Volvo XC70 D5 Ocean Race teszt
Vérző szívvel is kéne - Volvo XC70 teszt
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az a helyzet, hogy csak ülésével és hangulatával nyűgöz le a Volvo tán középsőnek titulálható szabadidő-autója, de az Ocean Race kivitelű XC70 valamiért felettébb kellemes kocsi benyomását kelti. Az öt henger pedig dízelben is jobb a négynél.
Az Ocean Race felszereltség sajátja ez a metálfény, az egyedi felni, a krómkeretes ablak, az ezüstös tetősín
Egy Volvóval kapcsolatban mindig bajban van az ember, pláne, ha egyszeri, magyar tesztelő. Bajban van, mert a Volvo elvileg prémiumautónak számít, mégsem férkőzhet az "igazi" prémiummárkák, a németek uralta szűk elitbe; bajban van, mert túlárazottnak tartja, s mert még csak, már csak nem is svéd, hanem 2010 óta kínai. Tulajdonú. A gyártás és nagyjából minden más, a központ is maradt a skandinávoknál, s nem is alakulnak rosszul a cég eladásai, azaz akár legyinthetnének is a vevők a megváltozott háttérviszonyokra. Lényeg, hogy a végtermék a lehető legjobb legyen, márpedig Volvóék nyilván ezen fáradoznak. Majd az egyszeri, magyar tesztelő (a továbbiakban e.m.t) megkaparintja a nemrég finoman frissített XC70 kulcsát, próbálgatja, ízlelgeti, s újfent bajban van. Kollégájával együtt, aki ugyan nem újságíró, de autóimádó, s mivel közel 1000 kilométeren át égette a "sátán üzemanyagát", programozói szemmel alább maga is kifejti különvéleményét.
Inkább divatos, szabadidő-autós, mint alvázvédelemként szolgáló, terepjárós az első-hátsó, ezüstös elem. A fényezetlen lökhárítók, oldalbetétek és sárvédő-szélesítések is trendik, a dupla kipufogóvég szolidan erőfitogtató
Az ezzel a generációjával 2007-től kapható, V70-alapú XC70 úgy titulálható tán a Volvo középső szabadidő-autójának, hogy egyrészt nem is SUV, azaz szabadidő-autó, hanem "csak" egy emelt hasmagasságú, összkerékhajtású kombi, másrészt hosszabb is egy leheletnyivel a nagytestvér XC90-nél. Magasságban és szélességben bezzeg nem kevés centivel józanabb, az XC60 öcskösnél meg..., öö, kombibb. Szögletesebb. Volvóbb. Mindegy is igazából, milyen skatulyába gyömöszölnénk be, ami fontos, hogy nem egy böszme batár, viszont elég méretes ahhoz, hogy tiszteletet parancsoljon, hogy lazán hozza a márka imidzsét, s hogy ne csak a családfő, de a teljes család vígan elférjen benne − útban a tóparti víkendházba, hosszú hétvégére, a fél háztartással a fedélzeten.
Nem csak nagy, de minden szempontból pazar is a csomagtartó. Az ülések síkba hajtásával óriási a tér, a kalaptartót az Ocean Race-ben stílusosan hajókötéllel lehet behúzni
Felárért motor nyitja és csukja a leghátsó, a teljes hátfalat jelentő, könnyű pakolást adó ajtót, ha valaki kézzel húzná le, nem kell kezet koszolnia
Mert az XC70 tágas elöl, kellő helykínálatú hátul, alacsony peremű, gusztusosan burkolt, rögzítősínes, térelválasztós, a tetőből lehajtható rácsos, bővítve síkpadlós, 12V elektromos csatlakozós csomagtartója pedig 575 literes, öblös, na. Ajtaja ráadásul elektromosan nyílik és csukódik − "természetesen" felárért, ám őszintén szólva a pénzügyekről ez esetben (is) abszolút fölösleges parlírozni: akinek futja egy ilyen autóra, annak megérheti, a sokaságnak meg úgysem futja, sajnos. Sajnos bizony, mert az XC70 annyival, de annyival jobb mondjuk egy Opel Astra Caravan Classicnál, hogy az csuda.
Sok-sok hely, finom bőr, hangulat, kényeztetés − az XC70 egyike azon kevés modelleknek, amelyekben hosszasan is szívesen elüldögélnek az utasok
A csuda persze nem feltétlen abban nyilvánul meg, hogy a márka vitorlásosdi-vonalon évek óta kínált egyedi, Ocean Race fantázianevű, óceánkék vagy csillámezüst fényezéssel, ezüst tetősínnel, fekete védőbetétekkel virító verziója stílusos (és 18 colos) könnyűfém kerekeken gördül, s logóval is hirdeti a tengerjáró, Föld körüli hajóversenyt. Az sem csudaszám, hogy nem kell holmi kulcsokkal babrálni, elég, ha beszálláskor meghúzzuk a kilincset, utunk végeztével meg rábökünk a kis fekete jeladókra. A csuda a beülést követő kb. negyedik másodpercben ejti rabul az embert, s a kényelemben, no meg a hangulatban manifesztálódik. Zseniális az ülés. Hátul sem rossz, ám elöl valóban fejedelmi komforttal pihenteti és tartja a dolgos hétköznapokban megfáradt testet. És lelket, naná. A vezető oldalán motoros mozgatással, memóriával, s azt is majdnem feledtetve, hogy legalacsonyabb állásában is igen magasra pozicionált. Legalább viszonylag minden irányban jól kilátni belőle. Ó, ölelő kényelem ide, magával ragadó hangulat oda, az azért ciki, hogy a tizenpárezer kilométert futott tesztautó vezetőülésének bal oldalán csúnyán repedezett a bőrkárpit... Döbbenetünkben le sem fotóztuk.
Az utastérben is elszórt egy-két Ocean Race logónál, a talán a yachtkikötők árbocrengetegét idéző, karckavalkádnak látszó mintáknál, a hangsúlyos varrásoknál, az alumínium sarokmerevítős szőnyegeknél és a kötélben végződő, feliratos kalaptartónál megkapóbb az összeszerelés, a kidolgozás, illetve a felhasznált anyagok minőségérzete (az említett, használtautós kopással együtt is) − jó lenni az XC70-ben, és pont. Tetszetős a skandináv minimáldizájn, nincs zavaró olcsóságszag, a tetőablakon át árad be a fény, közhelyes, mégis helytállónak tűnik az otthon melegével párhuzamot vonni. Pirospontos a bézs belső, csak ugye tisztán tartani... Akinek a fekete bőr jön be, feketével kapja, még jó.
A használható ajtózseb, a kesztyűtartó, a "lebegő" középkonzol mögötti dugirekesz vagy az okos kialakítású pohártartó kismiska a széles könyöklő alatti, médiacsatlakozót és (elképesztően súlyos) távirányítót is rejtő tárolóhoz képest. A távirányítóval a mindenféle médiákokat lehet távirányítani. Igen, felárért. És akkor most már fussunk át a gazdag, az alap Kineticnél tartalmasabb, a Momentumnál és a csúcs Summumnál polgáribb felszereltség megkülönböztető elemein: jár a spéci 18-as kerék, a spéci metálfény, az oldalablakok krómkerete, a tetősín, s a megannyi, már említett VOR-emlékeztető (VOR, mint Volvo Ocean Race). A szériaellátmány egyebek mellett City Safety koccanásgátlót, (automatán mondjuk nem oldó) elektromos rögzítőféket, lejtmenet-vezérlést, légzsákerdőt, kétzónás digitklímát, sebességhatárolós tempomatot is ad.
Ám ahhoz, hogy egy, a tesztautóhoz hasonlatosan puccos XC70-ese legyen az embernek, még egy kisautó árát rá kell költenie az olyan, még nem citált extrák megrendelésével, mint fény- és esőszenzor, elektrokróm tükör, Bluetooth-kihangosító, tolatóradar, Dual-Xenon lámpák, navigációs rendszer, adaptív, automatikusan fékező távolságtartó, sávelhagyásra figyelmeztetés, holttérfigyelés, elöl-hátul ülésfűtés, stb. Prémiumos autóhoz prémiumos extralista és drágán mért cuccok dukálnak − másutt is így van, s nem olcsóbban, sőt.
Ennek a néhány extrának (automata váltó, multimédia távirányítóval, biztonsági kütyük garmadája) az árából már egy tisztességes, egy-két éves kisautót kapni
Hopp, kis híján kihagytuk a bolygóműves, 6 fokozatú Geartronic automata váltó 570 ezres felárát. Így lészen a kéziváltós D5 Ocean Race 13 650 000 forintos alapárából 14 220 000 forint, a tesztautó-féle konfiguráció pedig 17 195 000 forintot kóstál. Hogy gyorsan át is robogjunk az ebben a szegmensben valóban nem túl fontos anyagi megközelítésen, jó, ha tudjuk, hogy akad ennél kevésbé borsos árú összkerekes kombi is (például a gyengébb Subaru Outback), egy Audi A6 Allroad meg sokkal drágább. A4 Allroad? Kisebb, hasonló áron. Egyébként az XC70-es, kiváltságos klubba 9,77 (DRIVe Kinetic), összkerekesen meg 10,25 millió forint a beugró (D3 AWD Kinetic). Nem is vesztegetnénk több szót erre a kérdéskörre, viszont az első bekezdésben ígért különvélemény alapja a 17 millió magyar pénz.
A sátán üzemanyaga és egyéb problémák
17 millióé’ már ne legyen:
- Csattogó dízel, aminek reggel hiába nyomnám ki a szemét, nincs szívem, mert olyan csúnya hangja van, hogy a szívem szakad meg, amikor a gázpedálra lépek. A dízel a sátán üzemanyaga! :))
- Olyan navigáció, amiben, amikor a határon jövök át, akkor a sávinformáció, hogy melyik sávba soroljak, félig kitakarja az országzászlót és az üdvözlőszöveget, ha épp úgy sikerül megoldani szoftveresen.
- Olyan navigáció, ami magyarul írja ki a szöveget, de angolul beszél hozzám.
- Olyan fedélzeti computer, amiben érthetetlenek a fordítások (radar blokkolva = távolságtartó tempomat radarja koszos, meg valami olyasmi szöveg, hogy sávvált. szenz. szerviz = sávváltást segítő rendszer szenzorjai koszosak, stb.)
- Olyan fedélzeti computer, amiben a szövegek egy része angol, egy része magyar (pl. a sávfigyelő rendszer angol volt, ha jól emlékszem.
- Négy pontra spriccelő ablakmosó-bizbasz, mivel így pont annyira való, mint egy Wartburgban. A 950 km alatt sikerült 8 liter ablakmosót rátolni, hogy épp ki is lássak. Egy vízporlasztós megoldás jól jött volna...
- Olyan ablaktörlő lapát, hogy a 13 ezer km-t futott autónál ugrált és csíkozott a szélvédőn, úúú...
Az már csak úgy mellékesen volt a bajom, de biztos nem az autó hibája, hogy a vezetőülésen a bőr szét volt kopva. Viszont elég kényes ez a bőr... Nyilván egy igényes tulajnál ez nem jelentkezik hátrányként.
Járja Norbert (okleveles Hummerológus)
Nos, a mi petrolhead Norbink igen csúnyán nézett az e.m.t-re (jelentését lásd az első bekezdésben), akinek ezzel a 2,4 literes D5 dízelmotorral speciel nem volt baja. Mert öthengeres a drága, így orgánuma egészen különleges, morajló, lúdbőröztető. Izmosabb és állítólag tisztább is lett a korábbinál, most 215 lóerőt és (1500-as percenkénti fordulattól) 440 Newtonmétert tud, s az XC70 üresen is több mint 1,7 tonnáját 8,3 mp alatt gyorsítja fel 100 km/h-s sebességre. A "csak" 420 Nm-es kéziváltós vonatkozó adata három tizeddel ennél is jobb, míg stop-starttal annak gyári kombinált fogyasztása 5,6, ennek az automatának bezzeg 6,8 l/100 km. A mi − végül vagy 1200 km-es − tesztátlagunk rengeteg autópályázással, Ausztriába ruccanással, majd városi rohangálással hóban-fagyban a fedélzeti számítógép szerint 8, tankolás után számolgatva 8,3 literesre adódott.
Parádés, milyen fölényesen mozog túl az aszfalton, könnyű terepen, ugyanakkor a városi forgatagban sem csetlik-botlik. Na jó, a fordulóköre nem a legkisebb
Amúgy az e.m.t szerint is kerepelt és szenvedett a dízel-automata páros a durván mínuszos reggeleken, de aztán bemelegedve az öthengeresség és a puhán, ha nem is veszettül gyorsan kapcsoló kuplung nélküliség kiegyenlített, sőt nyertes gólt is rúgott a sátán kapujába. A Haldex-rendszerű automata összkerékhajtás a csúszós utakon ügyesen teljesített − az XC70 nem terepjáró, de a 4x4 bizony áldásos is lehet, ha úgy hozza a sors.
A navigáció a soroltakon túl is produkált érdekességeket: többször eljátszotta például azt, hogy a megadott úticélt nem végállomásként, hanem mintegy köztes pontként kezelte tán a Föld és a Hold között − ki tudja? Járja úr négyszemközt az adaptív tempomatot is szapulta, megoldásként mindenesetre kikapcsolva a radaros segédletet. Az e.m.t hagyta, hadd dolgozzon, ha már van, azonban ugyanarra a távolságra állítva egyszer nagyot vészfékezett, pedig a besoroló autós nem volt vészesen közel; másszor meg a vártnál közelebb merészkedett az előtte haladóhoz, hogy humán beavatkozásra, azaz saját erőből történő fékezésre késztesse a sofőrt.
Ha egy Mercedes túl öreguras, egy BMW túl hátsókerekes, egy Audi meg túl technokrata, akkor a Volvo remek lehetőséget kínál a sok-sok pénz elköltésére számos szabadidő-autójával, például egy ilyen XC70 Ocean Race hangulatos kombival
A 30 km/h-s tempó alatt működő koccanásgátló hasznos holmi lehet, szerencsére nem kaptuk hibázáson, a szép, nagy, narancsos fénnyel operáló holttérfigyelőt viszont ezúttal is szerettük − valóban okos szerkezet. Mit szerettünk még? Az úthibák zömét kivasaló futóművet, a hólepte földutakon is bámulatos, hajós rugózási komfortot, a nyomatéktengert, a precíz féket, a nem lézerpontos, de állítható rásegítésű kormányt, s hogy az autó sztrádán sem zajos, bár a viszonylag rövid hatodik fokozat miatt 130-nál relatíve sokat, 2500-at forog a motor.
Konklúzió? Bajos a dolog. Jó autó, Norbi szerint is kitűnő utazóautó az XC70, tán a legjobb Volvo is így a D5-Geartronic kombóval, kényelmes, hangulatos, biztonságos − mégsem tökéletes. Ahhoz túl sok a bosszantó kis hibája, fogyaszthatna kevesebbet, lehetne olcsóbb, kedvezőbb ár/értékarányú, bónuszként adhatna mellé a gyár egy vitorlást, legalább az importőr egy kis vitorlázást, balatonit.
Méretek
| Hosszúság: | 4,84 m |
| Szélesség: | 1,87 m |
| Magasság: | 1,6 m |
| Saját tömeg: | 1740 kg |
| Össztömeg: | 2400 kg |
| Tengelytáv: | 2815 mm |
| Karosszéria-kivitel: | kombi |
| Csomagtér: | 575-1600 liter |
| Belső szélesség elöl: | 1500 mm |
| Belső szélesség hátul: | 1500 mm |
| Belmagasság elöl: | 890-960 mm |
| Belmagasság hátul: | 920 mm |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött: | 210 mm |
| Ülőlap hossza elöl: | 510 mm |
| Ülőlap hossza hátul: | 490 mm |
| Csomagtér maximális szélessége: | 1330 mm |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között: | 1140 mm |
| Csomagtér magassága: | 380-720 mm |
| Csomagtér hossza: | 1150 mm |
| Csomagtér hossza üléshajtással: | 1940 mm |
| Raktérnyílás szélessége: | 1160 mm |
| Raktérnyílás magassága: | 790 mm |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 2400 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 5/20 |
| Sebességváltó: | tiptronic - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 440 Nm 1500-3000 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 158 kW (215 LE) 4000 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 205 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 8,3 s |
| CO2-kibocsátás: | 182 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 6,8 l/100km |
| Tesztfogyasztás: | 8,3 l/100km |
Menetzaj
| Menetzaj 50 km/óránál: | 55 dB(A) |
| Menetzaj 90 km/óránál: | 59 dB(A) |
| Menetzaj 130 km/óránál: | 64 dB(A) |
Értékelés
| Pozitív |
| Hangulat, kényelem, helykínálat, motorerő, összkerékhajtás biztonsága, gazdag felszereltség, vezetőtámogató rendszer |
| Negatív |
| Túl magas üléspozíció, fura navi, magas ár, prémiumosan drága extrák |
Árak
| Tesztmodell alapára | 14 220 000 Ft |
| Tesztmodell ára | 17 195 000 Ft |
Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
VOLVO tesztek
Volvo V60 DRIVe Momentum teszt 
Polgári dízelmotorja csak négyhengeres, 1,6 literes és 115 lóerős, viszont így is jól megy és keveset fogyaszt a stop-startos Volvo V60 DRIVe.
Volvo S60 2.0T Summum teszt
Egyszer csak piros fény villog a szélvédőn, a látótér közepén, frászkeltő hang kíséretében, és ijedtemben majdnem az álló, parkoló kocsisornak ütközöm. Mi volt ez? - teszem fel magamban a kérdést.
Volvo XC60 teszt
A teszt után egyöntetűen az volt a véleményünk a szerkesztőségen belül, hogy a nálunk járt automataváltós Volvo XC60 D5 AWD Summum nagyon okos autó.
Volvo V50 teszt
Már öt éve a piacon a Volvo V50, de még soha nem volt ilyen jó! Új dupla-kuplungos váltóval: 2.0D Powershift Momentum.
Teszt: Volvo V70 2.0D Momentum
A nagy Volvo kombit, a V70-et a leggyengébb motorjával, a négyhengeres 2.0 dízellel vezettük.
Még több VOLVO tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Hosszú tengelytávú Volvo S60-at kap Kína
- Estelle hercegnő Volvóval megy keresztelőjére
- Kompakt szabadidő-autót tesztel a Volvo
- Jövő nyártól biztosan lesz budapesti dugódíj
- 38 darab használt busz érkezik a BKV állományába
- 85 éves a Volvo
- Érintettük és éreztük – megjött a Volvo V40
- A tíz legnőibb autó a tengerentúlon
- Árulják a 788 lóerős Amazon kombit
- Mikor érvényes a kamionstop?
Használtautó.hu
|
Ár: 3.300.000 Ft Évjárat: 2004 / 3 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.750.000 Ft Évjárat: 2008 / 3 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 6.090.000 Ft Évjárat: 2007 / 9 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |








































































Hozzászólások (7 db)
A német autó valahogy nem nyerte el tetszésem mivel ormótlan a forma, talán a BMW ami kicsit kifinomultabb és szebbnek mondható az audi és merci mellett! A hátsókerék hajtás végett nem akarok tehetetlen kocsit venni, nem csak aszfalt útra akarom használni!
4×4-es kombi, ami erős, nagy és méltóságteljesen szép, ezt az XC70 tudja csak!
A német elavult hátsókerék hajtása és formátlan külseje az ami unszimpatikussá teszi az autóit.
Megnéztem az E270CDI-t, de talán majd 30 év múlva nyugdíjasan elkocsikáznék ezzel a típussal.
Előzmények megtekintése
Nem mondod, hogy ilyen gyökér vagy!
Egy új autót akarsz össze hasonlítani egy 10 éves autóval!
Gratula neked is meg a fentebb írt kollégáidnak is!
Az utolsó kép alatt le van írva: A Volvo megcsinálta azt a kategóriát amit a németek nem tudnak, mivel a kocsijaik tele vannak előítéletekkel, amiket viselni fognak örökre!
Ne töröd a ZOLI val, az nem ért hozzá, csak sok a pénze, meg német érdekeltségű lehet...
XC70 azt is a 2007-ig gyártott ig.
Az külsőleg belsőleg és méretben is kifogástalan és a kocsi, Maga az Úr és Férfiasságot sugározza, persze, míg ki nem száll belőle, egy törpe... :)
XC70 ez ami ma van viszont külsőleg igen ronda, minden oldalról, főleg az eleje és a hátulját, elcseszték, de nagyon.
Az oldala, meg tiszta VW-en Passat, szóval egy gagyiba öltöztetett, egy jó autó.
Nem tudom ki hogy van vele, de mint férfiszemmel, Én a Nőnél először a külső jegyeket és szépséges formát tartom elsődlegesnek.
Sajnos a 2007-es modellt már nem gyártják, 5 évesnél idősebbet meg, ha engedi a pénztárca, nem szabad venni.
Német autóból, csak is a BMW az egyetlen autó, ami szóba jöhet, az mindig autó marad, bár ott is eléggé beletúrtak a szépség világérzetembe velük kapcsolatban, de ha BMW, akkor az X5 vagy a BMW 525 Tourung.
Nálam már 6-7 éve ez a 3 autó a nyerő a többi gagyik.
Üdv. :)
Az utolsó kép alatt le van írva: A Volvo megcsinálta azt a kategóriát amit a németek nem tudnak, mivel a kocsijaik tele vannak előítéletekkel, amiket viselni fognak örökre!
Irob! Én egy W210-es Mercedes E270CDI-vel járok. Nagyon nehéz igazán jót találni, én is vagy fél évig kerestem vagyis kerestettem egy erre a típusra szakosodott sráccal németországban. Véleményem szerint ez a világ legjobb kombija. Kényelmes, otthonos, egyenletes hőmérséklet mindenhol az utastérben télen-nyáron, szóval nem fúj sehonnan semmi, csak jó az idő. SOHA nem párásodik sehol. Korábban ebbe őrültem bele több más típusnál, hogy nem látok hol oldalra, hol előre rendesen. Brutális tolóerő, rendkívül csendes menet közben. Egyszerűen zseniális. Ja, a fogyasztás vegyesben 6,2 liter. Szóval a Mercedest nem lehet megverni, ha prémium kategóriáról beszélünk. Ha komoly kombit akarsz, nem érdemes másban gondolkodni...
Előzmények megtekintése
A német autó valahogy nem nyerte el tetszésem mivel ormótlan a forma, talán a BMW ami kicsit kifinomultabb és szebbnek mondható az audi és merci mellett! A hátsókerék hajtás végett nem akarok tehetetlen kocsit venni, nem csak aszfalt útra akarom használni!
4×4-es kombi, ami erős, nagy és méltóságteljesen szép, ezt az XC70 tudja csak!
A német elavult hátsókerék hajtása és formátlan külseje az ami unszimpatikussá teszi az autóit.
Megnéztem az E270CDI-t, de talán majd 30 év múlva nyugdíjasan elkocsikáznék ezzel a típussal.
Irob! Én egy W210-es Mercedes E270CDI-vel járok. Nagyon nehéz igazán jót találni, én is vagy fél évig kerestem vagyis kerestettem egy erre a típusra szakosodott sráccal németországban. Véleményem szerint ez a világ legjobb kombija. Kényelmes, otthonos, egyenletes hőmérséklet mindenhol az utastérben télen-nyáron, szóval nem fúj sehonnan semmi, csak jó az idő. SOHA nem párásodik sehol. Korábban ebbe őrültem bele több más típusnál, hogy nem látok hol oldalra, hol előre rendesen. Brutális tolóerő, rendkívül csendes menet közben. Egyszerűen zseniális. Ja, a fogyasztás vegyesben 6,2 liter. Szóval a Mercedest nem lehet megverni, ha prémium kategóriáról beszélünk. Ha komoly kombit akarsz, nem érdemes másban gondolkodni...
Szerintem egy ideális autó minden téren. A formája, teljesítménye, nagysága, hajtáslánc és sorolhatnám ....... !
Pár hónapja keresek normális formájú és minőségű kombit, az XC70 ami minden igényemnek megfelel, persze nem újat keresek, hanem elfogatható árban használtat.
Azért ismét a német prémium az etalon, amit már űrtechnikával gyártanak és szinte felülmúlhatatlan! Az istenített német kocsikat is nézegettem, de sajnos az összemosódott három prémium márka torzszülöttei közül messze ezt tartom a legjobb választásnak! Ezt akárhonnét nézem Volvo!
Szép is, jó is, el is fogadnám, csak attól félek, ha beleülnék soha többé nem szeretnék másba ülni. :D