Melyik a legjobb nyári gumi a németek szerint?

ADAC nyárigumi-teszt 2015: vajon melyik márka nyert?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kihozta nyárigumi-tesztjének eredményeit az ADAC. Az egyik méretkategóriában papírforma szerinti, a másikban talán meglepetés a győztes.


Az ADAC szokása szerint igen hamar kijött nyárigumi-tesztjének eredményével. Ezúttal is két osztályban, a kisautós 185/60 R14 és a kompakt-középkategóriás 205/55 R16 méretben, összesen 35 abroncsmodellt vetett össze. Arról már tavaly is alaposan írtunk, hogy egy "kicsit" komolyabb költségvetéssel és nagyobb stábbal tudnak tesztelni, mint mi a nonstopgumival közös valóságtesztjeinken, így az egyes gumimodellekből egyszerre több garnitúrát is próbára tesznek, van módjuk kopást is mérni. Végső értékelésükhöz, az "ADAC értékelés" szempontjából 20%-os súllyal veszik figyelembe a száraz úton mutatott jellemzőket, de mivel az jellemzően nem jelent olyan nagy kihívást az abroncsok számára, ezért aztán a nedves utas képességek a leginkább döntőek (az összértékelést 40%-ban meghatározók), a kopás 20%-os, a zaj és a fogyasztás 10-10%-os súllyal bír a végső ítéletben.
Hirdetés

Az ADAC és partnere, a Warentest alapítvány most először tesztelt egy-egy márkától egyszerre hagyományos és eco abroncsokat is, s úgy találta, hogy azok túl sok kompromisszumot igényelnek kényelem terén. Ez persze érthető, a gumiabroncsok egyébként is azt mutatják, hogy valamilyen szempontból kompromisszumot igényelnek. Hogy melyik abroncs mit tud a teszteltek közül, táblázatainkból látható. Fontos tudni, hogy az ADAC rendszere szerint a kisebb pontszám jelenti a jobb eredményt.
ADAC nyárigumi-teszt 2015 − eredmények 185/60 R14 méretben
Száraz úton (20%) Nedves úton (40%) Zaj (10%) Fogyasztás (10%) Kopás (20%) ADAC értékelés
Continental ContiPremiumContact 5 Jó (1,8) Jó (1,9) Megfelelő (3,5) Jó (2,2) Jó (2,3) Jó (2,2)
Goodyear EfficientGrip Performance Jó (1,6) Jó (2,1) Kielégítő (4,0) Jó (2,0) Jó (2,3) Jó (2,2)
Nokian Line Jó (2,1) Jó (2,3) Kielégítő (3,9) Jó (2,3) Nagyon jó (1,3) Jó (2,2)
Dunlop Sport BluResponse Jó (1,8) Jó (2,2) Kielégítő (4,0) Jó (1,9) Jó (2,3) Jó (2,3)
Vredestein Sportrac 5 Jó (1,9) Jó (2,4) Kielégítő (3,8) Jó (1,9) Jó (1,8) Jó (2,3)
Hankook Kinergy Eco K425 Jó (1,8) Jó (2,4) Kielégítő (3,6) Jó (2,1) Jó (2,5) Jó (2,4)
Firestone Firehawk TZ 300 alpha Jó (1,8) Megfelelő (2,6) Kielégítő (3,7) Jó (2,2) Jó (2,3) Megfelelő (2,6)
Michelin Energy Saver+ Megfelelő (2,6) Megfelelő (2,6) Kielégítő (3,7) Jó (1,9) Jó (1,3) Megfelelő (2,6)
Sava Intensa HP Megfelelő (2,6) Megfelelő (2,6) Kielégítő (4,0) Megfelelő (2,6) Nagyon jó (1,5) Megfelelő (2,6)
Pirelli Cinturato P1 Verde Jó (2,1) Jó (2,5) Kielégítő (3,6) Megfelelő (2,7) Nagyon jó (1,3) Megfelelő (2,7)
Infinity Ecosis Megfelelő (3,0) Megfelelő (2,7) Megfelelő (3,5) Jó (2,0) Jó (2,8) Megfelelő (3,0)
Yokohama BluEarth AE-01 Jó (2,0) Megfelelő (3,1) Kielégítő (3,6) Jó (1,8) Jó (2,0) Megfelelő (3,1)
GT Radial Champiro Eco Megfelelő (2,8) Megfelelő (3,4) Megfelelő (3,5) Jó (2,2) Jó (2,3) Megfelelő (3,4)
Semperit Comfort-Life 2 Megfelelő (2,9) Megfelelő (3,4) Kielégítő (4,0) Jó (1,8) Nagyon jó (1,5) Megfelelő (3,4)
Kumho KH27 Ecowing ES 01 Jó (2,1) Kielégítő (3,9) Megfelelő (3,3) Nagyon jó (1,5) Nagyon jó (1,0) Gyenge (3,9)
Matador MP 16 Megfelelő (3,1) Rossz (4,8) Megfelelő (3,5) Jó (1,8) Jó (1,8) Rossz (4,8)

A kisautók 185/60 R14 méretében első helyen végző Continental ContiPremiumContact 5 például hiába jó száraz úton s a legjobb nedves aszfalton, az ADAC mérése szerint zajos. Ugyanez mondható el a szárazon a legjobb, összességében második legjobb Goodyear EfficientGrip Performance abroncsról is. A jó összértékelésű gumiabroncsok közül a Nokian Line a legkevésbé kopásra hajlamos. Összességében jó még a Dunlop Sport BluResponse, a Vredestein Sportrac 5 és a Hankook Kinergy Eco K425 is. A Firestone Firehawk TZ300 alpha magas zajszintjével csúszott a "megfelelő" minősítésbe, a Michelin Enegry Saver+ száraz úton mutatott jellemzőivel sem túlzottan jó. Döbbenet, de ott van a Michelin után a Goodyearhez tartozó Sava is, a Pirelli előtt, amit pedig a kínai Infinity követ - magunk is sejtettük már rég, tapasztaltuk már legutóbbi saját tesztünkön, hogy bizony a kínai márka felfelé jön. A Yokohama, s a szintén hozzá tartozó GT Radial, valamint a Semperit előtt végzett. Meg persze a gyenge összértékelésű Kumho és az egyenesen rossz Matador előtt.
ADAC nyárigumi-teszt 2015 − eredmények 205/55 R16 méretben
Száraz úton (20%) Nedves úton (40%) Zaj (10%) Fogyasztás (10%) Kopás (20%) ADAC értékelés
Michelin Primacy 3 Nagyon jó (1,5) Jó (2,5) Megfelelő (2,9) Jó (2,0) Nagyon jó (0,5) Jó (1,9)
Goodyear Efficient Grip Performance Jó (1,7) Jó (2,1) Megfelelő (2,9) Jó (2,0) Jó (2,3) Jó (2,1)
Continental ContiPremiumContact 5 Nagyon jó (1,5) Jó (2,3) Megfelelő (3,0) Jó (2,1) Jó (2,3) Jó (2,2)
Dunlop Sport BluResponse Jó (1,7) Jó (2,3) Megfelelő (2,7) Jó (2,0) Jó (2,5) Jó (2,2)
Pirelli Cinturato P7 Blue Jó (1,8) Jó (2,1) Kielégítő (3,6) Jó (2,2) Jó (2,0) Jó (2,2)
Bridgestone Turanza T001 Jó (1,6) Jó (2,2) Megfelelő (3,0) Jó (2,3) Jó (2,5) Jó (2,3)
Fulda EcoControl HP Jó (2,2) Megfelelő (2,7) Megfelelő (2,9) Jó (2,1) Jó (1,8) Megfelelő (2,7)
Hankook Ventus Prime2 K115 Jó (1,9) Megfelelő (2,7) Megfelelő (2,8) Jó (2,5) Jó (2,3) Megfelelő (2,7)
Semperit Speed-Life Megfelelő (2,7) Megfelelő (2,7) Megfelelő (3,0) Jó (1,9) Jó (2,5) Megfelelő (2,7)
Vredestein Sportrac 5 Jó (1,7) Megfelelő (2,7) Megfelelő (3,0) Jó (1,9) Jó (2,3) Megfelelő (2,7)
Falken Ziex ZE-914 Jó (1,6) Megfelelő (2,7) Megfelelő (2,6) Jó (2,4) Megfelelő (2,8) Megfelelő (2,8)
Nokian Line Jó (1,8) Jó (2,4) Megfelelő (2,9) Jó (2,3) Megfelelő (2,8) Megfelelő (2,8)
Bridgestone Ecopia EP001S 2 Jó (1,9) Megfelelő (3,0) Jó (2,5) Jó (1,6) Megfelelő (2,8) Megfelelő (3,0)
Continental ContiEcoContact 5 Jó (1,8) Megfelelő (3,2) Jó (2,4) Jó (1,9) Jó (1,8) Megfelelő (3,2)
Michelin Energy Saver+ Jó (1,7) Megfelelő (3,2) Megfelelő (2,8) Jó (1,6) Nagyon jó (0,5) Megfelelő (3,2)
Hankook Kinergy Eco K425 Megfelelő (2,6) Megfelelő (3,3) Jó (2,4) Jó (1,6) Megfelelő (2,8) Megfelelő (3,3)
Kumho HS51 Jó (2,3) Jó (2,1) Megfelelő (2,8) Jó (2,3) Megfelelő (3,3) Megfelelő (3,3)
Kleber Dynaxer HP 3 Jó (2,5) Megfelelő (3,5) Megfelelő (3,3) Jó (2,0) Nagyon jó (1,5) Megfelelő (3,3)
Nankang Econex Eco-2 (Green/Sport) 3 Megfelelő (3,2) Rossz (5,5) Megfelelő (2,8) Jó (2,1) Jó (2,0) Rossz (5,5)

Mit látunk a 205/55 R16 méretben? Első helyen a Michelin Primacy 3, de közel olyan képességeket ad - száraz és nedves úton jobb is, csak zajban marad el - a Goodyear Efficient Grip Performance, s itt érdemes megnézni, hogy míg a Primacy 3 az első helyezett, a Michelin eco abroncsa, az Energy Saver+ sereghajtó, nedves úton komoly lemaradásban van. Jó minősítésű még a Continental ContiPremiumContact 5, a Dunlop Sport BluResponse, a Pirelli Cinturato P7 Blue és a Bridgestone Turanza T001 is. A többiek egyetlen kivétellel mind megfelelők, a Nankang Econex Eco-2 (Green/Sport) 3 eco abroncsként nedves aszfalton vérzett el. Szokott tanács, hogy némi fogyasztási vagy árelőnyért nem érdemes biztonsági kompromisszumot vállalni. Az ADAC tesztje után természetesen idén sem fog elmaradni saját összevetésünk a nonstopgumi csapatával közösen, a Hungaroringen aszfaltján végezve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    Érdekesek ezek a tesztek, ránézésre köszönő viszonyban sincsenek a gyári abroncsjelölésekkel.
    Nagy méretben a győztes Michelin Primacy 3 üzemanyag-takarékossági osztályzata is mindössze E (vagyis gagyi), a teszten mégis ugyan annyi pontot kapott a témában mint a B osztályzatú Goodyear. A zajra ugyan annyi pont lett kiosztva, holott előbbinek 70-, míg utóbbinak 68db a zajkibocsájtása.

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    Continental Premium Contact 5 abroncsokról nekem is annyi a véleményem, hogy nagyon jól tapadnak de Skoda Octavia 2-es autómon 195/65 R15 91H méretben két nyarat bírtak ki úgy, hogy csak első nyarat voltak az első tengelyemen, a másodikat már hátul töltötték és úgy is sikerült kb. 3 mm-re kopniuk ami már az első kopási jelt el is érte(amúgy ilyenkor szoktam cserélni, mivel vizes úton már fokozott figyelmet kell ilyenkor szentelni a lehetséges aquaplaning jelenség miatt… ) Szóval a tapadás 10-es de hihetetlenül gyorsan kopnak nem versenystílusban használván őket.
    Utána került két Dunlop SP Blue Response… szinte ugyanaz a mese, de talán kicsit jobban bírjak… utánanéztem a tyrereviews.co.uk oldalon és rá kellett jöjjek, hogy ezek az új generációs top abroncsok amelyek relatív jó és biztonságos tapadást kínálnak, mind hamar kopnak nyári változataikban… így maradok ezek mellett, annak ellenére, hogy régebb voltak Eco abroncsaim is amelyek tényleg 4-5 szezont bírtak de utolsó 2-3 éveikben mintha füzetborítót húztam volna kerekeimre, nagyon hamar képesek voltak tapadási határaikat elérni…köszi de abból nem kérek.

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    Nekem 2 éves Dunlop blue resp. gumim van, felszereléskor mondták, hogy elég puha, gyorsan fog kopni… ez valamennyire igaz is, az előző pirelli 6 évig bírta. ez sztem még max 2 évig, viszont tlnyleg nagyon jól tapad.
    Vásárláskor nem árt figyelembe venni, hogy csak városban használod a kocsit, vagy sokat mész vidékre.
    egyébként meg nehezen hiszem el, hogy egy lassan kopó abroncs ugyanolyan jól tapad, mint egy puhább.
    Megy ez a vakítás, hogy vedd meg mert 7-8 évig nem kell új gumit venned olyan lassan kopik 😀 de akkor is elöregszik.
    Személy szerint inkább veszek 4-5 évente újat de tapadjon rendesen.

    ui: nagy kár hogy minden komment-oldalon megjelenik 1-2 IQ BETYÁR és ontja a moslék szavakat és osztja a másikat ahelyett h leírná a saját véleményét másoknak esetleg segítve…. ugye Józsi??

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    úgy látom, hogy a mondanivalóm nem ment át 🙂 sebaj te ülj bele az épp aktuálisan futó golfodba (az ötös generációnál megálltam számolni őket) és húzd rá a 2015-ös adac nyárigumi-teszt nyertes gumiját 🙂 sok boldogságot…ja és köszönöm szép szavaidat, ezt a szimpatikus számsort pedig megjátszom lottón 🙂

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    Én a Dunlopra mondanám, hogy eléggé kopik 165/65r14 es méretről lévén szó. Az évi gyártású gumi volt amikor megvettem és 2 szezont futott de már kb 50-60% os . Sokat nem megyek az autóval 2 év alatt max 35-40000km-t. Viszont pozitívként szóljon mellette, hogy nagyon jól tapad a kanyarokban vizes úton is az előző nyári gumihoz képest. Előző gumi amivel gyárilag kijött az firestone volt, sokat elment (100000km-t) megfelelő profilmélység de nem volt olyan jó tapadása mint a dunlopnak. Tavaly Continentalt kapott előre újakat és a dunlop került hátra, de lehet idén is kap 1pár valamilyen új gumit. Érdekes kis teszt volt.

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    Te faszgyökér m3246346438967489 lóbaszó. Ha évente jönnek új gumik, akkor azokat nem árt letesztelni, hogy akinek éppen akkor kell cserélnie, az a legfrissebb modellekről is találjon infót. Nem azért tesztelnek évente nyárigumit, mert évente cserélik őket, hanem mert mindig vannak újabb modellek.

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    Imádom ezeket a gumiteszteket, amik óramű pontossággal jönnek fél évente (nyári-téli)… tökéletesen érdektelen a Magyarországon élők 98%-ára 🙂 lehet németbe az emberek 1-2 évente vesznek gumikat, de Magyarország más világ… Értem én hogy kell valamiről írni, javasolnám hogy inkább 4-5 éves használt gumikról írjatok tesztet… a többséget úgyis inkább ez érdekelné, hogy tényleg kockáztatja-e az életet ha azzal jár, tényleg 6-8 méterrel rosszabb-e a fékút meg ugye ennek fényében megéri-e megvenni negyedáron a használt gumit (a válaszom persze igen, de hát írjatok inkább erről cikket)

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    Egyetértek, én a második pár ContiSportContactot dobom most ki, 2 szezon (40.000 km) után. Igaz, hátsókerékhajtású BMW-n van, és hátul, de akkor is, évente 20-at kibírhatna.

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    ContiPremiumContact5 -nál _kopásra_ “Jó” minősítést adni finoman szólva erős csúsztatás!
    kb. 25ezer km alatt (2 szezon!) kopott 4mm -esre.
    Mondjuk mikor felszerelte a gumis már akkor megmondta, hogy “ez nem fog ám annyit elfutni…”

    (Viszonyításképp Dunlop Sport 2020 ugyanezen az autón ~70 ezer Km -t bírt.)

  • 2017.10.28. at 21:08
    Permalink

    Érdekes, hogy a nedves úton mért eredmény duplán számít a szárazhoz képest.
    Persze a sok töketlen nedves úton száll el vagy ütközik a másikkal, így érthető a helyzet. 🙂
    Ha nedves az út, akkor illik nagyobb körültekintéssel és figyelemmel vezetni, a sebességet csökkenteni. Ez sajnos sokaknak nem egyértelmű.

Vélemény, hozzászólás?