Volvo V50 teszt
Váltóláz
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Powershift néven a Volvókban is felbukkant a VW-nél megismert dupla-kuplungos automataváltó.
Emlékszem, amikor a frissen megjelent V50-essel először tes(z)tközelbe kerültem, még 2004 nyarán. Az egész szakma azon gúnyolódott, hogy nehéz elsőre megmondani, épp melyik Volvo limuzinhoz is van szerencsénk. Oldal- és elölnézetből még csak-csak, de hátulról még a gyakorlott újságírószemnek is kutatnia kellett a jellegzetes részletek után. Azóta a Volvók még vállasabbak lettek, és a harmonikus vonalvezetésű alsó-közepes kombinál idén már csak az XC90-es SUV lesz régebb óta a kínálatban (feltételezvén, hogy a 2000-ben bemutatott S60-ast most már tényleg leváltják az év vége felé). Visszafogottságának köszönhetően szépen öregszik a forma, nem hat elavultnak, a Volvo pedig hosszú évtizedek óta kombinagyhatalom, így különösen örültem a viszontlátásnak.
Az öt évvel ezelőtti tesztautóm egy kétliteres dízel volt, és ugyanaz a Ford-Peugeot kooperációban készült, 136 lóerős és 320 Nm-es nyomatékcsúcsú motor dolgozott a jelenlegi V50-esben is. A lényeges különbséget a váltó jelentette. Akkor egy egész kellemesen és pontosan kacsolható hatfokozatú kézi váltó intézte a dolgokat. Most pedig a modern kori autógyártás erőátvitelre adott legjobb válasza, egy dupla kuplungos rendszerű, szintén hat fokozattal gazdálkodó, a Volvo nómenklatúrában Powershift névre keresztelt váltó tüsténkedett a gépházban. Ha a különbséget zongorázni tudnám, akkor most én lennék Oscar Peterson, és e cikket másnak kéne befejezni. De még a hagyományos ég-és-föld is semmitmondó. Mert nem a kézi váltó az annyira csapnivaló, hanem az új dupla kuplungos az annyira remek. Még pár év, és biztosan perifériára szorítja a hagyományos nyomatékváltós automatákat (is), és az amúgy sem túl nagy népszerűségnek örvendő, de tény hogy olcsó, bólogatós robotizált váltókat meg végleg a kisautók kényszermegoldásává degradálja. Jelenleg még korlátozott az elterjedése, de hamarosan olyan átállást tapasztalhatunk, mint amikor a ’70-es évek közepétől a különféle befecskendező rendszerek fokozatosan száműzték a benzinmotorok tetejéről a porlasztókat.
A svédeknél ez az egyetlen motor, amihez a Powershift kapcsolódhat. Sem a nagyobb, Volvo féle öthengeres dízel és benzines család, sem a kisebb négyhengeres dízel/benzinesek nem profitálhatnak még belőle. Egyenlőre. Mert a hatfokozatú váltónál csupán 37 kilóval nehezebb (91 kg) dupla kuplungost úgy méretezték, hogy maximálisan 450 Nm átvitelére legyen képes, ebbe pedig nem csak a legerősebb T6-os benzines és D5-ös dízel (400/400 Nm), de még a Yamaha fejlesztette 4,4 literes V8-as (440 Nm) is belefér. Amúgy pedig csak a Ford Focus-szal közös platformra épülő Volvókhoz (C30, S40/V50, C70) rendelhető, hiába található meg a V70/S80-asban is a kétliteres dízel.
Most én is írjam le, mint előttem oly sokan, hogy letisztult, meg hogy skandináv ergonómia jellemzi?
Amely csodálatosan dolgozik együtt az új váltóval. A legjobb automatákat megszégyenítő észrevétlenséggel és finomsággal kapcsolgat, mindig tudja, melyik fokozat a legjobb, azonnal alkalmazkodva vezetési stílusunkhoz. Hibátlanul abszolválta a nyomatékváltós erőátvitelek által nehezen, vagy csak alig vett akadályt: határozott gyorsítás után erős fékezés, majd az alapjárat környékére visszaesett fordulatszám mellett ismét nagy gáz. Ekkor azoknál általában torpanás és hosszas gondolkodás tapasztalható a váltó részéről, a vezető pedig sűrű gyerünk már!-ozás közepette legszívesebben kiszállna, hogy maga bírja minél hamarabb újra mozgásra bebambult gépjárművét.
A rend kedvéért a Powershiftet persze a kézi kapcsolgatás lehetőségével is ellátták, de néhány perc játszadozás után úgyis visszakerül D-be a váltókar. És ami a legszebb, hogy a százra gyorsulás idejéhez a kézi váltóshoz képest csupán egyetlen nyamvadt, érzékelhetetlen tizedmásodpercet tesz hozzá (9,7 s), az átlagfogyasztás költségét pedig mindössze két deci többlettel (6,0 l/100 km) dobja meg. Utánanéztem régi jegyzeteimben, és nekem az jött ki, hogy nálam a Powershift még úgy nagyjából fél literrel kevesebbet fogyasztott, mint a 2004-es kézi váltós V50 2.0D. Városban gond nélkül tartható volt a 7-essel kezdődő átlag, és ez országúton/pályán tempózva is csak tizedekkel volt hajlandó változni. A szokásos csütörtök esti érdi pókerpartiról hazafelé, hajnalban, a kihalt bevezetőn kipróbáltam, mit reagál egy végig 100-as tempomatra. Az eredmény 3,7 liter lett. Ha már nem sikerült nyernem, legalább szinte ingyen jártam meg a Csillaghegy-Érd oda-visszát.
Amúgy meg az új hajtáslánc körüli körítés maradt, ami volt: egy prémium érzetű, rendkívül átgondolt, élhető, praktikus, egész tágas, finoman rugózó, kívül-belül letisztult formájú, minőségi anyagokból összerakott belterű és drága kombi (Powershifttel 8,36 millió forint). A tesztautó Momentum felszereltsége már a legtöbb igényt képes kielégíteni, de tudatosan válogatva az extrákat az eggyel alacsonyabb és 540 ezerrel olcsóbb Kinetic is elég. Egyedül a dupla kuplungos szerkezetre ne sajnáljuk a pénzt (500 e.). Amúgy a svéd zászló alatt hajózó gép csak tovább erősítette bennem azt a véleményt, mely szerint napjaink autóiparában már nem az számít, ki adja a vasakat a márkanévhez, hanem sokkal inkább az, hogy az egyes autógyárak mennyi pénzt költenek a dizájnra, mennyi időt töltenek finomhangolással, a márkatipikus részletek és hangulatok kidolgozásával, reszelgetésével. Hiszen a V50 tulajdonképpen egy picit jobb beltéri anyagokból összerakott Ford Focus, esetünkben Peugeot-motorral. És mégis egy hamisítatlan Volvo kombi!
Méretek
| Hosszúság: | 4,51 m |
| Szélesség: | 1,77 m |
| Magasság: | 1,45 m |
| Saját tömeg: | 1484 kg |
| Össztömeg: | 1960 kg |
| Terhelhetőség: | 476 kg |
| Tengelytáv: | 2640 mm |
| Karosszéria-kivitel: | ötajtós kombi |
| Csomagtér: | 415-1310 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | NULL |
| Hengerűrtartalom: | 1997 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | sequenciális - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 320 Nm 2000 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 100 kW (136 LE) |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 205 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 9,7 s |
| CO2-kibocsátás: | 159 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 6 l/100km |
Árak
| Tesztmodell alapára | 8 360 000 Ft |
| Tesztmodell ára | 8 360 000 Ft |
Szántó Imre
Ez is érdekes lehet:
Kompakt szabadidő-autót tesztel a Volvo
Emelt hasmagasság, összkerékhajtás, mokányabb hűtőmaszk és karosszériát védő elemek: nagyjából ennyi kell a V40-esnek ahhoz, hogy kompakt divatterepjáró legyen.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
VOLVO tesztek
Volvo V60 DRIVe Momentum teszt 
Polgári dízelmotorja csak négyhengeres, 1,6 literes és 115 lóerős, viszont így is jól megy és keveset fogyaszt a stop-startos Volvo V60 DRIVe.
Volvo XC70 D5 Ocean Race teszt
Tágas és hangulatos utastér, hatalmas csomagtartó, öthengeres, 215 lóerős dízelmotor, összkerékhajtás, automata váltó, modern vezetőtámogató rendszerek tömkelege - a Volvo XC70 sok pénzért sokat ad.
Volvo S60 2.0T Summum teszt
Egyszer csak piros fény villog a szélvédőn, a látótér közepén, frászkeltő hang kíséretében, és ijedtemben majdnem az álló, parkoló kocsisornak ütközöm. Mi volt ez? - teszem fel magamban a kérdést.
Volvo XC60 teszt
A teszt után egyöntetűen az volt a véleményünk a szerkesztőségen belül, hogy a nálunk járt automataváltós Volvo XC60 D5 AWD Summum nagyon okos autó.
Teszt: Volvo V70 2.0D Momentum
A nagy Volvo kombit, a V70-et a leggyengébb motorjával, a négyhengeres 2.0 dízellel vezettük.
Még több VOLVO tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Hosszú tengelytávú Volvo S60-at kap Kína
- Estelle hercegnő Volvóval megy keresztelőjére
- Kompakt szabadidő-autót tesztel a Volvo
- Jövő nyártól biztosan lesz budapesti dugódíj
- 38 darab használt busz érkezik a BKV állományába
- 85 éves a Volvo
- Érintettük és éreztük – megjött a Volvo V40
- A tíz legnőibb autó a tengerentúlon
- Árulják a 788 lóerős Amazon kombit
- Mikor érvényes a kamionstop?
Használtautó.hu
|
Ár: 2.800.000 Ft Évjárat: 2006 / 12 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.399.000 Ft Évjárat: 2006 / 2 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.290.000 Ft Évjárat: 2007 / 10 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |































