Hol tankolhatunk olcsóbban?
Árvadászat
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Rögtönzött körútra indultunk, jegyzetfüzettel és tollal felfegyverkezve.
Ugyan éppen csökken az üzemanyagok ára, és ez jó hír, mi viszont arra voltunk kíváncsiak, arányaiban milyen mértékű eltérés mutatkozik a különböző töltőállomásokon. Igaz-e a városi legenda, miszerint az egymással szemben lévő kutaknál nemritkán több forintos eltérés tapasztalható? Hihetünk-e az öreg szakiknak, akik esküsznek arra, hogy a városból kifelé haladva mindig olcsóbb a benzin, a gázolaj? Ennek jártunk utána. Manapság, az internet korában nem probléma a naprakész tájékozódás, elég a holtankoljak.hu adatbázisában kikeresni a számunkra megfelelő üzemanyagot, és a rendszer néhány kattintás után, térképes segítséggel, pontos árakkal közli az ideálisnak tűnő lehetőségeket. Könnyebb helyzetben vagyunk, ha saját magunk ismerünk olyan forrásokat (pl. gépállomások telephelye, szerény külsőségek közepette üzemelő magán kutak, vidéken az útszéli, gyakran egyetlen kútoszloppal rendelkező "kimérők", stb.), ahol olcsóbban mérik az ugyanolyan jó minőségű naftát, és így tudunk megtakarítani akár 10 forintnál is többet literenként. Mindezek után a harmadik lehetőség szinte tálcán kínálja magát, mert előfordulhat, hogy nincs a közelünkben internet, tuti helyünk egy sem akad, tankolni azonban muszáj, lehetőleg minél olcsóbban. Mit lehet ilyenkor tenni? Érdemes megállni az első kútnál, és bízni abban, hogy 500 méterrel odébb is ennyibe került volna az a 20 liter 95-ös? Számít az árképzésben a márkanév, vagy mindegy, hogy Agip, AVIA, MOL, ÖMV, netán Shell állomás esik az utunkba? Sok-sok felmerülő kérdés, amire megpróbálunk röviden választ adni.
A vizsgálati módszerünk semmilyen trükköt nem tartalmazott, beültünk az autóba, és szisztematikusan végignéztünk két nagy forgalmú fővárosi főutat, illetve megnéztünk két csomópontot is, az egyiket ráadásul az M1-M7 autópálya bevezetőjénél, és mindenhol felírtuk az árakat. Kezdjük a legegyszerűbbel, az árkérdésben ugyanis abszolút vezet az AVIA. A cég két töltőállomását kerestük fel, a Kerepesi úton a 95-ös ólommentes benzin a mai napon 335, a gázolaj 324 forintba került, az Üllői út végén található kútnál pedig ugyanazon gázolajár mellett 1 forinttal volt drágább a 95-ös, és itt olcsó az LPG is (178 Ft).
Befelé jövet az 5-ös úton, az M0 csomópontnál, a Grassalkovich út legvégén kezdtük a felmérést. Itt egy MOL és egy Shell kút található egymáshoz nagyon közel, az árak viszont szinte megmerevedtek: a gázolaj egyformán 335 Ft, míg a 95-ös benzin előbbinél 344, utóbbinál 345 Ft. LPG-t csak a MOL árul, 179-es forintos áron. Beljebb a Helsinki úton Agip kút várja a vásárlókat, a 95-ös 344 Ft, a gázolaj 333 Ft, tehát a gázolajnál picit meginog a városszéli olcsóság legendája, de csak pár percre. Beljebb jőve, a Soroksári úton, a Csepeli átjárótól nem messze található ÖMV-nél 345 Ft a 95-ös, és 338-ra ugrik a gázolaj, míg az Illatos útnál a gázolajra nem rálicitáló Shell már 347 forintért méri a 95-öst. 150 méterrel továbbhaladva újra Agip következik, ahol szintén 347 forinton stagnál a benzin, ellenben a gázolaj csak egy forinttal drágább, mint a Helsinki úti szakaszon - itt 334 forint -, és 249 forintért E85-ös is vételezhető.
Igaz-e a városi legenda, miszerint az egymással szemben lévő kutaknál nemritkán több forintos eltérés tapasztalható?
Második útvonalnak a Kerepesi út - Veres Péter út - Szabadföld út tengelyt választottuk, most a belvárosból kifelé haladva. A Keleti pályaudvarnál Agip nyitotta a sort, 343 forintos benzinnel, valamint 330 forintos gázolajjal, továbbá itt E85 is tankolható 249 forintért. Innen továbbhaladva egy szolid ÖMV-Shell párharc következik, az Örs vezér tere előtt és után is jelen van mindkét márka, áraikban pedig egy fillérnyi különbség sincs – 95-ös 343, gázolaj 330 Ft, tehát nem éri meg az első lehetőséget kihagyni az Agipnál. Ha mindenképpen spórolni akarunk, akkor egészen a cinkotai HÉV-állomásig kell autózni, itt az ÖMV-nél 339 Ft a 95-ös, és 326 Ft a gázolaj. Igen ám, de a csizma közben az asztalra került, mert sokkal korábban, a Keresztúri úti kereszteződés után, a Veres Péter út elején található az AVIA, amely verhetetlen a 335 forintos benzinnel, illetve a 324 forintos gázolajjal.
A csomópontoknál a Szentendrei út - Bogdáni út kereszteződésénél három kutat találtunk egymás mellett. Előre lelőhetjük a poént, a jobb és bal oldalon egyaránt feltűnő Agip fillére ugyanannyiért árusít, mint az ÖMV (95: 343 Ft, gázolaj: 329 Ft). Ha lemegyünk a Mozaik utcai MOL-hoz, szerény 1 forintot spórolhatunk a benzinnel – és ennyi. Az M1-M7 bevezetőnél érdekes jelenségekre lettünk figyelmesek. Itt az első töltőállomás ÖMV, ahol a városból kifelé vezető oldalon drágább a benzin és olcsóbb a gázolaj, mint a többsávos út túlsó oldalán lévő ÖMV kútnál – szám szerint a benzin kifelé 351, befelé 349 Ft, míg a gázolaj kifelé 334, befelé 336 Ft. További csavar a történetben az Agip, amely a kifelé vezető oldalon közvetlenül az ÖMV után található, és mindkét esetben olcsóbb: a 95-ös 349, a gázolaj csak 331 Ft. Ha már az autópályás szakasznál jártunk, elmerészkedtünk Budaörs térségéig, ahol azt láttuk, hogy az Agip tartja a jó formáját, az árak mindkét irányban változatlanok, a Shell azonban trükközik. Az autópályás kútnál (befelé) lemásolta az Agip árait (349 és 331 Ft), viszont a Budapesti úton (1-es főút folytatása) lévő kútjánál 351 Ft a benzin, és 334 Ft a gázolaj.
Végezetül nézzünk néhány központi jellegű kutat, a pesti és a budai oldalon egyaránt. A Kálvin téren csillagászati árakon mozog az ÖMV, ahol a 95-ös literje 355, a gázolajé 349 forint. A Baross utcai Shell ennél sokkal olcsóbb, szám szerint a benzin 12, a gázolaj 19 forinttal kerül kevesebbe a VIII. kerületben, közel az Orczy térhez, amely a Kálvin térről könnyen megközelíthető, és bizony, vastagon megéri. A budai belvárosban a 95-ös üzemanyag ára szinte betonba van öntve: a Shell a Mészáros, az Alkotás és a Hattyú utcában, a MOL a Mészáros utcában, az ÖMV pedig a Tölgyfa utcában egyaránt 353 forintért méri a benzin literjét, a gázolaj ára viszont eltérő. Ugyanezen kutak közül a MOL 339, az ÖMV 341 forintért árulja a dízelt, a Hattyú utcai Shellnél 341, a másik kettőnél 339 Ft a gázolaj.
Mire is jutottunk valójában? Van alapja a városi legendának? Őszintén szólva igen. Budapesten, a városközpontban egyértelműen drágábban mérik mind a benzint, mind a gázolajat, és ha nagyon szigorúan vesszük az eltéréseket az árakban, akkor a központból kifelé haladva, türelemmel és figyelemmel találhatunk olcsóbb üzemanyagokat. Szándékosan írtuk, hogy találhatunk, mert az előfordulás nem törvényszerű, de igenis létezik, amikor plusz 150 méter megtételével akár 4 forintot spórolhatunk, mondjuk a gázolajon. A budaörsi eset rávilágított arra is, hogy az autópálya, pontosabban a bevezető szakasz nem feltétlenül drágább, mint a közelben lévő, de kevésbé forgalmas helyen üzemelő kút (ráadásul ugyanazon márka töltőállomásairól beszélünk). Egyetlen tippet tudunk adni, ha nagyon muszáj tankolnunk, akkor álljunk meg az első adandó lehetőségnél, és vegyünk 10 litert, ekkora mennyiségnél pl. a 10 forintos felár is csak 100 forintot jelentene, bár úgy vettük észre, egy adott körzetben nincsenek ekkora különbségek a kutak, illetve a márkák között. Otthon, vagy a munkahelyre beérve már adódhat lehetőség az interneten tájékozódni, vagy később felkeresni a jól ismert helyünket, ahol a legolcsóbban tölthető tele a tank. Ne feledjék: sok kicsi sokra megy!
(Cikkünkben kizárólag a 95-ös oktánszámú benzint és a normál minőségű gázolajat vettük alapul, a cégek magasabb oktánszámú, vagy prémium üzemanyagait nem vizsgáltuk. A könnyebb értelmezhetőség miatt az áraknál eltekintettünk a fillérre való kerekítéstől, és a jelzőoszlopokon látható egész értékeket jegyeztük fel, egységesen lefelé történő kerekítéssel.)
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
E85-tel fickósított Ferrari FF Norvégiából
Skandináviában jóval több bioetanolt égetnek, mint mifelénk, félmillió forintért több mint kétszáz lóerőt nyer, aki átalakíttatja FF-jét.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Címlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Cikk ajánló
Gázolaj-drágulás várható a jövő héten
3 hónapja – Autósvilág hírei
A heti világpiaci változások eredményeként a jövő hét közepétől várhatóan az e hetinél is magasabb áron mérik majd a dízel üzemanyagot a hazai töltőállomások.
Tovább drágulnak az üzemanyagok
1 hónapja – Autósvilág hírei
Az áfaemelés után a benzin már biztosan elérte eddig legmagasabb árszintjét és szinte biztos, hogy a hét közepén a gázolaj is rekordot dönt.
Meddig juthatunk el 5000 forintból?
2 éve – Sztori
Dízel? Benzin? Esetleg a gáz? Megnéztük, melyik autóval hová utazhatunk el 5000 forintért megtankolva.
-
Vajon tényleg olcsóbb a dízelüzem?
Tavaly – Tippek, tanácsadók -
E héten nő az üzemanyagok ára
7 hónapja – Autósvilág hírei -
Benzinár növekedés várható e héten is
7 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 1.400.000 Ft Évjárat: 1985 / 4 Kivitel: lépcsőshátú |
|
Ár: 3.099.000 Ft Évjárat: 2006 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 160.000 Ft Évjárat: 1989 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |























