Biztonságban utaztatná gyermekét? Ezt a cikket nézze meg!

ADAC gyerekülésteszt: 42 modell közül 3 számít igazán jónak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Melyik gyerekülés számít biztonságosnak? Az ADAC-nak erre is van tesztje, íme az eredmények.

A Németország kedvence szavazás eredményeinek meghamisítása után botránylavina zúdult az ADAC-ra, ám mint az kiderült a saját maga által indított vizsgálatból, a teszteredményeket nem hamisították, azokra tehát a jövőben is érdemes figyelni. Például gyerekülés-vásárlásakor is, mert olyan átfogó teszttel semelyik másik szervezet nem rendelkezik, mint amilyennel a szerte Európában legnagyobb autóklubnak számító ADAC.
Autójukat kevesen tudják biztonságosabbra és nagyobbra, akár három gyerekülést is elnyelőre cserélni a család bővülésekor, ezért ma már az Isofix csatlakozó meglétére bármilyen autó vásárlásakor ajánlott figyelni. Nem csak azért mert az ülés nagyságrendekkel könnyebben rögzíthető a speciális, direkt erre fejlesztett csatlakozóval, mint biztonsági övvel, hanem azért is, mert ahogyan az a teszteredményekből kitűnik, a dedikált csatlakozós ülések biztonságosabbak is.
Hirdetés

Az ADAC legutóbbi gyereküléstesztjén öt méretkategóriában összesen 42 modell szerepelt, a pontozás kritikusságát jelzi, hogy mindösszesen 3 kapott kitűnő minősítést. Ezek kivétel nélkül isofixesek voltak. Az ADAC értékelését alapvetően két dolog határozza meg, a biztonság és az ergonómia. Ezek 50-50 százalékban adják a végső ítéletet. A teszteket egy ötajtós Volkswagen Golf VI-tal végezték. Természetesen nem csaptak 42 példányt falhoz, hanem egy speciális autóhordozóval szimulálták az 50 km/órás oldalütközést, valamint a 64 km/órás frontálisat. Mérték a bababábuk elmozdulását és a rájuk ható erőket, de természetesen az ülések helyben maradását is. Utóbbit még statikus helyzetben is, a beépíthetőséget pedig a négyajtós mellett kétajtós modellekben és kisbuszokban is megnézték. Ne higgye senki, hogy utóbbiakba egyértelműen könnyebb az üléseket betenni, azokat ugyanis inkább a személyautós ülésmérethez és -pozícióhoz alakítják.
Babahordozók, 1-1,5 éves korig, 13 kilogrammig (0,0+)
Ár (euró) Csatolás módja ADAC értékelés Biztonság Ergonómia Károsanyag-tartalom Tisztít-hatóság
PEG PEREGO Primo Viaggio SL & Isofix Base 0+1 290 Isofix Kitűnő Kitűnő Kitűnő Kielégítő Kielégítő
PEG PEREGO Primo Viaggio SL 170 Biztonsági öv Kitűnő Kitűnő Kielégítő Kielégítő
TAKATA Mini 229 Biztonsági öv Kitűnő
TAKATA Mini & Isofix Base 448 Isofix Kitűnő
BÉBÉCAR Easymaxi ELS 200 Biztonsági öv Kielégítő Kielégítő Kitűnő
CONCORD Air 190 Biztonsági öv Kielégítő Kitűnő Gyenge
CONCORD Air & Airfix (Isofix) 360 Isofix Kielégítő Kitűnő Gyenge
CYBEX Aton 3 160 Biztonsági öv Kielégítő Kitűnő Gyenge Kitűnő
CYBEX Aton 3 & Base 2-fix (Isofix)* 270 Biztonsági öv Kielégítő Kitűnő Kitűnő Gyenge Kitűnő
JANÉ Strata & Strata Platform (Isofix) 418 Isofix Gyenge Gyenge Kitűnő
NANIA Baby Ride 39 Biztonsági öv Rossz Rossz Kielégítő
Gyerekülések 4 éves korig, 18 kilogrammig (0, I)
Ár (euró) Csatolás módja ADAC értékelés Biztonság Ergonómia Károsanyag-tartalom Tisztít-hatóság
CYBEX Sirona (Isofix) 450 Isofix Kitűnő
MAXI COSI Milofix (Isofix) 299 Isofix Kitűnő
CONCORD Ultimax Isofix 330 Isofix Kielégítő Gyenge
NANIA Driver SP 79 Biztonsági öv Gyenge Kielégítő Gyenge Kielégítő
RÖMER Max-Fix (Isofix)** 390 Isofix Rossz Rossz
Gyerekülések 1-4 éves korig, 9-18 kilogrammig (I)
Ár (euró) Csatolás módja ADAC értékelés Biztonság Ergonómia Károsanyag-tartalom Tisztít-hatóság
CYBEX Juno 2-Fix (Isofix) 195 Isofix Kitűnő Kitűnő Kitűnő Kitűnő Kitűnő
KIDDY Phoenixfix Pro 2 (Isofix) 199 Isofix Kitűnő Kitűnő Kitűnő Kitűnő
BREVI Axo Ifix (Isofix) 400 Isofix Kielégítő Kielégítő
CASUALPLAY Q-Retraktor Fix & Support leg (Isofix) 430 Isofix Kielégítő
CASUALPLAY Q-Retraktor Fix (Isofix) 400 Isofix Kielégítő
PEG PEREGO Viaggio 1 DUO-FIX K & Isofix Base 0+1 350 Isofix Kielégítő
RÖMER Versafix (Isofix) 315 Isofix Kitűnő
TAKATA Midi & Isofix Base 450 Isofix Kitűnő
GRACO Coast 140 Biztonsági öv Kielégítő Kielégítő Kielégítő Kielégítő
MAXI COSI Rubi 189 Biztonsági öv Kielégítő Kielégítő Kitűnő
PEG PEREGO Viaggio 1 DUO FIX K 230 Biztonsági öv Kielégítő Kielégítő Kielégítő
Gyerekülések 1-12 éves korig, 9-36 kilogrammig (I, II, III)
Ár (euró) Csatolás módja ADAC értékelés Biztonság Ergonómia Károsanyag-tartalom Tisztít-hatóság
RECARO Monza Nova IS Seatfix (Isofix) 270 Isofix Kitűnő
KLIPPAN Triofix & Isofix-base 430 Isofix Kielégítő Kielégítő Kitűnő
STORCHENMÜHLE Starlight SP 170 Biztonsági öv Kielégítő Kielégítő Kielégítő
BRITAX Max-Way 305 Biztonsági öv Gyenge Gyenge Kielégítő
IWH Multimax 99 Biztonsági öv Gyenge Gyenge Kielégítő Kitűnő Kielégítő
Axkid Kidzofix (Isofix)*** 410 Isofix Rossz Rossz Rossz Kielégítő
RÖMER Xtensafix (Isofix)**** 300 Isofix Rossz Rossz Kielégítő Kitűnő
Gyerekülések 4-12 éves korig, 15-36 kilogrammig (II, III)
Ár (euró) Csatolás módja ADAC értékelés Biztonság Ergonómia Károsanyag-tartalom Tisztít-hatóság
CHICCO Oasys 2/3 Fixplus (Isofix) 199 Isofix Kitűnő
DIONO Monterey 2 (Isofix) 128 Isofix Kielégítő Kielégítő
RECARO Monza Nova 2 180 Biztonsági öv Kitűnő
RECARO Monza Nova 2 Seatfix (Isofix) 220 Isofix Kitűnő
RÖMER Kidfix XP SICT (Isofix) 229 Isofix Kitűnő Kitűnő
STORCHENMÜHLE Solar 130 Biztonsági öv Kitűnő Kitűnő Kitűnő
CHICCO Oasys 2/3 169 Biztonsági öv Kielégítő Kielégítő Kitűnő
KLIPPAN Triofix 265 Biztonsági öv Gyenge Kielégítő Gyenge Kitűnő
*: a gyártó változtatott a konstrukción, a káros anyagokat tartalmazó hordozószíj a hátoldalra került
**: a vállpánt találtatott károsnak, cserélte a gyártó
***: a gyártó módosította a rosszul szereplő Isofix-csatlakozót
****: a gyártó módosította a rosszul szereplő Isofix-csatlakozót, a korábbi példányokat visszahívta

Az értékelést közvetlenül meghatározó biztonságon és ergonómián túl az ADAC az ülések tisztíthatóságát és károsanayag-tartalmát is megvizsgálta – elsősorban a bőrfelületekkel érintkező részeknél. Amelyik utóbbiban rossznak bizonyult, az védelmi jellemzőitől függetlenül rossz minősítést kapott.
Az értékeléseket átnézve jól látható, hogy az ár nem feltétlen meghatározója a gyerekülések tudásának, de a kifejezetten olcsó, 100 euró, azaz 30 000 forint alatti modellektől nem remélhetünk jó képességeket. Bár a legjobb ülések rendre isofixesek, az övvel rögzítettek között is vannak jók, sőt számos „öves” ülés számos isofixesnél is jobban szerepelt.
A teszt nem csak a vásárlók számára hasznos támpont a vásárláshoz, a gyártók is adnak az eredményekre, a károsanyag-vizsgálaton elvérző Römer Max-Fix esetén például a gyártó rögtön módosította a vállpántok anyagát, így az amúgy jó védelmet adó ülés frissebb darabjai már gond nélkül ajánlhatók. Módosítást az Axkid Kidzofix ülés is kapott, Isofix-csatlakozóját cserélte a gyártó, az ugyanis utóbbi miatt kapott rossz biztonsági- és összértékelést. A szintén rosszul szereplő Römer Xtensafix esetén pedig a gyártó maga is olyan rossznak ítélte meg annak isofixjét, hogy nem csak módosította az ülést, hanem a vevők figyelmét is felhívta arra, hogy érdemesebb övvel rögzíteni, akinek az a megoldás (érthetően) nem tetszik, ülését vissza is viheti és kicseréltetheti a kereskedőknél – legalábbis Németországban.
Melyik gyereknek milyen gyerekülés kell kötelezően?
Hogy az életkornak megfelelő „gyermekbiztonsági rendszer” használata 150 cm-nél alacsonyabb gyerek számára kötelező (kivéve ugye a korábbi cikkünkben részletezett néhány esetet, például a taxiban utazást), azt bizonyára a legtöbb autós tudja. Azt azonban vélhetően kevesebben, hogy a teszteredményektől függetlenül csakis olyan ülések árusíthatók és használhatók, amelyek az ECE R 44-03 vagy ECE R 44-04 szabványnak megfelelők. A tanúsítvány meglétét bizonyító matricát akár közúti ellenőrzéskor is nézheti a rendőr, természetesen az ADAC tesztjén csakis ilyen ülések szerepeltek.
Méret alapján a gyereküléseket 5 csoportba sorolják. Hogy melyik milyen súlyhoz, illetve életkorhoz ajánlott, azt az alábbi táblázat összesíti. Természetesen a megfelelőséget nem a számok döntik el, hanem az, hogy az adott csemete belefér-e az adott ülésbe, biztonságosan rögzíthető-e abban, tehát minden esetben a próba kell döntsön. Az ülés elhelyezése kapcsán fontos, hogy az első ülésen menetiránynak háttal beszerelt ülésben, jellemzően babahordozóban csakis kikapcsolt légzsákkal szállítható gyerek. Idősebb gyerekek előre néző ülésben akár légzsákos autóban is utazhatnak elöl a megfelelő védelmi rendszerben a KRESZ szerint, ám a hátsó ülésen jellemzően nagyobb biztonságot kapnak.
Gyerekülés-csoport Tömeg Életkor
0 10 kg alatt ~9 hónapos korig
0+ 13 kg alatt ~18 hónapos korig
I 9-18 kg ~9 hónapos kortól 4,5 éves korig
II 15-25 kg ~3-7 éves korig
III 22-36 kg ~6-12 éves korig

Miként autóvásárlásnál is fontos a csillagokban kifejezett biztonsági tudás, gyerekülés-vásárláskor is érdemes a teszteredmények figyelembevételével választani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Kedves Katona Úr!

    Ha már az olvasói hozzászólásokat és e-maileket teljesen figyelmen kívül hagyja, és a fáradságot sem veszi szakértő segítségét kérni, kérem olvassa el egy autós SZAKújság cikkét a gyerekülés beszerelhetőségével kapcsolatban: [url]http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/05/08/mehet_elore_a_gyerekules/[/url]

    Tisztelettel:
    egy olvasó

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Hiteles forrás a Magyar Közlöny, én a CompLex Jogtárat használtam.

    Nos, én vettem a fáradságot, és nemcsak, hogy elolvastam az ön által hivatkozott cikket, felhívtam a cikkben hivatkozott Szilágyi Miklós urat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál. Közvetlen kolléganőjétől, Dr. Kispéter Orsolya gépjármű közlekedési szabályozási szakreferenstől (remélem, jól írtam a titulust) a következő tájékoztatást kaptam – dióhéjban: mint közlekedéshez kapcsolódó jogszabályok alkotó és előkészítő szerve, nem javasolják gyermek első ülésen menetirány szerinti szállítását, azonban azt jogszabály nem tiltja.

    Az ön által korábban hivatkozott Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztatója a témában: [url]http://www.nkh.hu/Nyitlapi%20tartalmak%20dokumentumai/148X105GYEREKU%CC%88LE%CC%81S02.pdf[/url]

    Sajnos a jogszabály megfogalmazása nem magától értetődő, ilyenkor azonban tudni érdemes, hogy vitás esetben (bíróságon) a kedvezőbb elbírálás alá eső értelmezést kell alapul venni.

    Ön üveges, hogy ennyit emlegeti a kirakatot?

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Mondtam, hogy még a Jóistennel is vitatkoznál, csak ne kelljen elismerni, hogy tévedtél.

    Miért ne lehetne az internet hiteles forrás? Te honnan másoltad be az általad hivatkozott KRESZ-szabályt? Vagy te is hiteltelen forrásra hivatkozol? Puff, a kirakatba…

    Ha vennéd a fáradságot, hogy egy vita során megnézd azt, amire a vitapartner hivatkozik, nem kérdeznél butaságot! Ja, hogy akkor felsülnél?
    De a kedvedért bemásolom az ide vonatkozó szövegrészt:
    [i]“Kérdezzük csak meg azt, aki a KRESZ-t írta, hogy gondolta!

    Szilágyi Miklós, a Közlekedési Ésatöbbi Minisztérium Gépjármű Főosztályának (tényleg ők írják a KRESZ-t) osztályvezető-helyettese szerint a szabályozás egyértelmű: bizony, az első utasülésben vagy 150 centi feletti gyerek szállítható, vagy menetiránynak háttal bekötött picike – köztük semmi”[/i]
    És megint a kirakatba…

    Okos ember beismeri a tévedését, hisz az ellen senki sincs beoltva, a buta pedig ragaszkodik hozzá és megszenvedi.
    De sebaj, legyen neked igazad, oszt járkálj Hágába meg Brüsszelbe, ha a rendőr ad egy 50ezres csekket! 🙂

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    A felesleges szájtépés, pardon, billentyűkoptatás helyett pár percnyi google-zás megkímél a jogász keresésétől. Bár, én jogász helyett inkább hatósági vizsgabiztossal, és hasonló kaliberű szakemberekkel szoktam eszmecserélni. 🙂

    Néhány állásfoglalás szakértőtől, jogásztól, sőt, a KRESZ írójától! De az a sejtésem, te még velük is viztába szállsz, csak tied legyen az igaz. 🙂
    http://kreszforum.hu/a-gyermekules-kerdeskore/
    http://totalcar.hu/magazin/kozelet/gyerekul2/
    http://www.origo.hu/jog/lakossagi/20120829-kiemelten-ellenorzik-a-gyermekbiztonsagi-rendszerek-hasznalatat.html

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Sajnálom, de el kell hogy keserítsem, Ön és a T. cikkíró tudják, értelmezik rosszul. Ha valakinek nincs jogértelmezési gyakorlata (szándékosan nem jogi végzettséget írok), ez abszolút bocsánatos bűn.

    Jogászok (bírák, ügyészek, ügyvédek, stb…) szenvednek a magyarországi kodifikácós munkának köszönhetően, aminek – többek között – ez a jogszabály is „áldozatul” esett. Törvényalkotásnál a központozás legalább olyan fontos (lenne), mint a szó.

    Nem idézem ismét, és nem magyarázom el még egyszer a vitatott néhány mondatot, javaslom egy jogász felkeresését, kérve a kérdéses (és kétséges) rész értelmezését.

    Azt viszont nyomatékosan kérném, hogy egy újságíró – mielőtt cikket publikál – kérje szakértő segítségét egy számára esetleg ismeretlen területen, elkerülve ezzel az olvasók félretájékoztatását!

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Első ülésre kizárólag háttal szerelhető be gyerekülés. De úgy is csak akkor, ha nincs légzsák, ill. a légzsákot kikapcsolták.
    Ezt mondja a jogszabály is. [b]Menetiránnyal szemben, az első ülésre egyáltalán nem szerelhető gyermekülés![/b]
    Ha tudnád értelmezni, akkor nem vitatkoznál.

    Ha a gondolatjeles mondatrészt különvesszük, talán könnyebben fog menni:
    Az első üléshez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. De ez esetben is csak a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban.

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    [b]“Az első üléshez – a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban – a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták.”[/b]

    Akkor fussunk neki még egyszer.

    “a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban” = menetiránnyal hátra
    DE!!!
    “a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha…” -> itt jön a menetiránnyal hátra beszerelhetőség feltétele (azaz kikapcsolt légzsák, stb…), [b]minden egyéb esetben menetiránnyal megegyezően beszerelhető gyerekülés![/b]

    Orvosi kifejezéssel ezt hívják úgy, hogy funkcionális analfabétizmus. 😉

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    [i]Az első ülésre szerelhetőséget nem korlátozza menetiránnyal hátra…[/i]
    Szerinted, a “[i]jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban[/i]” kifejezés mit jelent?
    Orvosi kifejezéssel ezt úgy hívják, funcionális analfabétizmus. 🙂

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    A cikk szerint: [i]“Az ülés elhelyezése kapcsán fontos, hogy több üléssorral rendelkező járműben gyerek az első ülésen csak menetiránynak háttal és kikapcsolt légzsákkal szállítható − erre jellemzően a babahordozóknál van mód, amúgy a gyerek helye hátul, menetiránnyal szemben van.”[/i]

    Azért ez így nem teljesen korrekt!

    [b]1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 48. § (7):[/b]
    [i]“A gépkocsiban vagy a mopedautóban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyermek – a testsúlyához igazodó kialakítású – gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert kialakításától függően a járműnek erre a célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz vagy ennek bekötési pontjaihoz kell csatlakoztatni. [b]A gépkocsi és a mopedautó üléseihez – a vezető ülését kivéve – gyermekbiztonsági rendszer szerelhető be. Az első üléshez – a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban – a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták.[/b] A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.”[/i]

    Az első ülésre szerelhetőséget nem korlátozza menetiránnyal hátra, mindössze annak a feltételét írja, azaz a kikapcsolt vagy nem létező légzsákot.
    Egyébként a keretes rész eleje sem helytálló. Gyermekbiztonsági rendszer kötelező első ülésen 150 cm alatt minden, hátsó ülésen pedig 135 cm magasság és 3 éves kor alatti gyermeknek. Ezeken kívül, ha a biztonsági övvel biztonsági övvel biztonságosan rögzíthető, utazhat biztonsági rendszer nélkül.

    Személy szerint gyerekülésben tartom a gyerekeimet, amíg lehet, lehetőleg a hátsó ülésen.

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    5 féle gyerekülés méret/tömeg szerint? Nem túl takarékos és végül is kényelmetlen, drága megoldás. De jó pénzt hoz a gyártóknak és minden ‘járulékos szakmának’…

    Mázli, hogy nálunk mára már mindenki felnött ilyen kötelező ülések nélkül is. Kérdéses még, hogy akik magukat sem kötik be övvel, azok a gyereküket bekötik? Nyilván nem!

    A non-plus-ultra a cikkben, hogy ki hisz többé az adacnak a történtek után…?! Értelmes ember soha többé! Mondjuk mindig is gyanúsak voltak. :))

Vélemény, hozzászólás?