Kell-e gondozni a klímát?

A légkondicionáló karbantartása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Némi képzavarral forró vitatémának tekinthető a légkondi karbantartása. Sokak szerint időközönként ezt a rendszert is ellenőriztetni kell. Megkérdeztünk egy szakembert, hogy neki mi a véleménye.


Temérdek helyről, zömében persze szervizek reklámjaiból hallottam már, hogy egy-két évente az autók klímaberendezését is ellenőriztetni kell, vajon megvan-e a szükséges gáztöltet, nincs-e benne gombásodás. Némi lelkiismeret furdalással kopogtattam a klíma- és hűtőspecialista Hüllő Kft-nél, ugyanis 6 éves kocsim klímája sok törődést eddig nem kapott, pollenszűrőjét persze cseréltem és ahogy azt a minden hájjal megkent szakik ajánlják, néha télen is megjárattam. [kepallobal=443340]Sok szerviz ajánlja a klíma töltetének cseréjét, de amíg a légkondi jól hűt, addig még a nyomásellenőrzésnek sincs értelme[/kepallobal]
A munka első lépése természetesen a szemrevételezés, ha nincs ordító hiba, jöhet a motor beindítása, kikapcsolt légkondicionálóval, majd a klíma bekapcsolása. Ilyenkor rendszerint hallható amint a klímakompresszor kuplungja „rácsattan” az ékszíj által hajtott forgótárcsára. Ezután a sokszor hallható Dart Vader hang annak tudható be, hogy a kompresszor a rendszerben alapesetben 2 barral „lötyögő” hűtőközeget sűríteni kezdi, akár 22 bar nyomásra. Az ilyenkor már gáz halmazállapotú hűtőtöltet a klímahűtőbe kerülve válik cseppfolyóssá, eközben persze hőt ad le, mely a hűtőlamellákon keresztül a környezetbe megy, majd keresztül jut a szárítószűrőn, mely a nedvesség és a szennyeződések kiszűréséért felelős. Ezután jön az expanziós szelep mely hirtelen nyomáscsökkentéssel hűti a hűtőközeget és küldi azt tovább az utastéri hőcserélő és párologtató felé. A beltéri radiátorba érkező hideg levegő az oda ventilátorral fújt levegőt hűti és mivel a hideg levegő a melegnél kevesebb pára megkötésére képes, a fölösleget elpárologtatja – ezért neve párologtató. Az utastérben persze mindebből elvileg csak a belső ventilátorból fújt hideg levegő érezhető. Ha ez utóbbi tényleg kellően hideg, akkor a rendszer hibátlan – mondja a Hüllő Kft. Fölösleges lenne a gáznyomást ellenőrizni, ugyanis mint az abroncsszelepnél úgy a klímarendszerénél is némi szivárgással jár a nyomáspróba, a töltet pedig nem olcsó. A jól szuperáló rendszert jobb tehát nem piszkálni. Jó tanács, ezért jól hűtő klímával másnak nem is érdemes felkeresnie a műhelyt.

A hibajelenségek közül egyet otthon is könnyű felismerni, gond van, ha nincs a légkondis autó alatt tócsa (persze bekapcsolt légkondival). Az utastéri egységben ugyanis víz keletkezik és annak elvezetése igen fontos kérdés, amíg az biztosított, addig elvileg nem alakulhat ki gombásodás a rendszerben. Ha azonban nem látható a légkondicionálós autókra jellemző vízfolt a kocsi alatt, akkor biztos, hogy gond van, ilyenkor szakemberhez kell fordulni és nem szabad megvárni, amíg kialakul a baktérium-tenyészet.
Akinek esetleg már most büdös a légkondija, annak általában nem elegendő az áruházi klímatisztító spray, ez esetben a rendszer teljes, többszöri átöblítése szükséges, amit jobb profikra bízni – továbbá a vízkivezetés eldugulását is el kell hárítani. A nettó 8500 forintos munkadíjért vállalt rendszer-tisztítás során a Hüllő Kft. például csaknem egy egész nap kezeli különböző szerekkel az utastéri légcsatornákat. A munkához kötelezően ajánlják a pollenszűrő cseréjét, hiszen első körben azon szoktak megtelepedni a baktériumok. Aki nagyon érzékeny a porra, az esetleg néhány évente az egészséges rendszert is átmosathatja, de legnagyobb meglepetésemre az én, egész életében a belvárosban parkolt, igaz, földúton sosem használt autóm esetében a szakember szerint alig lenne értelme.
Hirdetés
Ennek tudatában rögtön zamatosabb is a fújt levegő, az persze nem annyira örömteli, amiket a szaki mesélt a rendszerek hibalehetőségeiről. Ha már nem jönne a hideg levegő a rostélyokból, akkor komoly javítási összegekre számíthatnék. Mivel a légkondicionáló-rendszer igen bonyolult csőhálózattal, temérdek csatlakozóval épül fel, és összetett elektronika vezérli, így sok sebből vérezhet. Ha elillan belőle a töltőgáz, az ma már ritkán orvosolható egy sima gáztöltéssel. Míg ugyanis a régebbi tapasztalatok szerint néhány évente esedékes gáz-rátöltést javasoltak, a mai, vagyis mondjuk inkább úgy, ezredforduló utáni rendszerek már akár 10 évig is problémamentesen üzemelhetnek, azonban amikor gond van, akkor rendszerint komolyabb. Ez viszont már egy következő cikk témája!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?