ADAC téligumiteszt: kihagyták a legérdekesebb abroncsot

ADAC téligumiteszt 2015: két méretben 35 abroncsmodell vallott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehozta idei téligumitesztjét az ADAC, az év abroncsújdonsága azonban nem szerepel benne.


Odébb még a hazai téligumi-szezon, de azért érdekes lehet átfutni az ADAC két méretben, összesen 35 abroncsmodellel készített tesztjét. Már csak azért is, hogy tudjuk, mi az amit nekünk feltétlenül néznünk kell majd az idén sem elmaradó saját, a nonstopgumival közös téligumitesztünkön.
Bár az ADAC kétféle gumiméretben, a kisautós 165/70 R14 és a kompakt szegmens favoritjának számító 205/55 R16 méretben, összesen 35 abroncsmodellt tesztelt, az idei év legnagyobb újdonságát, a kánikulai gumitesztünkön meglepően jónak mutatkozó Michelin CrossClimate abroncsot nem vallatta. Elárulható, saját tesztünkből nem fog hiányozni a minden évszakban megfelelőnek mondott Michelin gumi. El kell ismerni viszont, hogy olyan alapos tesztet mi idén sem fogunk tudni készíteni, mint az ADAC. Más a költségvetésünk, mi például nem tudunk hóban tesztelni, s a kopásjellemzőket sem tudjuk olyan hosszútávú teszttel vizsgálni, ahogyan az ADAC. Viszont mi nem csak pontszámokat, hanem konkrét mért értékeket is közlünk - majd. Aki viszont most kíván abroncsot vásárolni, annak tavalyi tesztünk mellett az ADAC idei eredményei is segíthetnek.
Aki látta az ADAC korábbi téligumitesztjeit, annak ismerős lehet, hogy a német autóklub a száraz úton mutatott jellemzőket 15, a nedves úton tapasztaltakat 30, a havas tudást 20, a jegest 10, a zajkomfortot 5, az üzemanyagfogyasztás befolyásolását és a kopásjellemzőket egyaránt 10 százalékkal súlyozza összértékeléséhez. A német autóklub pontozásában szokás szerint a kisebb pontszám jelenti a jobb eredményt.
Hirdetés
A kisautók méretosztályában a tavaly az ADAC által még nem tesztelt, ám a saját tesztünkön legjobbnak talált Goodyear UG9 most a németeknél is nyert. Nedves úton jelentős fölénnyel a legjobbnak bizonyult. Második a nem friss modell Michelin Alpin A4, ami száraz úton remekelt. Hóban a harmadik helyezett Dunlop Winter Response 2, valamint az ötödik Bridgestone Blizzak LM 001 és a hatodik Continental WinterContact TS 850 volt a legjobb. Utóbbi kettő jégen viszont nem volt jó, ahol egyébként a Michelin abroncsa sem. A nevesebb gumik közül a Pirelli Winter Snowcontrol S3 száraz úton sem szerepelt jól, a saját tesztünkön jónak számító Barum Polaris 3 és a Firestone Winterhawk 3 pedig vízen vérzett el az ADAC-nál. Részletes eredmények alább.
ADAC téligumi-teszt 2015, 165/70 R14 T − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Goodyear UltraGrip 9 Michelin Alpin A4 Dunlop Winter Response 2 Fulda Kristall Montero 3
Ár (euró) 42-80 51-82 49-79 37-68
ADAC értékelés Jó (2,2) Jó (2,2) Jó (2,3) Kielégítő (2,6)
Száraz úton 2,5 2 2,4 2,2
Nedves úton 1,8 2,5 2,5 2,6,
Havas úton 2,2 2,1 1,9 2
Jeges úton 2,5 2,5 2,3 2,5
Zaj 2,9 3,4 2,9 3,1
Fogyasztás 1,9 2,2 1,6 2
Kopás 2 0,5 2,5 2
Helyezés 5. 6. 7. 8.
Modell Bridgestone Blizzak LM 001 Continental WinterContact TS 850 Falken Eurowinter HS449 Uniroyal MS plus 77
Ár (euró) 38-77 49-93 36-70 41-64
ADAC értékelés Kielégítő (2,7) Kielégítő (2,7) Kielégítő (2,7) Kielégítő (2,9)
Száraz úton 2,1 2 2,1 2,8
Nedves úton 2,7 1,9 2,7 2,5
Havas úton 1,9 1,9 2,7 2,1
Jeges úton 2,7 2,7 2,3 2,9
Zaj 3,4 3,1 2,9 3
Fogyasztás 2 1,9 2,1 2,2
Kopás 1,5 1,5 2,5 2
Helyezés 9. 10. 11. 12.
Modell Pirelli Winter Snowcontrol S3 Semperit Master-Grip 2 Barum Polaris 3 Firestone Winterhawk 3
Ár (euró) 45-80 39-65 35-70 40-75
ADAC értékelés Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,1) Kielégítő (3,0)
Száraz úton 3 2,5 2,3 2,2
Nedves úton 2,3 2,7 3,1 3,5
Havas úton 2,7 2,1 2,5 2,3
Jeges úton 2,3 3 2,7 2,8
Zaj 3,4 2,7 3,2 3,3
Fogyasztás 2,3 2,2 2,3 1,8
Kopás 2,5 2,5 2 0,5
Helyezés 13. 14. 15. 16.
Modell Matador MP54 Sibir Snow Aeolus Snowace AW02 Linglong Green-Max Winter HP Mentor M200 2
Ár (euró) 35-71 39-55 37-56 34-51
ADAC értékelés Kielégítő (3,6) Rossz (4,5) Rossz (5,5) Rossz (5,5)
Száraz úton 2,6 3,5 2,9 2,7
Nedves úton 3,6 5,5 4,9 5,5
Havas úton 2,5 2,3 3 3,5
Jeges úton 2,7 2,8 3,3 3
Zaj 3,3 3,7 3,9 4,5
Fogyasztás 2,3 1,9 2,3 2,1
Kopás 2 2 2 0,5

Az alsó-középkategória, illetve a középkategória legnépszerűbb méretének számító 205/55 R16 sorozatból a Continental WinterContact TS 850 találtatott legjobbnak, második lett a mi tavalyi tesztünkön is második Yokohama W.drive V905. Száraz úton utóbbi, havas úton a legjobb Conti és a harmadik Goodyear UltraGrip 9, valamint a negyedik Nokian WR D3 bizonyult a legjobbnak. Ebben a méretosztályban is sok a viszonylag jó kompromisszum még, érdekes módon a tavaly megjelent Michelin Alpin 5 csak a 12. lett. Persze ezen sem csodálkozunk nagyon, nálunk is a középmezőnyben szerepelt. Rossz minősítést ebben a kategóriában mindössze egyetlen abroncs, az Avon gumija kapott, ami egyébként messze nem az összevetés legolcsóbbja.
ADAC téligumi-teszt 2015, 205/55 R16 H − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Continental WinterContact TS 850 Yokohama W.drive V905 Goodyear UltraGrip 9 Nokian WR D3
Ár (euró) 70-130 64-122 75-118 63-109
ADAC értékelés Jó (2,0) Jó (2,4) Kielégítő (2,7) Kielégítő (2,9)
Száraz úton 1,9 1,7 2,7 2,1
Nedves úton 2 2,5 2,1 2,9
Havas úton 1,9 2,5 1,9 1,9
Jeges úton 2,5 2,5 2,5 2,5
Zaj 2,9 3,3 2,5 2,9
Fogyasztás 1,8 2,1 1,6 2,2
Kopás 1,5 2,5 2,5 2,5
Helyezés 5. 6. 7. 8.
Modell Bridgestone Blizzak LM 001 Falken Eurowinter HS449 Vredestein Snowtrac 5 Firestone Winterhawk 3
Ár (euró) 63-115 54-102 69-110 63-110
ADAC értékelés Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,1)
Száraz úton 2,1 2,1 2,2 2,2
Nedves úton 2,4 2,7 2,9 3,1
Havas úton 2 2,6 2 2,6
Jeges úton 3 2,4 2 2,8
Zaj 3,2 3,1 2,7 3,1
Fogyasztás 2 2,6 1,8 1,8
Kopás 2 3 3 2
Helyezés 9. 10. 11. 12.
Modell Fulda Kristall Control HP Barum Polaris 3 BF Goodrich g-Force Winter Michelin Alpin 5
Ár (euró) 52-103 53-96 63-149 76-130
ADAC értékelés Kielégítő (3,1) Kielégítő (3,2) Kielégítő (3,2) Kielégítő (3,2)
Száraz úton 2,5 3,2 2,3 3,2
Nedves úton 3,1 2,9 3,2 2
Havas úton 2,4 1,9 2,5 1,9
Jeges úton 2,8 2,5 2,5 2,2
Zaj 3,7 2,7 3,5 3,7
Fogyasztás 1,9 1,9 1,7 2,4
Kopás 2 2,5 1,5 2,5
Helyezés 13. 14. 15. 16.
Modell Sava Eskimo HP Semperit Speed-Grip 2 Kumho Wintercraft WP51 Viking SnowTech II
Ár (euró) 53-95 63-106 51-92 51-95
ADAC értékelés Kielégítő (3,2) Kielégítő (3,2) Kielégítő (3,3) Kielégítő (3,3)
Száraz úton 2,5 3,2 3 3,3
Nedves úton 3,2 2,4 3,3 2,9
Havas úton 2,3 1,9 2,2 2
Jeges úton 2,8 2,3 2,5 2
Zaj 3,5 2,9 3 3,7
Fogyasztás 2 2,4 2,3 2,1
Kopás 2 2,5 2,5 2,5
Helyezés 17. 18. 19.
Modell Kleber Krisalp HP 2 Toyo Snowprox S953 Avon Ice Touring ST
Ár (euró) 62-98 55-102 46-141
ADAC értékelés Kielégítő (3,4) Kielégítő (3,5) Rossz (4,8)
Száraz úton 2,5 2,4 1,9
Nedves úton 3,4 3,5 4,8
Havas úton 2,5 2,9 3,2
Jeges úton 2,8 3,3 3,3
Zaj 3,7 4 3,8
Fogyasztás 2,1 1,8 2,4
Kopás 1,5 2,5 2,5

Abroncsválasztásnál örök szabály, hogy nem elsősorban a gumi árára, hanem tudására kell összpontosítani, a kilométerenkénti árkülönbség ugyanis minimális, ám a gumi képességein autónk épsége, életünk is múlhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:41
    Permalink

    Nagyon bele lehetne menni, de a lényeg, hogy kis túlzással az autónak 4 tenyérnyi kapcsolata van az úttal. Nagyon nem mindegy, hogy milyen az a “tenyér”! Szerintem nagyon jó, hogy van ADAC teszt és jó hogy van Autónav!gátor teszt is (még, ha nem is tökéletes), mert segítenek eligazodni a marketing meg reklám dömpingben. Nálunk télen minimális a havas meg a jeges út, inkább száraz vagy nedves és jó látni a féktávokat, mert ahogy látszik akár 1,5-2,5 méter különbség is lehet, a végkifejletet meg mindenki képzelje el. Én úgy gondolom, hogy 1-2 ezer Ft/db az nem olyan eget rengető összeg az autó vagy az emberi élet értékéhez képest. (Arról nem is beszélve, ha a drágább a rosszabb). Ha pl. a 2015-ös tesztet nézem kiváló példa a Yokohama V905. Én eddig (már 3-szor) a tesztek alapján Contit vettem télre/nyárra, mert árban nem volt lényegileg drágább, mint az élmezőny többi tagja. Most viszont 205/55/R16 méretben a Contit legolcsóbban 26-27 eFt/db áron vehetem meg (az élmezőny többi tagja is +/- 1-2 e Ft), a Yokohamához viszont már hozzájuthatsz 21-22 eFt/db-ért is, ami egy garnitúránál már 20 eFt-ot is jelenthet (egy gumi ára). (Arról nem is beszélve, hogy tompítja a bunda gyanút). És ehhez képest a sereghajtók árai (pl. TOYO S953 SNOWPROX) szintén 21-25 eFt/db között szórnak. Miért vegyek ugyanannyiért rosszabbat, ha megvehetem a 2. legjobbat is?! Köszönhetően a teszteknek.

  • 2017.10.28. at 12:41
    Permalink

    A continental,már megint a legjobb kopási értéket hozta(205-ös méret)Ezek a németek nem semmik,tuti itt is bundáznak.Nem értem,volt már több contim(ezt rakták rá a gyárban),de extrém hamar elkoptak.Bár ezek mind nyáriak voltak,vannak.A többi értékben nem kételkedem,mert amúgy nem rossz gumik.Bár árérték arányban vannak sokkal jobbak.Uniroyalon csodálkozom,volt 55-ös és 66-os téligumim is,na hát azok voltak ám a gyenge(szarok).Télre goodyeart,vagy pirellit.

  • 2017.10.28. at 12:41
    Permalink

    Egyetlen gumira lettem volna kíváncsi – gondolom mint a legtöbben mostanában -, ez természetesen a Michelin Cross Climate. Nem is értem, hogy az ADAC miért nem tesztelte? Várom már, hogy az autonavigator.hu tesztelje. Csak azt nem tudom, hogy milyen téligumi teszt az, ahol hóban nincs tesztelés?
    Szerintem jó lehet ez az új Michelin. Szívesen megvenném (még egy kicsit várok), és megszabadulnék az őszi-tavaszi kerékcserétől, az sem baj, ha jobban kopik, és előbb kell majd cserélnem. Az is fontos, hogy nem kellene az új kocsira 4 db új felnit vennem.

  • 2017.10.28. at 12:41
    Permalink

    2013-ban pedig 3. lett a 185/60R15 méretben (ennek alapján vettem én is 185/65R15-ösben).
    Én ezt a különbséget annak tudom be, hogy a gumi mintázata a 175-1855 mm szélességre van optimalzálva. 1 cm mínusznál már változhat a vízelvezető szélessége, a blokkok szélessége/elrendezése, ami tényleg megváltoztatja a tulajdonságokat.
    Szóval, az idén tesztelt méretben én sem azt venném…

  • 2017.10.28. at 12:41
    Permalink

    Az eredményeket nagyban befolyásolja az aktuális gumi. Ugyanis két azanos típusú abroncs között akár ég és föld különbség is lehet ha akár csak a max sebesség tartomány tér el. Különböző mérétnél pláne. Pl. az autómra 205 széles gumi kell, de a gyakorlatban 30mm(!) szórás van a futófelületekben. Pl. a most használt 215-ös gumim keskenyebb futófelületű, mint egy másik márka 195-ös gumija. Ez rengeteget számít a fékezéseknél/vonóerőben pl.

  • 2017.10.28. at 12:41
    Permalink

    A tavalyi teszten (http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/adac_teligumi-teszt_2014-13237) a Firestone Winterhawk 3 a negyedik lett 2,3 (jó) értékeléssel 175/65 R14 méretben. Az ideiben már csak nyolcadik 3,1 (kielégítő). Egy év alatt (2015 – 2014) száraz úton +4,5% (2,2-2,1), nedves +28% (3,1-2,4), hó +13% (2,6-2,3), jég +27% (2,8-2,2), zaj -10% (3,1-3,4), fogyasztás + 6% (1,8-1,7), kopás -25% (2 -2,5).
    Csak a kopás és a zaj eredmény lett jobb.
    A 2015 gumi összeségében 35% nyújt rosszabb teljesítményt? Na ennyit az ADAC tesztjéről.

  • 2017.10.28. at 12:41
    Permalink

    Sajnos ezeket a teszteket is feltétellel kezelem, de mondjuk nincs más forrás… marad 🙂
    6-ik évében jár a téli Goodyear 205/55 r16-os gumim, nem volt vele baj, így legjobbnak látom ha maradok ennél.
    Mondjuk a nyári guminál Pirellit cseréltem Dunlopra, A gumis a cserénél folyamatosan tolta a dumát, h jaj de puha a Dunlop, nem fog sokáig tartani…. inkább legyen puha és kelljen 4 évente cserélni mint vegyek egy rosszat.
    Itthon talán az a divat, h minél tovább húzzuk egy gumival.

Vélemény, hozzászólás?