádió be sem mondta. Az igazat bevallva, nem gondoltam én semmire, éppen ellenkezőleg, és majdnem abból lett baleset, hogy az autó engem akart megvédeni (csak tudnám, mitől?): ijedtemben hajszál híján nekimentem a jobbra parkoló kocsisornak.

Innen nézve nagyon szépen ível a kupés tető. A kocka Volvo immáron a történelem része, a jövőben ehhez hasonlóan könnyed, filigrán modellekre számíthatunk

Mit valósított meg a Volvo a kitűzött célokból? Az S60 valóban más lett, mint korábban, de azért azonnal felismerhető maradt. A helykínálatával, a csomagterével nem fogja megszorongatni a vetélytársakat, a kidolgozása, az anyagminősége viszont jobb az átlagnál, és az első sorban nagyon kényelmes. Az automataváltóért nem érdemes félmilliót kidobni az ablakon, ha valaki vezetni is szeret, mert a Powershift nem dolgozik össze harmonikusan a kétliteres turbómotorral. 11,14 millió forinttal a Volvo megkéri a Summum kivitelű S60 2.0T alapárát, a minden kívánságot teljesítő álomautó azonban belekarcolhat a 15 milliós határba. Hogy ennyiért kinek fog kelleni, majd a piac eldönti.