Érdemes-e alkohollal autózni?

E85 Bioetanol alapfogalmak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre több benzinkúton találkozhatunk az E85-ös üzemanyaggal. Sokszor a kutasok sem tudják igazán, mit kínálnak, ezért fontos, hogy pár mondatban beszéljünk róla.

Az eddigi szokásoktól eltérően az E85 nem az oktánszámot jelöli nevében. A növényialkohol-bázisú üzemanyag átlagosan 85% bioetanol és 15% motorbenzin keverékéből áll, innen a 85-ös szám. Szabvány írja elő az összetételét, amely a fent említett összetevőkön kívül számos adalékanyagot is meghatároz, például korróziógátlót is. A szabvány 70-86 százalékban írja elő az E85 alkoholtartalmát. Létezik nyári, illetve magasabb benzintartalmú, téli E85 is.
Az alkoholos autózás nem újdonság, Hazánkban az alkohol 1:4 arányú keverékét Motalko néven 1927 és 1942 között már forgalmazták. Újra E85 néven, 2007. július 9-én találkozhattunk vele először Bábolnán. A mai napig országszerte körülbelül 30 kút létezik, elsősorban magán-töltőállomásokon, illetve az AVIA kúthálózatában tankolhatjuk 230-240 forint körüli áron.
A kedvező ár és a csábító 105-ös oktánszám sok autóstársunknak megmozgatta fantáziáját. Az alkohol alacsonyabb égéshője miatt viszont más beállításokkal kell működtetni azt a motort, amit alkohollal hajtanánk. Ha tisztán tankolunk egy modernebb, benzines autóba E85-öt, akkor a fedélzeti számítógépe valószínűleg reklamálni fog és a Check Engine lámpa felgyúlásával jelzi az elszegényedő keveréket. Az ilyen keverékkel való tartós autózás az álmoskönyvek szerint is rosszat jelent, esetleges szelepelégést jövendöl.
Akkor hát mit kezdhetünk ezzel az üzemanyaggal?
Egyes benzinkutaknál még írásban is felhívják figyelmünket, hogy az E85 bioetanol csak az arra gyárilag kialakított gépjárművek üzemeltetésére használható. Bár most már egyre több márkának vannak ilyen típusai, hazánkban leginkább a Ford FlexiFuel és a Saab BioPower gépkocsik terjedtek el. Ennek ellenére a E85 kutak jelentős forgalma abból adódik, hogy a vásárlók 50%-ban benzinnel keverve töltik az E85-öt hagyományos gépjárműveikbe is. Valóban, a fele-fele keveréket minden benzines autó könnyedén feldolgozza, sok esetben sem teljesítményében, sem járásában nem tapasztalunk érzékelhető változást.

Ahhoz, hogy autónk tökéletesen működjön E85-tel, körülbelül 20-30%-kal több üzemanyagra van szüksége, ami természetesen többletfogyasztásban is megnyilvánul. A plusz adagot régebbi autóknál a karburátor fúvókájának nagyobbra történő cserélésével, modernebb, elektronikus befecskendezésű autóknál az injektorok nyitási idejének meghosszabbításával biztosíthatjuk. Beleavatkozhatunk a gyári elektronikába, de legegyszerűbben speciális átalakító elektronikával érhetjük el a hatást. A szerkezetet az injektorfejek elé kell csatlakoztatni, és ha olyan elektronikát választunk, mint például a hazai BioEtun[/url], akkor azt fel kell programozni az autó paramétereihez. Így vegyes használatúvá válik az autó, akár E85-tel, akár benzinnel is használhatjuk, attól függően, mit sikerül tankolni.

Az alkoholos használathoz előgyújtást is módosítani kell. Egyszerűbb esetben mechanikusan kell elfokolnunk, de a korszerűbb elektronikák kopogásérzékelő rendszere megküzd a 105 oktánszámmal, ilyenkor erre nincs gondunk.
Az alkoholos használatnak két ellensége van: a víz és a hideg. A kialakult kémiai kötések miatt nem lehet a vizet mechanikus úton elválasztani az alkoholtól, szemben a benzinnel, ahol külön fázisként kiválik a víz, és - mondjuk a tartályunk alján - évekig hurcoljuk. Gondoljunk csak bele, hiába áll éveken keresztül a pálinka a polcon, nem válik ki belőle az alkohol. Ezért, ha valahogy víz kerül az E85-be, az komolyan megzavarja a motorműködést.
A másik ellenség a hideg. Hidegben már 16 °C alatt nehézségek lehetnek az alkoholos autók indításával. Az alkoholos autózás őshazájában, Brazíliában, a kedvezőbb időjárási körülmények miatt erre nem fordítottak gondot, ott E100-zal, vagyis tiszta szesszel járnak. Nálunk a minimum 15% benzin a hidegindítás miatt került az üzemanyagba. A gyári FlexFuel járművek az izzítógyertyához hasonló megoldással, a korszerű, utólagos átalakítóelektronikák szoftveresen küszöbölik ki ezt a gondot.
Sajnos sok tévhit van az etanolos átalakításokkal kapcsolatban. Az egyik legelterjedtebb, hogy az alkohol tönkreteszi a műanyag és gumi alkatrészeket. Ez minden bizonnyal az etil-alkohol és metil-alkohol keveréséből adódik. Metanollal főleg modellautókban, repülőkben vagy tuningcéllal autóversenyeken, gyorsulási versenyeken találkozhatunk. Felhasználása során valóban nagy gondot kell fordítani a gumitömítésekre, az anyag tárolására. Az etanol nem ennyire agresszív, azokat az alkatrészeket, amelyek ellenállnak a benzinnek, nem károsítja. Például a Ford gyárhoz közel álló tuningműhelynek, az M-Sportnak az N-csoportos Fiesta ST-hez kiadott E85-ös kiegészítő kittje is mindössze 4 nagyobb injektorból és egy átprogramozott számítógépből áll. Vagyis minden más a széria benzines autó tartozéka.

Beszélnek még az alkohol rosszabb kenési tulajdonságairól, ami valóban igaz, bár eddig erre még nem sikerült ráfogni semmilyen működési zavart. Elvileg az injektorfejeket és az üzemanyagpumpát kevésbé keni, mint a benzin, így jobban igénybe veszi az alkoholos üzemeltetés. Cserébe viszont  a hidegebb égés miatt a motor kevésbé melegszik, az alkatrészek tovább bírják.
Az utóbbi időkben sok támadás érte a bioüzemanyagokat, köztük az E85-öt is. A szerves anyagból - legtöbbször kukoricából - készült alkohol megújuló erőforrás, kevesebb a környezeti terhelése, de közben komoly gazdasági érdekek-ellenérdekek kapcsolódnak hozzá, ezért talán soha nem tudjuk meg az igazságot. Az viszont tény, hogy az E85 előnyös tulajdonságainak köszönhetően jól működő üzemanyag, amivel nagyon kis átalakítással akár régebbi autókat is teljes értékűen - és közben környezetbarát módon - használhatunk.
Nem világmegváltó, valószínűleg nem az alkohol lesz a jövő üzemanyaga, de bizonyos területeken - mint például Magyarország - létjogosultsága van. Bioalkohollal kiválthatjuk a fosszilis energiahordozók egy részét, Magyarország üzemanyagimport-függősége az etanolgyártással csökkenthető lenne. Sőt, ez már részben megvalósult: a nálunk kapható benzin 4% bioüzemanyag-tartalma magyar alkohol, hazai kukoricából.
Véleményem szerint a környezetbarát energiafelhasználás minden változatát - köztük a bioüzemanyagokat is - mértékletesen, egymással összehangolva, figyelembe véve a földrajzi sajátosságokat, támogatni kell a tisztább környezet reményében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?