Nem csak tuning, védelem is az autófóliázás

Hő, tolvajok, sérülések - mindtől óvhat az autófólia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha csak lassan is, de azért úgy néz ki, hogy mégis eljön a nyár. Következik tehát az autófóliázás főszezonja. Felfedjük titkait.

Talán nem vitás, hogy az autófóliázás legtöbbek számára a tuningolást jelenti, hiszen egy átépített autó valóban aligha képzelhető el legalább üvegfólia nélkül, s ma már a karosszériát átöltöztető dekorfóliák is a tunerek bevált eszközeinek számítanak. Ennek ellenére az autófóliázás volumen-megrendelői nem az autójukat átöltöztetők, hanem azok, akik járgányukat és magukat a hőtől, az UV-sugárzástól, a tolvajoktól, illetve az esetleges balesetek esetén az üvegszilánkoktól, illetve az ablakokon keresztül berepülő tárgyaktól óvni kívánják. Az autófóliázás ugyanis ezekről ugyanúgy szól, mint a különcködésről.
Temérdek fólia létezik tehát, s a fóliázott autót messze nem szükséges tükröződő vagy átláthatatlan üveges rejtőzködő-szekrényként elképelni. Ma már hővédelmi, biztonsági vagy akár csupán UV-védelmet adó fóliák egyaránt léteznek. Mindegyik hasznos, s ha csak az UV-tól óvjuk meg magunkat és autónk kárpitjait, már rögtön sokat tettünk egészségünkért és az utastér burkolataiért. Hosszú távon talán ez a legfontosabb. Ugye mindenki ismeri a „sofőrbarnulást”, mely leginkább a bal könyöknek jut, ám nemrégiben egy amerikai, idős kamionsofőr sokkolta a világot arcával, melynek bal oldala sokkalta jobban öregedett meg, mint a jobb. Ennek oka, hogy az sokkal több UV-sugárzást kapott. Ettől óvhatta volna meg egy autófólia, mely a káros UV több mint 99 százalékát kiszűri, illetve visszaveri.
Hirdetés

Az előbbi, egészségi tényező mellett szinte járulékos előny, hogy minél sötétebb egy fólia, annál jelentősebb hővédelmet is ad. A hővédelem természetesen nem csupán színezéssel, egyéb modern technológiákkal, nanotechnológiás részecskékkel, kerámia-összetevőkkel is fokozható, így a drágább fóliák enyhébb sötétítés és fényszűrés mellett is egészen komoly hővédelmet képesek már adni. Kínálat a fóliák piacán bőven van, aki körülnéz, láthatja, hogy árak tekintetében is bőséges a szórás. Olcsót, gagyit nem érdemes választani, ugyanis a fóliázás olyan, mint a szobafestés: nem az alapanyag jelenti a fő tételt, hanem a munkadíj. Ha tehát valaki fóliáz(tat)ásra adja a fejét, érdemes minőségi fóliát választania. Olyat, amire hosszú garancia van. Ez akár 10 év is lehet, már egy közepes árú fóliánál is.
A jelentős kínálat ugyanis elég komoly ár- és szolgáltatásversenyt szül. „Sok a gagyi fólia és a kókler kivitelező” - tudtuk meg Gál Pétertől a LLumar hazai forgalmazójától. A minőségi munkáért pedig felárat - pláne a mai, válságos időkben - kevesen kívánnak fizetni. A vevők szinte dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen ma már sokkal komolyabb tudású fóliákat, ráadásul reálértékben olcsóbban kaphatnak, mint néhány évvel ezelőtt. Hiába volt folyamatos az infláció, hiába lettek jobbak a fóliák, az olcsó, de silány szériák piacra kerülésével a minőségibb darabok ára sem emelkedhetett. Ha így vesszük, fóliáztatni minden eddiginél érdemesebb.
A hővédelmi képesség természetesen nem csupán fóliánként, autónként is különböző, de például egy korábbi, a LLumar és a SportVerda által készített teszt szerint 30 perc alatt két azonos autó esetében akár 6 Celsius fokkal szerényebb hőmérsékletre melegedést hozhat egy nem is csúcskategóriás ablakfólia. Ez nem tűnik soknak, pedig az, a 29 és a 35 Celsius fok között nagy a különbség! Sokáig a napon parkolva természetesen egy idő után elvész az előny, a karosszérialemezeken keresztül az ablakain fóliával védett autó is fel fog forrósodni. Menet közben azonban szintén jelentős, sőt, még jelentősebb a fólia hozadéka: a nap nem perzseli az utasokat, így nem is kell olyan – egészségtelenül – alacsony hőmérsékletre hűteni az utasteret, mint kellene fólia nélkül, s ez akár fogyasztási előnyként is említhető.

Baleset esetén óriási hozadék, hogy a fóliázott ablak – a fóliát szintén tartalmazó szélvédőhöz hasonlóan – nem fog millió darabra robbanva az utastérbe hullani, sőt, vannak kifejezetten biztonsági fóliák is, melyek nagyságrendekkel erősítik meg egy üveg ellenálló képességét. Miként már írtuk, mivel a fóliázás árai az elmúlt években nemigen mentek felfelé, ma kedvezőnek tűnnek, egy átlagos autó B-oszloptól hátra terjedő fóliázása már 30 ezer forint alatti ártól is kezdődhet, természetesen az ár nem csak a választott fóliától, az adott autótól is erősen függő. Nem is elsősorban az a kérdés, hogy milyen nagyságú felületre kell a fóliát szerelni ragasztani, hanem az, hogy a munka mennyire komplikált. Ívelt vagy nehezen hozzáférhető szélű üvegre ugyanis körülményesebb és persze ennek megfelelően drágább is fóliát rakatni.
Miért csak a B-oszloptól hátrafelé érdemes fóliázásról beszélni? Mert az szabályos! KÖHÉM rendelet szabályozza ugyanis, hogy a hátsó szélvédőre, valamint a nem a vezető látóterében lévő oldalablakokra bármilyen – engedéllyel rendelkező - fólia feltehető, a szélvédőre és az első ablakokra azonban csak olyan, amellyel az üveg fényáteresztő képessége nem csökken 70 százalék alá. Ez a mai autók esetében elvétve teljesíthető, ugyanis a legtöbb már gyárilag is rendelkezik egy enyhe üvegszínezéssel, melyet a legenyhébb fóliával kiegészítve is jellemzően 70 százalék alatti – szemmel egyébként még alig észrevehető – fényáteresztést kapunk. Így tehát elöl jellemzően csak egyetlen helyen alkalmazható fólia, a szélvédő napellenzőkkel takart felső csíkjánál, ahova – a hátsó ablakokhoz hasonlóan – akár teljes sötétítést adó is helyezhető.
A felhelyezett fóliáknak nem csak „bemondásra” kell engedéllyel rendelkezniük, hanem az adott fólia engedélyszámát fóliázáskor a fólia és az üveg közé eltávolíthatatlan módon el kell helyezni. Ezen kívül a fóliázásról a kivitelezés után műbizonylatot kell kapni, mellyel egy rendőri ellenőrzés során igazolhatjuk, hogy az autón lévő fólia szabályos. Műszaki vizsgán nem csak a papírt (illetve a LLumar esetében praktikusan és igényesen plasztikkártyán kapott műbizonylatot) kérhetik, hanem a fényáteresztést is mérhetik.
Eddig az elmélet, most pedig következzen egy kis személyes vonatkozás. A fóliázásban elmélyülve (s azt látva, hogy az utólagos, minőségi fóliázás érezhetően olcsóbb, mint a gyári extraként elérhető ablaksötétítés, ráadásul hő- és UV-védelemben többet is ér annál) hamar arra a döntésre jutottam, hogy családi igáslovam, azaz a 2007-es Renault Grand Scénic ablakait lefóliáztatom. Nagyok az üvegfelületek, hiába erős a légkondija, a napsugarak tisztességesen tudnak melegíteni benne. Hátra is csak egy visszafogott sötétítésű fóliát választottam a LLumar Comfort sorozatából. Erre már 10 év garanciát vállal forgalmazója, tehát nem rossz, színét és képességeit legalább ennyi ideig tartónak ígérik. Ha lehetett volna, előre is rakattam volna fóliát, hiszen elöl is óriásiak az ablakfelületek, mélyen van a Scénic övvonala, ami kilátás szempontjából jó, a bejutó napfény azonban tisztességesen tud benne perzselni.
A gyári ablakok azonban elöl is 74 százalékát engedik csak be a fénynek, a legenyhébb hőtől védő fóliával kiegészítve is 70 százalék alá menne a fényáteresztés. Rizikózás kihúzva, műbizonylatot oda nem kaphatnék, s ha ellenőrzéskor kiszúrnák, lehetne baj. Marad a hátsó fólia, így is van 5 ablak, amelyeket lehet fóliázni. Látom lépésről lépésre, miként csinálja a LLumar. Első az ablakok külső megtisztítása, majd következik kívülről a méretek felvétele, a fóliák kiszabása, varrónői ügyességgel. A fóliák belülről kerülnek fel alapos ablaktisztítás után, a korábbi matricák eltávolításával, azok ugyanis messze nem olyan tartósak, mint egy fólia. 10 éves időtáv alatt leválnának, s a fóliát hólyagosítanák fel. Minőségi kivitelezővel a végeredmény a gyárival egyező, a visszafogott hátsó sötétítés a megjelenésen is dob, s hátul valóban érezni is, hogy kevésbé perzsel a nap. Hosszú nyári utazásokon ez bizony nagy előny, pláne egy olyan autóban, amelyben nincsenek hátsó légbefúvók. Mivel a Scénic öt darab, nem is szerény méretű B-oszlop mögötti ablakkal rendelkezik, fóliázása kevéssel túlnyúlt a 30 ezer forinton, ám még így is másfél tankolás körüli összeg. Ez pedig szinte autónként általános szabály lehet, nagyjából ennyibe kerül a profi UV- és hővédelem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    A fényre sötétedő lencsék többsége tényleg UV-ra reagál, de attól még biztos lehetsz benne, hogy egy színezett üveg nem szűr 99% széles spektrumon, mint egy fólia. Lehet újdonság lesz, de UV-ból is több féle van, a fényre sötétedő lencse ezek közül a leggyakoribbra tud sötétedni és nem a legkárosabbra.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    az UV sugárzást elég régóta szűrik az autóüvegek…
    Akinek van fényre sötétedő szemüvege, és nincs a szemüvegen olyan extra hogy autóban is sötétedjen ha uv szűrős a szélvédő, akkor az ki is tudja próbálni..Pl. az én 1983-as Mazdámban nem sötétedik be a szemüvegem..Most meg megy a vita az oldalablakok sötétítésén, aztán meg lehúzva közlekedsz vele nyáron, mert klíma az nincs a kocsiban, meleg meg van..meg értelme is van klíma nélkül, nem?..
    A skyfol-ról amúgy tényleg jókat hallottam az első oldalsó, sőt a szélvédőre feltehető hő és uv szűrős típusaikról 😀

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Ebből kiindulva, akinek nincs autója, vagy nincs körbesötétítve az autója, annak már meg kellett volna halnia. 🙂 Nem tudtam, hogy csak 5%-os fényáteresztésű fóliával lehet már csak túlélni a napsugárzást…

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Ha valaki előre is szeretne fóliát, a Skyfol Shark IR80-at ajánlom. Nekem a régebbi IR70 (gyári fényáteresztése 75%) van, ami be lett mérve és 66, ill. 67%-os volt a fényáteresztése a két oldalon. Vagyis, az IR80-nal (gyári fényáteresztése 80%) már több, mint valószínűleg teljesítené a 70% fölötti követelményt. A hővédelme eléri, sőt meg is haladhatja egy 30% áteresztő képességű fóliáét, az infravörös visszatartása jobb és nem utolsó szempont, hogy gyakorlatilag láthatattlan. 🙂

    A túlzott sötétítés viszont nem csak törénybe ütköző, de még veszélyes is lehet. Egy 50%-os fólia már gyakorlatilag kizárja, hogy a többiek láthassanak, ami kizárja, hogy a mi hibánkat esetleg korrigálják. nem egy balesetet kerültem el azáltal, hogy láttam a sofőt, ahogy a visszapillantót figyelgeti, ami arra utalt, hogy nagy valószínűsággel sávot fog váltani, vagy kanyarodni akar. Ha én nem látom, akkor el sem tudom kerülni, ha ő figyelmetlen! Pl. egy keresztutcát keres és hirtelen ráhúzza a koráyt, mert nem a mögöttes forgalmat figyeli, hanem örül, hogy megtalálta a keresett utcát.
    De egy kivilágítatlan biciklit, vagy autót sem láthatunk meg időben, ha agyon van sötétítve az oldalablak.
    Volt olyan ismerősöm, aki levette a fóliát, mert unta mindig lehuzigálni az ablakot, mivel tolatáskor nem látott a sötétben!

    Az egyéb jogszabályokra reagálva, a honos ország törvényeinek kell megfelelni. Pl. szlovákiában tilos az első szélvédő sötétítése, még a napellenző vonalában is, sőt, minden olyasmi, ami a kilátást zavarhatja, pl. tükrön lógó biz-basz, lejárt autópályamatrica, amivel nálunk sokan kitapétázzák a szélvédőjüket. Viszont, a külföldi autón nem szólnak ezekért.
    Amerikában sok tipusnak a féklámpa villog irányjelzőként, amiért nálunk nem szólnak mindaddig, míg nem akarjuk magyaroszágon forgalomba helyezni. Ekkor ki kell cserélni narancssárga firányjelzőre.

    Az üveg egyébként önmagában elég nagy UV-védelmet biztosít, a fóliát inkább a hővédelem érdekében érdemes feltenni.

    Csak összehasomlításképpen:
    [url=Llumar foliák]http://www.llumar.hu/dokumentum/20100801_autofolia_adatok_web_hu.pdf[/url]
    [url=Skyfol foliák]http://www.skyfol.hu/files/prospektus/skyfol_shark_2011_4.pdf[/url]

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    “Amelyik országban tartózkodol,közlekedsz (autóval,gyalog,tömegközlekedéssel)annak a törvényei vonatkoznak rád.”

    Ez így nem teljesen igaz. A szabályok egyértelműek, pl. ha Angliába mész, akkor a bal oldalon kell menni, stb. De az autónak a műszaki paramétereknek abban az országban kell megfelelni, ahol a rendszámot kapja, vagyis a műszaki vizsgát megszerzi. Pl. egy amerikai autóra más szabályok vonatkoznak az USA-ban, de ha egy amerikai eljön hozzánk kocsival nyugodtan közlekedhet vele. Akkor kell a hazai szabályoknak megfelelni, ha valaki be akarja hozni az autót és Magyarországon forgalomba akarja helyezni.
    Pl. ha jól emlékszem régebben Olaszországban kötelező volt az autókon az oldalindex az első sárvédőkön, vagyis náluk annak meg kellett lenni, hogy megkapja valaki a rendszámot. De ha én elmentem Olaszországba nyaralni, akkor nem kellett oldalindexet szerelnem az autómra.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Hosszú távon talán ez a legfontosabb. Ugye mindenki ismeri a „sofőrbarnulást”, mely leginkább a bal könyöknek jut, ám nemrégiben egy amerikai, idős kamionsofőr sokkolta a világot arcával, melynek bal oldala sokkalta jobban öregedett meg, mint a jobb. Ennek oka, hogy az sokkal több UV-sugárzást kapott. Ettől óvhatta volna meg egy autófólia, mely a káros UV több mint 99 százalékát kiszűri, illetve visszaveri.

    Mai autók 90%-ra nem lehet fóliát rakni szabályosan előre.Hogyan védjem meg a naptól mégis.
    A könyök lehúzott ablak mellett barnul,mivel kikönyökölünk a lehúzott ablakon.Mit fóliázzak a könyökömet?:))

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Ez így nem igaz.
    Vannak olyan országok európán kívül délebre ahol nincs semmilyen korlátozás.
    USA-ban meg minden államnak külön szabályzása és törvényei vannak.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Ilyen ….. kérdést,hogy lehet feltenni?

    Amelyik országban tartózkodol,közlekedsz (autóval,gyalog,tömegközlekedéssel)annak a törvényei vonatkoznak rád.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Unokabátyám több, mint 10 évig járt elöl is (elég sötét) fóliával, senki nem kötött bele, viszont amikor ki akart menni az akkor még létező szlovák határon, az ottani határőrök leszedették vele…
    Nemrég vettünk egy L200-as Mitsubishit, elöl is szép sötét a fólia rajta, kíváncsi vagyok meddig nem bántják. 🙂

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    AMIÓTA A TÖRVÉNY ÉRVÉNYBEN VAN, A HALÁLOS UV. SUGÁRZÁS ERÖSSÉGE MEGHÁROMSZOROZÓDOTT ! SOKKAL
    NAGYOBB VESZÉLY A GK. VEZETÖRE NÉZVE EZ, MINT AZ HOGY ÁLLITÓLAG NEM LÁTNI A SZÁNDÉKÁT !! ARRA OTT AZ
    INDEX MEG A FÉKLÁMPA STB. VEGYÉK ÉSZRE, HOGY A TÖRVÉNY ROSSZ!!! ÉS IDEJÉTMÚLT …

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    A fényáteresztésre vonatkozó szabályok minden országban érvényesek! Tehát ami nálunk szabály az még az USA-ban is az! Az egy másik kérdés, hogy ki köt beléd, és ki nem. A legnagyobb gond, hogy az elöl is lesötétített járműben nem lehet érzékelni a vezetőt, nem lehet tudni hogy mit akar. Nesze neked defenzív vezetés! Ezen kívül szürkületben, párás esős időben Te sem látsz gyakorlatilag semmit sem a tükörben sem melletted.
    A kormány helyzetét sajnos valóban nem szabályozza jogszabály, mivel sokan vásárolnak a szigeten /sokkal olcsóbb/ sok jelent meg ilyen. Sajnos észérvekkel a gazdaságit nehéz űberelni!

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Szerintem nem vonatkozhatnak rá a hazai szabályok. Annak az országnak a szabályainak kell megfelelni, amelyikből a rendszám van. A rendőr egy külföldi rendszámos kocsinál (ha amúgy jogszerűen használod) tuti, hogy nem fog belemenni a fólia kérdésébe. Ugyanis fogalma nem lehet, hogy melyik országban mi a szabály, és nem akar magának feleslegesen bajt csinálni, ha esetleg nem neki lenne végül igaza. Ha mégis tesz valamit, az a helyszini bírság lehet, hiszen a forgalmit nem veheti el. Alapelv, hogy minden kiadott dokumentumot, engedélyt csak az azt kiállító hatóság vonhatja vissza. A pénzbírságot is csak akkor lehet behejtani, ha a kté országnak van erről valamilyen kölcsönös megállapodása.
    Amúgy az jutott eszembe, hogy tegnap egy kereszteződésben szembe jött velem egy jobbkormányos kocsi magyar rendszámmal. Vicc, hogy jobb kormányos kocsira – ami nálunk alapból balesetveszélyes – magyar rendszámot adnak, de egy kis fóliából ekkora balhé lehet.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Na ez a cikk elég propaganda szagú lett… mennyit fizetett a Lumar nektek ezért???
    a sok itt leírt hülyeségen kívül természetesen van értelme fóliáztatni… én is most fogom a kocsi elejét mert teljesen át lett fújva… kavics ellen nem árt…

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Fehér : Kérdésem ha külföldi rendszámú gépkocsit vezetek, arra is vonatkoznak a magyar szabályok,miszerint csak a B oszloptól hátrafelé engedélyezik a fólia használatát .Gondolok itt ha az első
    ablakokra szeretnék sötét fóliát, igazoltatás során jár e valami birság.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    ez így van..ti azt hiszitek hogy egy rendőr autóban minden megtalálható?
    Csak azt ne tudjátok meg mikor a szonda csövét fújjátok ( nem a harangot, hanem mikor mutat valamit a szonda és a csőbe kell fújnod), egy teljesen steril bontatlant vesz elő és tesz rá?
    Megkéri a társát hogy menjen a járőrkocsiba, és vegyen elő egy steril csövet, tegye fel a készülékre..Ezt te hallod, mert úgy mondja…De ne tudjátok meg mit tesz fel…beletúr a kesztyűtartóba és elővesz egy meleg vizzel elmosottat a sok közül..Annyit járőröztem polgárőrként a rendőrökkel 1997 óta hogy tudom mit beszélek..:)
    Ha átlát a két ablakon keresztben, nem fog kötözködni…
    Amúgy meg mi van a gyárilag szinezett üveggel? Van olyan azok között is aminek a fényáteresztő képessége 70% alatt van…
    Sőt tovább megyek, a hővédő fóliák gyakran tükrösek egy bizonyos szögből, azokat még is lehet tenni minden ablakra..

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Nem irodisták, mindketten járőrök, két különböző városban. Csak a papírt kérik, a műbizonylatot, ami nem is papír, hanem egy plasztikkártya, mint ahogy a cikkben is szerepel. Éppen azért kérik, mert az első ablakhoz nincs (vagy csak nagyon ritkán, ha megvan a 70% átláthatóság).

    Amikor a mérőműszert kérdeztem egyenesen kiröhögtek és egyikük a “….. másra sincs pénze a Magyar Királyi Rendőrségnek ….” mondattal válaszolt. Hozzáteszem, hogy mindketten vidéken és kisvárosban dolgoznak, elképzelhető, hogy Bp.-en vagy egy-egy nagyvárosban van ilyen mérőműszer, esetleg a KPM-eseknek.

    Azt mondják, hogy nagyon sokan nem foglalkoznak a fóliával, de volt korábban olyan kollégájuk, aki direkt utazott rá. Azt is mondták, hogy nagyon sok olyan kocsi van, amelyiknek az első ablaka is fóliázott.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Nick

    Irodisták lehetnek azok..

    A papirt soha nem kérik…minek is kérnék…első ablakhoz nem lehet papirod…biztosra mennek CSAK…

    Ez az elsődleges Hu rendőr szabály…

    Mérőműszer pedig van….

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Ha olyan a szabálysértés, akkor meg lehet szüntetni a helyszínen, ez teljesen egyértelmű. Pl. ki lehet cserélni az égőt, vagy ha a rendszám olyan sáros vagy havas, hogy nem olvasható (vagyis mintha rendszám nélkül közlekednél), akkor a helyszínen le lehet törtölni, mosni, és tovább lehet menni.

    Éppen most hívtam fel két rendőr ismerősömet, hogy mi a véleményük. Azt mondják, hogy ők csak a műbizonylatot nézik, ha van akkor rendben, ha nincs, akkor engedély nélküli átalakításnak számít. Mérőműszerük egyáltalán nincs, csak a papír érdekli őket. Az, hogy ki foglalkozik vele és ki nem, azt rendőre válogatja.
    Megjegyzem, hogy én 21 éve vezetek, és közúti ellenőrzés során eddig kb. ötször, ha megállítottak, pedig járom az országot. Olyan, hogy KPM-es állított volna meg pedig egyáltalán nem volt.

    Az egyik szomszédomnak teljesen körbe volt fóliázva a kocsija (kivéve persze a szélvédőt), és kb. 10 éven át soha semmi gondja nem volt belőle, ismerős helyre vitte műszakira, ha rendőr állította meg észre sem vették vagy nem foglalkoztak vele. Kb. 2 éve saját maga leszedte a két első ablakról, mert gáz üzeműre alakította az autót és a KPM-hez kellett vinnie műszaki vizsgára.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Késő van, nem fogok guglizni senkinek. Ilyen szabály viszont van, utána lehet járni. Ennyi erővel a kiégett tompítottnál is levehetnék a rendszámot, hiába cserélsz égőt. Megint csak a papolás megy, és közellenség lettem egy árnyalatnyi fóliáért az első ablakon amin még át is lehet látni. Nézzetek már magatokba:D
    Nagy lesz a sötétség, inkább mondjatok egy helyzetet amiben ezzel bárkit veszélyeztetek. Köszönöm!

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    “Ha a helyszínen meg tudod szüntetni a szabálysértést, akkor gond nélkül el kell engednie a rendőrnek”

    Persze, meg ha gyorshajtással lefotóznak és utána lelassítasz, akkor sincs semmi, mert megszüntetted a szabálysértést. 🙂 Ahogy azt elképzeled…

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Fúik, le vagytok maradva.

    2013 van.

    Szépen kiszed a rendőr a sorból, ha kiszúrja, hogy bármilyen fólia van elől.Hátsó nem érdekli őket.

    10000 a bírság, de nagyon keményen rád fognak szállni, s befenyítenek, hogy innen nem mész tovább, kocsit újra kell vizsgáztatni..stb…

    Helyszíni letépés elkezdéséig simán elhajtanak….

    Elég gáz…persze a végén elengednek….

    Fényáteresztés merő minden rautóban van, de elő sem veszik soha, biztosra mennek..elől fólia nem lehet…

    Ha bírja a szívetek járjatok azzal, de elég izgulós….

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Ha kint razziáznak az NKH-sok az utakon és kiszúrják – márpedig kiszúrják – akkor ott már tépkedheted a fóliát, örülhetsz, ha a rendszámot nem veszik le, és nem tízes lesz, ha soron kívüli műszakira küldenek és még jól meg is bírságolnak.
    Amúgy bájos ez a balkáni hozzáállás, hogy egyesek a törvényt és a szabályokat úgy értelmezik, hogy arra vannak, hogy legyen mit kijátszani. Többek közt a “kiskapuk” miatt tart itt ez az ország…

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Friss műszaki után rakattam fel én is, úgyhogy erre nem tudok válaszolni, de mivel a kiskapuk országában élünk, így nem hiszem, hogy gond lenne. Meg persze a két első ablak kb egy tizes ha letéped műszakira, és utána vissza rakatod. Talán megkenni valaki sem lenne olcsóbb:D

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Én is gondolkodtam már a fóliázáson, de eddig még nem szántam rá magam. Én is úgy gondolom, hogy az első ablakokat is megcsináltatom, persze világosabb fóliával, mint a B oszloptól hátrafele. Gond csak műszakin lehet (rendőr ritkán állít meg, és csak kidumálom :), mivel éppen ma délelőtt vizsgáztattam a kocsit, így most van “2 jó évem”. Olyat is olvastam, hallottam már, hogy lel lehet műszakiztatni a kocsit lehúzott első ablakokkal is. Persze nem a KPM-nél, hanem célszerű ismerős helyen. Nálad hogy volt a műszakin az első ablak.

  • 2017.10.30. at 02:28
    Permalink

    Teljesen jó, én főleg a bőr ülések miatt rakattam fel ugyanezt a márkát (kis csalással B oszlop elé is) mert mocskos drága volt, és nem szeretném pár év múlva szétrepedezve nézegetni. Bár a pp50 közel nem ilyen sötét inkább zöldes-tükrös, de mégis át lehet látni a kocsin. Sokat fiatalít a kis bökőn pedig a legtöbben észre sem veszik a fóliát, mivel nincs meg a B oszlop utáni kontraszt. Így a hővédelem is sokkal jobb lett, és aki rizikósnak tartja, annak egy jó tanács: Ha a helyszínen meg tudod szüntetni a szabálysértést, akkor gond nélkül el kell engednie a rendőrnek, ergo saroknál megkezded és egyben le lehet tépni az egészet. Marad utána egy kis ragacs, meg újra fel kell majd rakatni, de az csak két első ablak.. nekem ennyit megér.

Vélemény, hozzászólás?