Téli gumi: itt van már a váltás ideje?

Aki csak nappal autózik, az várhat még a téli gumira váltással?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon érdemes már felrakatni a téli abroncsokat? Vajon biztonságos még nyárival autózni? A válaszok nem egyértelműek, mégis igyekszünk segíteni.

Azt már csaknem minden lelkiismeretes autós tudja, hogy 7 Celsius fok alatt téli gumira ajánlott kell váltani. De vajon mit kell tenni napjainkban, amikor nappal akár 15-20, éjszaka bezzeg csupán 6-9 fok közötti a hőmérséklet? Leginkább mérlegelni, egyszerűen csak végiggondolni, hogy mikor szoktunk autózni!
Ha valaki csak napközben megy, nem indul hajnalban, amikor még könnyedén lehet akár 7 fok alatt a hőmérséklet, hanem csak 8-9 óra magasságában, s haza is ér este 9 előtt, akkor az aktuális előrejelzések szerint még egy hétig nyugodtan várhat a téli abroncsok beszerzésével, illetve felszereltetésével.
Hirdetés
Aki viszont jellemzően éjszaka, netán hajnalban az autózik, s akkor is városon kívül, nem pedig az 1-2 fokkal magasabb hőmérsékletet adó városokban, az bizony bölcsen teszi, ha már most felrakatja téli abroncsait.
Nem cselekszik rosszul az sem, aki autózási szokástól függetlenül, biztos ami biztos alapon felrakatja már most a téli gumikat. Így biztosan el fogja kerülni a gumisoknál majdan az első havazáskor kialakuló sorokat.
Addig persze még vélhetően sok az idő, s addigra az ADAC idei teszteredményei mellé befut majd saját gumitesztünk idén téli kiadása is. Most pedig még lehet voksolni, hogy azon majd vajon melyik garnitúra lesz a győztes. Nem csak abroncsból lesz győztesünk, hanem szavazóból is: egy szerencsés gumiteszt-partnerünk, a nonstopgumi.hu műhelyében a győztes garnitúrát kapja majd meg autójára. (A nyeremény a tesztelt, 195/65 R15 méretű abroncs lesz, de értékegyeztetéssel egyéb méretet is választhat majd a nyertes)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Ott a pont AndrwT-nél 🙂
    Öcsém Ausztriában melózik 5-6 éve, és már bocs, de nem kockáztat azzal, ha mondjuk Tirolba kell mennie Bécs mellől akkor azt mondja a főnökének hogy bocs, de itt még nincs télies idő ezért még nem is tette fel a téli gumit, plusz ha hét közben leesik a hó akkor nem jön haza míg el nem olvad? 🙂

    Amúgy meg az egyik információs oldal azt írja a mit te, a másik meg azt hogy simán kötelező, nincs semmilyen télies körülmény stb…de a ott a büntetési tétel (35-5000euró), ami azért elég nagy erő ahhoz hogy feltegye az ember inkább november elsején, minthogy bele szaladjon egy hóesésbe, és egy büntibe..
    De ha kötöd az ebet a karóhoz akkor az a lényeg hogy KÖTELEZŐ!..így vagy úgy de kötelező..és ha hibázol akkor súlyos büntit kapsz..

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Egyet értek! 🙂
    Sajnos sokan vannak akik nem tudnak felelősen gondolkodni. A beírásom nem nekik szólt.
    Egyébként nem tudom mi a probléma az osztrák szabályozással, mert azt mint írtam maximálisan korrektnek tartom.
    Nehogy már túltegyünk az osztrákokon a téli gumi előírásait és használatát tekintve!

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Kicsit bővítem a válasszom. A gond az, hogy nem tudod kottára kiszámítani, mikor lesz téli körülmény. Márciusban se tudták sokan, hogy mekkora vihar jön, de még akkor is elindultak akár nyári gumival haza, hogy látták, hogy esika hó, mert ő haza akar menni. Lehet, hogy van olían gumi, ami jobb akár még minuszban is, mint a téli, de én ezt nem hangoztatnám. Ott a probléma, hogy Te ide beírod, hogy jobb a nyári télen, és sokan itt be is fejezték a hozzászólás értelmezését, nem fogja fel, azt amit ténylegesen írtál. Az fog járni a fejében, hogy az a menőcsávó írta, akkor meg miért tenném fel, minek vegyek téli gumit, másnak se kell, akkor nekem se. Nos, az ilyen emberek a közlekedésben sincsenek a top-on vagy éppen túl bátrak, és ők okoznak balesetet, amivel ön és közveszélyesek. Ha azt álíltja a gumilobbi, az szomszéd Mariska, az állam v akárki, hogy +7 fok alatt rakj fel télit, azzal nem kevesebb kárt okoz, mint az ellentábor, aki vhogy magyarázza, hogy mikor kell a téligumi. Vállalod a felelősséget, hogy ha valaki ezért meghal, akkor eltartod a családját, gyerekeit neveled? Ha reggel még süt a nap, és elmegy dolgozni az anyuka, délután meg hazúton pl 10km-belemegy az árokba, akkor mi van? tudom, most szélsőséges vagyok, meg tudom, az ilyen miért ül kocsiba, meg igen nézze már meg az előrejelzést… De nem, emrt ő olvasta egy fórumon, hogy még hidegben is jobb…
    Nem összeveszés a célom, de én inkább a kisebb rosszat választom és mondom, hogy igen, novemberben szépen tegye fel mindenki a téli gumigarnitúrát, és ésszel vezessen. Ennyi.

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Komoly:) Akkor légyszi értelmezd már amit írtam. Az rám vonatkozott. De pl akár rövid úton is lehet 5 perc alatt olyan körülmény, hogy ihaj. De mindegy, mindekiben benne van egy mp alapú időjárás jelző. Mindegy, meghagyom neked a gépelés örömét.

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Szerinted Magyarországról Ausztrián át Németországba autózni a rövidebb utak kategóriájába tartozik ? 🙂

    Egyébként aki keveset autózik és nincs szüksége életvitelszerűen az autóra, meg tudja választani, hogy mikor ül autóba, annak igen is számít, hogy ne legyen kötelező minden esetben a téli gumi.
    Felesleges két gumit amortizáltatni amikor egy is élég, és már egy is előbb megy tönkre az idő múlása, mint a kopás miatt.
    Szóval téli körülmények között legyen kötelező a téli gumi! A többi csak okoskodás. 🙂

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Igen igazad van, de kb ausztriában, kb 5 perc alatt olyan télies körülmény lehet, hogy csak na. Lehet szarakodni, hogy jobb a nyári gumi szárazon, de nekem a téli hónapokban éppenséggel nem a csont száraz út képe rémlik. Igaz én át megyek Ausztrián No-ba, egy út alatt lehet bármi. Nem éri meg játszani ezzel. ÉRtem a tényt, hogy jobb, de aki az ilyen hülyeség miatt öli meg a családom, vagy akárkimet, emrt azt harangozza, hogy milyen jó a nyári az nem lesz a haverom.
    Rakja fel mindenki a télit novemberben, és vezessen a körülményeknek megfelelően.
    A többi meg kifogás.

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Jobb vagy sem, kár fillérb@szóskodni és cumizni kis hóban a nyárival. Mert annyi azért szokott esni gyakran még ebben a szemétdomb országban is. De ha mégsem akkor mi van? Most őszintén ha csak egy kicsi esély van rá, hogy a téli jobb télen és amúgy is kopna a nyári is, akkor nem mocskosul mindegy? Összességében ugyanannyiba fog kerülni csak egy szezonnál tovább kéne gondolkozni. Sőt téliből a legtöbb kocsin 1-2 collal kisebb felni van, így még a gumi is olcsóbb rá. Innentől minden más csak kifogás vagy kegyelem kettes matekból…

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Tévedsz!
    Személyautókra és a 3,5 t össztömeg alatt csak télies útviszonyok között kötelező a téli gumi használata.
    Ez egy nagyon helyes és korrekt szabályozás. Eszetlenség száraz úton megkövetelni a téli gumit.
    Ha valakinek van esze és télies körülmények között nem használja az autóját csak száraz időben rövidebb utakra, az kibekkelheti a telt nyári gumival. Van akinek ez is számít. Arról nem is beszélve, hogy nálunk novemberben és márciusban szinte soha nincs hó.

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    van ahol ezt eldöntik, és nem vita téma 🙂 Ausztriában november 1-től kötelező, ha tetszik ha nem..
    az az egy dolog tetszik benne hogy mivel mindenki máshogy gondolja, sőt van aki nem is gondolja hogy kellhet és ezzel másokat is veszélyeztet, ezért eldöntik ott azok akik gondolkodnak is 🙂

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    esztelen kempelen

    Sosem az eszedről voltál híres, így nem is lepődtem meg az okoskodásodon.
    Mivel nekem Toyotám van, abban nem ESP-nek (Electronic Stability Program) hanem VSC-nek (Vehicle Stability Control) nevezik és amikor beavatkozik akkor csipog és villog a műszerfalon a piktogram. Ha nem tud megfelelő hatást kiváltani a túlzott sebesség miatt, akkor is jelez, hogy gond van (lesz).
    Tanulj tinó, ökör lesz belőled! 😀

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    miért kell kicentizni az “utolsó” percig ??? most már fel kell rakni, oszt kész……lehet lesz még 15-20 fok párszor tavaszig – és ??? kopik a gumiból + 1-2 mikron – és ??

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    “A menetstabilizáló sem nyújt védelmet egy bizonyos sebesség felett. Csipog, riszt, de korrigálni már nem tud. :)”

    Hát ESP-t még életedben nem láttál akkor működés közben. Amiről írsz az vagy a riasztó, vagy az égve felejtett lámpára figyelmeztető hang. Jézusom, amikor a hülyeség szorgalommal párosul menőmanó, miért kell ezt csinálnod?
    Mit szólna anyád, ha ezt olvasná? Szegény asszony!

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    “Egyébként pedig a körülményeknek megfelelő vezetési stílust semmilyen gumi vagy technika nem helyettesíti ”

    Ez nagyon igaz!
    Lehet az autósnak bármilyen gumija, ha nem tudja a határokat.
    A menetstabilizáló sem nyújt védelmet egy bizonyos sebesség felett. Csipog, riszt, de korrigálni már nem tud. 🙂
    Mellesleg a vezetési stílusomból adódóan próbálok mindig a megfelelő gumival közlekedni.
    Van téli és nyári gumim külön felnire szerelve. Ez nálam fontos, de ez a +7 fok alatt KELL a téli gumi egy kicsit túl van dimenzionálva.

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    Tízegynéhány éve még +2 C volt a téli gumira átállás reklámok által javasolt időszaka. Azóta ennyit fejlődött a tudomány… vagy az üzleti érdek. Tapasztalataim szerint évi 15-20.000 futás alatt célszerűbb a 4 évszakos gumi használata. Az utóbbi 15 évben (amióta szolgálati kocsival járok @50.000 km/év) viszont már áttértem a téli-nyári gumiszettre.
    Egyébként pedig a körülményeknek megfelelő vezetési stílust semmilyen gumi vagy technika nem helyettesíti

  • 2017.10.29. at 20:52
    Permalink

    +7 fok alatt, sőt még mínuszban sem jobb a téli a nyárinál, ha száraz az út.
    Az már más kérdés, hogy hajnalban lehet nedves is és akkor már mínuszban gond lehet, de maga a hőfok semmit nem jelent.
    Persze lehet okoskodni, hogy a téli silica keverék puhább és nagyobb tapadást biztosít a hidegben a nyári pedig felkeményedik, így csökken a tapadása, de az életben ez nem így működik. A nyári száraz úton még mínuszokban is jobb mint a téli.

Vélemény, hozzászólás?