Vízzel megy az autód? Ne örülj ennek!

Fizetett hirdetés

Hengerfejhibák - miért baj, ha fogy a hűtővíz?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hengerfejhibák elsődleges jele a hűtővíz fogyatkozása. Hiába örülnénk, ha autónk vízzel menne, a vízfogyasztás még a mai autóknál is probléma.


Hiába szeretnénk, hogy autóink az egyre drágább benzin és gázolaj helyett a (most még) sokkal olcsóbb vízzel üzemeljenek, a szervizekben ma még nagyon nem jelent jót, ha egy autó vizet fogyaszt. Miért? Mert az bizony hengerfejproblémára utal.
Nem csupán a hűtőrendszer kiegyenlítőtartályának szintfogyatkozásából, hanem a motor szürke, vízgőzös füstéléséből, illetve még indítási problémájából, erőtlenedéséből is következtethetünk a hengerfejrepedésre. De mi is az a hengerfej? A motor felső, a motorblokktól különálló, azzal csavarokkal összekapcsolt és tömítéssel elválasztott, jellemzően alumíniumból készített eleme. Talán a leginkább meghatározó része. Ebben vannak ugyanis a szelepek és a gyertyák, valamint a vezérműtengely is. De nemcsak ezek fészkei találhatók benne, hanem temérdek apró csatorna az olajnak és a hűtővíznek, mindkettő betölt ugyanis hűtő és kenő funkciót is. És igen, a nem előírás szerinti olaj- és hűtővízcserével a hengerfejet is szépen ki lehet nyírni, meg persze azzal is, ha a motort hidegen terheljük.
A jellemzően könnyűfémből készített hengerfej ugyanis kényes az extrém terhelésre, amit megadhat egy-egy még hidegen adott keményebb gázfröccs, de akár a hengerekben tökéletlen égés miatt kialakuló extrém nyomás is. Logikus módon jellemzően nem a masszívabb hengerfalak, hanem a hengerfejek sérülnek elsőként. Sérülnek akkor is, ha a koszos, iszapos olaj vagy az ugyancsak nem kellő időközönként cserélt, akár már a hűtőrendszer lebontásába kezdett, s fémdarabokat úsztató hűtővíz járatait eltömíti. Ilyenkor következik ugyanis a túlhevülés, a vetemedés, s a repedés, melynek következtében egyrészt extrém olajfogyasztásba kezdhet a motor, másrészt a hűtővíz is fogyásnak indulhat. A hengerekbe kerülő víz rontja a motor hatásfokát, csökkenti teljesítményét, s gőzt képezve füstölést okoz.
Hirdetés
A furatok, szelepek közötti úgynevezett "gátrepedések" egy része javítható, de természetesen az sem ritka, hogy egy hengerfej már totálkáros. Utóbbi lehet szerkezeti és gazdasági is - akárcsak teljes autók esetében. Előfordulnak olyan mértékű repedések, amelyek már nem javíthatóak, de lehetnek olyan hengerfejek is, amelyeknél már olcsóbb, pontosabban nem vészesen drágább egy új megvásárlása, mint a meglévő sérült példány javítása. A javítás mikéntje természetesen többféle lehet. Nem mindegy, hogy azt milyen gépekkel végzik, miként az sem, hogy mennyire vizsgálják meg - hangsúlyozza Kajári Zoltán, a motorfelújító-specialista Fortuna Bt. ügyvezetője. Előfordul, hogy olyan hengerfej is repedt, amelyen az nem látszik, s akár csak egy köszörülés, síkolás miatt kerül a gépműhelybe. Ezért aztán a szakszerű tisztítás után a munka első lépése minden esetben a nyomáspróba kell legyen. Ha már egy hengerfej leszerelésre került, azt mindenképp érdemes elvégeztetni, hogy még idejében elzárható legyen egy esetleges hajszálrepedés. Általánosságban igaz, hogy a hengerfejes autót jobb minél előbb javíttatni, a repedés magától nem fog begyógyulni, pont ellenkezőleg, mérete fog csak növekedni, ha a sérült motorú autót tovább használjuk.
Ahelyett, hogy a technikai részletekbe alaposabban belemennénk, inkább egy jó tanáccsal érdemes lezárni a hengerfej kérdését: ha túlhevülés miatt cserélni kell a motorblokk és a hengerfej közötti tömítést, akkor (természetesen a hevülés okának megszüntetésén) túl a hengerfej is ellenőrzendő és szükség szerint javítandó, hiszen visszaszerelés előtt a síkolás és a köszörülés amúgy is kötelező lépés (lenne). Extrém olaj- vagy hűtővízfogyasztás esetén pedig nem csak a szivárgás helye, a hengerfej-repedés többi oka is keresendő, hogy amennyiben az lenne autónknál, akkor időben, minél olcsóbban orvosoltathassuk azt.
Mibe kerül egy hengerfejjavítás? Megmondhatatlan - vallja be Kajári Zoltán. Olyan ez, mint a csőtörés, feltárás előtt senki sem látja pontosan a probléma mértékét, s hosszú távon nem biztos szinte biztos, hogy nem az elsőre, még akár látatlanul a legalacsonyabb árat ígérő szaki lesz a legolcsóbb megoldás. Fontos, hogy milyen gépekkel, technológiával és persze tudással, tapasztalattal végzik a javítást. A Fortuna Bt-nél egyikből sincs hiány. Bár az autósok közvetlenül nem tudnak hozzájuk fordulni, ám ha a szerelőnk szerint hengerfej-felújításra van "szükségünk", akkor javasoljuk a több évtizedes múltra visszatekintő mezőszilasi gépműhelyt.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Autószerelő látta már?
    Milyen autó, milyen motor? Mióta csinálja? Hidegen, melegen?
    Lehet ez így hirtelen diagnózisban hengerfej tömítés probléma, de lehet más is.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Uraim, nekem olyan gondom van, hogy a vizem fogy nagyon, de a kiegyenlítő tartály túlfolyóján keresztül. Olaj fogyás nincs, olaj nincs a hűtővízben, víz sincs az olajban. Nem tudom, hogy már mire gondoljak. Nincs teljesítmény esés, nem füstöl, rendesen jár a motor.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Nekem téli időszakban fogy a vizem. heti egy két deci. Nyáron viszont semmi. Talán a radiátor? Bár nem venni észre semmi szivárgást. Skoda Fabia 1.4 PDTDI

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    sziasztok a porlasztóm mellett szivárog a hűtővize 1,6 TDCI motorú ford focusomnak
    ez mitől lehet? és hogy tudnám orvosolni?
    előre is köszi KE

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Ha a kegyenlítőtartályból fogy a víz akkor, a motor kiegyenlít. Ez azért lehet mert sok a víz a rendszerben. Mikor lett utána töltve? Ha nemrég akkor lehet sok lett beletöltve. Ha visszatérő probléma akkor, baj lehet.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Uraim, nekem olyan gondom van, hogy a vizem fogy nagyon, de a kiegyenlítő tartály túlfolyóján keresztül. Olaj fogyás nincs, olaj nincs a hűtővízben, víz sincs az olajban. Nem tudom, hogy már mire gondoljak. Nincs teljesítmény esés, nem füstöl, rendesen jár a motor.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Nem gondolom, hogy azért mert kívülről lekenik valami szuszmákkal, befelé az olajba és az égéstérbe ne juthatna a fagyállóból. Befelé is porózus nem csak kifelé.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Az impregnálásra gondolsz? Mert az megy, csak nem tudom hol, mármint a gyárban vagy a cseheknél. Már nincs gond amúgy mert lezároló cédulával melegjáratják:-) Jó a blokk és minden.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Hát kedves “mesterur” az autóm mercedes vito 112cdi és a hűtővízben sok olaj van de az autó működik és indul elsőre még -18 fokban is ereje is van?! És állítólag ellenőrizték a hőcserélőt az jó. Lehet hengerfelyes???

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Igen János.
    De mint kiemeltem, én konkrétan a hengerfejre gondoltam.
    Azt “megölni” valóban csak figyelmetlenséggel/butasággal/baromsággal lehet.
    Ha pár 10 ezer km után is o.k. lesz akkor az jó.
    A tömítés, szelepek, egyéb összetevők nem echte hgf alkatrészek.
    Esetleg még ami a hgf-ben beépítésre kerül még “hengerfej” korában az a gyűrűk (szelepülék), a szelepvezetők, kiviteltől függően a különböző csapágyfedelek, vezetőkeretek (bütykös/vezérmű tengelyhez).
    Ez utóbbiakkal ritkán van gond, az előbbiek (vezetők/gyűrűk) pedig ki szoktak bukni elég korán.
    Én így látom/gondolom (ca 19 év hgf gyártással eltöltött idővel).

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Igen,van kivétel,a VM Motori 2.5-ös dízele.Hengerenkénti hengerfejek,cérnavékony falvastagság,sz@r anyagminőség.Szerelték Alfákba,Ford Scorpiókba,Voyagerekbe,Jeepekbe.
    Hiába vigyázol rá nagyon,ha az előző tulaj nem volt nagyon gondos gazdi 🙁

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Jaja, melegítéssel teljesen egyetértek. (20-30s)
    Általában a hengerfej addig örök amíg a hengerfej tömítés tart. Ez kb. 16-20 év tapasztalataim alapján.
    Ezen kívül ott vannak a típusfüggő dolgok, hogy pl. szelepszár szimmeringek meddig bírják, vagy nem kokszolódnak/égnek-e el a szelepek. (a vezérműszíj szakadásos gondos tulajokat hagyjuk figyelmen kívül)
    Persze van kivétel, pl. w201 mernyó, amiben még a szelepfedél tömítés is az eredeti … 26 éves korában 🙂

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Gondolod ez másként van mostanában?
    Legalábbis hengerfej ügyben a gyakorlat ma is él.
    Istenem az az 5 kép.
    Régi szép idők:-)

    Ami (szerintem ) valóban befolyásolja a hgf életét: barom/nem barom, melegít (bár sztem picit pár 10 mp elég) nem melegít, és kenőanyag/folyadék cserék megfelelő időben /futásnál cserélve. Utána gyakorlatilag örök. Mégis mi mehet benne tönkre? Konkrétan a fejben? Mozgó-kopó nincs benne. Ha lefutott pár 10ezret, már okés lesz az.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    A győri karikagyárban egy időben kívülről folyékony fémmel kezelték a blokkokat, mert az öntvények olyan porózusak voltak, hogy átizzadt a fagyálló. Az égéstérbe, és az olajba valószínűleg ezután is tudott távozni a hűtőfolyadék.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Igen es az is szamit hol van hasznalva.
    En javareszt varosban(95%) hasznalom,SDI es eselye sincs felmelegedni.
    Ilyenkor vannak csunya folyamatok az olajban.
    Ezert dolgozom egy elomelegiton.Mar 1honapja,de mar itt van minden csak be kell kotni rendesen.
    Ridegkotesben mar bent van.Mostmar a 10km helyett 2km alatt bemelegszik.
    Ami ugyanugy kell a hengerfejnek is hogy a viz uzemi hofokon keringjen…

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Én is járatom indulás előtt, de a 3-4 perc szerintem sok, elég fél vagy 1 perc, amíg “körbeér” az olaj, aztán szerintem lehet indulni, persze nem padlógázzal.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Ezért nem taposunk hideg motort, és ezért cserélünk időben olajat… Mindenki azt mondja ne járasd üresen télen se, hanem indulj el pár másodperc után. Ez baromság, 14 éves autómban 60 ezerrel ezelőtt volt feltöltve a hűtőfolyadék, és azóta nem hiányzik belőle 1 csepp sem, olajfogyasztás szintén nulla, a kipufogó végén is látszik, hogy fém tiszta a cső belseje, egy 14(!) éves autóban, pedig én barom módon mindig járatom legalább 3-4 percig mire elindulok. Egyébként vezetni is sokkal jobb az autót, ha már nem dúsított keverékkel jár, hanem normálisan, sokkal finomabb a gázreakció. Amíg hideg, nagyon hirtelen “harap” és gyorsan ejti vissza a fordulatot, emiatt nagyon rángat, főleg alacsony fokozatokban érezni, nem lehet finoman adagolni a gázt. (legalábbis az enyém így viselkedik mikor még nagyon hideg)

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Mellesleg a hegesztés sok esetben nem jó megoldás, mert olyan hőfeszültség keletkezik a hengerfej öntvényben, hogy idővel úgyis ismét elreped. Amelyik hengerfejet hegesztgetni kell attól túl sokat nem kell várni, egy szerencsejáték az egész.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Hát ez a köszörülés, síkolás kötelező lenne dolog kicsit sántít, mert vannak gyártók akik kifejezetten tiltják. Szóval mielőtt bárki ész nélkül nekiesne egy ilyen műveletnek olvasson utána a gyártó szervízdokumentumában mi a helyes eljárás.

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Nekem is ez a problemam, a viz olajosodik. Nem erotlen a motor, nem fustol, 70fokon marad a víz, csak erosebb terhelesre megy fel 80-90ig. Az olajfogyas kb, 2-3dl/5000km. De ezt betudom az autom korának. (Vw golf3 1.9TD.) Ez mitol lehet?

  • 2017.10.28. at 20:43
    Permalink

    Az én autómnál a hűtővízbe megy az olaj nem tudom mitől. Az autóm nem füstöl és -18 fokban is indul és még erős is.
    Csak tudnám mi lehet a baj 🙂

Vélemény, hozzászólás?