Cigibűz, távozz! Szagsemlegesítés autóban

Hogyan bűzteleníthetjük autónkat?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha egy autó büdös, akkor az veszélyes - nem engedhettem, hogy bárki is ilyen autóval járjon, ezért nyakamba vettem egy gyönyörű feladatot. Kicsit küzdelmes volt, de sikerült.


Általában igyekszem minden surranó-lehetőséget megtalálni életem egyszerűsítésére. Így volt ez a múlt héten is, amikor az első hazai Opel Astra indítására Gödöllőre kellett ugranom. Az már pont autópálya-matricát igénylő távolság - ha a legrövidebb, leggyorsabb úton szeretnék menni. Saját kocsimon ilyen nincs, és mivel 10 napos a legrövidebb, nem is olcsó verzió, a 30 kilométeres útért nem is voltam hajlandó venni. Feltettem a "nincs véletlenül egy azzal felszerelt céges autó ezen út erejéig" kérdést az irodában. Szerencsém és autó is volt, ugyanis egy üzletkötő pont távozott a cégtől, az új pedig aznap még nem állt munkába, vihettem a kocsiját.

Remek, kaptam egy dízelmotoros, takarékos Kia Riót. Tökéletes - gondoltam, amíg bele nem ültem. Azonnal megcsapott az ájer - ebben bizony a céges előírás ellenére dohányoztak. Próbálkoztam résnyi ablaklehúzással, hideg és huzat lett az autóban, de a szag inkább csak erősödött. Másnap összefutottam az új üzletkötővel az ebédlőben, és bátorkodtam megkérdezni, hogy dohányzik-e. Nemleges választ kaptam, és ekkor el is határoztam, hogy a Riót - amit majd megkap - el fogom vinni szagmentesítésre, nekem ugyanis a benne eltöltött kétszer félóra is fájdalmas volt, s a szagról sokat elmond, hogy még az amúgy dohányzó, csak e tevékenységet mégsem épp a szűk légterű autóban folytató kollégák szerint is szörnyű volt az utastér „illata”.
Hirdetés
Mivel kutyaszagot már sikerrel űzött ki ózonos szagsemlegesítésével egy másik autónkból az EZ Wash[/url] (ejtsd: ízi vosh), adta magát, hogy most is hozzájuk forduljak. Még aznap este elgurultam a Lurdy házba, ahol alapos takarítás után be is került az ózont (O3) termelő gép az autóba, hogy ott az ózon oxigénmolekulákra és önálló oxigénatomokra bomoljon, melyek aztán igyekeznek bármi egyébhez tapadni, azaz a káros szagok forrásait megkötni és kivinni az utastérből. A félórás, a légkondicionáló belső légkeringetéses járatása mellett végrehajtandó ózontermelés eredménye higiénikus uszodaszag, melyből valamennyi a kötelező szellőztetés után is megmaradt. A mosós srácok mondjuk már akkor figyelmeztettek, hogy a cigiszag visszajöhet - a szellőzőrendszerből, a pollenszűrőből. [kepallobal=410732]Munkában a Loctite higiéniai spray - az ózonhoz hasonlóan belső keringetésre állított légkondival kell az utastérbe engedni[/kepallobal]
Este igazság szerint nagyjából semmit nem éreztem már - a napközben lehúzott ablakkal autózás eredményeként ugyanis szaglásom már nemigen volt, és bizony egyéb átmeneti károsodásokat is szenvedtem. Másnap reggel viszont újult erővel és oldalamat furdaló kíváncsisággal ültem a kocsiba - nem volt benne cigiszag. Aztán befelé menet, amikor elkezdett párásodni a szélvédő, kénytelen voltam bekapcsolni a szellőzést, és a fenébe, igazuk lett a srácoknak, halványan visszajött az ájer. Nem volt vészes, nem is igazi cigi-, inkább csak valami fura, kellemetlen, de kifejezetten szag, nem pedig tisztaságillat. Tudtam, hogy mi a következő lépés, a pollenszűrő cseréje. Még mielőtt rendeltem volna egy újat, megérdeklődtem, hogy most mennyi idős lehet benne. Kéthetes, nagyjából egy hét cigizéssel. Kihúztam, büdös volt. Rendeltem egy újat, megfelelő forrásból nem egész 2000 forintért, valamint kevéssel többért még egy klímatisztító spray-t is.
Utóbbi egészen pontosan egy Loctite Higiéniai Spray volt, mely egy elég durva vegyszereket tartalmazó, de állítólag minden baktériumot elpusztító gázt szór az autóba, az ózonhoz hasonlóan járó klímával kell az utastérben hagyni. Mintegy 10 perc alatt kifújja magát a palack, utána még bő 5 percet (összesen 15-öt) kell járatni a légkondit, majd jöhet a szellőztetés. Ezúttal némi vegyszerszag maradt az utastérben, ha nagyon akarjuk, elhihetjük a gyártónak, hogy voltaképp friss mentol-, illetve eukaliptuszillatot érzünk.

Konklúzió, hogy fel lehet venni a kesztyűt az utastér kellemetlen szagaival szemben. Alapvetően három lépés kell hozzá: alapos utastéri tisztítás, nekünk bejött az ózonos szagsemlegesítés is (ezek tehát az EZ Wash-nál, nem is horror, 5-6 ezer forintos áron elérhetők - a mosás mellé külön tétel a 6000 forintos szagsemlegesítés), valamint nem maradhat el a szellőzőrendszer tisztítása és az utastéri levegőszűrő cseréje sem. Az egész akár 10 ezer forintból is kijöhet, nagyon megéri, büdös autóban ugyanis nem csak kellemetlen, balesetveszélyes is az utazás, hiszen a szenvedés elveszi a figyelmet a vezetéstől.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Valószínű hogy egy ilyen (IQfighter) már régen beleszart a saját autójába.De ez különbözteti meg az embert az állattól hogy nem az saját életterébe piszkol, sőt az állatoknál is igen ritka degeneratív tulajdonság.

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    [i]“A saját autómba ha akarok bele is sz.rok, ne hogy egy törvény mondja meg mit csinálok benne!”[/i]

    A bagózással ugyanaz a baj, mint a kézből mobiltelefonálással: lefoglal egy kezet és elvonja a figyelmez. Ezért kellene tiltani a kocsiban cigizést is. Hogy büdös a kocsid, az a magánügyed.

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Te ritka bolond tudsz lenni!! A saját autómba ha akarok bele is sz.rok, ne hogy egy törvény mondja meg mit csinálok benne! Egyébként dohányzom az autómba, a bátyám is, és bárki beül nem mondja meg hogy dohányzós! Egyszer majdnem eladtam egy nem dohányosnak, bevallom azt mondtam hogy nem cigizek benne és azt válaszolta, hogy elhiszi mert egyáltalán nem érzi! Le kell húzni az ablakot mikor bagóznak és nem szabad a csikket a kocsiba elnyomni. Meg egy fasza illatosító és csumi!!

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Szép napot cigizőknek , nem cigizőknek egyaránt.

    Én személy szerint nem látom ennyire kritikusnak a problémát.
    Rengeteg büdos , cigi szagú autót tisztítunk, és fertőtlenítünk, amiből szinte nyom nélkül el lehet távolítani és tüntetni a szagokat. Az már egy másik kérdés, hogy a világos szürke napellenző, napi 2-3 doboz cigi után már annyira elszineződik, besárgul , hogy vagy cserélni érdemelmes , vagy meg lehet festeni is. (speciális festékkael)
    KI LEHET ŰZNI A CIGISZAGOT !!! RÁ KELL FORDÍTANI AZ IDŐT! ( bár, ez akár 2-3 nap is lehet)
    Az üléseken , a cigaretta által kiégettett nyomokat el lehet tüntetni , speciális szovetjavítással. Ha a bőr van kiégve, az is orvosolható.

    A képen látható ülésen lévő cigi nyoma is eltüntethető.

    MEG LEHET OLDANI, HOGY NE LEHESSEN ÉSZREVENNI, HOGY ELŐTTE DOHÁNYOS AUTÓ VOLT!!!

    Aki nem hiszi, járjon utána!

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    ata egyetértek veled. egyébként meg aki dohányzik az autójában az magára vesen mert eladáskor elég szar magyarázkodni hogy dohányoztak bennne meg csökkenti is az értékét. de hát a dohányosok tudják

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Mi közöd van hozzá te búúúúnkó hogy ki hol dohányzik?
    Arra kéne már törvényt alkotni, hogy az ilyen állatok mint te ne jőjenek világara!!!!

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Szerintem mindenki azt csinál a kocsijában, amit akar. Én is dohányzok, és akinek nem tetszik az nem ül be a kocsimba. Lehet gyalogolni is. A rendelethozási ötlet meg nagyon Fidesz szagú ami büdösebb, mint a cigi.

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Én mindig dohányzok a saját kocsimban mégis kellemes illat van benne. 3 trükk és nincs cigiszag az autóban: mindig résnyire nyitott ablaknál cigizek; álló kocsiban sosem gyújtok rá (pl. ha valakire várok); és a hamutálat minden megállásnál kiürítem, és elöblítem amint van rá lehetőség. Volt már utasom, akik nem hitte el, hogy dohányos a kocsim.

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    [url]Ajánlanék mindenkinek egy itthon még nem elterjedt, de kiváló terméket az ilyen és hasonló (cipős szekrény, konyhai szagok, stb.) a szagok semlegesítésére, ez a Smell Air zselés szagtalanító párna. Német fejlesztésű szabadalom remek hatékonysággal. Akár egy 20 m2-es helyiségben is teljes szagsemlegesítést végez, [b]nem elnyomja a bűzt hanem eltünteti[/b]. Nem illatosító, semmiféle káros vagy természetes hajtógáz. Egy egyszerű párnácska semmitmondó kinézettel, amit a gépkocsiban a műszerfalnál, egy szobában akár a szekrény tetejére vagy egy polcra helyezhetünk és 3 hónapon keresztül “dolgozik”. Néhány hazai szálloda már rákapott a dohányos szobák szagsemlegesítése céljából és csak ezt használják. És hát sokkal olcsóbb mint az említett megoldások… bruttó 2.100,- Ft az ára. Neten keresztül megismerhető, webshopból rendelhető. [/url][url][/url]

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    gyuvett
    láttam már pizzafutárt aki esőbe lehúzott rostállyal bukósisakon belül gyújtott rá és pirosnál engedte ki a füstöt. andrássy úton volt. az meg kb 25cmx20 cm terület :D:D

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Van egy nagyon spéci amerikai illatosítócsalád aminek van kimondottan szagsemlegesítő hatású terméke ami szintén a semlegesítés után friss illatot hagy, a California Scents gyártja. Már sok helyen láttam mosókban, alkatrészboltokban, illetve kutakon. Én kipróbáltam már mindegyiket de szerintem a cseresznye az király. Nem csak dohányzás ellen jó hanem egyéb kellemetlen szagok ellen is.

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    legjobb a prevenció. nem kell dohányozni a kocsiban. amúgyis gusztustalan szokás de kocsiba beledohányozni meg egyenesen paraszt dolog. hozhatnának olyan rendeletet hogy tilos az autóban a dohányzás

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Kösz az ötletet.
    Én úgy oldom meg, ahogy a nagykönyvben meg van írva, azaz időben kiszellőztetem kikapcsolt klímával a járatokat, még az autó leállítása előtt (főként napon parkolásnál indulhatnak be a rossz folyamatok). És nem használom a hűtést csak, ha tényleg szükséges. Így nagyon ritkán érezni bármilyen szagot is. (Szerencsés a nem napon parkolás, ami nálam adott.)

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Pedig van “csőgörényes” flakon is. Olyat használok. 🙂
    A lényege annyi, hogy a rostélyokon le kell nyomni teljesen a csövet, utána meg nyomni kell bele a habot, és fokozatosan kihúzni a csövet. Viszont a rádió feletti rostélyba nem érdemes nyomni, mert akár a rádió meg a többi elektronikus dolog meghülyülhet tőle. Miután bent van a cucc, a legalacsonyabb fokozaton kell járatni a ventit.
    Remélem, hogy tudtam segíteni.

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Azt tudom, hogy a flakonján nem írják, csak a logikát keresem benne. Szerintem átmegy a levegő a pollenszűrőn és ennek a tisztító párának egy része szépen felszívódik benne. De mérget erre nem vennék, pont ezért kérdezem, hátha valaki tudja, hogy jó így vagy esetleg jobb kivett pollenszűrővel csinálni.

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Ha a prevent-et használod, akkor nem kell kivenni a pollenszűrőt, legalábbis nem írja a flakonon. Egyébként nem árt évente cserélni a pollenszűrőt, elég hamar koszolódik. Eddig drágábbat használtam, de áttértem a legolcsóbbra, mert inkább cserélem évente. Az autóbelsőt tavasszal mindig takarítógéppel takarítom ki.

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Ne legyen benne a tisztítás ideje alatt új pollenszűrő, de régi sem. Bár szerintem belső keringetéskor nincs is az használva.

    Érdekes, hogy a “csőgörényes” tisztítást még nem találták ki, pedig a mechanikai lenne a legjobb!

  • 2017.10.31. at 02:44
    Permalink

    Ezt a klímatisztító spray-t már én is használtam a kicsit bebüdösödött klíma ellen, elég jó eredménnyel. Most is van itthon egy flakon a tavaszi nagytakarításhoz. De nem vagyok benne biztos, hogy hogy kell ezt [u]jól[/u] használni.

    – Klíma (AC) bekapcsolva – OK
    – Belső keringtetés – OK
    – Magas venti fokozat, minden szellőzőrostély nyitva – OK

    DE: a régi pollenszűrőnek bent kell maradni a tisztítás idejére és utána cserélni, vagy már eleve új pollen szűrővel érdemes nekilátni? Vagy ami szerintem a leglogikusabb lenne, hogy esetleg pollenszűrő nélkül kéne a spray-t használni?! Azért dilemmázok ezen, mert ugye a pollenszűrő feladata a rajta átáramló levegő szűrése, az aktívszenes még a szagokat is semlegesíti. Tehát a szűrő jó eséllyel a spray hatóanyagainak egy részét is felfogja/megköti, csökkentve ezzel a tisztítás hatékonyságát.

    Erről vélemények? Hétvégén esedékes a takarítás 🙂

Vélemény, hozzászólás?