Ne hisztizz már! – Volvo XC90 T8 teszt

Volvo XC90 T8 Inscription teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehet spórolni 407 lóerővel? Ilyen összeállításban simán, ha meg sietni kell, azt is kiválóan tud az XC90 T8, benne pedig fejedelmi a kényelem, csak tűrjük a furcsaságait.

Madárkák a hátsó ülésen. Nem gondoltam volna, hogy első zöld rendszámos, konnektoros hibrid tesztautóm éppen lóerő kérdésben is üt majd minden eddigit. Annyi mindent tud az XC90 T8, hogy engem már sokszor zavarba hozott, főleg azért, mert a legtöbbet csodásan műveli. Egyetlen problémám volt csupán vele, ami nagyon remélem, hogy csak a tesztautónál fordult elő, mégpedig, hogy rengeteg helyről volt képes zajongani. Mivel legtöbbször hangtalanul suhan, minden feltűnik az amúgy is brutálisan hangszigetelt beltérben, így a hátsó ülések felől jövő csicsergés a végére kiidegelt. A futómű rendszeres nyikorgásai miatt pedig szégyelltem magam egy parkolóházban. Mintha folyamatosan azt akarta volna, hogy rá figyeljek, ha már motorhangot éppen nem ad ki magából.
Elegancia, kényelem, magabiztosság. Hiába a zajok, nem akarom bántani, borzasztóan megszerettem, a Volvók olyan hangulatot, kényelmet és masszív hatást keltenek, amivel egy férfit azonnal levesznek a lábukról. Külseje egyszerű, az XC90 formaterve semmi fenyegetést nem akar kelteni. Elegáns, nincs belekötni való. A fektetett T alakú nappali menetfény akárcsak a V40 CC-nél, itt is magába foglalja az irányjelzőt is, messziről felismerhető karaktert kölcsönöz. Bent fejedelmi a kényelem, megesett, hogy percekig csak ültem a masszírozós sofőrülésben, pont jó helyeken, pont jó erősséggel nyomkod, nem mellesleg maga az ülés is roppant kényelmes. A bőrkárpit itt is nagyon finom tapintású, de sajnos az S90-éhez hasonlóan könnyen elszíneződik.
Kristályt is ad. Bent már az Orrefors kristály menetválasztó pöcökből feltűnhet, hogy a csúcs T8 kivitelben ülünk, hisz' az csak ebben elérhető. A középső tablet kezelőfelület viszont mindegyikben. Gomb nem sok maradt, még a klímát is utóbbiról állítjuk, holott sokszor gyorsabb lenne fizikai gombokkal, így folyton nézni kell, hová nyúlunk. Személyre szabható, oda rakosgatjuk az ikonokat, ahol nekünk jó, az utolsó napokban már egészen ráéreztem az ízére. A műszeregység is csupán egy kijelző, annyiban különbözik a sima XC90-étől, hogy az üzemanyagszint-jelző alatt az akkumulátor töltöttségét is figyelhetjük.
Három motorja van. Ebből egy kétliteres turbós benzines négyhengeres az orrában, egy villanymotor a hátsó tengelyen és egy kisebb, igazából csak rásegítő villanymotor a benzines főtengelyén. Utóbbi csupán a meglódításban, illetve a visszatöltésben segédkezik, hajtani nem tud, a hátsó 87 lovas villanymotor viszont igen. Ultra csendesen sunnyogva képes akár 110 km/h-ig gyorsítani a batár Volvót és nem is kell hozzá túl nagy türelem, vagy bármi különlegesen csigaviselkedés, épp csak finoman kell bánni a gázpedállal. A nagyágyú benzines önmagában 320 lovat tud, és mivel külön van a két motor, teljesítményük összeadódik, így 407 lóerőt adnak le együtt, amíg van szufla a kardánalagútba rejtett akksiban.
Hirdetés

407 lóerő és 5,6 másodperces 0-100 km/h. Ez lényegében azt eredményezi, hogy 100 km/h-ig két tized híján tartani tudja a lépést a 326 lóerős BMW 440i kabrióval is (az 5,4 alatt van százon). Itt jegyezném meg, hogy 2,3 tonnát nyom, tehát komoly tömeget mozgat. Ami viszont egy vicc, hogy ebből bent az égvilágon semmit nem érzékelünk. Ha feladjuk a spórolós üzemmódot - amivel kb 7,5 literes fogyasztást tudunk kihozni egy ekkora autóból, ami szinte zseniális - akkor kapunk egy hegyomlás méretű suttogó sportkocsit. A benzines motor hangját se vitték túlzásba - ami van, az se túl szép, ám totális közönnyel képes állva hagyni a tötymörgő autókat. Nagyjából olyan, mint mikor Han Solo rákapcsolja az Ezeréves Sólymot fénysebességre, csak néhány csóvát látunk a többi autóból.
Otthon tankolós. A Bowers&Willkins hifi számomra tökéletes hangzást nyújtott, a kabin nagyon otthonos, ráadásul hétszemélyes, még hibridként is, ami nagy szó, és a leghátsó sor ülései is abszolút kényelmesek. A 9,2 kWh-s akkucsomag nem nagy szám a kategóriában, mégis a beígért hatótáv nagyját lehet vele hozni, otthoni áramról kb 5,5-6 óra alatt tölthető fel teljesen, nagyobb teljesítményű rendszerről elég 3 óra is. Viszont utóbbihoz kábelt csak felárért adnak hozzá, és a 220 voltos csatlakozónak sincs kimondott helye, csak úgy hánykolódik az álpadló alatt. Ne már, hogy erre nincs jobb megoldás!
Szintén szerethető. Akárcsak az S90, a légrugózás autópályán fantasztikusan kényelmes, viszont városban, átlagos utakon zajos. Hiába tehát a légrugózás, a 2,3 tonnás XC90 T8 futása azzal sem elég finom. A T8 alapára 23 millió fölött kezdődik, a tesztautó minden jóval felszerelve közel 28, ami még mindig elmarad a nemrég próbált Audi Q7 e-tron tesztautó végleges árától. Hamarosan a két batár zöld rendszámosról azonos szempontok szerinti összehasonlítást is láthatnak. Vajon megéri közel 10 millióval többet fizetni a németért?
Értékelés
Pozitív
Kényelmes, csendes beltér, minőségi érzetű anyagok, bivalyerős motor, gyorsulás, méretéhez képest alacsony fogyasztás és elektromosan megtehető 30-35 kilométer
Negatív
Zajonganak az ülések és a futómű, kissé bonyolult középkonzol
Árak
Tesztmodell alapára
23 324 000 Ft (2016.10.17.)
Tesztautó ára
27 850 000 Ft (2016.10.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1969 cm3
Teljesítmény:
235 kW (320 LE) 5700 1/min-nél
Nyomaték:
480 Nm 2200-5400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,6 s
Végsebesség:
230 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
2,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4950 mm
Szélesség:
2008 mm
Magasság:
1775 mm
Saját tömeg:
2319 kg
Össztömeg:
3010 kg
Terhelhetőség:
691 kg
Tengelytáv:
2984 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
310-1816 l
Belső szélesség elöl:
1560 mm
Belső szélesség hátul:
1530 mm
Belmagasság elöl:
890-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
185-285 mm
Ülőlap hossza elöl:
500-540 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1400 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1130 mm
Csomagtér magassága:
420-790 mm
Csomagtér hossza:
560-1250 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2100 mm
Raktérnyílás szélessége:
1120 mm
Raktérnyílás magassága:
930 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1969 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
480 Nm 2200-5400 1/min-nél
Teljesítmény:
235 kW (320 LE) 5700 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
230 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,6 s
CO2-kibocsátás:
49 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
2,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:18
    Permalink

    Igen,az övcsat,na az tipikus Volvo betegség,de sebaj,lesz még ennél cifrább zaj is (tapasztalatból mondom).Az alkatrészárak nemcsak hogy magasak hanem ráadásul soha nincs raktáron ami kellene,én pl. meg spéci Volvo csavarokat is kellett rendeljek egy javításhoz mert az normal csavar nem talál.Igen,autót szandékozok váltani max féléven belül,de nem döntöttem el még mit veszek majd,tetszik néhány BMW és Mercedes modell is de az is lehet hogy éppen egy új pickup lesz,mint a Nissan Navara pl.A lényeg hogy nekem 4×4-es kell és tágas,kényelmes kell legyen.Na meg a hangszigetelés,az a gyengém,annak muszály nagyon jónak lennie.

  • 2017.10.28. at 01:18
    Permalink

    Nálam a jobboldali biztonsági öv csatja szokott zörögni ahogy mozog menet közben de beszoktam kapcsolni az övet akkor is ha senki sem ül mellettem. Az alkatrészárakkal nem vagyok tisztában mert 65.000 kilométer alatt semmit sem vettem hozzá, tavasszal volt műszakin, az olajcsere pedig 20.000 forint szokott lenni.
    BMW ?? Fogsz te még sírni! :))

  • 2017.10.28. at 01:18
    Permalink

    Szuper hogy hét üléses ezt még a q hetes sem képes megcsinálni…viszont mint ahogy én sem vennék fel szürke inghez barna nadrágot, nem értem a dizejnerek vakságát a nem illik a bőr színhez a szürkeség!!!!

  • 2017.10.28. at 01:18
    Permalink

    Szerintem ne általánosítsunk, a finnek és az észtek szerintem egyáltalán nem beképzeltek, csak simán mogorvák 🙂

    A Litvánok között még jó fejeket is ismerek 🙂

  • 2017.10.28. at 01:18
    Permalink

    “Volvo mindent másképp csinál mint a többi autógyártó mert azt hiszi o okosabb.Pedig nem,nem az”
    Azt hiszem rátapintottál a Skandináv beképzeltség lényegére.
    Mig ott éltem nap mint nap találokztam ezzel a mentalitással.

  • 2017.10.28. at 01:18
    Permalink

    Sajnos ezek a zajok nem csak a tesztautóban hallatszanak hanem minden XC90-esben és úgy általában minden Volvóban,tapasztalatom szerint.A második Volvómnál vagyok,7 éves S60 de mindig valami kopog,zörög,nyikorog,meg mindenféle egyéb hangot hallat pedig nagyon rendben van az autó,rendszeres szerviz meg minden.Az elobbi autóm egy S40-es volt,annál is ugyanez a probléma,na persze meg sok egyéb más.Sajnos a Volvo nem tud gyártási minoséget produkálni,pedig egyébként az autói elég jók motorikusan meg a kényelem szempontjából.Személy szerint Volvót soha többé nem fogok vásárolni,következo autóm BMW vagy Mercedes lesz mert azok teljesen másképp vannak gyártva,minden apróságra odafigyelnek,rendesen össze vannak rakva.Ez az én véleményem.A Volvo vizet sem vihet egyik német autómárkának sem,aki meg nem hiszi,hát kérem az vegyen Volvót hogy tapasztalja meg a ”Volvózás” ”örömeit”.Arról nem is beszélve hogy az alkatrészek méregdrágák és a Volvo mindent másképp csinál mint a többi autógyártó mert azt hiszi o okosabb.Pedig nem,nem az.Szép napot mindenkinek.

  • 2020.03.03. at 23:25
    Permalink

    El van tévedve az aki azt hiszi hogy német autóval jobbat vesz mint a Volvo. Igaz hogy a Volvo sok mindent máshogy csinál : jobban ! Van két Volvo-m : XC90 T6 , S60 2.0T (első generációsok) , meg egy Audi S8 (nem ez az első német autó tapasztalat) . A két Volvo sokkal megbízhatóbb mint az Audi (pedig nem Bmw vagy Merci). A Volvo S60 400.000 km-nél jár , szinte hibátlan , elnyűhetetlen . Lehet jobb autót venni a Volvo-nál , csak az nem német hanem japán : LEXUS !!!

Vélemény, hozzászólás?