Melyik a legjobb idei téli gumi? Az ADAC tesztje már itt is van!

ADAC téligumi-teszt 2014

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kétféle méretben, összesen 28 téli és 4 négyévszakos abroncsot hasonlított össze az ADAC. Közülük 8 ajánlott.

Bár az idei évben leginkább botrányok és szavazás-manipulációk kapcsán lehetett hallani az ADAC nevét, meg kell jegyezni, hogy - a vizsgálatok szerint - teszteredményeit sosem hamisította a német autóklub. A szokásos tesztjeit pedig az évek óta megszokott rend szerint hozza, már szeptemberben megjelentette talán legfontosabb éves összevetését, a Warentest alapítvány szakembereivel közösen készített téligumi-tesztjét.
Idén nem vitték túlzásba, kétféle méretosztályba, a kisautókra jellemző 175/65 R14 és a Golf-osztályos 195/65 R15 méretben hasonlítottak össze méretenként 14 garnitúrát, a saját gumitesztjeinken is bevett 15 colosakból négy különböző négyévszakos gumit is vizsgáltak, hogy kijelenthessék: az még mindig szükségmegoldás, a télen és nyáron egyaránt sokat autózók számára ajánlott a két garnitúra abroncs és azok félévenkénti átszereltetése.
Az ADAC szokás szerint vizsgálta száraz, nedves, havas és jeges úton is az abroncsokat, mérte elhaladási zajukat és kopásjellemzőiket is. A száraz úton mutatott jellemzőket 15, a nedves úton tapasztaltakat 30, a havas tudást 20, a jegest 10, a zajkomfortot 5, az üzemanyagfogyasztás befolyásolását és a kopásjellemzőket egyaránt 10 százalékkal súlyozta összértékeléséhez. A német autóklub pontozásában szokás szerint a kisebb pontszám jelenti a jobb eredményt.
ADAC téligumi-teszt 2014, 175/65 R14 T − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Modell Continental ContiWinter-Contact TS 850 Dunlop SP Winter Response 2 Michelin Alpin A4 Firestone Winterhawk 3 Esa + Tecar Super Grip 7+ Fulda Kristall Montero 3 Vredestein Snowtrac 3
ADAC értékelés Jó (2,0) Jó (2,1) Jó (2,2) Jó (2,3) Kielégítő (2,6) Kielégítő (2,7) Kielégítő (2,7)
Ár (euró) 45-85 47-77 47-82 44-68 37-75 42-76 44-84
Száraz úton 2,1 2,1 2,1 2,1 2,1 2,4 2,1
Nedves úton 1,9 2,1 2,5 2,4 2,6 2,7 2,7
Havas úton 2,2 2 2,2 2,3 2,4 2 2,3
Jeges úton 2,2 2,4 2,3 2,2 2,5 2,5 2,4
Zaj 3,1 3 3,8 3,4 3,5 3,8 4,2
Fogyasztás 2,2 1,6 2,4 1,7 2,2 2 1,9
Kopás 1 2,3 0,5 2,5 2 2,5 2
Helyezés 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Modell Pirelli Snowcontrol Serie 3 (Winter 190) Sava Eskimo S3+ Hankook Winter i*cept RS (W442) Toyo Snowprox S943 GT Radial Champiro Winterpro 3 Cooper WM-SA2 (Weather-Master) Star Performer SPTS (Winter AS) 4
ADAC értékelés Kielégítő (2,8) Kielégítő (2,9) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,3) Rossz (4,9) Rossz (4,9)
Ár (euró) 93-80 39-65 40-64 40-65 33-68 37-69 37-56
Száraz úton 2,8 2,9 2,4 1,9 2,6 1,9 2,9
Nedves úton 2,2 2,9 3 3 3,3 4,9 4,9
Havas úton 2,1 2 2,8 2,4 3,3 3,7 3
Jeges úton 2,4 2,6 2,6 2,5 3,1 3,5 3,3
Zaj 4 3,8 4 3,5 3,8 3,8 3,9
Fogyasztás 2,3 1,8 2 1,9 2,4 2,4 2,3
Kopás 2,5 2,5 2 2,5 2,3 2,5 2

Mindként méretosztályban 4-4 abroncsmodell kapott jó, azaz ajánlott minősítést. Az első hely mérettől függetlenül a Continental ContiWinterContact TS 850-esé. Tegyük hozzá, hogy a német autóklub tesztje szerint? A német gumi amúgy zajosnak találtatott, de nedves úton, a leginkább értékelt versenyszámban nincs jobb nála. A jó minősítést szerzett abroncsok általános jellemzője, hogy viszonylag minden szempontból jók, a 14 colosak között második helyen álló Dunlop SP Winter Response 2 kiemelkedően szerény gördülési ellenállású, a harmadik helyen végzett Michelin Alpin A4 alig kopik, a negyedik helyen látható (saját gumitesztünkön tavalyi harmadik) Firestone Winterhawk 3 pedig - önmagunkat ismételve - kitűnő ár/érték arányú, általánosan jó tudást mutató abroncsnak mondható.
Hirdetés
A kielégítő 14 colosak közül a Esa + Tecar Super Grip 7+, a Fulda Kristall Montero 3 és a Vredestein Snowtrac 3 a nedves úton mutatott jellemzők, illetve a viszonylag magas zajszint miatt kapott magas, azaz gyengének számító pontszámot, a Pirelli Snowcontrol Serie 3 (Winter 190) utóbbi mellett a száraz úton tapasztaltak miatt lett csupán az összevetés 8. helyezettje. A Sava Eskimo S3+ az előbbieket kedvezőtlenebb nedves úton mutatott tudással fejelte meg. A 10. és 11. helyezett Hankook Winter i*cept RS (W442) és Toyo Snowprox S943 havas úton maradt el, az összességében még éppen kielégítő GT Radial Champiro Winterpro 3 már szinte mindenben, a Cooper WM-SA2 (Weather-Master) és a Star Performer SPTS (Winter AS) 4 már egyáltalán nem ajánlható, csekély árelőnyük egyáltalán nem kompenzálja tudásbeli lemaradásukat.
ADAC téligumi-teszt 2014, 195/65 R15 T − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Modell Continental ContiWinter-Contact TS 850 Bridgestone Blizzak - LM 001 Dunlop SP Winter Sport 4D Semperit Speed-Grip 2 Uniroyal MS plus 77 Yokohama W.drive V905 Michelin Alpin 5
ADAC értékelés Jó (2,1) Jó (2,2) Jó (2,4) Jó (2,4) Kielégítő (2,7) Kielégítő (2,8) Kielégítő (2,9)
Ár (euró) 50-95 54-105 50-95 42-74 43-74 42-82 51-93
Száraz úton 2 2,1 2,5 2,5 2,6 2,1 2,9
Nedves úton 2,2 1,9 2,3 2,5 2,7 2,8 2,3
Havas úton 2 2,4 2,3 2,2 2,6 2,4 2
Jeges úton 2,2 2,4 2,5 2,3 2,7 2,4 2,2
Zaj 3,5 3 3,5 3,3 4,2 3,6 3,8
Fogyasztás 1,6 2,1 1,7 2,1 2,2 1,8 2,1
Kopás 1,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5
Helyezés 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Modell Hankook Winter i*cept RS (W442) Pirelli Snowcontrol Serie 3 (Winter 190) Kumho WinterCraft WP51 Kleber Krisalp HP2 Matador MP92 Sibir Snow Infinity Winter Hero INF 049 Achilles Winter 101
ADAC értékelés Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,4) Kielégítő (3,5) Gyenge (3,7) Rossz (5,5) Rossz (5,5)
Ár (euró) 48-70 44-85 48-85 40-89 45-73 44-80 44-69
Száraz úton 2 3 2,2 2,4 2,4 3,7 3,4
Nedves úton 3 2,6 3,4 3,5 3,7 5,5 5,5
Havas úton 3 2,2 2,7 2,7 2,5 2 2,7
Jeges úton 2,5 2,2 2,4 2,5 2,8 2,3 2,7
Zaj 3,8 3,7 3,3 4,3 3,5 3,7 3,5
Fogyasztás 2,1 1,9 2,2 1,8 2,3 2,1 2,4
Kopás 2 2,5 3 1,5 2,5 3 2,5

Az itthon is legnépszerűbbnek számító 195/65 R15 méret több meglepetést is tartogat. A Continental ContiWinterContact TS 850 első helye nem az, szerintünk is nagyon jó modell, az ADAC mérései szerint kopása is minimális. Igazából a Bridgestone Blizzak - LM 001, a Dunlop SP Winter Sport 4D és a Semperit Speed-Grip 2 jó minősítése, a leginkább zaj tekintetében vérző Uniroyal MS plus 77 és az ugyancsak abban leggyengébb Yokohama W.drive V905 kielégítő minősítése is helyén van. Az új Michelin Alpin 5 hetedik helye azonban meglepetés, még akkor is, ha ez a gumi is zaj szempontjából kapott rossz, azaz magas pontszámot, de közben semmiben sem kiemelkedően jó, száraz úton pedig kifejezetten gyenge. A mezőny persze erős, a Hankook Winter i*cept RS (W442) és a Pirelli Snowcontrol Serie 3 (Winter 190) is a Michelin után szerepel, közülük nedves úton a Pirelli, szárazon a Hankook a legjobb. Ott alig gyengébb, ráadásul halkabb a 10. helyen lévő Kumho WinterCraft WP51, de igazából az már a még éppen kielégítő minősítést szerzett, 11. helyre került Kleber Krisalp HP2-vel együtt a futottak még kategória. Gyenge minősítésű a nedves úton elmaradó, fékezéskor túlcsúszó Matador MP92 Sibir Snow. A már rossznak talált Infinity Winter Hero INF 049, valamint az Achilles Winter 101 gumik is nedves aszfalton maradtak le leginkább. Megállapítható, hogy gumiból nem érdemes márkátlant venni, ugyanakkor a teszt szerint a Michelin friss abroncsa sem az igazi.
ADAC négyévszakos gumik tesztje 2014, 195/65 R15 T − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Falken EuroAll Season AS200 Vredestein Quatrac Lite Kumho Solus HA31 Uniroyal AllSeasonExpert
ADAC értékelés Gyenge (3,7) Gyenge (4,0) Rossz (4,8) Rossz (4,8)
Ár (euró) 46-89 62-100 50-80 52-91
Száraz úton 2,5 4 4,8 4,8
Nedves úton 2,6 3,2 3,2 2,8
Havas úton 3,7 3,6 3,2 2,3
Jeges úton 2,8 2,4 2,4 2,3
Zaj 3,5 3,4 3,5 3,5
Fogyasztás 2,7 1,9 2,6 2,3
Kopás 3 2,5 2,5 3

A téli gumi azonban - főként hóban - tapasztalataink, meg persze az ADAC mostani tesztsorozata szerint is mindenképp jobb, mint a minden lében kanál négyévszakosak. Utóbbiakból is összevetettek négy sorozatot a németek. A Falken EuroAll Season AS200 és a Vredestein Quatrac Lite "csak" gyenge, a Kumho Solus HA31 és az Uniroyal AllSeasonExpert rossz bizonyítványt kapott. A Falken igazából csak havas úton, zaj és kopás szempontjából maradt el a jobb abroncsoktól. A keveset és hóban nem autózóknak utóbbi ajánlható, a gyakrabban és többet, nem mindig odázhatóan, tehát akár hóban-fagyban is közlekedőknek inkább a két gumigarnitúra, leginkább jó minősítésű téli gumi vásárlása ajánlott. Az ADAC tesztje után idén is jön majd saját, a mogyoródi Tanpályán a nonstopgumi.hu csapatával együttműködésben készített saját téligumi-tesztünk, azaz valóságtesztünk is, hogy megmutassuk: hazai aszfalton, saját (igen precíz) mérésünk szerint a tesztelt gumikkal milyen úton lehet megállni száraz, nedves, vagy akár jeges aszfalton. Addig elmezhetők az ADAC és tavalyi tesztünk eredményei.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:13
    Permalink

    Egy R16-os tesztet is szívesen olvasnék. Eddig kléber téligumikat használtam, nem volt árjuk panasz, de nagy tél se igazán volt. A fogyasztást nem emelték meg nagyon.

  • 2017.10.29. at 02:13
    Permalink

    Ezek a futózottak árban hogy viszonyulnak az új gumikhoz? És milyen a tartósságuk?
    Ha jól emlékszem néhány éve valamelyi nagyáruházban (zalán Praktiker) árultak futózott gumit is, de azt már nem tudom, hogy milyen márkát.

  • 2017.10.29. at 02:13
    Permalink

    Tudom, nem korlátlanok a lehetőségeitek. De szerintem nagyon érdekes volna, ha a tesztekbe sikerülne bevonnotok egy garnitúra futózott gumit is. Engem igazán a TÜV által elismert “márkás” futózottakra gondolok. Ha jól emlékszem, 3 nagy német futózó van, talán neves márkáktól veszik a mintát és a gumi receptet is. Talán ezek a Rigdon, Ökon és a Rodos. Nem tudom Mo-n kaphatóak-e.

    Óh, és igen: előre félek a “tájékozott” hozzászólásoktól.

  • 2017.10.29. at 02:13
    Permalink

    Végre egy olyan is írt aki cserélt már gumit és tudja mennyit számít. Itt sokan elvi kérdést csinálnak ebből, jobb-nem jobb, de még sosem volt más gumija a parasztnak mint amivel az autóját vette…. Nem fogom megérteni miért hiszi valaki olcsóbbnak ha 2 garnitúra nyárit használ el X idő alatt, mintha venne egy téli meg egy nyári szettet és ugyanaddig elég lenne. Ráadásul a téli jellemzően olcsóbb mert kisebb méret kell belőle. Bonyolult dolog ez, de szerencsére mindenki meg tudja magyarázni, 45 millió kilométer van mögötte kamionnal, meg télen csak a boltba jár vele… Pf 😀 Én meg helyben fordulok meg targoncával, és?!

  • 2017.10.29. at 02:13
    Permalink

    Édesapámnak kellett 4 új téli gumi, én intéztem a rendelést. Firestone Winterhawk 3 lett a választásom (175/65 R14). Először a Vredestein Snowtrac 3 volt a kiszemelt, de megnéztem egy-két tavalyi tesztet így esett a választásom a Firestone-ra, ami nem mellesleg kb. 2 ezer forinttal olcsóbb volt darabonként (ha jól emlékszem éppen 13 ezer Ft volt). A cikkhez hasonlóan én is a Firestone-t találtam a legjobb ár/érték arányúnak.
    Amúgy ha olyan tél lesz, mint az elmúlt néhány évben, akkor bőven megfelel a 4 évszakos is. Feleségem kocsijára vettem tavaly Vredestein Quadrac-ot, simán jó, hiszen nem sokat megy, szinte csak óvoda, iskloa, bevásárlás. (nyáron másikkal jár).

  • 2017.10.29. at 02:13
    Permalink

    Nekem már 2 éve (2 szezon) ez a Conti850 van a BMWmen és azt kell hogy mondjam: ZSENIÁLIS.
    Ez kb a 10. garnitúra téli gumi amiért pénzt adtam, de a többi a közlébe sem jött.
    Annyival árnyalnám róla a képet, hogy száraz úton 15 fok felett viszont gyalázatosan nyúlóssá vállik, de téli körülmények között a legjobb amivel eddig találkoztam.

  • 2017.10.29. at 02:13
    Permalink

    De a 14 mp. arra pont elég volt, hogy ezt a “véleményt” összehozd.
    Elképesztő.

    Nem lebecsülendő e honlap abroncs tesztjeit hívnám föl T. figyelmed arra, hogy a legpontosabb információ alapja a széleskörű tájékozódás. Abba meg szerintem az ADAC belefér vastagon. Még mindig többet tettek az ügyért, mint fotelhuszárjaink, akik egyébből sem állnak, csak a kritizálásból.
    Szerintem.

  • 2017.10.29. at 02:13
    Permalink

    ADAC teszt = teljesen hiteltelen.
    Azért legörgettem az első táblázatig, első helyen a Conti 🙂
    Nem csalódtam. Tőlük akkor sem hiszem el ha tényleg igaz…
    (Mondjuk csak 14 másodpercet pazaroltam a cikkre)

    Mátyás, a ti téli gumi tesztetek viszont érdekelne.

Vélemény, hozzászólás?