Hazai és európai autópályadíjak: mennyit kell értük gürizni?
Autópályadíjak: egy kilométerért mi dolgozunk a legtöbbet
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem csak a hazai autósok hőböröghetnek a magyar autópályadíjak miatt, azok még európai összehasonlításban is a legmagasabbak.
Az ingyenes városelkerülő szakaszok még nem szűntek meg, a négynapos matrica azonban igen, ezért apadhat a hazai autópályák forgalma
Aki csak alkalmanként hajt autópályára, az itthon kifejezetten sokat fizet annak használatáért. Itthon ugyanis nem kilométer-, hanem időalapú díjat kell fizetni, s a legrövidebb megvásárolható időszakasz − ez évtől − 10 nap kereken 10 euróért, azaz 2970 forintért. Kilométeralapon persze akár jól is járhat az, aki megveszi a hazai havi átlagbér harmadáért az éves matricát, és folyamatosan fel s alá járkál a gyorsforgalmi utakon, ám ez aligha gyógyír az autópályákra csak ritkán tévedőknek.
| Ország | Autópályadíj (személyautó) | Autópályahossz | Havi átlagbér |
| Ausztria | 10 napos: 7,9 euró, 2 havi: 23 euró, éves: 76,5 euró | 2175 km | 3057 euró |
| Csehország | 10 napos: 9,6 euró, havi: 13,33 euró, éves: 43,5 euró | 1125 km | 981 euró |
| Franciaroszág | Kapus rendszer | 9600 km | 2914 euró |
| Lengyelország | Kapus rendszer | 815 km | 786 euró |
| Németország | Ingyenes | 12550 km | 2724 euró |
| Magyarország | 10 napos: 10 euró, havi: 15,9 euró, éves: 143,2 euró | 1100 km | 759 (mai árfolyammal 450) euró |
| Olaszország | Kapus rendszer | 6440 km | 2311 euró |
| Románia | Rovinetta − minden útra fizetendő. 7 napos: 3 euró, 30 napos: 7 euró, 90 napos: 13 euró, éves: 28 euró | 345 km | 449 euró |
| Svájc | Éves: 32 euró | 1640 km | 5979 euró |
| Spanyolország | Kapus rendszer | 6000 km | 2202 euró |
| Szlovákia | Heti: 7 euró, havi: 14 euró, éves: 50 euró | 257 km | 904 euró |
| Szlovénia | Heti: 15 euró, havi: 30 euró, éves: 95 euró. Karawanken alagút: 6,50 euró | 460 km | 1495 euró |
Forrás: sielok.hu, OECD, UNECE, PolicySolutions. Zömében 2010-es, Magyarország esetén 2011-es, mai árfolyamra is kalkulált adat
Bár a hazai díjak európai összevetésben abszolút értékben sem szerények, még drasztikusabb képet kapunk, ha az autópályadíjakat az egyes országok átlagjövedelméhez viszonyítjuk. Míg Svájcban a havi átlagkereset nevetséges 0,5, Ausztriában 2,5 százalékát teszi ki az éves matrica ára, Csehországban már 4,4, Szlovákiában 5,5, Szlovéniában 6,3 százalékról beszélhetünk, Romániában pedig nem csak az ország 345 kilométernyi autópályájára, hanem össze közútjára meg kell vásárolni az átlagbér 6,2 százalékát kitevő Rovinetta fedőnevű jegyet. Jövedelemhez mérten ezen országokban a legdrágább a matrica − Magyarország előtt, ahol a havi átlagbér 31 százalékát kell kiperkálni az éves matricáért. Ezzel még úgy is rosszabbul járnak az autósok, hogy itthon négyszer annyi autópálya-kilométert használhatnak, mint Szlovákiában. Jobb azonban, ha nem megyünk abba bele, hogy Svájcban másfélszer, Ausztriában pedig kétszer ennyin lehet az említett díjakért suhanni, Németországban pedig a bő tízszerese élvezhető ingyen.
Van persze számos olyan állam (Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország), ahol kapus rendszerrel, a használatnak megfelelően kell fizetni. Noha utóbbiaknál előfordulhat, hogy a folyamatosan autózok akár a hazai díjakhoz hasonló összegeket is kifizetnek, ám a csak ritkán felhajtók minden bizonnyal sokkal jobban járnak, mint itthon. Magyarán a hazainál azok is sokkal igazságosabbnak nevezhetők, hiszen rajtuk mindenki a használattal arányosan fizet, míg itthon mindenki viszonylag sokat.
Hogy ez, valamint a 4 napos matrica megszüntetése minek jó, azt nem tudjuk. Véleményünk szerint a hétvégi autósok által kedvelt periódus kivonásával jelentős tömeg nem vesz majd jegyet a gyorsforgalmi utakra, nőni fog a főutak és az autópályák mentén található városok forgalma, terheltsége és légszennyezettsége is, miként a balesetveszély is fokozódik majd. Ezzel párhuzamosan az autópályákon ugyan csökkenhet a forgalom, ám mivel annak használatára kevesebben fognak költeni, az elkövetkezendő években akár az eddigieknél jelentősebben is nőhetnek majd a díjak − hacsak nem látják be a döntéshozók: jó lenne az alkalmi használóknak is épkézláb ajánlattal előállni.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Már online is vásárolható az e-matrica
Május 2-ától az Autópályakezelő online is megkezdte az úthasználati jogosultságok értékesítését, szerencsére felármentesen.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
FORD tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Ford Mustang Boss 302 villámteszt 
A 4000 példányra limitált Ford Mustang Boss 302 szériából hivatalosan csak egy példány hajózott át Európába - az a példány, amit röpke fél órára mi is meghajthattunk.
Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt 
Tavaly második generációjába lépett, és egyben kétfelé ágazott a Ford C-Max palettája. Nálunk a nagyobbik, hét üléssel is rendelhető Grand járt.
Ford Mondeo 2.0 SCTi Powershift Titanium Luxury teszt
Csúcsmodelljével, 2,0 literes, 240 lóerős, turbós, EcoBoost benzinesével járt nálunk a tavaly megújult Ford Mondeo, jó is volt!
Ford Metal-Ka 1.2 teszt
Háromféle színben rendelhető a Ford Metal-Ka, amely a jól ismert kisautó egyedi külsejű változata. Nálunk 1,2 literes benzinmotorral járt a Fiat 500-assal szoros műszaki rokonságban álló modell.
- Ford S-Max 2.0 EcoBoost Powershift Titanium teszt
- Ford Galaxy 2.0 TDCi Ghia Powershift teszt
- Ford Fiesta Sport teszt
- Ford Kuga teszt
- Ford Tourneo Connect teszt
- Ford Focus CC teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új Dodge, Ford és Toyota NASCAR versenyautók
- Szegedi győzelem a Bosch Rexroth Pneumobil versenyen
- Buktatók a kínai autógyártásban
- Vége a boldog időknek: nőhet a benzin és a gázolaj ára
- Munkabizottság alakult az új KRESZ kidolgozására
- Miként alakulhat át a műszaki vizsgáztatás?
- Ford Ranger menetpróba
- Hogyan kell átírni ma egy autót?
- EcoBoost motorokkal árasztja el Európát a Ford
- Ford Transit 2.2 TDCi Trend, 2010 használtteszt
Használtautó.hu
|
Ár: 799.000 Ft Évjárat: 1999 / 8 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.230.000 Ft Évjárat: 2006 / 8 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 620.000 Ft Évjárat: 2000 / 6 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
























Hozzászólások (27 db)
Okádhatnékom van ettől az országtól. Rosszabb mint bármelyik mésik európai ország. Sokat járok külföldre (most is kint vagyok) és nem vágyok haza. Sjanos ez van. Ezt akarják elérni.
Szerintem iszonyat pénzeket lehetne kaszálni egy 1 napos matricával mondjuk 800 ft körüli áron. De nem ez a cél. A rendszer megvan hozzá, csak egy programozó kell, meg fél óra. Ennyi.
Bár lenne olyan minőségű mint az M5 vagy az M7, a 3-as eléggé rossz vagy 300km hosszan ismerem, lehet de nem érdemes rajta hajtani (szerintem) ráadásul Passautól kátyús... a 7-esen meg csomó helyen van útépítés 80-as táblával, útszűkületekkel. Igaz összesen ~500 km-t ismerek a 12000-ből de azt mondhatom, hogy nem kell hanyatt esni tőle! Állítólag Észak-Olaszországban sokkal jobb autópályák vannak. Az m7-et Zamárditól ismerem, összehasonlítva a németországi 3-assal, az olyan mintha szőnyegpadlón vezetnék a Balatonról hazafelé.
Előzmények megtekintése
De azért a német autópálya rendszer karbantartása nem egy egyszerű feladat,az óriási forgalom miatt.
Kedves sanlac és nagyr2
Amilyen nagy rebellis volt a magyar, azt most nyomokban se fedezed fel.
Ekkora egy birka hülye népet nem b@szott még európa, de a világ se nagyon.
40 év kommunizmus és besúgórendszerre 20 év vadkapitalizmus úgy elkente a nép pofáját, kiirtott minden vehemenciát és összetartást, hogy ihaj.
Ez egy tudatosan gerjesztett dolog ami most van, tűréshatárt teszelnek, de maguk is meglepődtek meddig el lehet menni következmény nélkül.
A nép ki lesz zsákmányolva szó szoros értelemben. Dörzsölik is tel avivban a kezüket az állampolgárok szorgosan, lassan eljön az ő idejük... ez a szomorú valóság.
Ahhoz mi szólna a "kedves" kormány, ha a Magyar nép megelégelné ezt a birkanyúzást és egyenként felhúzná Önöket egy lápavasra.
Tudom, hogy ez nem megoldás, de jobb lenne a közérzetem...
Előzmények megtekintése
Kedves "nagyr2"! Ez nem megoldás? Pedig erre játszanak és úgy látszik, hogy igenis ez lesz a megoldás. Ezeket az utakat már többször kifizettették velünk, csak semmi sem elég. Még több kell a "nokiás dobozokba"! A magyar türelmes ember, ám mindig híresen "rebellis" volt. De ha torkig lesz, majd rájönnek...
Ahhoz mi szólna a "kedves" kormány, ha a Magyar nép megelégelné ezt a birkanyúzást és egyenként felhúzná Önöket egy lápavasra.
Tudom, hogy ez nem megoldás, de jobb lenne a közérzetem...
Előzmények megtekintése
Remek megfogalmazás a "birkanyúzás"! Elismerésem!
Mintha igértek volna km alapú használatot is6 Ft/km azzal miért nem iparkodnak vajon!!!!
A cseheknek meg olyan trágya a pályájuk, hogyha fizetnének érte, akkor se menjetek arra!!!
Ahhoz mi szólna a "kedves" kormány, ha a Magyar nép megelégelné ezt a birkanyúzást és egyenként felhúzná Önöket egy lápavasra.
Tudom, hogy ez nem megoldás, de jobb lenne a közérzetem...
Az ebbe a szemétség hogy a legtöbb alkalmi használó hiába kapja 10 napra nem igazán rudja KIhasználni...Hétvégén 1 menet 1 jövet általába 3 nap a többi elveszett vagy megyek lasabban és nem használom a pályát...SZERINTEM ROSSZ DÖNTÉS VOLT VISSZA FOG ESNI A FORGALOM AZ AUTÓPÁLYÁN.. HAMARÁBB TÖNKRE MENNEK A MELLÉKUTAK SOK LESSZ A BALESET, SOK LESSZ A BALASET MIATT A MUNKÁBÓL KIESÉS. A TÁPPÉNZ...
Előzmények megtekintése
Van egy rossz hírem azoknak, akik meg akarják spórolni az autópályadíjat! Olvastam a tevezetet, mely szerint 2013-tól valamennyi főútvonal, tehát minden 2 számjegyű is fizetős lesz. Éppen azért, mert sejtik, hogy rájuk terelődne a pályák forgalmának jelentős része!
én
a motorral maximálisan igazad van még ha látják is sose kapnak vele el
Csak a bruttó mondható meg reálisan, hiszen az, hogy valaki hogyan adózik és milyen kedvezményeket, vagy 'büntetéseket' kell alkalmazzon a bevallásában azt már egy ilyen széles statisztikai adat pontosan képtelen visszadni. Vagy, ha igen, akkor nem feltétlen igaz! ;)
Sajna itt amit fizetni kell az nyugati árszinvonalú, a bevételi vagy szolgáltatási oldal pedig keleti szinvonalú. Aki tud ellenpéldát az megérdemel egy "narancs" emlék plakett.....-ről készült fotót..... tartalmazó matricá....-ra jogosító kupont, csak előtte fizessen meg egy narancs árát!
Előzmények megtekintése
Szerintem előbb egy PIROS SZEGFŰ kupont vegyen!!!!!
Utána jöhet a narancs is!!!!!
Aztán két év múlva majd valami más kupon kerül forgalomba!!!!
Motoron letakarom a rendszámot, autóval meg a főúton megyek! KÖSZÖNJÜK VIKTOR!!!
Az ebbe a szemétség hogy a legtöbb alkalmi használó hiába kapja 10 napra nem igazán rudja KIhasználni...Hétvégén 1 menet 1 jövet általába 3 nap a többi elveszett vagy megyek lasabban és nem használom a pályát...SZERINTEM ROSSZ DÖNTÉS VOLT VISSZA FOG ESNI A FORGALOM AZ AUTÓPÁLYÁN.. HAMARÁBB TÖNKRE MENNEK A MELLÉKUTAK SOK LESSZ A BALESET, SOK LESSZ A BALASET MIATT A MUNKÁBÓL KIESÉS. A TÁPPÉNZ...
Előzmények megtekintése
Nem baj... ez van. Majd inni fogják a levét az autópálya fenntartók meg az állam is. Simán elképzelhetőnek tartom, hogy 1-2 év és visszajön a 4 napos abban az esetben ha jelentősen megcsappan a bevétel a 10 napos miatt. Egyébként én sem fogom megvenni most már egy kiruccanáshoz mert felesleges, 100km-t tudok autózni ennyi pénzből.
Az az érdekes hogy pénz kérnek érte és ráadásul autópályának nevezik gusztustalan ez az egész lehúzós ország!!!!!
Előzmények megtekintése
Az ebbe a szemétség hogy a legtöbb alkalmi használó hiába kapja 10 napra nem igazán rudja KIhasználni...Hétvégén 1 menet 1 jövet általába 3 nap a többi elveszett vagy megyek lasabban és nem használom a pályát...SZERINTEM ROSSZ DÖNTÉS VOLT VISSZA FOG ESNI A FORGALOM AZ AUTÓPÁLYÁN.. HAMARÁBB TÖNKRE MENNEK A MELLÉKUTAK SOK LESSZ A BALESET, SOK LESSZ A BALASET MIATT A MUNKÁBÓL KIESÉS. A TÁPPÉNZ...
Az az érdekes hogy pénz kérnek érte és ráadásul autópályának nevezik gusztustalan ez az egész lehúzós ország!!!!!
egükem
volt szerencsém az autobahn hoz... leforattam az órát mint a szart 310 nél is mintha üveglapon siklanék na meg ugye nincs korlát csak a kocsi szabja meg hogy mennyi az annyi
OFF:
Na remek. Megérkeztek a trollok a Totalcarról.
ON:
Azért elég érdekes, hogy a világ egyik legjobb autópályája (Németo.) ingyenes. Mert az autobahn nem csak egy sima aszfaltcsík. Ajánlom mindenkinek a Nat. Geo.-s filmet róla.
Előzmények megtekintése
Bár lenne olyan minőségű mint az M5 vagy az M7, a 3-as eléggé rossz vagy 300km hosszan ismerem, lehet de nem érdemes rajta hajtani (szerintem) ráadásul Passautól kátyús... a 7-esen meg csomó helyen van útépítés 80-as táblával, útszűkületekkel. Igaz összesen ~500 km-t ismerek a 12000-ből de azt mondhatom, hogy nem kell hanyatt esni tőle! Állítólag Észak-Olaszországban sokkal jobb autópályák vannak. Az m7-et Zamárditól ismerem, összehasonlítva a németországi 3-assal, az olyan mintha szőnyegpadlón vezetnék a Balatonról hazafelé.
Szívesen kihagynám én is, mert aránytalanul magas áron mérik, de nem tehetem meg. Még az M1 mellett lehet is haladni a 100-ason, de a többi katasztrófa. Az egész koronája, meg az M0, amin akkor se mennék végig ha visszakapnám érte a matrica árát...
Inkább csorgott volna le édesanyja combján aki ezt kitalálta!
Eddig megvettem, de most nem fogom.
Előzmények megtekintése
OFF:
Na remek. Megérkeztek a trollok a Totalcarról.
ON:
Azért elég érdekes, hogy a világ egyik legjobb autópályája (Németo.) ingyenes. Mert az autobahn nem csak egy sima aszfaltcsík. Ajánlom mindenkinek a Nat. Geo.-s filmet róla.
Inkább csorgott volna le édesanyja combján aki ezt kitalálta!
Eddig megvettem, de most nem fogom.
én majdnem minden nap de heti minimum 3 szor pályázok általában éves matricát szoktam venni idén asszem 2 ezer forinttal lett drágább vagy ilyesmi. svájbnam csak éves van 32 euróért de az a svájci fizuhoz viszonyítva kb 2 ezer forint ennyit erről. semmit nem tehetünk ellene muszály a pályát használni a köcsögök meg szedik érte a pénzt ugyanaz a keserves szitu mint a benzinnel