Gumikérdés: a méret a lényeg? Nem!

Hogyan válasszunk gumiabroncsot?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amikor új gumiabroncsot kell vásárolni, nem csak a méretre, hanem a mintázatra is ajánlott odafigyelni - utóbbinál fontos szempont, hogy az autót valójában mire használjuk.

Elérkezett a téli gumik lecserélésének időszaka, és akik már tavaly kifuttatták a nyári abroncsaikat, azoknak most vásárlással kezdődik az idei szezon. Ezzel kapcsolatban már próbáltunk segíteni, a 2011-es ADAC teszten elért eredmények támpontot jelenthetnek, azonban a gumiválasztás nem csak abból áll, hogy az autós kiválasztja a győztest, vagy éppen a pénztárcájának leginkább megfelelő terméket.

Új abroncsoknál mindig figyelni kell a méretre (lehetőleg ne változtassunk a gyárilag előírt paramétereken), a terhelési és a sebességi indexekre, továbbá a mintázatra - utóbbiról azonban sokan elfeledkeznek, lévén, úgysem számíthat sokat. Tévednek. A mintázat kiválasztása tulajdonképpen az abroncs jellegének a kiválasztása, a felhasználási körülménynek megfelelően. Kulcskérdés, hogy mire fogjuk használni az autót, milyen körülmények lesznek a jellemzők a használat során, és nem utolsó sorban, milyen elvárásunk van az abronccsal szemben. Abban az esetben, ha egy kiválasztott méretben több mintázat is létezik (és ez gyakran van így), akkor a kiválasztáskor az alábbi fontossági sorrendben, a következőket kell mérlegelni:
- milyen úton fogjuk használni az autót,
- mekkora távolságokra fogjuk használni az autót,
- milyen a vezetési stílusunk.
A legnagyobb gumigyártók úgy állítják össze a termékkínálatukat, hogy a felhasználási körülményeknek (útminőség, tempó, vezetési stílus) megfelelően lehessen választani a különböző mintázatokból. A termékkínálat alapja elsősorban a jármű jellege, az úgynevezett szegmentáció (pl. kisautó, egyterű, sportkocsi, stb.), amely nagyrészt meghatározza a méretet is. A Michelin példáján levezetve, a különféle szegmentációkat háromféle termékkel, de ezen belül sokkal több mintázattal fedi le a gyár. Az Energy a kisautóktól a középkategóriás, családi modellekig kínál mintázatokat, elsősorban az üzemanyag takarékos használatot segítve. A Primacy a felső-középkategóriás járművektől a luxusautókig javasolt, a komfortos használati igényt előtérbe helyezve. A Pilot-családon belül kínált mintázatok pedig a kis- a nagyteljesítményű sportkocsikig bezárólag ajánlottak, kielégítve a sportos vezetési használatkor felmerülő igényeket.
Konkrét szemléltető példának vegyük a 205/55 R16 méretet, 91H jelöléssel, amely több autótípusnál is sztenderd előírás. A Michelin kétféle nyári mintázatot ajánl: az Energy Saver és a Primacy HP abroncsokat. De mikor melyiket érdemes választani? Az a vásárló, aki autójával minden nap vegyes használattal közlekedik - azaz városban, autópályán egyaránt -, és elsősorban (üzemanyag)takarékosan szeretne járni, az válassza az Energy Saver mintázatot. Aki viszont többet megy nagyobb távolságokra, sokat autópályázik, és számára a komfortos használat a legfontosabb tulajdonság, annak a Primacy HP mintázat a javasolt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 18:11
    Permalink

    Teljesen egyetértek a cikk írójával !
    A felhasználó vezetési stílusa, a felhasználás körülményei alapjában meghatározzák a gumi jellegét, mintáját. Itt kiemelnék azonban még 2 tényezőt, amit a cikk írója nem említ:
    1: Mennyit autózik egy szezonban: ha keveset használja az autóját, akkor érdemes olyan márkát választania, amely akár a nagyobb kopás ellenére is a jobb tapadást részesíti előnyben. Abban az esetben úgyis hamarább öregszik el a gumi, mint ahogy elkopna. Ha sokat megyen a járművel, akkor érdemes a fent említett cég gumijait használni, amik köztudottan magas futásteljesítményre képesek.
    2: Én megfogadtam, hogy többé nem veszek forgásirányos gumiabroncsot. Nem azért, mert nem jók a tapasztalataim velük, hanem azért, mert nekem teljes értékű pótkerék van az autómban, de forgásirányos gumiknál csak jobbos vagy balos pótkerekem van. Igaz, fel lehet rakni szükség esetén az ellenkező irányba, de nem egészséges. Ezért is vettem nyárra asszimetrikus mintázatú gumit.

Vélemény, hozzászólás?