Kerékpárszállítás vonóhorgon, minél olcsóbban – ezt így szabad?

Bringa hátul, rendszám a bringán. Az NKH megmondja, szabályos-e

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autó hátuljára rögzített kerékpárok nem takarhatják se a rendszámot, se a világítást. Itt egy olcsó megoldás, de vajon szabályos-e?


Nem először foglalkozunk a kerékpárszállítással, legutóbbi cikkünkben alaposan körbejártuk a lehetőségeket, az előnyöket és a hátrányokat. Nemrég viszont újabb autós-bringás téma „jött szembe”, s mindenki okulására az NKH-hoz fordultunk hivatalos állásfoglalásért.
Hirdetés

A következő történt: apósomékat megbüntették. Nem nagyon, csak egy kicsit, 5000 forintra. És abszolút jogosan. A rendőrök a Balaton partján „szedték ki” őket, mivel a Yaris vonóhorgára szerelt konzolon fityegő két kerékpár takarta a rendszámot. Ezt mondták a rend őrei, azt ugyanakkor nem tették hozzá, hogy a bicajok a lámpát, a féklámpát is takarták, pedig egyrészt de bizony, hogy takarták, másrészt közlekedésbiztonságilag mondjuk sokkal fontosabb a lámpák láthatósága, mint a rendszámé. Na mindegy.
Apósom elismerte a borzasztó törvényszegést, fizetett, majd eltöprengett azon, hogyan is oldhatná meg a helyzetet. Értelemszerűen a lehető legolcsóbban. Hiszen anno már költött egy csomót a gyári vonóhorogra (utánfutóhoz és kerékpártartóhoz), s megvásárolta ugye - uszkve 17 ezer forintért - a vonóhorogra szerelhető konzolt is, hogy a korábbinál kényelmesebben rakodhassa a két bicajt. Hogy ne kelljen azzal bajlódni, hogy tetőre fel, s onnan le.

Szóval azt találta ki, hogy vesz egy rendszámkeretet, s azt felerősíti az egyik kerékpárra fixen. Nem zavar az bringázás közben. És amikor szállításra kerül a sor, kipattintja a kocsi hátsó rendszámát, bepattintja a kerékpárra szerelt extra keretbe, s ennyi. Ekképp aztán szépen látható lesz a hatósági jelzés. Így is tett, a keret volt vagy talán 390 Ft, majd kérdezte, szerintem szabályos-e a dolog. Hümmögtem, hogy a lámpákat kb. most is takarják a bringák, nem vagyok biztos abban, hogy ki lehet venni a rendszámot a helyéről, hogy nincs megvilágítva a keret, stb.
Mindenesetre javasoltam, hogy kérdezzük meg az illetékeseket, s egy fotót mellékelve el is küldtem néhány kérdést az NKH-nak. Alább a Nemzeti Közlekedési Hatóság válaszai olvashatók, pontosabban a dallamos nevű Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal Jármű Módszertani Főosztály főosztályvezetőjének válaszai, ezúton is köszönet érte.

- Szabályos ez így?
A vonatkozó rendeletek: a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet és a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975.(II.5) KPM-BM együttes rendelet.
Az említett 1/1975.(II.5.) KPM-BM rendelet teherszállításra vonatkozó 47. § (7) a) - a gépkocsi hátsó részén elhelyezett világító és fényjelző berendezések és a rendszámtábla látható legyen - bekezdése kimondja, hogy a gépkocsi hátsó részéhez rögzített rakományt úgy kell elhelyezni, hogy a gépkocsi hátsó részén elhelyezett világító és fényjelző berendezések és a rendszámtábla látható legyen. Az 1/1975.(II.5.) KPM-BM rendelet 5. § (5) bekezdése az alábbiakat írja le: „A hatósági jelzés(eke)t [rendszámtábla(áka)t] a járművön a felszerelésére kijelölt helyen, jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni, letakarni vagy jogosulatlanul eltávolítani tilos.”
A 6/1990.(IV.12.) KÖHÉM rendelet 49. § (1) A hátsó rendszámtáblát megvilágító lámpával fel kell szerelni — a trolibuszt kivéve — a gépjárművet, a mezőgazdasági vontatót és ezek pótkocsiját.
(2) A rendszámtáblát megvilágító lámpának a rendszámtáblát színtelen (fehér) fénnyel, teljes felületen, közelítőleg egyenletesen és olyan fényerővel kell megvilágítania, hogy az álló jármű rendszámát sötétben, tiszta időben legalább 20 méter távolságból el lehessen olvasni. A rendszámtáblát megvilágító lámpa hátrafelé fényt közvetlenül nem bocsáthat ki.
50. § (1) A gépkocsira és pótkocsijára csak jóváhagyási jellel ellátott rendszámtábla megvilágító lámpát szabad felszerelni.
(2) A rendszámtáblát megvilágító lámpa elektromos kapcsolásának olyannak kell lennie, hogy e lámpa — külön bekapcsolás nélkül — a helyzetjelző lámpákkal együtt világítson.
- Hogyan szabad vonóhorgon kerékpárt szállítani, s hogyan nem?
A jogszabályokból az következik, hogy a kerékpártartó használata megengedett, ha azon a rendszámtábla szabályosan elhelyezhető és megvilágítható, szükség esetén a fényjelzések is ismétlődnek rajta. A kereskedelmi forgalomban kapható, jobb minőségű vonóhorgos kerékpárszállítók többnyire teljesítik ezeket a követelményeket. Ha a vonóhorgos szállítóeszköz a fentieken túl még a kerékpárok megbízható rögzítésére is alkalmas, akkor az a közúti forgalomban használható. Ekkor a hátsó rendszámtáblát a kerékpártartóra kell áthelyezni előírásszerű helyzetben és megvilágítva.
- Ki szabad-e venni ideiglenesen a rendszámot?
Igen.
- Szabad-e esetleg harmadik rendszámot használni?
Nem.


Hát így állunk. De hogy is? A rendszámot ki lehet venni (csak "jogosulatlanul" nem szabad), eddig jó. Az is jó, hogy nem próbálkoztunk valami harmadik rendszámmal, mert az tilos. Azonban ez a viszonylag régi és viszonylag olcsónak és egyszerűnek számító kerékpártartó nincs ellátva se rendszámtartóval, se külön megvilágítással. Emiatt jött az ötlet és annak megvalósítása, hogy keret a bringára, rendszám a keretbe.
Na de "a hátsó rendszámtáblát megvilágító lámpával fel kell szerelni". És "a kerékpártartó használata megengedett, ha azon a rendszámtábla szabályosan elhelyezhető és megvilágítható." A jogszabályzásból az következik, hogy "a hátsó rendszámtáblát a kerékpártartóra kell áthelyezni előírásszerű helyzetben és megvilágítva."

Tehát nem meglepő mód ez a 390 forintos megoldás nem szabályos megoldás.



Azért az NKH-válasz megfogalmazásából is látszik, hogy autós kerékpárszállításilag még mindig nagy a baj: A kereskedelmi forgalomban kapható, jobb minőségű vonóhorgos kerékpárszállítók többnyire teljesítik ezeket a követelményeket. Hát igen, fordítva: egy rakás kerékpárszállító eszköz pedig nem teljesíti. Például apósomoéké sem, s ahogy a forgalomban látni, sokan másoké sem. S nem is igazából amiatt, hogy takarásban van a rendszám, vagy amiatt, hogy a félig szabályosan átrakott rendszám nincs megvilágítva, hanem azért, mert a rakomány, ebben az esetben a kerékpár - részben - takarja a lámpákat. Ami csorbítja a láthatóságot, s ami baleseti kockázatot növelő tényező.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:52
    Permalink

    Ez mind szép és jó! De mi van azokkal az autósokkal akiknek nincs vonóhorga? Viszont a kerékpártartó csomagtartó ajtóra szerelendő, hevederes kivitel 50e FT. pl.:Seat Jeón, VW bora róluk is néznék pár képet és olvasnám.Köszi.

  • 2017.10.29. at 02:52
    Permalink

    A környező országokban már azt is megoldották, hogy az autóhoz igényelhető harmadik rendszám így elkerülhető náluk a rendszám állandó áthelyezése és az ezzel járó problémák!

  • 2017.10.29. at 02:52
    Permalink

    A jelenlegi jogszabályok szerint három rendszámod nem lehet legálisan, ha egyszer megállít egy kötekedô kedvében levô rendôr és megbüntet (ha mind a három fennt van egyszerre) akkor ne lepôdj meg.
    Nekem is egy 30eFt körüli vonóhorogra szerelt 3 bicajos tartóm van világítással, rendszámtartóval. Az én megoldásom az volt, hogy vettem két olyan rendszámtartót (500Ft/db) amibôl a rendszám könnyen kivehetõ és mindig átrakom, csak pár másodperc az egész.
    Természetesen a megoldás igen egyszerû lenne legális harmadik rendszámmal – akár más színû – mint tôlünk nyugatabbra. De míg az államapparátus nagyobb mint valaha és nagyüzemben gyártják a törvényeket, rendeleteket, ez valahogy nem akaródzik megszületni, pedig valami havernak jó biznisz lehetne.

    Amúgy ez a téma egy jó éve alaposan körül lett járva a konkurrens portálon minisztériumi állásfoglalással, ott azt javasolták hogy a cikket kinyomtatva érdemes az autóban tartani, hogy minden vita elkerühetô legyen az intézkedô rendôrel. Nekem azóta bennt van a kesztyûtartóban, de nem tudom “müködik”-e mert eddig nem állítottak meg így vitám sem volt.

  • 2017.10.29. at 02:52
    Permalink

    Hát ha már áldoz rá az ember akkor azért van középút is. Én 38.000.-ft-ért vettem kerékpártartót 3 bicajhoz. Világítással, rendszámtartóval ahogy kell. Korrekt. Ugyan Nekem saját rendszámom van 3 betű 3 szám így vettem hozzá egy valódi harmadikat. Kis füllentéssel, hogy elvesztettem kaptam egy pótlást. Viszont mindig rajta van és nem kell szerelgetni. Sajnos ez csak itthon ilyen kacifántos. A németek vagy osztrákok vagy sokan mások pont így csinálják de hivatalosan. Annyit kellene tenni, hogy adjanak ki még egy rendszámot csak más színben. Mondjuk legyen kék. Ezt viszont csak erre lehetne használni. Persze Én könnyen beszélek mert csak egyszer kell megvennem. De valami kompromisszum kell hogy legyen.

Vélemény, hozzászólás?