Jobbkezes utcából balra is benézni? Szinte muszáj

Balra pillants, jobbra figyelj!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyeseknek csuklóból megy, mások betartani, de értelmezni sem tudják a jobbkéz-szabályt. Megkérdeztünk egy oktatót, mire kell feltétlen odafigyelni.

Elsőbbséget nem megadni olyan forgalmi helyzetekben sem mindig szokás, ahol lámpa, tábla, miegyéb kötelezi és figyelmezteti az autósokat a KRESZ betartására, de hogy ennyire azért ne legyen egyszerű, vannak a fránya egyenrangú útkereszteződések, ezekben jönnek-mennek-közlekednek a felek, s nem ritkán rossz vége lesz a találkozásnak. Baleset, halálos kimenetelű akár. Mély tisztelet a kivételnek, de miért nem tudjuk, mi a helyes azokban az elágazásokban, ahol nincs legalább egy Elsőbbségadás kötelező! jelzés? Mire figyeljünk, hogy a magunk részéről mindent megtegyünk a baleset elkerüléséért? Hogyan védekezzünk a tudatlanokkal és felelőtlenekkel szemben?
Számos kérdést intéztünk a Rendőrséghez, amelyekre reméljük, válaszokat is kapunk, s megoszthatjuk majd olvasóinkkal - addig nézzük, mit tanácsol a szakember, aki jó 40 éve dolgozik az autós szakmában, 10 esztendeje mint oktató is. Jelenleg épp nem praktizál, de tervezi, hogy újra munkába áll, s a jövőben ismét vezetni, jól, okosan, felkészülten, előrelátóan vezetni tanítja a népeket Budapesten, például Zuglóban. Ott, ahol becsléseink szerint a legtöbb az egy főre jutó egyenrangú útkereszteződés néha táblával jelezve, néha meg csak úgy pőrén, bízva tán abban, hogy a sofőrök mindegyikének van fogalma arról, mit csinál.
Nos, elképesztő mennyiségnek nincs. Munkahelyünk környékén mindennapos a "majdnem baleset" - sokszor elhűlve konstatáljuk, hogy egyesek nemhogy nem adják meg az elsőbbséget, érezhetően nem is tudják, hogy meg kéne adniuk. Vagy csak magasról tesznek a szabályokra - ki tudja? A teljes neve elhallgatását kérő B. István oktató szerint az az alap, hogy sokan azt sem tudják, melyik a jobb, s melyik a bal kezük. A szabály nevének értelmezhetőségével is bőven akad probléma, hiszen nem tudják elképzelni, hogy nekik kell adni, s nem ők kapják - mi az, hogy jobbkéz-szabály?
Az egyenrangú útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a jobbról érkezőnek - így a leegyszerűsített KRESZ. Ennyi. Igen, benne van a félreértelmezhetőség lehetősége: adni a jobbról érkezőnek... Nem a jobbról érkező fogja adni, hanem én, aki a csomóponthoz ért. És nekem is megadja a tőlem balra érkező, stb. Ha nincs tábla (tetszik tudni, macisajtban az x), úgy kell megközelítenem az elágazást, hogy eleget tehessek kötelezettségemnek, hogy alkalmasint meg tudjak állni és elsőbbséget adni a nekem jobbra közlekedőnek. De balra vajon kell nézni? Balra kell elsőbbséget adni? Meg kell állni?
Hirdetés
Balra pillants, jobbra figyelj! - ezt javasolja oktatónk. Azt mondja tehát, hogy minden esetben nézzünk be balra is, de csupán egy pillanat erejéig, jó előre, ha belátható a kereszteződés, különben nem tudjuk kivédeni, amikor valaki "elfelejti" nekünk megadni az elsőbbséget. Úgy kell vezetni, úgy kell nézni az utat, a forgalmat, hogy lássa is az ember - banálisnak tűnik, mégis bölcs intelem, amit megfogadva minimálisra csökkentjük a baleset kockázatát, s ezáltal mi legalább mindent megtettünk annak elkerüléséért.
Ha egy kereszteződéshez érve semmilyen tábla nincs kint, biztos, hogy jobbkezes - ez is elég egyértelmű, nem? Persze maradjunk inkább abban, hogy elvileg, ugyanis számos olyan kereszteződés van, ahol mégsem egyértelmű, hogy melyik a felsőbb rangú út. Az ilyen esetekben is fel kell készülni arra, hogy akár megállással biztosítsuk a jobbról érkezőnek az elsőbbségét - a villamosnak és a megkülönböztető jelzéseket használó járműnek balról is. Amennyiben aszfalton megyünk, amibe földút torkollik, miénk az elsőbbség. Fontos ugyanakkor, s ezt is írja a KRESZ, hogy sebességünkkel ne tévesszük meg a másikat, legyen egyértelmű, mit csinálunk, azaz például, hogy haladunk. Tegyük hozzá, védett útvonalon is. Aztán, ha mondjuk úgy hozza a helyzet, el is engedhetjük például a tőlünk balra érkezőt, vagy felénk is gyakorolhat ilyen gesztust a jobbról jövő - lényeg, hogy minden manőverünk egyértelmű, tudatos, biztos legyen.
Szokás kérdezni, mi van az "odaéréssel". Az egyenrangú kereszteződéshez érve nem kell megállni, s bevárni, míg jön valaki jobbról, akinek elsőbbséget adhatunk. Ha látjuk, de úgy ítéljük meg, nem lassítjuk, nem veszélyeztetjük, kényszerítjük fékezésre, szabad a menet. Azzal is szokás védekezni, hogy ismeretlen útvonalon, sötétben pláne nehéz megítélni, melyik utca jobbkezes, s melyik nem. Az oktató válasza erre a következő: tudatában kell lenni, milyen útvonalon haladunk. Bizonytalanok vagyunk? Nem tudjuk, mit csináljunk? Jön valaki közvetlenül mögöttünk, s tolna le, hajtana, hogy menjünk már? Lassítsunk, végső esetben álljunk meg, azonnal tegyük ki a vészvillogót - az álló autót könnyebb, biztonságosabb kikerülni, mint a mozgásban lévőt.
A tanulóvezetőket ezért sem engedik kettes fokozatnál följebb váltani olyan szakaszokon, ahol jobbkezes utcák vannak - legyen minél alacsonyabb, biztonságos, maximum úgy 30 km/h körüli a tempó, s akkor nagyon nagy baj nem lehet. Vezetéstechnikailag is van tanács: egyenrangú kereszteződéshez érve gáz elvesz, jobb láb sarka középen, a gáz- és a fékpedál között leszorít, jobb lábfej balra fordít, a bal meg a kuplung fölött, így ha kell, pillanat alatt akár meg tudunk állni és elsőbbséget adni a jobbról szabályosan érkezőnek. Vagy utat és esélyt a balról, szabálytalanul ámokfutónak... Elsőbbsége végül is ugye annak van, akinek megadják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Vajon miért érzem azt, hogy azok ágálnak egy-egy szabály ellen, akik nem tudják vagy nem akarják betartani?
    A sebességkorlátozásokkal (főleg, a sebességmérésekkel) is azoknak van gondja, akik notorius gyorshajtók.
    Azt el tudom képzelni, hogy nálunk hoznak egy értelmetlen törvényt, nem egy példa van rá, de ha a világon mindenhol így van, akkor fogadjuk már el, hogy biztos nem véletlen.
    Jobbkéznél egyébként is figyelmesebbek az autósok, szvsz, mivel aki főúton halad, az sz.rik az alárendelt útra, aki meg ott közlekedik türelmetlenebb, ha sehonna nem engedik ki. A jobbkezesnél viszont, mindenkinek kell mindkét irányba figyelnie (tudom, ez elég nehéz egyeseknek), így kénytelen lassítani, figyelni.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Gondold végig, amit mondasz. Nem tudom, honnan vannak az infóid, de ezek szerint, minden európai állam jogalkotója hülye? Ugyanis, mindehol a jobbkéz szabály van. Nem tartom kizártnak, hogy Angliában balkéz szabály.
    Ez olyan érdekes, hogy a mi szabályainkat hülyézitek le, miközben minden országban ugyanezek a szabályok. Akkor most ki is a nem hozzáértő? A KRESZ-t nem nálunk találták ki, maximum a helyi viszonyokhoz igazították. Igaz, a jelenlegi kissé elavult, de a jobbkéz szabályt még sehol sem vették ki a KRESZ-ből. Talán, nem véletlenül.

    Ha mindét irányba elsőbbséget kell adni, akkor igazad lehetne, abban, hogy nem adtál elsőbbséget, ha már behajtottál, de a jobbkéz szabálynál csak a jobbról jövőnek c(egy-két kivétellel) kell elsőbbséget adni, így nyugodtan behajthatsz.
    Ha meg az az út lenne letáblázva, ahol te jársz, visszasírnád a jobbkezet, hogy ott csak az egyik irányból kellett elsőbséget adnod.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Semmi baj nem lenne akkor, ha minden ilyen kereszteződésbe egy elsőbbségadás tábla kerülne, még akkor is, ha mindkét irányból meg kéne adni az elsőbbséget. Kevesebb baleset lenne, kevesebb kár, kevesebb személyi sérülés. Nem lenne hátránya. A táblák költsége pedig nem mérvadó, mert sok más helyre feleslegesen tesznek ki táblákat, tehát futná erre is.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Ne írják már, hogy balra látnak el jobban!
    Amikor oda ér az ember a kereszteződéshez (még nem megy bele!), akkor balra nézve valóban távolabbra lát el, de az út jobb oldalára, viszont annak a bal oldaán közeledik az, aki onnan jön. Tehát arra nincs akkora rálátása, mint a jobbról érkezőre! Ugyanis, ha jobbra nézünk, akkor az út bal oldalára látunk el távolabbra, ahonnan a jobbról jövő érkezik. Sőt, sötétben annak a fényét is hamarabb észre vehetjük, mint a balról jövőjét.
    Ha pedig rossz a kilátás, akkor a kereszteződésbe be kell ereszkednünk! Melyik oldalról vehetjük még idejében észre a közeledőt? Ugye, hogy a jobbról jövőt, akit még el tudunk engedni ekkor is, pedig már a kereszteződésben vagyunk! A balról jövőt viszont…
    Szóval ez a “jobbkézszabály” nem jöhet a balos közlekedésből. Szerintem az angoloknál ugyanez “balkézszabály”-ként működik! (Nem tudom, nem ismerem.) Csakis úgy lenne ésszerű, márpedig a KRESz leginkább ésszerű és kézenfekvő szabályokból áll!

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Patrick Jane, már ne haragudjon, de szerintem butaságot írt!
    Bármilyen furcsa, de a KRESz nagyrészt ésszerű, kézenfekvő szabályokat tartalmaz. (Tudom, van bőven kivétel!) Az ikszes mackósajtot többnyire akkor rakják ki, ha hosszan nem volt útkereszteződés (tehát vigyázz, mert lesz), vagy ha megszűnt annak az útnak a fölérendeltsége, amelyiken haladunk. Ezt a táblát egyszer kell kirakni és onnan kezdve tudja az ember, hogy a jobbról érkezőket el kell engedni a kereszteződésekben egészen addig, míg újabb tábla mást nem jelez (pl. főútvonal). Tehát nem kell minden kereszteződésbe táblát tenni! Annak csakis a színes fémtolvajok örülnének!!! 😉
    A “sima” mackósajt, vagy a “stoptábla” esetén viszont a balról érkezőnek is elsőbbséget kell adnunk, tehát ezzel nem “került megoldásra az örök jobbkezes utca probléma” – ahogy Ön írta! (Jesszusom!)
    Lassan eljutunk arra a szintre, ahol az amerikaiak vannak: egy olyan kereszteződésbe, ahol szinte semmi forgalom, mind a négy(!) irányba “stoptáblát” raknak, azaz senki nem mehet addig tovább, míg a másikat el nem engedi, akár jobbról, akár balról érkezett! Magam láttam ilyent! Képzeljük el, amint az “értelmes” amerikai oda érkezik, minden irányból egy…!
    Szóval ezt inkább ne “csapják hozzá következő KRESZ-módosításhoz”!
    A második kérdésével kapcsolatosan pedig csak azt javaslom, hogy a sötétben ne csak a burkolatra figyeljen!

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    “A tanulóvezetőket ezért sem engedik kettes fokozatnál följebb váltani olyan szakaszokon, ahol jobbkezes utcák vannak”

    Abból indulunk,így furcsa lenne,hogyha mindenhol 2-esben mennénk. Le is esne a váltó egy idő után a motorról.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    [i]1. Ha már van annyi pénz, hogy legyártsanak egy mackósajtos táblát, benne egy áthúzott X-szel a jobbkezes utca jelzésére, akkor ugyanezen az áron legyárthatnának egy “sima” mackósajtos elsőbbségadás táblát vagy egy stop táblát is, és megoldásra is került az örök jobbkezes utca probléma.[/i]

    szerinted ide mennyi tábla kellene?
    [url]
    http://www.balatonvilagos.hu/terkep.htm%5B/url%5D

    csak a Vörösmarty-Dobó István-Dózsa György-Aligai út van kitáblázva, mert az a “főút”

    így is vannak érdekes táblák kitéve pl.: sebességkorlátozó tábla községtáblán egyik irányból, másik irányból szintén község táblán a megállni tilos tábla, harmadik irányból meg szintén a községtáblán a lakó pihenő övezet tábla, valamint szinte az összes utánál kinn a behajtani tilos tábla kivéve lakók és Zöldfok felirattal……azt sem tudják mit hová lehet kitenni, vicc az egész.Táblák nélkül is lehet közlekedni, mert a KRESZ szerintem elég egyértelműen fogalmaz, és pont ezért is vizsgázik mindenki..

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    [i]A COMBI 27 hez csak annyit, hogy mindig a helyi sajátosságokat szokták figyelembe venni akkor, ha valamilyen okból, pl. nagyobb, sűrűbb időszakonként a forgalom (pl megfigyelés alapján, esetleg több bejelentés (polgári), vagy már többször történt súlyos baleset, ilyenkor előfordulhat hogy több helyen megszakítják az egyenrangú kereszteződést, és még ha nem is áll fen mindig a fent felsorolt ok(okok), mégis jobbnak látják ha ezt a megoldást használják, mind hogy esetleg még súlyosabb következménye lehet(ne) ha nincs egyáltalán semmilyen tábla. [/i]

    szerintem meg azt veszik figyelembe ki lakik az utcában :))) (képviselő, polgármester) mert nem hinném hogy ez ezres lakosú, üveghegyen túli faluszéli utcában, ahol még autóval is ritkán találkozni volt értelme egy másik ugyanilyen mellékutca kedvéért megszakítani a védett utat.
    De persze van más ilyen is, pl mint szintén üveghegyen túli faluban mellékút ahol minden keresztező utca jobbkezes, de az Önkormányzat keresztező utcája az a 120 méter, az védett..Autóforgalom minden utcában szinte nulla..kb naponta 10 db…

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Nos erről beszéltem! Pl. A Budakalászi Coránál egysávos bekötők visznek 2 sávos körforgalomba.
    Én maradok kívül, általában a 3-dik kijáraton szeretnék kimenni, és rendszeresen akarnak a patkára rakni.
    Ha bemegyek a belsőbe, akkor nem engednek ki 🙂
    [b]Mindenkinek[/b] olvasgatnia kéne a KRESZ-t!

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Az egész témáról összegezve ennyit:

    1. Ha már van annyi pénz, hogy legyártsanak egy mackósajtos táblát, benne egy áthúzott X-szel a jobbkezes utca jelzésére, akkor ugyanezen az áron legyárthatnának egy “sima” mackósajtos elsőbbségadás táblát vagy egy stop táblát is, és megoldásra is került az örök jobbkezes utca probléma.

    2. Miért kell nekem figyelnem, hogy például sötétben most milyen burkolatú a jobbról jövő utca nekem, föld, aszfalt, beton vagy esetleg murvás. Merthogy esetleg ez dönti el, hogy melyik a magasabb rangú, ugyebár… Vagy miért kell nekem akár balra is sasolnom, hogy az onnan jövő tényleg megadja-e nekem a jobbkezes utca miatti elsőbbséget?! Dupla ellenőrzés.

    Tehát az előbbi pontban leírtak végleges megoldást jelenthetnek a jobbkezes utcákra és mint fogalom és szabály, meg is szünthetne akár örökre. Javaslom a törvényhozóknak a következő KRESZ módosításhoz hozzácsapni.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Kissé kevered a dolgokat. Vegyél egy olyan kereszteződést, ahol a sarkokig épület, vagy egyéb, kilátást akadályozó tárgy van. Te a jobb oldalon állsz. Hova is látsz ki jobban? A bal oldalra. Vagyis, neked a számodra jobbról jövöt (is) kéne látnod, de ehhez be kell hajtanod a kereszteződésbe. Ezért van jobbkézszabály, hogy behajthass a kereszteződésbe, hogy jobbra is ki tudj látni.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Javasolnám átolvasni a KRESZ-t, hasznos olvasmány! 🙂
    Kétsávos körforgalomban nem kell a belső sávba sorolni, semmilyen esetben sem. Annyi kikötés van, hogy amennyiben az első kijáraton el kivánjuk hagyni, akkor nem sorolhatunk a belső sávba.
    Vagyis, nem akkor kell bemenni a belsőbe, ha nem megyünk ki az első kijáratnál, hanem akkor [b]nem[/b] szabad a belsőbe menni, ha az elsőn megyünk ki. Ez a két dolog nem keverendő!

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    [i]“Az egyenrangú útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a jobbról érkezőnek − így a leegyszerűsített KRESZ.”[/i]
    Mi az, hogy leegyszerűsített KRESZ?! Ez nem adózási nyomtatvány, hogy legyen belőle egyszerűsített.

    [i]KRESZ 28. §
    (1) Az útkereszteződésben – ha a (2) bekezdés rendelkezéseiből más nem következik – a járművel elsőbbséget kell adni
    a) a jobbról érkező minden jármű és
    b) a balról érkező villamos
    részére.[/i]
    Akinek ez nem egyértelmű, annak az értelmi képességeivel van baj, és nem egyszerűsíteni kell számára a KRESZ-t, hanem eltiltani a közlekedéstől… legalábbis járművel. 🙂

    A jobbkézszabállyal, véleményem szerint, semmi probléma.
    Ha egy macisajt van kint számomra, akkor is elsőbséget kell adnom, csak abban az esetben mindkét irányba.
    Ha nincs tábla, akkor meg ugyanúgy befigyel az (épeszű) ember a keresztező irányokba, hisz sosem lehet tudni, mikor gondolja valaki magát törvényen felülinek. Viszont, ha még egy élére állított háromszöget, vagy egy nyolcszögletű táblát is lát, akkor meg a biztosítása felől is nyugodt lehet. 🙂

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Üdv!
    2 dolog:
    1. A jobbkezes kereszteződés nem ököljog -ÉN JÖTTEM JOBBRÓL!! “Az elsőbbséggel rendelkezőt nem kényszeríthetjük irányának, és sebességének hirtelen megváltoztatására” (valahogy így szól)…
    Viszont, ha “kényelmesen” beférünk, akkor utána miért gyorsít, és dudálva mutogat??
    2. Aki a sima jobbkezest nem tudta értelmesen használni, az mit tesz a 2 sávos körforgalomban?
    Ott, ha nem az első kijáraton akarunk kimenni, akkor be kéne menni a belső sávba, viszont a belső sávból (indexelve!) kisorolónak a kihajtás miatt, elsőbbsége van! Csak üdvözölni tudom azt, aki kitalálta! Ráadásul, akik régen vizsgáztak, lövésük sincs róla! Én rendszeresen próbálom követni a változásokat, de sokszor csak pislogok.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    A táblával való spórolást, én is tapasztaltam, illetve azt is, hogy nem egyenrangú útkereszteződésben, sok helyen, az elsőbbségadás kötelező táblát, olyan messzire teszik a kereszteződéstől, vagy fa mögé, hogy az alárendelt úton közlekedve, csak akkor lehet látni, ha már benne vagyunk a kereszteződésben.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Két hozzászólóhoz ( COMBI 27, ÉS ÖREG 42 ) szeretnék egy -két megjegyzést írni. Általában minden olyan kereszteződés ahol nincs egyértelműsítve hogy kinek van elsőbbsége, azt biztosan állíthatom hogy egyenrangú, tehát jobbkezes kereszteződés.(kivétel ha földútról hajt rá szilárd burkolatú útra). Más kérdés, hogy ha valamelyik utat mégis levédik és még sincs semmilyen utalás rá, mint pl valamilyen TÁBLA, akkor ott bizony történt valami amiért el tűnt, mert sajnos nagyon sok esetben kidöntik, letörik, esetleg ellopják stb, és nincs senki aki jelentené, és még kevesebb az hogy az ilyen helyeket ellenőrizné az illetékes hatóság akinek kötelessége lenne ezeket pótolni! A COMBI 27 hez csak annyit, hogy mindig a helyi sajátosságokat szokták figyelembe venni akkor, ha valamilyen okból, pl. nagyobb, sűrűbb időszakonként a forgalom (pl megfigyelés alapján, esetleg több bejelentés (polgári), vagy már többször történt súlyos baleset, ilyenkor előfordulhat hogy több helyen megszakítják az egyenrangú kereszteződést, és még ha nem is áll fen mindig a fent felsorolt ok(okok), mégis jobbnak látják ha ezt a megoldást használják, mind hogy esetleg még súlyosabb következménye lehet(ne) ha nincs egyáltalán semmilyen tábla.

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Én kb.2mill km vezettem eddig de nem szeretem a jobb kéz szabályt függetlenül attól, hogy tudom alkalmazni. A régebbi időkben sokkal több helyen levédték táblával az egyik utat és ez egyértelmű volt a gyengébbek kedvéért is.Talán a spórolás miatt tesznek ki kevesebb táblát ?!

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Nem áll, hogy ha semmilyen tábla nincs, az jobbkezes kereszteződés. Pl. Bp. III. Raktár u. a Szentendrei út és Vihar u. között: 1. Kerék u. jobbkezes, 2. Szél u. felől védett, bár nincs tábla. A legnagyobb baj a következetesség hiánya. Vihar u. felől haladva látom a szél u.-nál a táblát, gondolhatom, hogy a Kerék u.-nál is lesz. Sok ilyen hely van.

    Öreg 42

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    az sokkal balesetveszélyesebb mikor mellékúton haladunk egy faluban, ami 2-3 km-hosszú, és egy darabig az a védett út…majd gondolnak egyet és szintén valamelyik alsórendű keresztező utat teszik védetté, nekünk meg kiteszik az elsőbbségadás kötelező táblát, de a kereszteződés után márismét a védett úton haladunk..mondjuk 2km védett úton való haladás után tábla, majd ismét védett út 1km, és mindez faluban mellékúton…senki nem érti miért kell megszakítani a védett utat egy kereszteződés erejéig…

  • 2017.10.30. at 19:50
    Permalink

    Totál értelmetlen az egyenrangú kereszteződés. Normálisan haladni egyik irányból sem lehet, balesetveszélyes, 30-50 százalékkal növeli az üzemanyag fogyasztást, így a környezet szennyezését is.

Vélemény, hozzászólás?