A zord idő ellenére is dugó várható az M7-es autópályán

A Magyar Közút szerint nem érdemes csúcsidőben indulni a Balatonra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Magyar Közút előrejelzése alapján az augusztus 20-ai ünnep miatt a hosszú hétvégén erős forgalom várható a Balatonra vezető M7-es autópályán.


A Magyar Közút közleménye szerint az augusztus 20-ai ünnep miatt már ma, azaz augusztus 19-én, szerda délután rendkívül erős forgalomra lehet számítani az M7-es autópályán a Balaton felé. Ez mondjuk a jelenlegi, 20 Celsius fok alatti budapesti levegőben furának tűnik, de az útszakértők szerint mégis az várható, hogy akár 3500 jármű halad majd óránként a tó felé a gyorsforgalmi úton. Ilyenkor, ha baleset vagy bármilyen egyéb rendkívüli esemény történik, akkor rövid időn belül több kilométeres torlódás is kialakulhat. A telített autópályán a sebesség akkor is 90 kilométer/óra alá csökkenhet, ha nincs rendkívüli esemény. Nem kell persze nagyon aggódni, a 130 helyett 90 km/órás tempó mindössze 15-20 perccel növeli a Balatonra lejutás idejét, s ha egyenletes tempóban mehetünk, a szerényebb tempóval autónk fogyasztása is kisebb lesz. Augusztus 23-án, vasárnap a főváros felé hasonlóan telített sávokra kell készülni. A forgalom még koncentráltabb lehet, mint lefelé, a járművek száma óránként elérheti a 4000-et is. A vasárnapi hazaindulás forgalmi szempontból optimális időpontja nehezen határozható meg, a 12-14 óra előtti indulás a legjobb, ugyanis a tapasztalat az, hogy a legtöbben 17-18 óra körül kelnek útra, de sokszor még 22 órakor is erős a forgalom.
Hirdetés
Meglepő a kijelentés, ám a Magyar Közút egyértelműen a csúcsidő elkerülésére buzdít, nem javasolja, hogy Budapestről a Balatonra szerdán 14 és 20 óra között vagy csütörtökön 8 és 13 óra között, továbbá Balatonról Budapestre vasárnap 14 és 22 óra között induljunk. Aki pedig mégis ezen időszakban megy, az számoljon hosszabb menetidővel. A legfontosabb, hogy ne legyen türelmetlen, ingerült, még a rossz időben is vigyen magával vizet a jellemzően több mint órás útra. A jobbra tartásra nem csak a Székesfehérvár-Budapest között háromsávos szakaszon, mindenhol ajánlott figyelni. Aki nem előz, az a jobb szélső sávban haladjon. Indulás előtt mindenképp érdemes tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről. Segíthet az utinform.hu, de a Google és a Waze is. A legjobban akkor járunk, ha menet közben is futtatjuk a forgalomfigyelő navigációt, azzal ugyanis a még nem, vagy nem eléggé látható dugók is elkerülhetők, több időnk maradhat pihenni, amit mindenkinek kívánunk a hosszú hétvégére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?